Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-09 / 290. szám
S/crda, 1987. december 9. 5 Holnaptól Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem A Magyar Népköztársaság A névfelvételi ünnepség Elnöki Tanácsának szeptem- keretében négy kitűnő otber 1-jei törvényerejű ren- vos-kutatót fogad az egyedelete alapján a Szegedi Or- tem honoris causa doktorávostudományi Egyetem föl- vá: Serge Bonfils (Párizs), veheti egykori oktatójának, Diczfalusy Egon (Stocka Nobel-díjas Szent-Györgyi holm), Helmut Kala (HalAlbertnek a nevét. Holnap, le) és Joachim Wol// (Götcsütörtökön rendezik a Sze- tingen) professzorokat. A gedi Nemzeti Színházban a díszdoktorok pénteken az névfelvételi ünnepséget, me- oktatási épület tantermében lyen többek közt Németh tudományos ülésen számolKároly, az Elnöki Tanács el- nak be kutatási eredményenöke, az MSZMP Politikai ikröl. Az ünnepségsorozatot Bizottságának tagja is részt csütörtökön este egyetemi vesz. Ezen az eseményen ad- bál — a Tisza Szálló termeiják át idén első ízben a ben —, pénteken délelőtt fél Szent-Györgyi Emlékérmet, kilenckor pedig a névadó melyet a SZOTE egyetemi mellszobrának leleplezése — tanácsa egy esztendeje ala- Dóm tér 8. alatt — teszi telpított. jessé. Üi könyvesbolt Famulus néven új könyvesboltot nyitott kedden Budapesten, .az V. kerületi Gerlóczy utca 7. szám alatt az Akadémiai Kiadó. A vállalat harmadik belvárosi könyvüzlete a kiadványok többségét kedvezményes áron kínálja. Füst Milán-díj A Füst Milán prózaírói jutalmat az idén Csiki László és Sarusi Mihály nyerte el. A dijakat Cseres Tibor, a Magyar Írók Szövetségének elnöke adta át a szövetség székházában. Az ünnepségen jelen volt Vajda György művelődési miniszterhelyettes. Kiállítási napló Pro nature Mráz János Paletta Galé- Ián vegyesebb kép fogadott, megközelítésének „képkereria-beli kiállítása csak azo- mint előző kiállításukon. A tein" belül marad tisztessékat lep, meg, akik grafikus- műfaji sokszínűség még nem szándékkal Sántha San ként ismerik öt, hiszen a lenne zavaró. De az önismét- ^es szanclenk,ii. ianífta ianTömörkény művészeti gim- lés már igen, és ismét fölve- dor az „érzelmes" Kárpátonáziumban végzett alkotó- tődik a felelősség kérdése is. kat festi meg. Szegfű János nak fontos szakmai állomása Amikor az alkotó — legyen kisméretű vászna kellemes volt a ma már sajnos nem amatör vagy profi — kilép ,-„ A , ,, letező Szeged, Grafikai Stú- a közönség elé, rajzaival. ^g,ep?tes- A ll.Setben c'mf dió. Azonban a Mártélyi Or- festményeivel ízlést formáló, P'ei" airJének szagos Ifjúsági Képzőmű- értékrendet fölállító ténye- Gabriella egyre batvésztelep tagjaként többször zövé válik. ™bb,an es következetesebben „kirándult" a festészet v,lá- ^ , , , ,ogalmaZ' Az, ,do ,tus: gába is. Korábbi grafikái, a . Tl,sztelem, az önmaguk rajza b.zonyt ja ezt. Nyári precízen megrajzolt, rézle- fPaleser? f«8*0** . fara?°- fozsef az alfo!dl festeszet Je" mezbe karcolt tanulmányai kat, szobraszkodokat. S tu- les hagyomanya.ra epitve mellé fekete fehér majd dom jo1' nehez kilépni egye- fest, meg az Asotthalom korszínes, szellemesen ' mesélő dü! a maguk számára kiala- nyéki kiszáradt berkek egyiegyedi rajzok, illusztrációk k'tott vagy kialakult korla- ket Pata) Miklós vegre fölsorjáztak szoritasabol. Mégis ezt szabadultan, oldottan festet. . kérem számon sokuktól, a te moS a Remenykedest. Most huszon-egynehany .. . .... . Hemmert János az Alföld festményét mutatja be. A <ogie,jeseoD jo szanaekkal. fe,eU fes7ülö júniusi felhőikiállítás egységes, fegyelme- Mint már megszokhattuk ket megfestve az impressziozett, sallangmentes. A képe- a szobrászati, népművészeti nisták legjobb törekvéseihez ket nézve megnyugtatnak, és grafikai anyagot elnyom- kanyarodott vissza, s a lemerengésre késztetnek, de ják az akvarellek, olajfest- vegő, a föld, a táj vibráláegyben el is gondolkodtatnak mények és temperaképek, sával is megnyugtatja a né— eszeveszetten rohanó. Dominálnak, de éppen ezek V.őt. Öröm, hogy Papp alapvető emberi értékeket az alkotások billentik a mér- György és Pataki Ferenc, az elmozdító világunkban, leg nyelvét pozitív irányba, ásotthalmi alkotótelep műMráz János nem titkolja, Mehelka Béla őszi tája és vésztanárai, egy-egy alkotáshogy szereti a zúzmaracsip- Zápor utánja. Drégelyi Jó- sal réfczt vesznek a kollektív kés fűzfákkal szegélyezett zsef Madárdala, a hangulat kiállításon, mintegy hitet Tisza-parti, kopogó téli reg- egy dimenzióra vetítése szép tesznek a telep esztétikát és geleket. Azt sem, hogy mí- törekvést sugároz. Kohut közösséget formáló ereje lyen gyönyörű tud lenni a Béla Indulata, Sejben Lajos mellett, téli pihenőre készülő őszi Fehér folyója a festészet új Czakó János ártér. Hogy a vadkacsák, szélkiáltók, fácánok, dankasirályok. békés madárcsapata — maga a csoda. Sőt, figyelmeztet a veszélyre — amikor a gyanútlanul pihenő őzpárokat festi meg —, amely a természettel együttélö emberre, állatra, növényre, vízre leselkedik, s éppen az ember által! A vadvizek még talán békés csillogása, a semlyékre boruló vöröses alkonyat, a nyárfasor szinte világító okkere az ólmosszürke égbolton, az alföldi tocsogókban visszatükröződő fehér izzású tanyák láttán eszünkbe kell, hogy jusson, van miért aggódnunk. A rommá pusztult tanya, a nádégetés bravúrosan megfestett izzása, az elhagyott holdbéli tájra emlékeztető homokbánya alázattal megfestett képei pedig figyelmeztetnek. Mráz alkotásai egytől egyig őszintén vallanak az emberiség legnagyobb értékéről, a természetről. Mesterek és tanítványok Ismét közös kiállítással mérette meg magát a Csongrád megyei rajztanár továbbképző stúdió és a képzőművészeti körök művésztelepének alkotó közössége. Ideális körülmények között, Asotthalmon az idén nyáron is találkoztak mesterek és tanítványok. A megyei művelődési központban rendezett bemutatkozásukon tabemutaVersenyben a műholdakkal Nem, nincs szó tévedésről: a Magyar Televízió hivatalos stratégiájáról beszélünk a címben, melynek fontos eleme a körzeti stúdiók szerepének megnőve- megfelelő produktuma, vagy tartó produkciók egyszerűkedése. Vagyis olyan elkép- nincs. A tájékoztató müso- en belevesszenek a semmi, zeléseket hangoztatnak a r°k, hírmagazinok, mint a be Hiszen tudja, hogy a tévés műsorpolitika irányi- Híradó, A Hét, a vidéki vidéki sáv azt a délutáni tói, melyek szerint „hosz- krónikák kivételével, melyek órát jelentette, amikor a szú távon", teszik mindjárt megtartják állandó helyüket legkevesebben ülnek a kéhozzá — a'regionalitás, mint — minden mozogni fog. Az szülékek előtt. Ilyen volt a olyan, az egy-egy tájegység előzetes, tervezett műsor- vásárhely, olvasokorokrol, életét, értékeit és bajait tük- , vagy egy martelyi parasztröző hazai műsorok verse- szerkezetben nem az egyes családról szóló műsorunk, nyeztethetők a világot a szerkesztőségeket jelölik szobánkba „szállító", mű- meg, hanem a témákat, és holdak közvetítésével érke- sokkal bátrabban válogatző tévés programokkal. nak> mint eddig: az értekHogy ez nem egyik a mi központüság elve szerint, sokfele „kell! -jeink közül, nem pusztán deklaráció, — Ügy értsem: hanem lehetőség, reális Jász' esély, azt — nemcsak miná- „ .. „„ Vadaszok, kurtok, templolunk. szerte a világban — ~ Elkepzelheto. Minden- mok cimű produkciót, ametények mutatják. A helyi esetre kívánatos lenne. lyet nemcsak a vadászok, tömegkommunikáció sike- _ Mi. snn(in, pnnpk a hanem azok is élvezhetnek, rei a körzeti vagy városi -77 Mlt .gondo1; e.nnek 3 akik a vadaknak drukkolnék rádíók X léte fe val °f*nak 3 hogy a nak. Sajnos meghalt már az teYfK' raaioK: !ap° . e , múltkoriban a teve elnöke rnarnslelei evóevszerész )8eny azt m0n^',rm°lyCS Uta- Kotaf/ AnSás. 8TneZkrsot valosagosak. s.tasara került egy versmu- k;U köszönhetünk, nagy ré_ Mindehhez képest így év sor a főidőbe? Vagy hogy sze voU abban hogy ezt a vége felé megállapíthatjuk: hozzánk közel,bb peldat hangulatos_ érdekes és éraz idén a korábbiaknál is ^edi Sió és a szolnoki tékes müsort mt'gcs,nálhatelönytelenebb helyeket kap- Sz,nház közös produkciója, jf SSéf^ülöíleS tak a vidéki tévéstudiok ez az ertekes es nehez dra- eszközökkel b€mutató lilönálló produkciói a nemzeti ma — színtan lo,dobén münk készül egy Darvas ment, meghozza vasarnap jó^ef-emlékműsor, s az — Mi vár még tásra? — Szerencsére be is mutatják, még decemberben a rint. Ferjáncz, Tandari autóververseny senyző párosról készített filmünket, s szilveszterkor a másfél csatorna műsorbeeste. a külföldi filmek, kriosztásában. Így az év vége mik szokásos helyén, felé talán ezért is jogos a immár hagyományos jugoszláviai—magyar koproduk— Egyelőre úgy tűnik, ciók sorában a Tisza ihlette kérdés a szegedi stúdió ve- valóban a vezetők, légin- képzőművészeti alkotásokzetőjéhez, Regős Sándorhoz: kúbb az elnök személyes fi- ról forgatunk. A jövő évi mire számítsunk jövőre, gyeimé kell ahhoz, hogy a feladataink között kiemelamikor - bárhogy nézzük beidepödések szerinti mű- ke(JÖ jelentöségünek tartom, J sorvalasztas, a szokás hatal— mégiscsak közelítünk egy ma megtörjön. A Janika hogy ~ a g^'3! nyar ne" esztendönyi lépéssel ama so_ például tervezett műsor gyedszázados jubileumára — kat emlegetett „távlatok- volt, mégis majdnem kifu- ismét lesz Lírafesztivál. , „o tottunk a Csáth Géza-centeboz ? nárium évéből, mire nagy ~ A M-alfold, magazin — A műsorszerkezet meg- nehezen beverekedta magát ¿s a nemzetiségi adások jóváltozik. Egyelőre terveket, a műsorba. De újra hangsú- vője? elképzeléseket vitatunk, ko_ lyozom, a szerkesztés egész . .... rai lenne tehát arra vállal- mechanizmusát tervezik át- ~ A/" elc>t>bl "Syanolyan kőznöm, hogy tényszerűen alakítani, olyanra, hogy ne rendszerességgel jelentkezik, soroljam: mi és mikor lesz kelljen harcolni a jó műsor mint eddig, munkánk gemásként; csak az a bizo- helyéért, és elnöki döntést rjncét alkotva. Bővül vinyos, hogy a korábbinál — se igényeljen, hogy értékes s nemzetisét! adások az ideinél is — jóval rugal- vagy kevésbé értékes progmasabb struktúrát képzel- ramot adjunk a legnagyobb műsorideje és változik a nek el. Ebben a tervezett nézettségi időszakokban. szerkezete is, úgynevezett konstrukcióban az érték ha- _ szerint meeszú- háromlépcsős struktúra alatarozza meg elsősorban, mi- . . . . „ . „ , . . - , ,, b v.^, , „a^ b »„a.a-, •<:•> kul: januar 5-etol keddenAmikor évekkel ezelőtt megépítették az ásotthalmi új iskolát a lap<«tatcis megoldás volt „divatban". Csak hasonló iskolából egy tucat van a megyében. Azóta kiderült, nem a legszerencsésebb ezeknek az épületeknek az utóélete. Esetünkben a lefolyóban jégdugó keletkezett, visszaduzzasztotta a vizet, az a bádog alá beszivárgott, s a sérült szigetelés sem állta útját. A csatornák környékén átázott a fal, a tantermekben dohos szag érződött. A toldozó-foldozó javítás eredménye csak ideig-óráig tartott, az alapprobléma nem oldódott meg. Üj repedések születtek a megszüntetett régiek mellett, a a víz ismét megtalálta a legrövidebb utat. Az építő, a Csomiép szakembere egyetértett a megrendelővel, a községi tanács illetékesével, hogy a további javítgatás az eredeti módon szakszerűtlen s értelmetlen. Ránézésre egyszerű megoldás született, cseréppel fedett nyeregtetőt raktak rá. S ez bizony több mint két és fél millióba került. Gondolták, ha Kényszerből erény Lázár Mihály felvétele A környezetébe harmonikusabban illeszkedő, a gazdasá- s/öj>adulás utcai ktt épület, m-ir , . . , . .. ........ . . ,, . ... . . melvbol kialakithatjak az mai gosabb helykihasználást igero. megújított asotthalnn uj , „,. ... , , . épitanek, a kényszerűségből iskola 20 las- bentlakasos hasznot is hajtanak A jövő- ' gondozási központját. Sot, a ben úgyis kell még új tan- elóregyártva szállították a oldás bevezetése érdekébén. saját konyhának is marad -terem, ha a pénz meglesz helyszínre, ott csak az ősz- Így kellő tapasztalattal, kész hely, amely az öregek ellará beépítik a padlásteret. szerakás volt hátra. A nagy „minta" munkával felvér- fása mellett, a diákétkezteAz épület Univáz szerke- alapterület és a tartószerke- tezve vállalkozhatnak eset- tést is magára vállalhatja, zete kínálta a megoldást, a zet lehetővé teszi, hogy a leg más iskolák hasonló A tervek már készülnek, faszerkezetet olcsóbb darab tetőtérben két s/intet ala- gondjainak megoldására. hamarosan meghirdetik a anyagokból készíthették el, kítsanak ki. A tervezési a Itt tartanak most, az esős versenytárgyalást a kivitelemivel a tartószerkezetet Csomiép társadalmi munká- időszak beállta előtt keve- zőknek. A cél, szeptemberUnivázzal folytattak. A ban végezte, s a költségek- sebb. mint két hónap alatt ben már egy helyen tanulmunka igen gyorsan elké- bői 600 ezer forintot magára készült el a tető a megren- hassanak az ásotthalmi kisszült, mivel a tetóelemeket vállalt, az új műszaki meg- delő megelégedésére. A diákok. lyen helyet kap egy-egy . . , . ........ . műsor. Tehát nem az egyes — Bizonyosan. Egyébként kcnt es csütörtökönként a szerkesztőségeknek lesz „bé- több, már elkészült önálló 2-es műsorban 5 perces relt helyük", nem mondhat- műsorunk azért nem ment nemzetiségi hírműsorok juk például: ha péntek - adásba az idén, mert mi til- Jesznek román pS szlovak akkor szorakoztato loosz- lakoztunk az ellen, hogy a tály, s mindegy, van éppen sokak érdeklődésére számot nyelven a m, stúdiónk készíti ezeket. Az eddigi híradószerű nemzetiségi műsorok, a Nasa Obrazovka és az Ecranul Nostru adásideje 30 percre nő, keddenként este 8-kor sugározzák. Ezeknek a különkiadásaként, új műsorként lépnek be a7. 50 perces nemzetiségi magazinműsorok. — Változtak-e az idén a műsorkészítés technikai feltételei? — Örömünkre: igen. A stúdióba telepitettük a korábban használtan kapott színes kocsi berendezéseit, így elértük, hogy a stúdiórendszer és a közvetítőkocsink végre szétválhatott, vagyis a mozgékony kocsi révén színesíthetjük, tartalmilag bővíthetjük a hírmagazinunkat, hiszen külső helyszíneket tudunk bekapcsolni akár az adásidő alatt. A napokban készült el az utómunkálati stúdiónk is. — Akkor végre semmilyen eszköz sem hiányzik? — Kellene még a stúdióhoz egy rögzítő. . . Meg egy Beta-kamera. Meg az átjátszó berendezés, hogy a kábeltévék anyagait itt helyben transzkódolhassuk. Ha mindez meglenne, biztos, hogy legalább 5 évig nem kellene semmi4 más. Esetleg . .. még egy filmbejátszó, amit talán hamarosan meg is tudunk szerezni. szerkezetépítő üzem Dózsa György ágazati kiváló brigádja jó értelemben vett „feltűnést" keltett. Nem megszokott látvány, hogy egy középület tetejen délelőtt, délután, s hét végén egyfolytában dolgozzanak. A községi tervekben jövőre eredetileg egy két milliós beruházás szerepelt, a halasteleki tanyai iskolából, mely időközben óvodaként is működött, öregek napközijét alakítottak volna "ki. Az iskola tetőterének beépítesére pár éven belül nem jutott volna pénz. Aztán rájöttek a megoldásra, itt is mint a sakkban, az egyik lépés kínálja a másikat. Jövöre építtetik be a tetőteret, amely belső átrendezés nyomán 4 új tantermet, úttörőszobát, szertarakat, irodákat, könyvtárakat, két kisegítő osztályt jelent. Igaz, ehhez a saját pénz mellett OTP-hitel is kell. Így a régebbi iskolából, mely a falu másik végén van, az osztályok átköltözhetnek, „felszabadul" a FelSulyok Erzsébet