Délmagyarország, 1987. szeptember (77. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-21 / 222. szám
2 Csütörtök, 1987. szeptember 24. Befejeződött az Országgyűlés őszi ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról.) ményt is figyelembe véve, ményeket biztosít: 200 ezer sok és kiskereskedők házasmára megfelelő életíeltéte- ez az arány 50 százalék fő- forintig a jövedelemnek társának alkalmazottként leket biztosítson. A kormány lé is emelkedhetne. Így igen csak 35 százaléka az adó- való foglalkoztatása tárgyáazt javasolja, hogy a beve- hátrányosan érintené az alap, tehát a fennmaradó 65 tan kérdést kíván intézni az zelendő személyi jövedelem- adófizető rétegeket, adó-rendszerben első lépésszázalék költségként számolÁllami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökéhez. A képviselő kapott szót. Egy másik javaslat szerint ható el. Kétszázezer forintos kent a három- és többgyer- a 48 ezer és a 120 ezer fo- éves jövedelem felett is csak mekcs családok esetében rint közötti évi jövedelem 60 százalék az adóalap. Ez Kifejtette: a házastársak és gyermekenként havi ezer adókulcsa lineáris legyen, a is mutatja, hogy a kormány élettársak jelenleg csak seforintot az adóalapból le progresszív elvonás helyett, értékeli a művészi tevékeny- gítő családtagként foglallehessen vonni. Természete- Ennek az elgondolásnak a séget. A pénzügyi kormány- koztathatók, s ez több hátsen az lenne az. igazán jó, megvalósítása azonban igen zat egyébként készen áll ar- rányos jogkövetkezménnyel ha minden gyermek után nehéz helyzetbe hozná az ra, hogy felülvizsgálja a jár. Erre vonatkozóan egyébjarna ez a kedvezmény. Most alacsony átlagbért fizető honoráriumok jelenlegi hely- ként nincs olyan tételes csak a legszoritóbb helyzeti- ágazatokat, a többi között a zetét, és áttekintse: milyen ben levő társadalmi rétegek könnyűipart. Elhangzott eszközök állnak rendelke. törvényi előírás, amely a házastárs alkalmazottkénti helyzetét sikerült bizonyos olyan vélemény is, hogy tá- zésre a tehetségek nagyobb foglalkoztatását tiltaná. Ha mértékben javítani anélkül, mogassuk a viszonylag ala- mértékű elismerésére. hogy más területen az adó- csonyabb mértékeket tartalrendszert jelentősen szigo- mazó adótáblát, s ugyanak ritani kellene. A hogy a nyugdíjasok számára családi kor a magasabb lakásmegta- lehetőséget kell biztosítani pótlék 400 forinttal történő karítási kedvezményt fogad megemelése valamennyi ja el az »Országgyűlés. Ért család anyagi helyzetét — ha ki mértékben is — janyugdíjuk Fontos, hogy ne csökkenjen hető ez a fajta közelítés is sem az alacsony, sem a maáltalánosan nem is indoA kormány egyetért azzal, kolt ezt a korlátozást feloldani, van-e lehetőség arra, hogy a kiskereskedőknél és kiegészítésére. más indokolt esetben a házastárs alkalmazottkénti foglalkoztatása a jövőben gas nyugdíjjal rendelkezők engedélyezett legyen? és többgyermekes csalá dok évi 12 ezer forintos részesülnének g.vermekenHalmos Csaba államtitkár, az Állami Bér- és Munka— mondta a miniszter — vitja. A Kormány javasa azonban nem biztosít igazi érdekeltsége a munkavállalata alapján a három- alternatívát. Elfogadása lásban. Ebből a szempontból ugyanis másfél-két milliárd egyaránt hátrányos a 96 ezer Hivatal elnöke vátaszáforintos terhet jelentene a forintos, vagy a 120 ezer fo- "'^ak es idSrűadókedvezményben költségvetés számára, s en- rintos adómentes határ meg- /.¿TtlT vlrA^t mí«» • nek finanszírozására jelen- állapítása. Amikor ugyanis " „ T v- i i V .1 • i ¿„i jövedelme mondta: valóban kialakult ként. A pénzügyminiszter leg nincsenek meg a fórrá- a nyugdíjas évi újólag megerősítette, hogy a sok. kormány nyitott hosszabb tá- Sok képviselő foglalkozott adómentes sávot, akkor jevon a családi jövedelemadó az újításokkal. E téren a lentős mértékű adót kell fibevezetése iránt. Ezt azon- pénzügyminiszter megerősí- zetn'e Ezért a pénzügyi ban alapos vizsgálatnak kell tette az expozéban kifej- kormányzat semmiképpen megelőznie, feltárva az új tett véleményét, miszerint sem ajánlja az ilyen korlámeghaladja a megáílapYtott egy , olyar? joggyakorlat, amely az elmúlt időszakban a házastársak alkalmazottként való foglalkoztatását — mindenekelőtt családjogi és vagyonközösségi szempontrendszer minden előnyét, de az újítási díjakat a vállala- tot állító variáció elfogadá- ból — kizártnak tekintette. hátrányait is. Az a javaslat, amely szerint az adómentes jövedelemsáv határát 48 ezer forintról 70 ezer forintra terjesszék ki — folytatta a mitok a költségek között szá- sátmolhatják el. Végezetül isrrtét megköIgen nagy vitát váltott ki szónte a képviselők észrea művészeti kedvezmények vételeit, javaslatait, és SzéEz volt az indoka annak, hogy a családjogi törvény módosítását megelőzően a kérdése is. A pénzügymi- chenyi István gondolataival tanács ilyen rendelkezést niszter emlékeztette a kép- zárta válaszát: „Éljenek a adott ki. Változást hozott niszter —, azt jelentené, viselőket arra, hogy a szer. haladás emberei és szapo- ebből a szempontból a csahogv az állampolgárok 44 zői jogvédelem alá tartozó rodjanak, a tespedés hősei százaléka nem fizetne adót, tevékenységeknél a törvény- is éljenek, de ne s za porodsőt az alkalmazotti kedvez- javaslat érdemleges kedvez- janak." Határozathozatal Határozathozatal következett Az Országgyűlés elsőnyal egészült ki arról, hogy és 21 tartózkodással — áltaa nyugdijasok 120 ezer fo- lánosságban és részleteiben ként a magánszemélyek jö- rint évj jövedelem határáig elfogadta a törvényjavaslavedelemadójáról szóló tör- kapjanak adómentességet. A tot. vényjavaslatra vonatkozó 23 kormány az A pontban A továbbiakban az általásorsáról megjelölt javaslatot tartót- nos forgalmi adóra vonatkoközül ta támogatandónak. Ennek zó — a képviselők, a bizottlényege, hogy a fizetendő ságok és a kormány által adó aszerint állapítandó előterjesztett, módosító kezelt, az Országgyűlés el- meg, hogy a külön kereset vaslatok egy részéről együtnökének javaslatára ezek- hányadrészét teszi ki a tesen szavaztak, e javaslatoröl az indítványokról együt- nyugdijasok összjövedelmé- kat elfogadták. Ezután azo- foglalkoztathassák. Végezetesen szavaztak: a képvise- nek. A B pont pedig évi 96 kat a javaslatokat vizsgál- tül tájékoztatta a képviselőlök. a bizottságok és a kor- ezer forint összjövedelemig ták meg, amelyekben nem mány — együttesen kezelt ad lehetőséget az adómén- alakult ki egység az előter19 módosító javaslatát az tességre. A határozathozatal jesztők között. Országgyűlés 7 ellenszava- eredményeként az Országtartózkodással gyűlés szavazattöbbséggel a módosító javaslat döntött Mivel ezek 19-re a plenáris vita során újabb észrevétel nem érládjogi törvény módosítása, amely a vagyonközösség merev szabályozását feloldotta és lehetővé tette, hogy a házastársak vagyonközösségi alapon szerződéssel rendezhetik ez irányú kapcsolataikat. A most elfogadott, a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény újabb kedvező lehetőséget biztosít arra, hogy immár jogszabályi alapokon a házastársakat alkalmazottként zattal és 15 elfogadta. Ezt követően a nyugdijak B variációt fogadta el. E témakört lezárva a képket, hogy még ebben az évben a kormány elé terjesztik a jogszabály ezzel kapcsolatos módosítását. Sarlós István ezután beügyében határoztak a kép- viselők, a viselők. Az eredeti törvény- jövedelemadójáról szóló törtervezet egy A és egy B vényjavaslat egészéről szaváltozatot javasolt. Ez to- vaztak: a törvényhozó tesEzután került sor a döntéshozatalra : az Országgyűlés az általános forgalmi magánszeméTyek ad,óró1 sz°10 törvényjavasla- jelentette; az Országgyűlés tot egy ellenszavazattal es ot tartózkodással, általánosságban és részleteiben elfovábbi képviselői indítvány- tület — 10 ellenszavazattal gadta. Ügyrendi kérdések terv- és költségvetési bizottsága indítványozta, hogy a kormány dolgozzon ki a költségvetési reformra vonatkozó javaslatot. Az Országgyűlés ezt tudomásul Böl- vette. A bizottság javasolta azt is, hogy alakuljon egy Ezután Sarlós István beje- — Szirtesné Tomsits Eri- Arról is beszámolt lentelte, hogy a Hazafias ka képviselőnek az Ország- csey György, hogy a szóban Népfront Országos Tanácsá- gyűlés június 2i-i ülésén forgó képviselői javaslat ú n . . hi7ntt nak elnöksége az evangéli- tett javaslatáról: kapcsán a bizottság tágabb "eynevezeu aa noc Dizoiusag kus egyház kezdeményezésé- - A képviselőnek a be- kitekintésben is foglalkozott az adóügyi torvenyek kezere javaslatot tett az orszá- terjesztett törvényjavaslat, az Országgyűlés ügyrendjé- lésére. A testület Sarlós gos választási listán Kaldy illetőleg a módosító javasla- nek kérdésével, s úgy fog- istvánt felhatalmazta a Zoltán evangélikus püspök tok feletti szavazással kap- ^¿l^T munkabizottság létrehozáelhalálozása folytán meg- csolatos — az Országgyűlés <?KDen szuKseges letrehozni üresedett képviselői helv be- ügyrendjére vonatkozó — egv olyan bizottságot, amely sara. Vegezetul a kepvisetöllésére A HNF OT elnök- indítványa a következő volt: elokeszitené az ügyrend egé- lők jóváhagyták — Boldix/..«. meeüresedett helvre "Az elnök kérdezze meg, kí- szének felülvizsgálatát, ille- zsár Iván (országos lista) sege a megüresedett ne.yre vánja_e valakj hogy mó_ módositásat. javaslatára - hoev az OrNagy Gyula evangehkus dosiíó javaslatról külön-kü- íavasiaiara noev az ur püspök elnököt jelölte. A je- lön szavazzunk. Ha igen, aksét a két ülésszak között alkotott törvényerejű rendeleteiről. Ezután Bölcsey György, ar. Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizoltságának titkára ismertette a bizottság véleményét — amelyet a plenur.Kin írásban is Jattevö képviselő is egyetéreljuttatlak a képviselőkhöz tett ténjék. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz." Ennek megfelelően a bizottság javasolja következetes gyakorlat folytatását. A bizottság véleményével a javasA DÉRI MIKSA IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA az Ipari Minisztérium által szervezett, az egész ország területére érvényes, alábbi tanfolyamokat indítja: ÍVHEGESZTŐ, LÁNGHEGESZTŐ. Jelentkezési határidő: 1987. szeptember 25. Jelentkezési lapok az iskola portáján (Szeged, Úttörő tér 7.) már beszerezhetők! Áttörés után Kommentár A hét végén világszerte az a történelmi áttörés volt a sajtó központi témája, amit Eduárd Sevardnadze és George Shultz washingtoni tárgyalásain sikerült elérni. Az elhúzódó tárgyalások már csütörtökön este komoly eredményeket sejtettek, hiszen egy esetleges kudarc jóval korábban is világos lett volna. A péntek délutáni bejelentések azonban mégiscsak meglepetésként érték a megyfigyelők többségét. Hosszú idő után először kellemes meglepetésként. Az atomkor kezdete óta első ízben fognak szétszerelni, megsemmisíteni korszerű, működőképes nukleáris fegyvereket. A közepes és rövidebb hatótávolságú eszközök felszámolása az első lépés egy nagyon hosszú úton. Sokáig várt rá a világ. Reagan, leaTatva az örömteli pillanatok babérjait, azt nyilatkozta, jómaga is hat évet várt erre a percre. Am a jó memóriával rendelkező újságírók rögtön figyelmeztettek rá, nem az Egyesült Államok volt ennek a megállapodásnak fő kezdeményezője, hanem a Szovjetunió, amely korábban elképzelhetetlen rugalmassággal kereste a kompromisszumos lehetőségeket. Természetesen Washington is érdekelt volt a megállapodásban, s az amerikai fél is enyhíteni kényszerült eredeti álláspontján, közben nyomást gyakorolt szövetségeseinek egy részére is. Így vált lehetővé, hogy Kohl nyugatnémet kancellár felnyissa a megegyezés útjában álló utolsó sorompót és megoldódjék a Pershingek ügye. A világ reakciója azonnali és elementáris: máris bejelentették, hogy leállítják a Belgiumba telepítendő szárnyas rakéták (a 48-ból 32) kilövőhelyeinek kialakítását. Hasonló lépés várható Hollandia részéről, amely a legtovább berzenkedett a NATO emlékezetes határozatából fakadó kötelezettségeinek teljesítése ellen. Sevardnadze a szovjet nagykövetségen megtartott sajtótájékoztatóján egy új korszak kezdetéről beszélt. Az enyhülés újjáéledése természetesen nem csak a két nagyhatalom ügye. A közepes hatótávolságú rakéták után már a látóhatáron van a stratégiai csapásmérő eszközök csökkentéséről szóló tárgyalások felgyorsítása. Ugyancsak megkezdődik a nukleáris fegyverkísérletekről folytatandó tárgyalássorozat — a szovjet diplomácia újabb jelentős sikereként. Hiszen az Egyesült Államok sokáig hallani sem akart ilyesmiről. Nem szabad elfelejteni persze, hogy számos kérdésben, igy a csillagháborús programmal kapcsolatban még maradtak megoldatlan problémák. Még sok a mostanihoz hasonló lépésre van szükség, még sokszor kell átrepülnie az óceánt az SZKP főtitkárának és az Egyesült Államok elnökének ahhoz, hogy az emberiség feje fölül végleg elmúljon a nukleáris katasztrófa veszélye. Horváth Gábor a botrány következményei £ Belgrád (MTI) A Bosznia-hercegovinai Kommunisták Szövetségének Központi Bizottsága kizárta tagjai sorából és a pártból Fikret Abdicsot, a fedezetlen váltókat kibocsátó AGROKOMERC kombinát volt vezérigazgatóját. A Központi Bizottság szombaton reggel kezdődött és éjjel fél kettőkor véget ért sarajevói ülésén 15 órás vitát folytatott az AGROKOMERC váltóbotrányáról előterjesztett beszámoló felett. A történteket a JK.SZ politikája elleni aknamunkának minősítette. Megállapította, hogy a 282 milliárd dinárnyi fedezetlen értékpapír miatt a Bosznia-hercegovinai Köztársaság megalakulása óta az eddigi legnehezebb helyzetbe került. Sürgősen át kell dolgozni a köztársaság jelenlegi ötéves népgazdasági tervét. A plénum ugyanakkor felhívta a jugoszláv társadalom figyelmét arra, hogy a példátlanul ravasz pénzügyi mesterkedésekért nem lehet egész Bosania-Hercegovinát vádolni. A KB egyetértéssel fogadta a Szocialista Szövetség ¡köztársasági választmányának azt a lépését, hogy viszszahívják Hakika Pozderacot a Jugoszláv Föderáció Ta1 nácsából, s egyidejűleg határozatban rögzítette, hogy az AGROKOMERC-ügyben játszott szerepe miatt pártfegyelmit indítanak ellene. Közvetlenül a plénum befejezése előtt érkezett meg és a K.B tagjai körében megdöbbenést keltett az a Veiika Kladusa-i hír, hogy megkezdték az AGROKOMERC baromfiállományának (tömeges levágását. Másfél millió tyúkot és csirkét kell azonnal levágni, mert nincs mivel etetni őket. tőleg módosítását. javaslatára —, hogy az OrAz elnöklő Sarlós István szággyűlés irodája az őszi közölte: ülésszak négynapos munkáPoglári István (Hajdú- járói kiadványt jelentessen Bihar m., 7. vk.) a kisiparo- meg. lölést az Országos Választási kor isrhét először a Minisz™ ... . - tertanács variációját bocsásElnökség megvizsgálta es M szavazásra ma£ a módo_ torvenyesnek találta Az sitó javaslatokat külön-küügyrend ide vonatkozó pa- lön." Korábban előfordult, ^ ragrafusa szerint ezt köve- hogy a szavazásnál nem tartóén titkos szavazás követ- toltuk be minden esetben az Pénteken befejeződött az Országgyűlés őszi ülésszaka. ,. , . . , . amelyen a képviselők négy napon at tanacskoztak. s jovakezett volna, am a testület ügyrendet, ezert e javaslat hwtók a kormány munkaprogramját, valamint törvényt egy kepviselői indítvány fokozottan ráirányította a fi- alkottak az általános forgalmi adóról és a magánszeméTom» nihé »rnZi" gyeimet a módosító inditvá- l.vek jövedelemadójáról. Az ülésszakon Sarlós István, Csernyeként az C^rszággyűlés nyok kezelésére. Az Ország- venka Ferencné és Péter János felváltva elnökölt. (MTI) Nagy Gyulát — hét ellen- gyűlés ügyrendje fentieketa szavazattal és tizenhárom következő szerint szabályoztartózkodassal — soraiba vá- .,. , , , . . ... lasztotta za: -Barmelyik kepviselo ínAz Országgyűlés tudomá- dítványozhatja, hogy egyes sul vette a Népköztársaság módosító javaslatok felett a Elnöki Tanácsának jelenté- szavazás külön-külön törSZEGF.D MEGYEI VÁROSI TANÁCSA pályázatot hirdet SZEGED MEGYEI VÁROSI TANÁCS V. B. igazgatási osztályvezetői munkakör betöltésére. A munkakör betöltésének feltételei: tudományegyetem állam- és jogtudományi karán szerzett oklevél, erkölcsi bizonyítvány, feddhetetlen előélet, az államigazgatás területén szerzett, legalább 5 éves vezetői és szakmai gyakorlat. A kinevezés határozatlan időtartamú. A munkakör 1987. december 1-jétól betölthető. Munkabér: a 11/1983 (XII. 17.) ÁBMH számú rendelkezés 1. számú mellékletében meghatározott bértétel határai között kerül megállapításra. Az igazgatási osztályvezető feladata a tanácstörvényben és végrehajtási utasításban, valamint az igazgatási ágazatba tartozó feladatok ellátása, irányítása. A pályázatot írásban 1987. október 5-éig lehet benyújtani, Szeged Megyei Városi Tanács V. B. személyzeti és oktatási osztály vezetőjénél, Szeged, Széchenyi tér 10. 6745. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó: — jelenlegi munkahelyét és beosztását, valamint illetményét; — eddigi munkahelyeinek és munkaköreinek felsorolását ; — részletes önéletrajzát, különös tekintettel szakmai és közéleti tevékenységenek ismertetésére; —diplomája és politikai iskolai végzettségét tanúsító okirata másolatát.