Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-29 / 203. szám

Szombat, 1987. augusztus 29. 7 ?! ji liÄisiilääel xímv I * " • -».««.««.»(II»! :»« t * BÁNOS JÁNOS Fölrobbanhatnak Legyünk rábízva erre az éjre is legyünk a kivilágított toronydaruk gyönyörűségére rábízva a racionalizáló szalagokra nem az időre — csak a lyukkártyákra Hogyan kellene automatizálni a hallgatást hangtompítóval fölszerelni a szivet? Túl nagy itt a ketyegés fölrobbanhatnak a szentjánosbogarak! KISS DÉNES Séta szülőföldemen Virágok és fák anyanyelvén beszélgetek a tájjal — Nyomomban az előbb zivatar loholt még Most ékszerez madárdal 2. Füttyökből gótika épül fénylik a dallam-torony Zászlókat lenget nyárelő a fákat friss lombokkal serényen cserepező 3. A tájon ballag az ember Suhognak sudár nyárfák Lehajlok némán a földhöz és hallom az ifjúság örökös szívdobogását! DM magazin A budapesti Vígszínház Fellner, a színházépítés mestere A megújult SZUE A SZUE a harmincas evek első feléből A szerencse fiának érezhette magát a Szegedi Nemzeti Színház színpadmestere, amikor Odesszában, a Tisza-parti település testvérvárosában azt tapasztalta, hogy a vendégjátékra kihozott díszleteken egy centiméternyit sem kell igazítani, mert a kinti játszóhely pontosan ugyanolyan és ugvatakkora, mint a hazai. Csak így ámuldozott aztán szovjet kollégája is, amikor a látogatást viszonozta a Fekete-tenger partjáról érkezett trupp: ő sem kényszerült a kulisszák semminemű átszabására klappolt, passzolt minden. A titok nyitját a két, egymástól amúgy meglehetősen messzire álló épület tető alá hozóinál lehet és kell keresni. Nevezetesen annál a Fellner— Helmer cégnél, amely bécsi székhellyel működve szinte teleszórta egyforma teátrumokkal a múlt század második felének Európáját, s amely vállalatnak megalapítója, Ferdinánd Fellner 140 esztendeje született. Édesapja jeles építőmestere volt a császárvárosnak, és Fellner azután is a legkitűnőbb iskolákban, műhelyekben sajátította el a ház- és palotaépités művészetét Harmincadik életévét meghaladva önállósította magát, és amikor összeismerkedett a szintén bécsi Hermann Helmerrel, 1873-ban bejegyeztették a Fellner—Helmer céget, s ettől az esztendőtől kezdve sorra vállalták el a színházépítéseket. 1874-ben a bécsi városi színházra, még ugyanebben az évben a pesti Népszínházra (a későbbi Nemzetire), 1875-ben a temesvári, 1883-ban a szegedi, 1880-ben a tatai, 189fi-ban a kecskeméti, 1900-ban a nagyváradi, 1906-ban a kolozsvári színházra került rá a kettejük nevét viselő márványtábla — hogy csak a legközelebbi vidékeken teljesített megbízatásaikat emlegessük. Amikor Helmer 1919-ben meghalt — ő három esztendővel élte túl 1916. március 22-én elhunyt cégtársát —, nem kevesebb, mint 48 színházépület dicsérte tehetségüket és vállalkozói bátorságukat a német földi Augsburgban éppen úgy, mint Fiumében, Prágában és Pozsonyban. S akkor még a szintén általuk épített áruházak, szállodák, koncerttermek garmadájáról nem is esett szó, hiszen — elképesztő szorgalmuknak és ügyességüknek hála — ilyesmik felhúzására is vállalkoztak tucatnyi országban. Mindezek után nyilván sokak oldalát fúrja a kíváncsiság, hogy ugyan miért volt annyira kapós ez a Fellner—Helmer cég, ha színházépítésre nyílt alkalom valahol. A titok nyitja teátrumaik belső szerkezetében van. Ez a két tervező kezdte el ugyanis a pompás játékot a lépcsősorok. ki- és bejáratok megmozgatásával, titokzatos, kacsr karingós vezetésével. Az általuk felskicceit vázlatok ugyanis mind-mind olyan utasításokat adtak, hogy a publikum ne csupán egy, hanem több szinten közelíthesse meg a nézőteret, s ugyanígy hol innen, hol amonnan írták elő a közös helyisegekbe, tehát a társalgóba, előtérbe stb. való bejutás rendjét. Ma úgv mondanánk, hogy alaposan megmozgatták az épületek belső terét, s ezzel lehetővé tették, hogv a nagyérdemű publikum is kedvére mozogjon. Ez a gazdag képzeletvilágra valló járatrendszer volt a fő csalétek, amivel a megrendelések nagyhalait sorra kifogdosták, s természetesen az is, hogy expressz gyorsasággal építkeztek: még a legszűkebb nagyvárosi szegletekben is. A Szent István körúti Vígszínházát (1896) például írd és mondd, kilenc hónap alatt varázsolták. Nyilván csak úgy volt ez lehetséges, hogy a munkaerő legjavát válogatták össze az építésvezetőkből, s a legnévtelenebb kőművesekből. Gondolná az ember, hogy Ferdinánd Fellner korának legr boldogabb embereként úszott a művészi és anyagi sikerben. Nem egészen volt ez így, mert a színházépítésnek ez a világhírű nagymestere egyéb vágyakat is melengetett szivén. Egyedien maradandó palotákkal is szerette volna beírni a r.evétaz egyetemes építészettörténetbe. Ilyen megbízatások vállalására azonban csak alig-alig futotta idejéből. Egy nagyszerű háza azonban éppen a mi fővárosunkban hirdeti nem mindennapi tehetségét: a Múzeum utcai Károlyipalota. Ha ezt valaki megnézi, biztosan úgy sóhajt fel, hogy korántsem valami sorozattervezésre-gyártásra berendezkedett sikerember volt ez a bécsi férfiú, hanem igenis jó művész, nagy fantáziájú megalmodója a falaknak, tetőknek, tereknek. A. L. A SZUE megújulását (feszített víztükör, csempézett medencék. óriás csúszda, a parkosítást később fejezik be) Tarnai István tervei szerint a szegedi Vízművek és Fürdők Vállalatnak — saját kivitelezésében 12 millió forintért — köszönhetjük. A SZUE (Szegedi Üsző Egylet) versenyuszodájának építését Berzenczey Domokos korabeli városi főmérnök kezdeményezte, aki 1930-ban fűt-fát megmozgatva járt el, hogy Szegednek is legyen versenyuszodája. (A korabeli elképzelések szerint egyesek az uszodát a mai Ady Endre térre gondolták, mások a Püspökbazár helyére szánták.) A MUSZ (Magyar Üsző Szövetség) vezetői: Homonnay Tivadar. Beleznay László és Hajós Alfréd 1930. április 10-én érkeztek Szegedre az uszodaügyben tárgyalni, rendet teremteni, hogy hol is legyen az uszoda. Többek a Vakok intézete előtti teret, mások a híd újszegedi feljárónak jobb oldalát javasolták. A MUSZ vezetőinek szava döntött, s oda építették, ahol ma is található. A terveket Hajós (Guttmann Arnold) Alfréd (1878—1955) építészmérnök, Lechner ödön tanítványa, az első magyar olimpiai bajnok (100, 1200 méteres úszás, Athén) 1930 júniusára készítette el budapesti, Bá'hr.ry utcai magántervező irodájában, és az uszodát ugyanazon év szeptember 18-án felavatták. Avatóbeszédet Komjádi Béla, a MUSZ alelnöke mondott, s igy fejezte be beszédét: „Ezzel a szegedi pocsoja mindörökre eltűnt." (Ugyanis ezt megelőzően a szegedi úszók a rókusi lóúsz.tatóban sportoltak.) A költségekhez a MUSZ 12 ezer pengővel járult hozzá, a kútfúrás 13 ezer pengőbe került, amit a város és a kultuszkormányzat fele-fele arányban vállalt. A medence mérete: 50X18 méter. A tribünlépcsők (fából) vasbeton tartón, körbeölelték a medencét, északi sarkában homokstrandot alakítottak ki. A Közép Kikötő sori oldalon félköralakú, I0.6X1H méteres lubickoló medencét építettek. A keleti részen füves, fás terület várta a pihenni vágyókat, előtte ideiglenes férfi és női öltözőkkel. A víz legnagyobb mélysége 340, legkisebb 120 cm volt. Az építkezések megkezdését megelőzően bővizű kutat fúrtuk a Vakok intézete (1912) északkeleti sarkával szemben. A kutat 350 méterre mélyítették, s innen 26—28 °C hőmérsékletű vizet kaptak, amelyet 20 centi átmérőjű csövön vezettek az uszodába. A kút igen jónak bizonyult, percenként ezer liter vizet adott Ez a vizböség fontos volt, mert úgy számoltak, hogy a medencében a víz két éjszaka és egy nap alatt kicserélhető legyen. A képen látható. kőalapra épült, ideiglenes deszkaépitmér.yek helyett az öltözőt 1931 májusában epitették téglából Máier Dániel építőmester kivitelezésében. Az uszoda tervezője. Hajós Alfréd (a szemközti Vakok intézetét is ó tervezte Villányi Jánossal közösen) kiváló építészmérnök sportlétesítményei (Margitszigeti Sportuszoda, 1930, az újpesti Megveri úti sporttelep). a debreceni Arany Bika épülete, Pozsonyba. Kassára. Lőcsére tervezett alkotásainak fő jellemzője a tér- és homlokzatíormák nemes összhangja. Kár. hogv Szegednek csak az említett két alkotását adta. A SZUE jelentését ma már alig ismerik a szegediek, s jlyen nevű egyesület a városban nem is működik. BÁTYAI JENŐ <