Délmagyarország, 1987. június (77. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-22 / 145. szám
2 Hétfő, 1987. június 22. Szovjetunió Tanácsi választások ^ Moszkva (MI I) A Szovjetunióban vasárnap tanácsi választásokat tartottak: a IX ru'ii (chili választópolgárok összesen 52 ezer különböző s/intii — területi, városi, járási, községi — tanaeslia összesen 2..Í millió lanaestagot delegáltak. Megválasztottak a bíróságok népi ülnökeit is. A szovjet televíziós és rádióállomások óránként körkapcsolásokban számollak be a választások menetéről, megszólaltatva a szavazopotgarokat és a jelölteket is. s jelentősnek minősítették a részvételi arányt. A jelenlegi tanácsi választásukat érthetően nagy érdeklődés elo/ie meg, hiszen — meg csak. készül az új szovjet választási törvény, de — kísérletképpen területenként egy-egy járásban bevezették az uj választási gyakorlatot, amely jelentós mértekben kibővíti a választópolgárok demokratikus jogait: csaknem százezer tanácstagot választottak meg ezekberta megnövelt választási körzetiekben, ahol egyegy mandátumra több jidollet állítottak, s a korábbi gyakorlathoz képest háromszor-négyszer annyi választó véleménye döntött egy-egy tanácstagi hely sorsáról. A szovjet főváros krasznoprrsznyenszi (Vörös Prosznva) kerületének 5. számú választási körzetben adta le szavazatai Mihail Gorbacsov. az SZKP KM főtitkára. A szavazási követően a szovjet. vezető kötetlen, őszinte légkörű beszélgetést folyta;lolt az átalakítás menetéről. az el.so eredményekről. a nehézségekről, a megoldatlan problémákról, a jövő feladatairól. Az SZKP KB fölittjára a választok kérdéseire válaszolva kitért arra. hogy rengeteg gond halmozódott fel. de ezeket nem titkolják el, nyíltan beszélnek róluk. Nehéz lendületbe hozni az országot. <le ha megindulnak a dolgok, akkor már nem lehel megállítani a folyamatot.. Az átalakítás feladatai közül sok! hosszú távra — ötéves tervre. 10—15 évre — szóló célkitűzés van — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. példának hozva fel a lakáskérdés megoldását. A szovjet vezető ugyanakkor aláhúzta: ez. nem jelenti azt, hogy nem kell sietni. Vannak olyan kérdések, amelyeket már ma meg kell oldani: ezek a .mezőgazdaság helyzetének javítása, a jobb élelmiszer-ellátás. Már most is vannak érzékelhető eredmények, s valóban sikerült előrelépni ezekben a kérdésekjben. s így lesz. a jövőben is. Annak, érdekében, hogy az. átalakítás mindenütt konkrét eredményeket hozzon, szigorú rendre, szervezettségre és fegyelemre van szükség. S ezekkel a kérdésekkel is nagyon kiomolván fog foglalkozni az SZKP Ko/.ponli Bizottságának ülése, amelyre a közeljövőben kerül sor. A Novij Mir legutóbbi számában Smeljov közgazdász tollából megjelent gazdasági recepteket illetően a szovjet vezető kél részre bontotta a cikket: a gazdasági helyzet elemzése a valósághoz közeli képet fest. A KB-ülésen szó esik majd erről. A második fele a cikknek az, amit a szerző java-' sol. Egyebek kőzött szó esik arról is, hogy legyen valamiféle munkanélküliség. Ez számunkra elfogadhatatlan — mutatott rá Mihail Gorbacsov. s emlékeztetett a szocializmus mányoklra. Az SZKP válaszolt a Kőfaragók, nulkókészttók, FIGYELEM! Márvány, gránit vágását rövid határidőre vállalom. eapp IMI műkókészftn. Kistelek, Temető sor. Telefon: 91-294. földi sajtó jelenlévő képviselőinek) kérdéseire is. Hámutatoll: az. elsődleges feladat mindenki, minden nep szántára a béke megszilátiditása. A Szovjetunió a továbbiakban is lépéseket tesz nyugati partnerei irányában. keresni fogja a legfontosabb problémák megoldásának útját a helyzet javítása, a feszültség csökkentése érdekében, s — a legfontosabb — a leszerelés kibontakoztatásáért — hangsúlyozta. Ugyanakkor a szovjet vezetés nyugtalanságát. hangoztatta azzal öszszefüggésben. hogy Nyugaton nagyon is soki a beszéd, de kevés a konkfrét válaszlépés. Semmilyen szavak, állásfoglalások nem tudják helyettesíteni a reálpolitikai. Ügy ítéljük meg. hogy most. Nyugaton hiány van rcálpolilikabnn. Főleg ez nyugtalanít bennünket —jelentette ki Mihail Gorbacsov, s emlékeztetett a Szovjetuniónak! az elmúlt kél esztendőben tett konkrét lépeseire. amelyek fontos szerepet játszottak abban, hogy a helyzet mégis megváltozott. Ami a leszerelés, a fegyverkezési hajsza megfékezésének kérdéseit illeti, készek vagyunk, együttműködni minden erővel. Nyugaton azonban a reálpolilika hiányát érezzük: ott csak amiatt nyugtalankodnak, hogy megőrizzék a látszatot. Ehelyett viszont konkrét lépésekre van szükség a mm zetközi légkör javítása, a nukleáris fegyverektől cs erőszaktól mentes világ, az egy ü 11 m ü k öd és kialakítása érdekében — mulatott rá végezetül Mihail Gorbacsov a sajtó képviselőivel folytatott beszélgetésen. ( Rádiótelex .MAIMAI SVÁJCBA JÓZSEF UTAZOTT Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese szombaton Genfbe utazott, ahol a világgazdasági fórum rendezvénysorozat keretében vezető külföldi üzletemberek csoportjával találkozik. MEXIKÓI KÉPVISELŐK LÁTOGATÁSA A Magyar Országgyűlés meghívására június 17—20. között mexikói parlamenti küldöttség járt hazánkban. A delegációt Kliséo Rangéi Gaspar képviselő vezette. A mexikói vendégek megbeszélést folytattak a különböző szakbizottságok tagjaiból álló magyar tárgyalócsoporttal. ATOM KfSÉR LET NEVADABAN Ujabb nukleáris kísérleti robbantást hajtottak vé-gre szombaton az Egyesüli Államokban a nevadaj kísérleti telepen. VIZSGALAT Leváltották és további vizsgálatra hazarendelték a Stark amerikai fregatt kapitányát és több tisztjét. A hivatalos vizsgálat adatai szerint Glcnn Brindel kapitány, a hajó parancsnoka ér. a vezénylő tisztikar nem tette meg a szükséges intézkedéseket a hajó védőimére. Mint ismeretes, a fregattra egy iraki repülőgép tévedésből két Exocet rakétát lőtt ki. s a támadásnak .37 tengerész esett áldozató ul. LENGYEL BOCSÁNATKÉRÉS A Lengyel Népköztársaság bonni nagykövetsége, sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a Gdanski-öböl térségében június 15-én megtartott lengyel—NDK haditengerészeti gyakorlat közben egy lengyel korvettról tévedésből tüzérségi találatok érték a Neckar nevű nyugatnémet hadihajót. Varsó diplomáciai lépésérőt a bonni külügyminisztérium szóv ivője számolt be. SEVARDNADZE VISSZATÉRT Eduárd Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, szovjet külügyminiszter Bulgáriában, Magyarországon és Jugoszláviában tett hivatalos baráti látogatásait követően vasárnap visszaérkezett Moszkvába. „flz országhatár nem akadály..." Mint arról már lapunkban is beszámoltunk, a testvérvárosi kapcsolatok jegyében az elmúlt hét végén szabadkai pártdelegáció járt Szegeden. Tagjai kel napon át ismerkedtek üzemeink életevei, betekintést, nyerhettek Szeged egészségügyi intézményeinek •• u.s.ijába, s ellátogattak mezőgazdasági szövetkezetekbe is. A zsúfolt program egyik rövid pihenőjét kihasználva kértük meg Svnhoda Xagorkát, a delegáció vezetőjét (aki egyébként „civilben" a Szabadkai Egészségügyi Központ igazgatóhelyettese, pártmunkásként pedig az. egészségügy, a kultúra, a sport területét felügyeli a városi pártbizottság elnökségében), hogy szóljon .1 két vá r< is egy ü 11 m ü kik lésé nek eddigi eredményeiről, s arról, mi foglalkoztatja leginkább napjainkban a Vajdaság második legnagyobb városának lakóit. * — Tehát Szabadka... Aligha él Szegeden olyan felnőtt, aki legalább egyszerkétszer ne fordult volna már meg a vajdasági város főterén. a belváros üzleteiben. Ezek az egynapos túrák azonban vajmi kevés ismeretet adnak ahhoz, hogy alaposabban is megértsük a Szabadkán élők gondjait, terveit. Hallhatnánk épp ezért erről most bővebben? — Talán azzal kezdeném, hogy városunkban — akárcsak egész Jugoszláviában — fő beszéd tárna az: hogyan lehetne a társadalom minden területén meggyorsítani a .fejlődést. Gazdasági gondjaink közismertek, de ennek ellenére nem mondunk le arról, hogy városunkat még szebbé, még otthonosabbá tegyük. Ennek külső jegyeit azonnal észreveheti a hozzánk látogató. Ami viszont már a falak mögött zajlik — nagv gondot fordítunk kádereink képzésére, mert valljuk: Szabadka legnagyobb ereje képzett polgáraiban van. Külön szólnék egy törekvésünkről — szeretnénk városunkat még nyitottabbá tenni, kihasználni az országhatár közelségét, azt. hogy Szabadka tulajdonképpen Ujabb zavargások Dél-Koreában 0 Szöul (AFP) Ujabb összecsapások voltak vasárnap Szöulban és több vidéki városban a délkoreai rendőrség és az ellenzéki tüntetők között, bár a megmozdulások hevessége a tudósítások szerint csökkent az. előző napokhoz képest. Puszanban a brutálisan fellépő rendőrök emberek százait tartóztatták le. Mint a szöuli rádió jelentette, Ro Te Vu pártelnök biztosította vívKB főtitkára szovjet és kulJ& ^Hitelre is árusítunk! SZINTETIKUS ÉS KEÓPLII ÜGGÜNYÓK széles választékát kínáljuk a LA K A STEXTI LÖSZT A I.YON. Kedvező vásárlási lehetőségek! Díjmentes függönyszegés1 SZEGED NAGYÁRUHÁZ V MAR 100 ezer Ft-tól Is IBM —PC XT/AT KOMPATIBILIS SZÁMÍTÓGÉPRENDSZEREK SZEGEDEN. HARDVER-SZOFTVER FELHASZNÁLÓI PROGRAM — DÍJTALAN SZAKTANA CSADAS garanciával javítunk is, nemcsak eladunk MIELŐTT SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TÉMÁBAN DÖNT. HÍVJON BENNÜNKET A (62) 56-765 SZÁMON partnerek leszünk. DIGITAL KISSZÖVETKEZET, Széped, Csongrádi sgt. 93. Beszélgetés Svoboda Zagorkával, a szabadkai pártdelegáció veietőjével — Nincs azonban olyan együttműködés, amelyet ne lehetne továbbfejleszteni. — Mi is igy gondoljuk. Jobban összehangolhatnánk például tudományos kutatásainkat. a gazdasági fejlesztések egyes területeit, mert ahogy látogatósom során 1apaszlaltan gondjaink sok ponton az diósak. Amit személyesen külön is támogatnék, mint a kultúra egyik szabadkai irányitója. az. epp művészeink eddiginél •szorosabb kapcsolata. Ügy érzem, színházunk az utóbbi években európai mércével is jelentőset alkotott, s gondo' lom produkcióit a szegediek is szívesen látnák gyakrabban városuk színpadjain. Ez. természetesen fordítva is igaz — színházi fesztiválunkon. vagy akárcsak egy „szürke, hétköznapi idényben" szívesen látjuk Szeged művészeit. Reméljük egvsz.er régi vágyunk is teljesül — művészeink bemutatkozhatnak a Dóm téri nagyszínpadon is. Befejezésül egy gondolat még: együttműködésünk legnagyobb eredményének azt tartom, hogy az országhatár ma már nem akadály, minden lehetőség adott ahhoz, hogy mindjobban megismerjük egymás életét. Nekünk pedig kötelességünk élni ezekkel a lehetőségekkel Bátyi Zoltán Jugoszlávia egyik legfontosabb Közép, és NyugatEurópára nyíló kapuja. — Gondolom, e törekvéseket jól segíti például a Szegedhez füzödö testvérvárosi kapcsolat. — Ezzel egyeiértek. Az. együttműködés ma már kiterjed az élét minden területére, de erről nálam is főbbet tudnának mesélni azok a part- és szakszervezeti aktivisták, az ifjúsági szövetség tagjai, vagy a gazdasági szakemberek, akik évről évre felkeresik egymás intézményeit, s hasznosítják az ott tapasztaltakat. Konkrét példaként emiithetem az épp most zajló szabadkai vásárt, amely a Szegedi Ipari Vásár testvére, vagy a nyári építőtáborokat, ahol diákjaink dolgoznak együtt. Óra — fotó KKEINER. Szeged, Attila u. 8. TELEFON: 10-230. A Nívó Faipari ÓK Játékkészítő Ipari Szövetkezet raktári adminisztrátor, valamint pénztáros, számlázó munkakört betöltő dolgozókat keres. Jelentkezés: Nívó Falpari és Játékkészítő Isz, Szeged, Dorozsmai út 17—19. szám, 6728. irányításával a kormányzó Demokratikus Igazságpürt törvényhozói vasárnap javaslatokat dolgozlak ki a válság „politikai rendezésére" s indítványaikat hétfőn az államfő elé terjesztik. Ugyancsak tárgyaltak vasárnap a kormánypárt és az ellenzéki Újraegyesítés Demokratikus Pártja képviselői, de a megbeszélé-s nem vezetett eredményre. Színházi filmforgatáshoz statisztériát szervezünk június 30., július l-jén és 2-án. Előzetes tetentkezés: június 22—24-c között in órától 18 óráig a Szegedi Nemzeti Színházban, SEI.I.F.K ANDRÁS szervezőnél. A József Attila Tudományegyetem alábbi feliratú körbét yegzoje elveszeti: ,.József Altila Tudományegyelem Szeged. l-'inyl János Kollégium"' Hasznalala: 1987 június ll-töl EllVENY TEI.F.N! r KiskerUulajdonosok figyelmébe! Felújításhoz, átalakításhoz nagy választékban kínálunk a gyálaréti TÜZÉP-telepünkről (Felszabadulás u.) építőanyagokat — cementet — különféle csöveket — idomacélokat — keritéselemeket — kapukat — drótfonatot. Előrendelést felveszünk! Várjuk tisztelt vásárlóinkat! 0 DÉL-TISZA MENTI A KÉSZ