Délmagyarország, 1987. június (77. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-13 / 138. szám

Szombat, 1987. június 13. DM1 "raguin ® A „viszonyizmus" veszélye* Színek és helyek A marxizmus—leninizmus egyik legalapvetőbb, kulcsfontosságú kategóriája a termelési mód, amelynek helyes értelmezése döntő jelentőségű a szocializmuskép szempontjából is. A termelési mód kategóriája natfy és kalandos utat tett meg elmeletünk fejlődésében, és úgy érzem, hogy az oktatásban, a propagandában, de még a tudományos kutatásban is sokat kell foglalkozni vele, hogy valóban helyére kerülhessen. Közismert, hogy az elmúlt évtizedek során e kategóriával kapcsolatban legtöbb gondot a termelőerők és a termelési viszonyok közötti kapcsolat kezelése okozta. Tapasztalataink szerint máig is hat és még mértékadó körökben is érvényes az a vulgáris, antidialektikus felfogás, amely a termelőerőket és a termelési viszonyokat metafizikusán és erőszakosan szétválasztja, nem a totalitásként kezelt termelési mód két oldalának, hanem alkatrészeinek mutatja be. Ez a szemlélet egy olyan formulával jellemezhető, amely szerint a termelési mód = termelőerők + termelési viszonyok, és ha az összhangtörvényt említik ennek a felfogásnak a képviselői, azzal sem javítják ki a kiinduló hibát. A felfogásnak egyik legveszélyesebb fejleménye az, amikor a termelési viszonyokat úgy nevezik ki társadalmi-gazdasági alapnak, hogy — ha ezt esetleg nem is mondják ki — a termelőerőkre vonatkoztatva is alapként, tehát a termelési mód független változójaként kezelik a termelési viszonyokat. Ezeknek a nézeteknek részletes elemzése természetesen messze meghaladja egy rövid hozzászólás kereteit. A hazai filozófiai irodalom érdemben is sokat foglalkozott ezzel a problémakörrel, különösen Tőkei Ferenc munkássága volt hatásos. Az önmagában Is gond, hogy a tárgyalt elméleti eltévelyedés létezett, sőt még ma is fedezteti hatását Még nagyobb gond, hogy a szocialista fejlődés négy évtizede során ennek az elméleti torzulásnak a gazdasági-társadalmi gyakorlatban is létezett megfelelője. Nem azt kívánom állítani, hogy ezeknek a gyakorlati eltévelyedéseknek az • oka az elméleti tisztánlátás hiánya volt. Bizonyos történelmi helyzetek, a kellően kordában nem tartott * A szerző írása A szocializmus fejlődésének időszerű kérdései hazánkban címmel Szegeden, februárban megrendezett országos elméleti konferencián elhangzott felszólalás alapján készült. . forradalmi lendület, ^ tőkés viszonyok minden elemének tagadása, hatalmas adag voluntarizmus és demagógia, a szovjet „példa" kritikátlan importja vitt bennünket a gyakorlati tévelygér sek felé. Az elmélet tulajdonképpen a gyakorlathoz igazodott, és sok vonatkozásban egyszerű apológiává vált. Nem a teória volt tehát az egyedüli és fő oka a szocialista építés említett hibáinak, önálló szerepét azonban semmi esetre sem szabad alábecsülni. Az eddigi fejtégetéseimhez leginkább illeszkedik azoknak az eltévelyedéseknek a tárgyalása, melyeknek jellemzése során több elemző — így például Tökei Ferenc vagy Tálas Barna — a „viszonyizmus" megbélyegző jelzőt használja. Arról van szó, hogy a szocialista építés során gyakran a termelési viszonyok átalakításával, úgymond fejlesztésével igyekeztünk előre jutni a szocializmus irányába. Közben vagy elfeledkeztünk a termelőerőkről, vagy lebecsültük azok fejletlenségének jelentőségét, vagy pedig éppen a termelési viszonyoknak szántuk azt a szerepet, hogy azok majd önmagukban forradalmasítják a termelőerőket. Alapvetően akkor tévedtünk, amikor nem ismertük fel, hogy ha az adott termelőerőkkel összhangban nem levő termelési viszonyokat célozzuk meg, valójában csak " á férMélésí viszonyoknak olyan formáit hozzuk létre, amelyek diszharmonikus viszonyban vannak az objektíve létező termelési móddal. A voluntarizmus tehát abban nyilvánult meg, hogy a formák önkényes megválasztásával olyan tartalmat, olyan termelési viszonyokat kívántunk létrehozni, amelyek nem önmagukban, nem a termelési mód egyik alkotórészeként léteznek. Az effajta törekvéseknek máig ható megnyilvánulásai voltak például az össznépi elsajátítás „bevezetésének" kísérletei, vagy például a termelőerők és a termelési tényezők társadalmasításával összhangban nem levő, centralizált szervezeti formák, az áru- és pénzkapcsolatok elsorvasztása, a kistermelés háttérbe szorítása. Ügy gondolom, hogy u „viszonyizmus" veszélye ma is egy reális veszély, sőt bizonyos mértékig fokozódik. Arról van ugyanis szó, hogy a gazdasági reformfolyamat felgyorsítása és kiteljesítése során ma is nagyrészt a termelési viszonyok ' formáit alakítjuk azzal a céllal, hogy a szocialista termelési viszonyok tartalma gazdagodjon, fejlődjön. Természetesen ez önmagában véve távolról sem az imént bírált „viszonyizmus", azzá válhat azonban, ha a termelőerők és termelési viszonyok objektíve létező rendszerét nem tudjuk felmérni, vagy eltekintünk ettől a felméréstől. Születhetnek és fennmaradhatnak olyan formák, amelyek egy — a mi ténylegesen létező objektív valóságunktól minőségileg eltérő — nem létező termelési módot céloznak, s így a formák üresen maradnak, jobb esetben hatástalanok. Az utóbbira kicsi az esély, sokkal valószínűbb, hogy rombolókká válnak azok a formák. Félreértés ne essék, nemcsak — sőt nem is elsősorban — a nálunk fejlettebb termelőerőkkel, más technikai-gazdasági viszonyokkal rendelkező országok mechanizmusának elhamarkodott másolására, irreális, ultraliberális modellek elfogadására gondolok. Ügy gondolom, hogy ilyen veszély természetesen van, de inkább csak logikailag, elvileg. Konkrét viszonyaink, létező politikai rendszerünk mellett sokkal nagyobbnak érzem azt a veszélyt, hogy továbbra is ragaszkodunk olyan „szocialista formákhoz", amelyeknek tartalmi megfelelője valójában nem létezik, és soha nem létezett. Véleményem szerint ez a nagyobb veszély. Ennek gyakorlati vonatkozasa az lehet, hogy a reformfolyamatok során ragaszkodunk bizonyos formákhoz arra hivatkozván, hogy a szocialista termelési viszonyokat, a szocializmus időt álló értékeit védjük Attól félünk, hogy tőkés viszonyokat, tőkés formákat próbálunk megvalósítani, márpedig mi szocialista termelési viszonyokat képzelünk el. Ilyen esetekben üres formákhoz ragaszkodunk, ez pedig tömény „viszonyizmus". CZAGANY LÁSZLÓ egyetemi docens, JATE AMÍG Ti BÖHÖNYÉN, ADDIG MI NAGYVISNYÓN Végtére erről is szólnunk kell — legalább így. obsitosként —, az ezerkilenszázötvennégyes katonaidőkről. •Hidegháborús napokat éltünk. A szegedi tudományegyetemen is létesült annak idején katonai tanszék, bevezették a honvédelmi ismeretek tanulmányozását, önálló vizsgatantárgyként. Az elméleti ismereteket aztán nyáron, egy hónapos kiképzéseken válthattuk valóra A szegedi gyerekek egyik felének csapatszolgálati végállomása a dunántúli Böhönye, a másikénak (köztük a bölcsészeknek) az észak-magyarországi Nagyvisnyó volt. Egy kies nyári napon a Kapcában, akarom mondani, a Hunyadi János sugárút (akkor még- Szentháromság utca) és a Mátyás tér sarkán székelő kultűrotthonban gyülekeztünk Kora reggel Mi volt a célja (egészen biztos, hogy volt neki!), mindenesetre egész nap ott tartottak bennünket Persze, a nap távolról sem volt eseménytelen. Egyeztették adatainkat, elvégezték a világ leggyorsabb orvosi vizsgálatát (cirka harminc másodperc alatt állapították meg 99.9 százalékunkról az alkalmasságot, ami még, tekintetbe véve az igen erős körzeti orvosi konkurenciát, így is már-már világrekordnak számit) Aztán tartottak bel- és külpolitikai eligazítást (a nagyteremben), majd a kerítéssel övezett kultúrudvaron ácsorogtunk. A kerítésen túl pedig a hozzátartozók. Ki sírt. ki beadta a kaját Megint mások, miközben besuvasztották a kerítésnyíladékon a füstölt kalbászt. netán a fél sonkát, könnyeztek Ahányan — annyifélék vagyunk. Hisz még az ujjunk sem egyforma De félre a túlrészletezéssel! Éjszaka utaztunk, töksötétben Csupán az ég alja világolt. Mint kiderült, a látóhatár szélén épp égett a kiskunfélegyházi laktanya. (A „rémhírrádió" legalábbis ezt közölte akkor, 1951 nyarán velünk.) Kora délután értünk Nagyvisnyóra. Gyönyörű vidék Különösképp nekünk, síksághoz szokott szemű (és lábú) alföldi gyerekeknek. Hamarosan megismerkedtünk a- részletekkel is. A kaját „lent", a hegy lábánál porciózták. A sátortábor ellenben a hegycsúcson (fennsíkon?) székelt. A két hely közötti közlekedés felért egy háromszori kiadós tornával. Mindenekelőtt fölszereltek bennünket Repültek a holmik ÉrKüldjön egy képet! Sokszor előfordul, hogy megdobban az ember szíve, amikor megkap egy-egy küldeményt. Például a Villányi László (Penlelei sor 4.) által hozzánk eljuttatott régi képeslapok láttán. Mert igaz, hogy az 1912-ben föladott képeslapon a „Csekonics utca" fölirat virít, de minden szegedi azonnal ráismer a képről a Kárász utca és a Széchenyi tér sarkára. Csak éppen autók helyett „korhű" ruhákban ékeskedő járókelők foglalják el az úttestet. És a másik két kép? A na gyállomás kétszer, két időszakból. Az egyiken — 1916-ból — még híre sincs a villamosnak, konflisok és autók uralják a terepet. A másik 1920-ból való, immár villamossal, amely a színes eredetiben bizony — higyjék el nekünk — piros. ces hang kíséretében. — Egy csizma, egy nadrág, egy „ködvágó", egycsatos szíj, kétcsatos szíj, csajka, egy negyvennyolcmintájú középagytáras gyalogsági lőfegyver, egy kapca, egy zubbony — Nem győztük el(és feDkapkodni S amikor már kupacban tornyosodott ki-ki előtt a fölszerelés, egy másik (szintúgy stentori) hang imigyen — öt perc múlva teljes menetfelszereléssel aorakoióóóó*. — Ránéztem a kupacra Aztán a mellettem dermedten állók arcára Ugyanazt gondolták akárcsak jómagam Hogy, hogy nem — öt percen belül ott álltunk teljes menetfölszerelésben De tényleg Hát ezt épp nem mondom, hogy úgy néztünk ki. mint a nvemcik harminckilencben De amennyiben a Sztálingrád utáni állapotokat tekintjük, akkor már akadt némi hasonlóság A továbbiakban aztán napról napra fokozatosan ismerkedtünk a hadiélet rejtelmeivel Sajátos humorával is — természetesen Amikor például kultúrmunkára kértek ónként jelentkezőket, még nem tudtuk, hogy a szó szinonim az erdősöpréssel. S, hogy minek söpörni az erdőt? — ez éppúgy szigorú hadititoknak számított, mint annyi más akkortájt, amikor kissé módosítottén (és néha gázálarcban) hetykén — és kötelezplpg — fújtuk a nótát „Farkas. Mihály katonája vagyok" . Volt persze „miniszteri út" is. Afféle demarkációs vonalként szelte át az általunk — és a górék által — megszállva tartott hegygerincet. Az utat a célból rendszeresítették. hogy ezen lépked majd végig a miniszter a parancsnoki harcálláspontra, amennyiben a térképen pont Nagyvisnyóra bök ujjával elindulás előtt. Ar. utat — kultúrmunkában — naponta felgereblyéztük, megtisztítottuk a falevelektől |Életemben nem láttam annyi (hüflott) falevelet, mint Nagyvisnyón Pedig azóta jártam itt-amott.l A miniszter azonban — szerencsére? — nem jött. Mi meg humorral vigasztaltuk úgv-ahogy magunk, ha már teleszaludt a hócipőnk a kiképzés gyötrelmeivel. A „középagytárasból" például „középágytálast" faragott a diáknyelv. Itt persze semmi nem maradhatott titokban A legközelebbi eligazításon parancsnokunk igy feddett bennünket — Maguknak a puska dióverő1 A szerelvény, cucc1 A politikai tiszt felesége meg kurva1 Na, majd adok én maguknak' Sose felejtem el azt a napot se, mikor — a keddi ezredszemlén — ott álltunk oktatási négyszögben. és feszes vigyázzban a góréstábbal szemközt A fegyvermester rámmutatott. — Kilencvenhathuszonegy. üres — nyújtottam át hűséges negy vennyolcmintájúmat — Irány utánam, indulj! — így 6. — Hogy jön maga1 — rivallt rám a parancsnok. (Mentem. mint a Korzón szokásban, enyhe lezserséggel.) — Ahogy tudok — feleltem, angyali ártatlansággal (Azaz' civilmód. Semmi megállás, semmi vigyázz Azt hiszem — horribile dictu! —, tán még a kezem is széttártam, mintegy mentegetődzésképpen.) A föpéká átvette a fötörzstől hűséges negyvennyolcmintájúmat Megszemlélte. — Forduljon szembe az egységgel! — A többit már így hallgattam. — Nézzék meg jól ezt az embert! Véssék júl emlékezetükbe! Ilyen emberek miatt arathatnak részleges sikereket az imperialisták' Meg a láncos kutya Én meg igy fohászkodtam mindeközben ó, te marxista isten, ki a klasszikusok lapjain la kozol, engedd, hogy újra ott állítassak megint a sorban, elvegyülve a szürke ismeretlensegben, és csak még egyszer láthassam a Fogadalmi kéttornyúját. Sikerült PAPP ZOLTÁN vWVvÁ.'if^í^i.. - -a-isah