Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-09 / 108. szám

Szombat, 1987. május 9. 5 DM magazin Pannon szikrák Még pesszimista óráimban is legföljebb csak ha félig értettem egyet a Metternichnek tulajdonított mondással, miszerint a Kártnerstrassétöl keletre mar Ázsia kezdődik. Hiszen ott van még közben Pannónia is, gondoltam feltehetően magamban. Pannónia. ahol a magyarság örök kettősségének mélyebben európai jellege kell gyökerezzék: inig a Dunától keletre eső tájék az ősibb és így, ebben a közelítésmódban „szebben vadabb" jelleget hivatott tükrözni — emez a Nyugathoz közvetlen(ebb)ül kapcsolódó vidékünk. A hagyományok, a táj ímegkapóan eredeti szépsége, hallgatag méltósága, csöndes mediterrán derűje —• cinkosán virágzó fák lágy hajlatú domboldalakon — mind mind kutatásra ösztönző: mi teszi vajon a pannonságot szellemi életünk annyira eleven részévé? A választ pedig, már ha adható egyáltalán, persze hogy a fővárosban kell keresnünk: Pécsett, a pannon szikrák városában. * Nem mondhatom különösebben múzeumjárónak magam, mégis: jól emlékszem, milyen különleges, borzongató élményt jelentett itt valamikor a hetvenes évek elején az új Csontváry-múzeum. Úgy tűnik, bármiikor járhat errefelé az ember, garantáltan néhány új múzeum — a múlt legszebb látványos rekvizítuma — fogadja. Az Örökségből, a Baranya megyei múzeumok kiadványából megtudom: errefelé hozták létre az ország egyik legnagyobb múzeumi hálózatát, félszáz bemutatóhellyel kétszáz munkatárssal és évente több mint egymillió látogatóval. A szó szoros értelmében a földből nőtt ki az egyik legújabb: az ókeresztény mauzóleum a székesenyház alatt a közelmúltban feltárt, az európai művészet fejlődése szempontjából kifejezetten jelentősnek mondott leletek ötletes, praktikus, tetszetős és éss2erü kiállítóhelye. Az értékes romokat, fálmaradvártyokat,falfestmény-részleteket úgy tették hozzáférhetővé, hogy egyáltalán nem bontották meg a Szent István tér és a Dóm tér kialakult építészeti rendjét, ugyanakkor a leletek kellő védelméről is gondoskodni tudtak, klímaberendezéstől „védőépítményig": a mauzóleum olyan, akár egy darabka földalatti erődítmény. A múltat óvó, okos városvédői szemlélet (félig) rejtekbástyája. Avagy egy irigylésre méltóan, igazán pannon szemléletmód szikra-villanata, ha úgy tetszik. * Tüskés Tibor írja 12 éve a Magyarország felfedezése sorozatban megjelent, Nagyváros születik című, emlékezetes Pécs-szociográfiájában, hogy a köztiroat•ban váltig tovább él a kép a régi Pécsről: papos, hagyománytisztelő, konzervatív város. A konzervativizmusról nekem, Alföldről jött pusztai magyarnak más fogalmaim vannak: a tavaly fölavatott, legújabb pécsi múzeum, a két esztendeje elhunyt, Kossuth-díjas pécsi festő, Martyn Ferenc életmű-háza a Káptalan utca 6. szám alatt olyasfélét reprezentál, hogy megüehet ugyan, a magyar kulturális közvéleménynek csak a képzőművészetben járatosabb része ismeri Martyn Ferenc nevét, hiszen az általa művelt nonfigurativizmusnak Kassákon kívül alig van hagyománya a hazai gyakorlatban — ám amivel és ahogyan a város a művész előtt adózott: nemcsak irigylésre és bámulatra, de tanulságok számbavételére is méltó. Pécs díszpolgárának lakása, a város művészeti életének hosszú éveken át egyik központja, igazi életműmúzeum: a látogatót a kapubeJáratban Szabó Erzsébet gyönyörű ólomüveg ablaka fogadja — a mester tervei alapján készült néhány éve. Előtte a Hangyák emlékműve című Martyn-szobor. A földszint az időszakos kiállítások helye, az emeleten pedig mindent változatlanul hagytak; a magyar képzőművészet immáron korszakos jelentőségűnek mondott alkotójának végakara-' Iából. Amerigo Tot, Victor Vasarely — múzeumuk van Pécsett Ez Magunk sem gondoltuk volna, hogy ilyen sikere lesz felhívásunknak. Rengeteg régi fotó érkezett szerkesztőségünkbe olvasóinktól, s mivel lapunk terjedelme véges,. egy-egy anyag megjelenésére bizony várni kell. Ezért elnézést kérünk mindazoktól, akik képei iket már régebben eljuttatták hozzánk. Ma Fábián Lajosné (Tolbuhin sugárút 52.) gyűjteményéből közlünk két képet. Mindkettő a század első évtizedében készült, a szegedi Belvárosban. Az egyik a Kölcsey utcát ábrázolja, amikor még ott járt a villamos, amely a Kelemen utcáról a Kölcsey és Kárász utcákon át. a Jókai utca érintésével haladt a Nagyállomás felé S ami a színes eredetin jól látszik: a Royal kávéház terasza előtt "kanyarodó villamoskocsi színe még nem sárga, hanem piros. A másik kép a Kárász utcát mutatja, már aszfaltozott járdákkal, de még kövezett úttesttel. A házakon jól kivehetők az üzletek portáljai. Szorongás Én úgy találkozom velük, minthogyha élnének ma is. Asztalom mellé egy sem ül, csak járkál a faltól küszöbig. Ámulok, hogy milyen rég holtak s már nem azok, rég nem azok, akik valaha élők voltak. Az álom néha még lebírhat, nyöszörögnek a bútorok, padló reccsen, hörög a vízcsap, tűnt árnyak állnak velem szemben s egyre gyűlik, gyűlik a könny megszürkült ablakszemekben: nyirkosak a nagy, magas termek letakart székek, homályos tükrök szőnyegen szétszórt csipkék, selymek, mintha a régi házban lenne; olyan, mintha kisgyermek lennék s a rémülettől sírni kéne, mert levertem egy vázát, amely emlék. Az utolsó stáció Emlékeikben kioldott bomba robban, szirénaszörnyek tág torka visit s széthull az otthon üszkös darabokra. Még érzik a vér, s füst kesernyés szagát, hol szemgödrökben fü nő, kék virágok s magzatvíz-sírás ömlik az éjszakából. Csak nekik marad fiú a meglett férfi, ki álmaikban hirtelen bezörget s fáradt, beteg szivüket kisérti, csak ők feszülnek útnak és időnek és zokogásuk mindig hangtalan, ha hiába járnak gazos temetőket. Ereklyeként őriznek minden tárgyat, első cipőt és utolsó levélben sárgult fotót, ahol csak árnyak állnak. TÓTH LÁSZLÓ: Nem lakatlanok Nem lakatlanok a csillagok mindegyik csillagban ott vagyok mert mndegyik halott én vagyok akik idelent éggé válnak s a csillagokban fent tanyáznak onnan néznek rám a földre le s én innen bámulok fölfele ki létem próbálgatva élek ők meg bennem örzík a létet mivelhogy mind általam élnek általam s én mégsem ők vagyok noha két szemük helyett ragyog a szemem és helyettük félek s a belőlük kiszökött lélek is bennem lelt új menedéket általam élnek mind a voltak és mind az eljövendő holtak akik idelent éggé válnak s a csillagokban fent tanyáznak ahol velük én is ott Vagyok nem lakatlanok hát nem lakatlanok a csillagok KATONA JUDIT: A Hangyák A Martyn Múzeum a Káptalan utcában már közismertebb dolog. A fátum legújabb gyönyörű játéka: Vasarely múzeumában látható Amerigo Tot egyik utolsó műve, az 1980-ás Erdélyi csendélef. „Beszélő szobor'1, olvasom róla a katalógusban. Satukba szorított, "pörkölt szélű Körhadó kopjafák. Szívszorító hatású alkotás: lehajtott fejű emberek váltják egymást előtte, szinte rituálisan. A szülőföld gondjára reagáltam, nyilatkozta a mester a szoborról. Körös-körül Vasarely pop-artjai. Egyszer egy költő azt írta: Kossuthnak és Széchenyinek is öszsze kéne békülnie — mert a levél Clujba (Kolozsvárra) megy. Itt Amerigo Tot, Vasarely ve] egy múzeumban. Így élünk együtt Pannóniában * A pécsi színházzal bajok vannak. Köztudott, hogy itt az alföldi történelem ismétli önmagát. A nagyszínház zárva, az átépítést követő nyitányt a legoptimistábbak sem helyezik 1992nél előbbre, de inkább a százéves évforduló, 1994 tűnik reális dátumnak. A nagyszínház helyett kamaraszínház, „szobaszínház" és stúdiószínház is működik utóbbiban Iloger Vitrac Cseri László felvételei emlékműve Viktor, avagy a gyerekuralom című, háromfelvonásos, „furcsa komédiája" — és vagy ötven fok meleg. Talán az ijesztő, levegőtlen forróság teszi, talán más, ki tudja, de ahogy mondani szokás, „nem érzem igazán" a Vinkó József által fordított, Szőke István által vendégként rendezett produkciót. Stüustörő, illetve egymásnak bántóan ellentmondó felfogásban látszó színészek, az egyik véglet a szerepét következetesen „idézőjelben" alakító, egykori szegedi Üjlaky László, a másik a hagyományos stílt adó Váry Éva. Kettejük között a fiatal, tehetséges Balikó Tamás — és az „egyművesnek" tartott, a gyerekkor drámájának kikiáltott Viktort író Roger Vitrac. A mű, sajna, számomra legalább anynyira rosszízűén többrétegű, mint a színészi alakítások — a szürrealista blődlitől a hagyományos bohózati elemeken át a tragikomédia kísértetéig ível: s úgy tűnik, egyiknél sem tud igazán megállapodni, sehová sem tud úgy „kifutni" hogy igazán meggyőző lehessen. A pannon kulturáltság elvitathatatlan ténye viszont, hogy „iskolázott" a közönség, kifejezetten míves és iíy módon kulturált a produkció, (ez pedig, a témát és jó néhány igen vaskos részlétet véve alapul, egyáltalán nem kis dolog) — és még az ellentmondásos darab, illetve előadás közben is fol-fölszikrázik valami az európai(bb) szellem mélységeiből. * Villány, vasárnap délután. A Pannónia Könyvek sorozatot, megyei művelődési központ által „az 1987 évre" Kalendáriumot kiadó Város mögöttünk. Pincesor a főutcán: öreg sváb negyven forintért méri a vörösbor literjét. Olyan, mintha a Grimm-mesék egy megelevenedett illusztrációja lenne. A lenti hűvösben pinceillatban tovalibbenő emlékek- a siklósi várbörtön cellái és a nagyharsányi szabadtéri szoborpark indiános mitológiája, Pécs pannon valóságai és a lágy villányi zamata. Európa nincs ám olyan messze. DOMONKOS LASZLÖ