Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-16 / 114. szám

6 Szombat, 1987. május 16. DM1 rogfjqzin AM ÍV. GABOR MARIANNE: BOIIOC ÉS CSALADJA ÁRPÁS KÁROLY nyári dal lóherében csak hanyatt vakondtúrás párnám hálóm a csillagos ég megfognám a márnám hold- folyóként egymásba olvad át a testünk világ csendje csilingel varázsló az estünk lóherében csak hanyatt minek ide kétség a teret most borítja sötétnél sötétség Hajnalcsillag Vénuszom szemem horizontján csillagos ég a hálóm megfogom a márnám Azt mondta a vasmenyasszony... Egy népies kismester HERKE MIHÁLY IDEZESE Negyven esztendeje Kerzsztúry Dezső adta a címbeli titulust Tömörkény Istvánnak a Válasz lapjain megjelent méltatásában. Mi már akkor is többnek tudtuk és vallottuk Tömörkényt: a novella klaszszikusának, Móricz Zsigmond elődjének. A címbeli cím sokkalta inkább illik azoknak a szegedi tollforgatóknak bármelyikéhez, akik részint előkészítették, részint kísérték a legnagyobbnak, Tömörkénynek üstököspályáját: a szegedi népies iskola képviselőinek. Sokan voltak, tucatnál többen Schmidt Sándortól Palotás Fausztinon, Terescsényi Gyulán, Paral Bertalanon, Lengyel Sándoron, Bite Pálon, Békefi Antalon, Irányi Dezsőn át Cserzy Mihályig. Közéjük tartozott Herke Mihály is, akinek elfeledett alakját és munkásságát születésének 125. évfordulóján idézem. A hatodik ügyósztály Szegeden született 1862. május 10-én, abban az utcában, amelyikben négy évvel előbb és pár házzal arrébb Dankó Pista: a Hangász, a mai Bihari utcában. Apja, Herke János (1815—1870) jómódú gazdálkodó volt. Fölsőtanyai birtokán juhokat tenyésztett; a családi hagyomány szerint ő honosította volna meg a merinói faját. Bizonyára szerepe lehetett elterjesztésében, de az ősi, nagyszarvú magyar fajtával szemben a némötbürge már őelőtte, a 18. század végén meghonosodott' a tájon. Herke János sót is szállított a Maroson. Hajóját egyszer az ár odaverte a vízimalmokhoz. Ugyanabban az évben vész pusztította el juhait. A kártalanítás elvitte minden vagyonát. Herke Mihály nyolcéves volt, amikor elvesztette apját. A kegyes oskola deákjaként védte a percsorai töltést, amikor házukat elvitte a nagy Víz (1879). A gimnáziumban bontakozott ki írói hajlandósága. Érettségi után beállt ügyvédbojtárnak a híres Polczner Jenőhöz, a Városnak 1893-tól haláláig függetlenségi •párti országgyűlési képviselőjéhez. Pár év múlva azonban átment a vasúti leszámolóhivatalhoz, és ott is dolgozott nyugállományba vonulásáig, 1924-ig. Miskolcon hunyt el 1945. június 17-én. Különös intézmény volt ez a hivatal. Nem annyira leszámoltak ott, mint inkább elszámoltak: a különféle vasúttársaságok közt számolták el a fuvarköltségeket, hiszen akkor a MAV mellett sok más vasút is volt a Monarchia területén, s az áru meg az utas egyetlen útján akár három-négy cég vonalán is utazhatott. Ezeket osztották azután meg ebben a különleges hivatalban. Csak 1912-ben épült a leszámolópulota, amely ma az egyetem bölcsészeti karának és néhány természettudományi tanszékének ad otthont; előtte különféle bérházakban fogyasztották a tintát meg a papírt. Egy időben a Deák Ferenc utca meg az Arany János utca sarkán, ahonnan a tisztviselők gyakran átrándultak a Kassba (a mostani árva öreg Hungáriába) . egy pohár sörre. A hivatalnak öt ügyosztálya volt, így azután a Kassra ragadt az elnevezés: a hatodik ügyosztály. Ha valakit nem találtak az ötben, meglelték a hatodikban ... Délután kettőkor vége volt a hivatalnak. Herke Mihály szabad idejében írói kedvtelésének hódolt. Mint majdnem minden tollforgató, ő is versekkel kezdte. 1895-ben jelent meg első verseskötete Az én napjaim címmel. Ez is, akár a második (Kalászok, 1910) a népies-nemzeti epigonizmus jellegzetes képviselőjének mutatják. Az elbeszélő Közben azonban prózára tért, mint már mondtam: a szegedi népies irodalom igézetében. A szegedi lapokon kívül az ország minden részében jelentek meg tárcái. A vidéki sajtó kutatója a Szentesi Hírlaptól a Kőrös és Vidékén át a Dunántúli Néplapig számos újságban találkozhat írásaival. Nyugdíjazása után különösen termékeny munkásságban találta meg foglalatosságát. Számos műve maradt kéziratban. Pirkad a hajnal a Tisza felett című történelmi regényét,* amely Szegednek a török uralom alól való fölszabadulását regéli el, magam is olvashattam. A török világról szól A siroki hős és Xz utolsó éjszaka Című kisregénye is. Ez utóbbinak Török Bálint a főhőse. Mátyás király éjjeli kalandja címmel verses regét adott ki. Természetes, hogy őt is foglalkoztatta a betyárvilág. Krúdy Gyula után és Móricz Zsigmond előtt ő is megírta a maga flózsa Sándor-á t. Címe szerint Rózsa Sándor 1848-ban (1928), valójában azonban a betyárok csillagának szabadságharcbeli szereplése csak rövidke fejezet a regényben, mégpedig talán az egyetlen hiteles történet, mert mind az előzménye (Hogy lett a betyár?), mind a további élete folyása a szájhagyomány és a képzelet merész ötvözete romantikus túlzásokkal, grófokkal, hercegkisasszonyo'kkal, úri betyárokkal. Egy másik regényében (A Bakony rejtelmei) átviszi a betyárvezért a Dunántúlra, és ebbe is beleszövi Rózsa Sándornak egy Windischgraetz hercegnővel támadt gáláns kalandját ... Szegedi fotográfiák A Somogyi-könyvtár példányába egy lelkes olvasó, bizonyos Benedek vezetéknevű. ráírta, mégpedig tintával: Ez a könyv jó. Dehát a mi számunkra inkább csak irodalomtörténeti kuriózum, semmint maradandó érték. Kevésbé romlékony az életművének az a része, amely a szegedi hagyományt tartja ébren. 1933-ban utcabeli földijéről, Dankó Pistáról írt cikksorozatot, amelyből azután füzet lett. 1936ban a Délmagyarország hasábjain is több tárcája jelent régi szegedi emlékekről, a betyárvivilágról, Rádayról és híres csendbiztosáról, Somogyi Józsefről, <a Hallgató-csárdáról meg a kiskaszinóról... 1935ben a Szegedi Üj Nemzedék közölte folytatásokban Szegedi fotográfiák című sorozatát, amelyből utóbb mint különnyomat szintén takaros kis könyvecske lett. A régi szegedi podesztárról (Pálfy Ferencről. Lázár Györgyről, Somogyi Szilveszterről), főispánról (Dáni Ferenc), jellegzetes alakokról (Apró István, Beck Pista, Pillich Kálmán), a Tömörkény megannyi írásában is megörökített kihágási bíróról, Koczor Jánosról, a költő-tanácsnok Szabados Jánosról, természetesen Dankó Pistáról, Pósa Lajosról meg Gárdonyi Gézáról, Koszó és Tömörkény Pistákról — no meg ez utóbbinak apósáról, a boráról és gorombaságáról híres vendéglősről, Kiss Palcsi-» ról mond el benne szelíd anekdotákat. Talán ez a kis könyv őrzi meg nevét a szegedi művelődés történetében. PÉTER LASZLO Rejtélyes dolgok következnek most, de nem én tehetek róla.. Inkább megmondom, miért rejtélyes. A közelmúltban kértem olvasóinkat, segítsenek rátalálni a titokzatos jövendőmondó nyomaira. Jó néhányan telefonáltak, és igen sokan mondták személyes találkozásaink alkalmával is, a.mit sejtettek róla. Egy darabig semmi újabbat nem hallottam, pedig megkerestem azokat is, akiket az iskolások ajánlottak. Volt, aki változatlanul a tankot vélte vasmenyasszonynak, és igen sokan a puskára szavaztak. Azért, mert a jó katonának a puskát kellett simogatnia állandóan, tisztogatás közben, vigyáznia kellett rá, és igen sokszor vele hálnia. Mondták is a tizedesek, őrmesterek ősidőktől fogva: úgy viselje gondját, mintha a felesége lenne. Csak hát a feleség nem menyasszony. Szentül hittem mégis, rátalálok majd. Más ügyben jártam valahol, indulnék haza, nyitom az ajtót, ugyanakkor nyitná régi ismerősöm is kívülről. Sietek, két szót ha váltunk. Azt mondja mégis: — Hallom, te meg a vasmenyasszonyt keresed. — De csak azért, mert nem találom. — Rossz helyen keresed. — Talán nálad kellett volna? — Például énnálam. Annyira azért nem siettem, hogy alkut ne kötöttem volna vele. Ismeri a betűt, írja le. Jön a húsvét, lesz rá ideje. Természetesen nem írta le. Az álmot verterh ki a szeméből, amikor rákopogtattam a minap. A jó kovács is addig veri a vasat, amíg meleg. El is kezdi mondani : — Negyvenhat tavaszán hallottam róla először. Szebb tavasz volt, mint a mostani, azt elhiheted. Alsótanyai Annus néni mondta, akit a szülei férjhez adtak tisztességgel, de (megszökött a béresükkel. Nem hitványság miatt szökött meg, mert holtukig együtt maradtak utána. A nevét megmondom, de le ne írd, mert a maradékai rossz néven vennék. Mindent látó, mindent halló asszony volt, a halottakról is tudott, álom alapján. Azt mondta, most meg Feketeszélen garázdálkodik a vasmenyasszony. — Hogyhogy garázdálkodik? — Azt jelenti csak. hogy ott jár. Az égből ereszkedett le, és vasból van. Azt jövendölte Feketeszélen, itt állnak a zsandárok sorban, és aki ennek a mostani — az akkori mostani — rendszernek a pártján van, azt szuronyhegyre tűzik. Nekem mondta Annus néni, mert beszerveztem három embert a kommunista pártba. A szuronyok hegyét eddig elkerültem, de hogy a másvilágon mi lesz a sorsom, azt nem tudom. Egykét hét után azt is mondta, jó, hogy én nem léptem be. így nem leszek kivégezve. Hatvanéves lehetett akkoriban. Nemsokára jön az egyik tanítványom, és azt mondja, hallotta, láttam a vasmenyasszonyt. Igaz lenne? Nem igaz! Pedig mondják, hogy az égbül jött le, és hajkurássza a népeket Szegeden. Rozi néni állítólag már éntőlem hallotta ugyanezt. Elmentem hozzá, nehogy olyan menyaszszonnyal boronáljon össze, amelyik megrozsdásodik, ha eső éri. Pontosan le is írta, milyen ruhában látta. Az akkori rendőrruha volt ofyan. — Később? — Megfordult a kocka. Azt kezdte jövendölni a vasmeny-' asszony, azok pusztulnak el valamennyien, akik nem léptek be a kommunisták közé. Tudod, lehet ugyanavval a fegyverrel visszafelé is lőni! Leszállok egyszer a feketeszéli állomáson, mindjárt megkérdezik tőlem: mit csinált nálunk a vasmenyasszony? Mondom, éppen azért jöttem, mert otthon meg azt mondogatják, itt szokott föltünedezni. Mindig éjszaka járkált, amikor nem láthatta senki, vagy másik vidékről jött a híre. — Csöndben járt? — Fenét. Zörgött, csörömpölt, jajgatott, veszekedett. Elszabadult egyszer az egyik kutya, de úgy, hogv a láncát is magával vitte. Körbeesórömpölte a tanyákat, amerre megfordult, aznap éjjel mindenhol a vasmenyasszony garázdálkodott. — Miket jövendölt? — Elpusztítja, aki ellene van! A végén már a semlegeseket is pusztulás fenyegette. Fölgyújtja majd a termést, leégeti a hazat! Fölveti a viz a házat! Nem sokkal előtte voltak a vizes esztendők, hajót is vettünk már, hogy járni tudjunk a homoki tanyák között, amikor oda költöztünk. Hajónak mondtuk, de csónak volt az. Belevág a villám! Az állatai mind elpusztulnak! Mind megzápul a tojás a kotló alatt! Pletykát is hordott, kibeszélte, ki milyen ruhát vagy kötőt vett a szomszédasszonyának. Egy hetvenéves férfi a szomszéd menyecskének. A titokban tartott családi botrányokat is a vasmenyasszony adta hírül. — Van egy nagy gyanúm. Nem te mondtad el Bálint Sanyi bácsinak? Nem a le réveden jutott be'.e a Szegedi szótárba? — De én. Négyszemközt, mert másként nem mertem. Ó kérdezte, mert hallani lehetett róla a városban is, akárcsak Makón. Elmondtam neki apróra, amit beszéltek róla, de beleírni ö se merte. Édesanyám az anyakönyvi hivatalban dolgozott akkor — 104 éves volt, amikor meghalt szegény —, ő is tőlem kérdezte. Hagyjuk, anyám, nem érdemes beszélni róla. Zavaros idők voltak azok. Bezörgetett hozzánk egyszer valaki. A feleségem azt mondja, ki ne menjek! Hogyne mennék, csak megnézem, ki jár erre! Kecskeméti ember volt, látta, hogy iskola, útbaigazítást kért. Háborús küldönc lehetett. Annus néni másnap már azt híresztelte, mi is elmenekültünk. Más hírek szerint engem már agyon is lőttek. Ebből a nagy káoszból virágzott ki a vasmenyasszony. Negyvennyolcban már Somogy- és Zala megyebői jött a hír, a kicsike falukból, hogy arra jár. Végiggarázdálkodla az országot, hogy az itteni szóhasználattal éljek. — Kemény változásokat jövendöltek akkoriban mindenfelé. — Itt mindet a vasmenyaszszonytól hallottak. Ez a rendszer negyvenhatban. Szent István napjára megszűnik. Elmúlt Szent István napja, majd Húsvétkor szűnik meg. Mindig egy jeles nappal később: Nagyboldogaszszony, Gyertyaszentelő, meg a többi. Hogy mi lesz utánaj azt soha nem mondta. Oroszországot a föld és a pokol nyeli el! Erre időt nem mondtak, de biztosra vették, hogy bekövetkezik. Azt se mondták, mi lesz majd akkora lyukkal a földgömbön. Az emberek fantáziája addig már nem terjedt, csak a pusztulásig ért el. Külön kéne kutatni ezek után, hogyan jöhet ebbe bele a tank vagy a puska. A T—34-esek népi neve a ronda nagy vasférög volt. Talán azért féreg, mert hernyótalpakon járt. A puskára nézve pedig azt mondja ismerősöm, a fene azt a katonát, akit a felesége véd meg. A tankban azért lehetett valami. Az is tud annyira zörögni. mint a szökött kutya, lánccal a nyakában, de menyaszszonynak túlságosan terebélyes. Hol van már Annus néni, Rozi néni, meg a többi, aki kapta és adta a róla szóló híreket! Elnyelte őket a föld, de ismerősóm még most is kérve kér. az ő nevet se írjam le. Nagy sebeink ennyire nehezen gyógyulnak? HORVÁTH DEZSŐ