Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-18 / 92. szám

Szombat, 1987. április 18. i 5 ® ® ® DM| magazin A SZOCIALIZMUS FEJLŐDÉSÉNEK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI HAZÁNKBAN Benke Valéria: Társadalmi folyamatok és tudati viszonyok * A

közvéleményt ma leginkább a szocialista gazdaság helyzete, jövője foglalkoztatja: a gazdasági megtorpanás tovagyűrűző társadalmi hatásai, a kiútkeresés és a gazdaság kedvezőbb irányba fordításának lehetőségei. A több éve tartó stagnálás, az életszínvonal szélesedő kört érintő csökkenése miatt érthetően erősödnek az aggodalmak és kétségek, az emberek mind érzékenyebben reagálnak a társadalmi különbségek vélt vagy valóságos növekedésére. Jól érzékelhetők például ennek jelei a kisvállalkozói kör jövedelmének társadalmi megítélésében, egy szűk réteg gyors vagyonosodásának irritáló hatásában. Még ha a vagyonosodásról és az elérhető jövedelmekről szóló híresztelések — mint az ilyen esetben szokásos — túlzóak is, valódi problémákat feszegetnek, hiszen emögött széles társadalmi rétegek saját helyzetükkel való elégedetlensége húzódik meg. Ma már nyilvánvaló, hogy a helyzet megváltoztatásának útja: gazdaságunk gyökeres strukturális átalakulása, illetve a termelési szerkezet folyamatos megújulása. Az is világosan látható azonban, hogy a gazdaságot átformáló lépések, tervezett intézkedések — például a veszteséges tevékenységek visszafejlesztése, a támogatások leépítése, csökkentése — kezdetben várhatóan negatív hatásokkal is járnak, ami tovább növelheti a ma is meglevő feszültségeket. Ilyenfajta terhelést csak az a társadalom visel el, amelyik meg van győződve arról, hogy szükségesek — és elkerülhetetlenek — ezek a negatív körülmények, ha elfogadja, hogy ezek kényszerítő erejével tudjuk csak megjavítani gazdálkodásunkat, s ezáltal — hosszabb távon — az áldozatoknak meg lesz az eredménye. A tömegtájékoztatási fórumok szerepe Abban, hogy a nehézségeket a társadalom vállalja, nagy a szerepük a párt- és társadalmi szervezeteknek, s talán mindennél nagyobb — szinte meghatározó — a tömegtájékoztatási fórumoknak. De azok is erősíthetik a társadalom tehervállaló készségét, akik — tudományos felkészültségük birtokában — a véleményformálók véleményét alakítják. A tudományok, az ideológiai nézetek termelőinek és közvetítőinek ugyanis megkülönböztetett a szerepük abban, hogy világosabb képünk legyen társadalmi feszültségeink, gondjaink valódi hátteréről, lényeges kiváltó okairól és feloldásuk lehetséges módjairól. A társadalmi konszenzus megteremtésének alapvető feltétele, hogy minél mélyebben megismerjük a strukturális váltás tényleges gazdasági-társadalmi összetevőit, és egyben világossá váljon az a szocialista értékrend, aminek jegyében a változásokat végre akarjuk hajtani. Közgondolkodásunkat vizsgálva ma ezekbén a kérdésekben zavar tapasztalható, s ez további akadályokat jelent a társadalmi fogadókészség — a változásokhoz való alkalmazkodás — kialakításában. A közvéleményre nyilvánvalóan a való világ tényei gyakorolják a döntő hatást, de a szellemi élet elbizonytalanodása és ennek kisugárzása a hétköznapi gondolkodásra, bonyolíthatja, esetenként felfokozhatja az alkalmazkodási, működési nehézségeket. Eszmei eróziót jelez viszont az, hogy az egyik oldalon a szocializmus(kép) említése lassan olyan felhangot kap, mintha minden téves, hibás lett volna, amit e koncepció jegyében az elmúlt évtizedekben megvalósítottunk. Egyre gyakoribb az a nézőpontcsere is, aminek következtében hibáink és gyengeségeink szocialista kritikája helyett a szocializmus — létrejöttének, kialakulásának — polgári kritikáját kapjuk. Másfelől viszont változatlanul hallhatók olyan dogmatikus vélemények is, amelyek a gyakorlati útkeresést, a korábbi formáktól való szinte minden eltérést rendszerünk szocialista jellegének feladásaként értékelik. Az ideológiai nézőpontokban fellelhető polarizálódás, helyenként zavarok terjedése mellett a tudományos elemzések egy meghatározott típusa nem a helyzetünk tisztázását segiti. Ezekben a konkrét gazdasági problémák vizsgálatát, az összefüggések és lehetőségek elemzését a harmonikus piacgazdaság elvont utópiája helyettesíti. Azt a tételt, amely szerint az egyéni érdek követéséből automatikusan létrejön a közjó, már a tőkés országok közül is mind kevesebben hirdetik, furcsa dolog, ha ezzel éppen nálunk próbálkoznak. Reális képel és összevetéseket Az elemzésekben vagy a tájékoztatásban egyre gyakrabban fordul elö, hogy a szocializmus felületes kritikája a kapitalizmusról alkotott idealizált képpel párosul. A szocialista viszonyokról a reális kritikai kép kialakulását nem segíti, ha a közvélemény előtt összemosódnak a saját feltételeinkből vagy a hibáinkból keletkező feszültségek' visszásságok azokkal, amelyek távolról sem a mi rendszerünk sajátosságai csupán. Ilyen például az a magasabb szinten szervezett társadalomban tapasztalható tény, hogy az emberi kapcsolatok mind közvetítettebbé válnak, a gyors technikai fejlődés bomlasztóan hat a közösségi formákra; vagy, hogy a társadalomirányítás bonyolultabbá válása többnyire a bürokráciát is növeli. Ugyanígy, legalább az elemzés szintjén el kellene különíteni, hogy melyek a nemzetközi munkamegosztásnak és cserének — beleértve az információk távolról sem egyenlő cseréjét is — következményei. Csak ebben az esetben alakulhat ki ugyanis reális megítélés arról, hogy a problémák közül miben és hogyan lehet képes társadalmunk enyhítő, vagy ellensúlyozó eszközöket keresni. • Részletek a szocializmus kérdéseivel foglalkozó országos elméleti tanácskozáson Szegeden, 1987. február 19-én elhangzott előadásból. Az összevetésekben és a követendő példák propagandájában is akadnak nem szerencsés hivatkozások. Egyre kevesebb helyen jelenik meg a hazai gondolkodásban — szemléletesen bemutatva — az a tény, hogy a világkapitalizmus nem azonos néhány fejlett nyugateurópai országgal és az USA-val. Hasonló egyoldalúság fedezhető fel a kiútkeresés jegyében ajánlott példáknál, modelleknél. így például az utóbbi évtizedekben valóban gyors ütemben fejlődő délkelet-ázsiai országok mintájának felidézésekor is rendszerint mellőzik azokat a feltételeket — a nyugati tőke és technológia beáramlása, a fejlett tőkés piacok megnyitása — amelyekkel szemben nekünk súlyos diszkriminációs hátrányokat kell elszenvednünk. Viszont hiányzik ezekből a példákból az, ami csakugyan ösztönzően hatna: a munkakövetelmények és a magasfokú szervezettség kialakításának konkrét tapasztalatai. Nemzetközi feltételek, sürgető tennivalók A gondolkodásunkat, értékrendünket befolyásoló tényezők sorában külön is kell szólni a bennünket körülvevő nemzetközi erőtér változásairól. Mindenekelőtt a tőkés világgazdaság új folyamatairól, valamint a hetvenes évekhez képest gyökeres ideológiai fordulat, a neokonzervativizmus térhódításáról. Szembe kell néznünk ugyanis azzal a realitással, hogy ma a tőkés világ a hagyományos szocialista értékekkel — szociális biztonság, társadalmi szolidaritás, jövedelemkülönbségek munkához kötése stb. — szélsőségesen ellentétes elveket és követelményeket közvetít számunkra. E határoktól nem függetleníthetjük magunkat .saját alkalmazkodási stratégiánk kialakításakor. Mint már utaltam rá, késve reagáltunk a tőkés világgazdaság egyes új tendenciáira, s ez önmagában is számos hátrányos következménnyel járt. Ügy tűnik azonban, hogy mi nem választhatjuk — s egyáltalán nem ideológiai okokból — az alkalmazkodás fejlett tőkés országok által követett módját. Ezek az országok nagy tőkeerő, pénzügyi hatalom birtokában képesek a gazdasági világválság terheit — saját alkalmazkodásuk költségeit — nem csekély részben áthárítani a fejletlenebb, többségükben eladósodott országokra. Egyben olyan alkalmazkodási recepteket kínálnak az utóbbiak számára, amelyekkel tulajdonképpen nemzetközi tőke-átcsoportosítást hajtanak végre a legfejlettebbek javára. Ez természetesen súlyosan gátolja — esetenként lehetetleníti — az eladósodott országok modernizálását, a technológiai fejlesztést, s többnyire növeli az amúgy is súlyos belső feszültségeket és hiányokat. Gazdasági megújulásunkról gondolkodva tehát egysíkúnak tűnik a hatékonysági követelmények e problémáktól elvonatkoztatott kezelése — ami gyakran hallható különböző tudományos és sajtófórumokon. Ezért nyíltabban kellene arról szólni, hogy döntési lehetőségeink nagyon is korlátozottak, a tőkés világgazdasághoz való kapcsolódásunknál mindig az előnyök és hátrányok együttesével kell számolnunk, s folyamatos tudományos és politikai elemzőmunkát kíván, hogy mikor melyik — rendszerint csak a kevésbé hátrányos — megoldást választhatjuk. A nemzetközi feltételek kedvezőtlen vonásai és az agresszív ideológiai nyomás természetesen nem teszi halaszthatóvá, hogy elmélyültebben foglalkozzunk a hazai gazdasági és társadalomszervezési gondjainkkal. Ezek a külső akadályok nem szolgálhatnak mentségül arra, hogy a saját problémáink feltárásában a szükségesnél lassúbbak, s a cselekvésben nehézkesek vagyunk, megoldásaink pedig — részben a mi hibánkból, részben a problémák összetettségéből adódóan — nem elég gyorsak nem elég átütőek. Mint az a Központi Bizottság legutóbbi ülésén is elhangzott, a politikai irányitószei'vek is jelentősen közrehatottak a jelenlegi ellentmondásos helyzet kialakulásában, s a gazdasági-társadalmi megújulás kezdeményezése is elsősorban politikai feladat. Ha gazdaságunk égető strukturális alkalmazkodási lassúságának okait keressük, a sokféle hatás és ok öszszességéből két tényező-csoport kiemelkedik. Az egylK: a javaslatok gyakorlati gazdasági kimunkáltsága gyaKran gyenge; a másik: a társadalmi fogadókészség nem kielégítő. A legtöbb javaslat — különösen a most sorra kerülő reformlépések, monetáris intézkedések — elfogadása előtt szükség volna a várt pozitív hatások mellett a nem elkerülhető negatív hatások számbavételére is; így a nyertesek és a vesztesek vélhető körét és azt is fel tudnánk mérni, hogy van-e mód és kiknél az ellensúlyozásra. A társadalmi fogadókészség hiánya elsősorban pbban jelentkezik, amiről már szóltam: a várt és sürgetett változásokkal szembeni ellenállásban, amikor nlv»n átmeneti negatív hatásokat is el kellene fogadni, amelyek a saját vállalatot, kollektívát érintik. A politika és a tudomány kapcsolata E problémák nagy súlya indokolja, hogy a politika és a tudomány kapcsolatában mindkét területen előre lépjünk. Egyfelől szükség van a tudományok fokozottabb résztvállalására és konkrétabb segítségére, másfelől a politikai fórumok munkájában is van javítanivaló. Nemcsak a tudományokban, a társadalomirányításban is szükségszerűen szakosodás megy végbe. Ennek a pozitívumok mellett, az a nem kívánatos következménye, hogy a döntéseknél gyakran hiányzik a politikai szintézis. Ez nehezíti a társadalmi koncepció egészének szem előtt tartását, s amikor a részletek felől döntünk, a hibalehetőségek gyakran megnőnek, miután nem világosak a támpontok, az, hogy mit minek kell alárendelni. Ezért a politika és tudomány kapcsolatában is előrelépést jelenteire, ha politikai testületeink többet és elmélyültebben foglalkoznának mind hosszabb távú, mind átmeneti társadalmi céljainkkal. Csak ezeken a fórumokon juthatunk egyetértésre ugyanis abban, hogy mely feszültségek és terhek vállalása elkerülhetetlen, s azokat hogyan oszthatjuk meg olyan módon, hogy a megújulást segítő erővé váljanak. A világosabb társadalompolitikai célok és állásfoglalások megalapozottabbá tehetik a szakfórumok javaslatait is, segíthetnek megoldani a ma gyakori eszközközpontúságot, amikor a társadalmi hatásokról nemegyszer a szabálydkási, pénzügytechnikai megfontolások után esik szó. Így könnyebben érvényesülhetnek voluntarista kívánság-politikák, vagy olyan eklektikusság, ami a szándékolt hatásokból nem sokat —• de annál több negatív mellékhatást — juttat érvényre. Ügy vélem, a politikai vezető szervek kezdeményező, programformáló szerepét mindenképpen erősítenünk kell. Gazdaságirányítási reformunk történetéből jól ismert, hogy pártunk aktív, orientáló szerepet vállalt a reform szakmai és politikai előkészítésében, s nem csupán utólag vitatta meg az állami szervek által készített — szükségképpen parciális érdekeket is hordozó — tervezeteket. A pártfórumoknak ma is nagyobb szerepet kell vállalniok abban, hogy a szakmai szempontok mellett a társadalompolitika értékszempontjai is megfogalmazódjanak; ez ugyanis nem tekinthető az államigazgatás, sem a tudományos műhelyek szakmai feladatának. Csakis ily módon formálódhat egy ideológiailag is megalapozott cselekvési program, amely képes túlmutatni napi kényszerek szükségképpen távlathiányos megközelítésmódján. Ez természetesen nem csekély feladat, ami egyúttal az együttműködés egyéb elemeinek változtatását is igényli. (Szakértői testületek, a hivatali apparátusoktól kevésbé függő tanácsadói rendszer alkalmazása stb.) A politikai döntéshozó fórumoknak a tudományos műhelyek ehhez mindenképpen nagyobb segítséget nyújthatnak. Tartalmi szempontból elsősorban annak elmélyült vizsgálatához, hogy melyek azok a gazdasági mozgásformák, amelyek a termelőeszközök alapvetően kollektív tulajdona mellett is képesek a világgazdasághoz való szükségszerű alkalmazkodásunkat biztosítani, vagyis melyek a szocialista értékeinknek sem ellentmondó konkrét közgazdasági megoldások. Ahhoz, hogy egyetértésre jussanak a különböző döntési szinteken, a tudatosan vállalt feszültségek és a mérsékelhető terhek minél világosabb számbavételére van szükség. Igaz ugyan, hogy a közvéleményre, a tudatvilágra elsősorban a hétköznapi élet történései, a közvetlen tapasztalatok hatnak. Miután azonban a társadalmi ellentmondások mindig ideologikus értékítéletek formájában jelentkeznek, az ideología nem pusztán passzív tükrözője a társadalmi reálfolyamatoknak. Maga is aktív kifejezési forma, amely nagymértékben — ha nem is mindig láthatóan — befolyásolja, alakítja az egyének, társadalmi csoportok cselekvését. Többek között a szocialista demokráciáról sem beszélhetünk a tudati tényezők megfelelő alakulása-alakítása nélkül. Az olyan, sokszor emlegetett fogalmak, mint a szocialista önigazgatás, önkormányzati működés, a közérdek felismerése, a kollektívák felelős és kooperatív magatartása, üres jelszó marad, ha az ideológia termelői — a tudományok és közvetítői — nem igyekeznek a szocialista fejlődést támogató, orientáló értékeket beépíteni a köztudatba, ha a közvélemény előtt nem képviselik meggyőzően ezeket. Világos szocializmus-felfogásra van szükségünk Ezé?t kiemelkedően fontos a tudatformák mindegyikének — a politikai ideológiának, a tudománynak, a művészetnek, és különösen valamennyi közvetítőjének, a tömegtájékoztatásnak, a társadalom-befolyásoló szerepe. E szférák felelősségét és jelentőségét megnöveli ma a sokféle feszültség és sürgető tennivaló. Ilyen helyzetekben különösen fontos, hogy a szükséges változások értelmezése, tolmácsolása ne okozzon felesleges zavart a társadalomban; meg kell találni a módját annak, hogy a kellő nyitottság, a változtatási készség mellett a változások terheinek elviseléséhez okvetlenül szükséges stabilitás is meglegyen a közvéleményben. Mind többször utaltam rá, napjaink valósága ellentmondásokkal van tele, a tudati kép, az értékrend változásai, változó tartalmai is gyakran okoznak Bizonytalanságot. A tudományos megismerés fejlődése és a közvélemény alakulása szempontjából is elengedhetetlen, hogy többféle álláspont kapjon hangot egy-egy vitás kérdés, vagy létező probléma elemzése kapcsán. A televízió, a rádió és a lapok szerkesztőinek azonban azt is tudniok kell: mit szerveznek közvéleménnyé. Ez nemcsak a szerkesztőknek, hanem a helyi közvélemény formálóinak, a társadalmi szervezeteknek és a párttestületeknek is gondja és feladata. A gyakorlat helyes orientálása érdekében szükségünk van a jövőt illető elgondolásra, világos szocializmuskoncepcióra, ami azonban nem vezethető le sem xaz idealizált társadalomutópiákból, sem a kapitalizmus eszményített megoldásaiból. Akkor járunk el Marx szellemében, ha egy spekulatív jövőképből való visszakövetkeztetés helyett a létező szocializmus valóságából indulunk ki. A gyakran ellentmondásos társadalomfejlődés alapján igyekszünk megragadni a társadalmi, gazdasági együttműködésnek azokat a már létező tovább építhető formáit, módszereit, amelyek a mi valóságunkban gyökereznek. Az elemzömunkának az elméleti műhelyekben és a gyakorlati politikában erősödnie kéli. Mi — propagandisták, szerkesztők — igyekszünk e két pont közötti közvetítő feladatunkat a jelenlegihez képest elemzőbb, orientativabb módon, becsülettel ellátni.