Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-10 / 34. szám
4 Kedd, 1987. február 10. Tíz év az úton — Híradósok, képernyőn innen Percekbe sűrített történelem Kerek évfordulóval — immár a tizedikkel — a hátuk mögött vannak jelen estérőlestére a tv-híradó valamelyik kiadásában, tudósításaikkal, riportjaikkal engedve bepillantást három megye — Bács-Kiskun, Békés és Csongrád — életébe. Sokak számára azonban még ma is tisztázatlan a „státuszuk". Rendszerint a televízió körzeti stúdiójával azonosítják őket. Persze tévesen. A legszembetűnőbb különbség mindjárt a „felállásban" van. Szerény, mindössze 3 tagú stábukkal (ha szükséges, plusz még egy világositóval) hol kétkedést, hol meg csodálkozást váltanak ki egyegy forgatásuk helyszínén. (Ennyien is képesek „csinálni" televíziót?) Egy dolog azért 'stimmel, a tv-híradó szegedi tudósítóinak is a megyeszékhelyen, egész pontosan a Korondi u. 7. szám alatt van a szerkesztőségük. A legegyszerűbb megoldásnak tűnt, hogy e helyen beszéljünk meg randevút a stáb tagjaival. Ritka és kivételes alkalom: nem másokról, önmagukról beszélnek. Izgalmas kihívás A tv-híradótól mi nézők azt várjuk, hogy gyorsan, pontosan, hitelesen, a lényeget elmondva lehetőleg sokmindenről informáljon bennünket. Amit hallunk, látunk, legyen érdekes, sőt, ha a téma úgy kívánja, tetszetős is. A tudósítói stábnak minderre 40-50 másodperce, esetleg egy, vagy másfél perce van. Nagyon ritkán és csak indokolt esetben fordul elő, hogy kétpercnyi időt engedélyeznek számukra egy-egy téma bemutatására. Bárki kipróbálhatja, mit tud elmondani ennyi idő alatt. A híradósok történéseket, eseményeket, véleményeket sűrítenek e mikro idő intervallumba. Ha az újságíró szakmán belül beszélhetünk magasiskoláról, akkor ez az. A hét vidéki stáb szerkesztő-riporterei közül Jurányi Anna az egyedüli nő. Vele indult, 1976-ban, a szegedi szerkesztőség „pályafutása". Újságíróból lett tévés. Az utóbbi években mind gyakrabban tűnik fel műsorvezetőként is a képernyőn. — Leginkább a mentősökéhez tudnám hasonlítani a munkánkat — mondja. — Mindenütt ott vagyunk, ahol jelentős esemény történik, s amiről feltétlenül tájékoztatni kell a nézőt. Egy-egy téma mélyebb elemzésére nincs lehetőségünk. Számomra mindig izgalmas kiírás egy-egy riport, interjú elkészítése: elsősorban rajtam mí'ik, hogy a rendelkezésre álló ruvid időben minden lényeges információ elhangzik-e. Különösen jó érzés, amikor az ember azt tapasztalja; munkájával segített másokon, vagy hogy jó ügyet szolgált. Gondolok itt például a játékautomatákkal kapcsolatos riportunkra, vagy a vásárhelyi Rostás gyerekek szemműtétjének az esetére. S bár a kulturális és egészségügyi témák állnak hozzám legközelebb, egyéb területeken is valamelyest otthon kell lenni. Elengedhetetlen, hogy bármiről legyen is szó, felkészülten érkezzünk a forgatásra. A „katasztrófa" operatőr A felkészüléshez tartozik az operatőrrel való előzetes munkamegbeszélés is. Hiszen, ha a mondandó és láök négyen (balról jobbra): Hódi József és tottak nincsenek szinkronban, a legizgalmasabb téma is jócskán veszít hatásából. •Fodor Balázs operatőr 23 éve jegyezte el magát a kamerával. Külsősként kezdte Kecskeméten, majd Miskolc következett, s 4. éve dolgozik Szegeden. „Katasztrófa" operatőrnek is nevezik a szakmában. Nem véletlenül. — Miután Miskolcra kerültem — emlékezik — jött a nagy árvíz. Alighogy elkezdtem Szegeden dolgozni, kitört a hóvihar. Két éve, amikor a Magyar Kulturális Hetek alkalmából Varsóban forgattunk, tűz ütött ki a helyi Nagyszínházban. — Egy ilyen, „programon kívüli" eseményre hogyan reagál a híradó operatőre? — Azonnal a helyszínre mentem, megelőzve a lengyel kollégákat is. Közben Anna megszerezte a szükséges információt. A tudósításunkat még aznap este, a második kiadásban láthatták a nézők. A gyorsaság nélkülözhetetlen ebben a szakmában és persze a jó csapatmunka is. A „csapat" harmadik tagja Hódi József gyártásvezető. ö készíti a hangfelvételeket, jelentős adminisztrációs munkát végez és nem utolsósorban ő „kormányozza" a stáb gépkocsiját. Nemcsak munkaköre, „szenvedélye" is a vezetés. — Havi 5 ezer kilométeres átlagot számítva, évente 60 ezer kilométert vezetek — mondja. — Emlékezetes forgatások? — Nemcsak nekem, hanerrt azt hiszem mindannyiunknak felejthetetlen esemény a 84-es hóvihar. Szeged határában a katonák csak saját felelősségünkre engedtek tovább. Makóig jutottunk el, ott aztán elakadtunk a nagy hóban. Végül sikerült kiszabadítani a kocsit és elkészült az „anyag". A másik emlékezetes forgatásunk a füzesgyarmati gázkitörésnél volt. Egy hétig tartózkodtunk a helyszínen, talpig olajban. Közben Szegeden hármas ikrek születtek. Természetesen azonnal hazajöttünk, hogy erről is tudósítsuk A "nézőket. Majd ismét vissza a gázkitöréshez. Munkatárs lehet a néző Az állandóan úton levő forgatócsoportnak szüksége van egyfajta „köldökzsinórra", ami összeköti őket a napi eseményekkel. Valami ilyesmi a szerepe a szerkesztőségben posztoló műsorszervezőnek, aki reggel 8 órától délig számtalan telefonbeszélgetést bonyolít le. Állandóan téma után kutat, s ha megvan „leszervezi" a forgatást, a nyilatkozótól a villanyszerelőig. Pintér József felvétele Hornyák Éva, Jurányi Anna, Fodor Balázs — Lényeges, hogy jó kapcsolatokat építsen ki az ember, mert csak így jut érdekes, izgalmas témákhoz — mondja Hornyák Éva műsorszervező. — Rendszeresen olvasni kell a napi sajtót, a 3 megyében megjelenő újságokat, azonkívül nyitott szemmel és füllel kell járni. Mondhatom, ez alatt a 10 év alatt egyetlen fontosabb eseményről sem maradtunk le. Szeretnénk, ha ez továbbra is így lenne, ezért kérünk mindenkit, akinek jó témajavaslata, ötlete van, ami közérdeklődésre tarthat számot, jelentkezzen vele nálunk. Akár személyesen, akár telefonon (62)-54"544-es számon. A híradó szegedi tudósítói havonta átlag 16 riportot, tudósítást készítenek. Az elmúlt évi, összesen 210 anyaggal rekorderedményt értek el, s ezzel egyedülállóak a vidéki stábok között. Kimagasló munkájukért kaptak már fesztiváldijat, több ízben jutalmazták őket nívódíjjal. Legutóbb a Híradó megújulásáért járót vehették át. Csorba Mária A harkányi fürdő A múlt század elején a máriagyúdi Pogány János, a Batthyány-uradalom jobbágya sokadmagával a harkányi mocsár lecsapolásán dolgozott. Egyszercsak észrevette, hogy dagadt, és fájó lába, ami miatt csak bottal tudott járni, a felbuzgó meleg viz hatására rohamosan gyógyulni kezd. Ezt követően rendszeresen áztatta a lábat és egy hónap múlva teljesen megszabadult a betegségétől. Gyógyulásának időpontját feljegyezték: 1823 októberében történt. Ezzel az eseménnyel kezdődik a harkányi gyógyvíz története, amit dr. Szita László kandidátus, a Pécsi Levéltár igazgatója dolgozott fel; 120 oldalas könyvét a Baranya Megyei Fürdő Vállalat adta ki. A mú érzékletes leírást ad a Harkányi Fürdő hőskoráról. A gyúdi csatornaépítő — akkori kifejezéssel: árokmetsző — jobbágyok felfedezésének jelentőségét Patkovics József vármegyei orvos ismerte fel elsőként. Ö lett a fürdőélet megalapozója. Uj műtrágya A Volga menti Gorkij városának tudósai elviekben is új műtrágyát, úgynevezett polimer-elektrolitet fejlesztettek ki. Vízben nem oldódik, tehát nem szennyezi a folyókat. A polimer alaphoz gyakorlatilag a növények számára fontos valamennyi fém „kapcsolható". A növények számára szükséges mikroelemeket az új műtrágya az ioncsere során keletkező hidrogénért adja cserébe. Eközben olyan polimetakril sav keletkezik, amely jelentősen javítja a talaj szerkezetét. Ez. a folyamat öt évig tart, így tehát az egyszeri bevitelt követően az agronómu^oknak hosszú időn keresztül nem kell utánpótlásról gondoskodni. Az eddigi vizsgálatok szerint az új műtrágyával kezelt földterületeken 50 százalékkal nőtt a terméshozam. Családi események HAZASSAG Pipcz Mihály László és Pakai Zsuzsanna Jolán, Tóth Tivadar és Sánta Gyöngvi, Kármán László és Hajós Edit, Nagymihály János Mihály és Csomor Erzsébet. Marosi László és Oláh Ildikó házasságot kötöttek. SZÜLETES Pepó Lászlónak és Polyák Máriának Brigitta. Dudás Jánosnak és Veres Valériának Alexandra. Magony Mihály Istvánnak és Bokor Eva Erzsébetnek Anita, Nacsa János Lászlónak és Mérai Mária Juditnak Kristóf. Bozsó Ferencnek és Tamás Piroska Tündének Bernadett, dr. Fülöp Péternek és Battancs Anikónak Anikó, Markovics Lászlónak és Bógel Katalinnak Virginia Nikolett, Kató Sándornak és Illés Krisztina Gabriellának Judit Nóra. Kucsera Attilának és Balla Máriának Mária. Szaniszló Józsefnek és Pötös Katalinnak Katalin Anna, dr. Kiss Józsefnek és dr. Horóczi Erikának Zsófia, Németh Pálnak és Savanya Eszter Erzsébetnek Péter, Horváth Zoltánnak és Sziveri Évának Mónika, Madarász János Lászlónak és Vágvölgyi Judit Katalinnak Tamás. Papp István Lajosnak és Takács Erzsébet Irmának István, Németh Mihálynak és Lökös Ágnes Saroltának Hajnalka, Kovács Zsoltnak és Kelemen Editnek- Zsolt. Mágori Ferenc Józsefnek és Vitusz Ildikónak Tamás Ferenc, sólya Józsefnek és Mihály Zsuzsannának Péter, Dorka György Péternek és Zaszlavik Edit Ilonának Gábor, Pap Endre Dezsőnek és Bakos Terézia Zsuzsannának Endre Dezső, Szokira János Tamásnak és Fekete Máriának Teódora, Nyári Szilveszternek és László Máriának Zsolt, Virág Ernőnek és Szabó Erzsébetnek Ernő, Bihart Józsefnek és Kovács Zsuzsannának Ágnes. Nagy József Györgynek es Kovács Annának Anita. Foxcroft Nigel Howardnak és Barna Györgyinek Roland Alex. Bota Bélának és Farkasdi . Annának Béla. Gavlik Tibornak és Csiszár Csillának Dávid Tamás, Lueza Pálnak és Brinkus Margitnak Alexandra. Takács Józsefnek és Domonkos Edit Mariának Mariann. Ónozó Jánosnak és Kokavecz Mártának Gergő, Babi Ferencnek es Oeskó Ildikónak Renáta Eva. Gera Józsefnek és Szabó Erzsébetnek Gábor, Devánszki Gábor Attilának és dr. Balogh Évának Anna Edina. dr. Tabi Dezső Péternek és Lehotai Klárának Barnabás. Ménesi Lászlónak és Kulik Irénnek Kitti, Huszár Istvánnak és Varga Zsuzsannának Bernadett. László Istvánnak és dr. Gálfi Márta Máriának Marta, Andrakovics Istvánnak és Rieder Máriának Nóra Mária. Martonosi Györgynek és Ilia Magdolnának György. Remzsö Sándornak és Bartus Anikó Erzsébetnek Bálint Adám, Dudás Istvánnak és Farkas Juditnak Gábor. Révész Gábornak és Andó Eva Magdolnának Gábor, Mucsi Istvánnak és Gyuris Erikának Erika. Gilicze Józsefnek és Erdödi Jusztinának Gábor, Gilicze Józsefnek és Erdödi Jusztinának Csaba. Mánik László Istvánnak és Kasza Gabriellának Dávid Gyula, Kiss Istvánnak és Krajczár Rozáliának Zsolt, Gál Tibornak és Hecsei Eva Juditnak Norbert, Dunai Károlynak és Maróti Ilona Katalinnak Gábor. Kun Lajos Tibornak és Laczi Etelka Máriának Szandra, Ilyes Sándornak és Bartos Arankának Nóra nevű gyermeke született. HALÁLOZÁS Budai József. Kövér Istvánné Pintér Anna, Szép Lajosné, Óvári Erzsébet. Pintér Vince. Bakai Mihály, Lovászi Géza. Papp Mihály, Tóth Sándor. Lévai József, Kiss Józsefné Fehér Rozália. Solymosi János, Demjén András. Nyári Viktória. Kopasz Sándorné Péter Irén. Varró János. Gémes Mátyás Szilveszter. Hajdú lllésné Nagygyörgy Rozália. Kókai Ferencné Király Julianna, Taksonyi Ferenc, Kiss Ferenc. Guglava Mihály. Mészáros János, dr. Solymosán Lászlóné Vasóczy Irén, Makai Mária Katalin, Kálló Antal Lajosné Kávai Erzsébet, Czinege Andrásné Sándor Mária, Bástyi János, Tóth Gyuláné Gárgyán Erzsébet, Sándor István. Rovó József. Vida László István, Bárszki Andrásné ördögh Ilona, Berta István, Czeglédi Imréné Ilyés Róza, Pasztuhov Ivánné Sisák Erzsébet. Vass Sándor Mihály. Torok Gáborné Laczi Ilona, Ungi Kálmánné Farkas Margit, Nyári István. Adamovics József, Liliom István. Szabó Jánosné Heiter Ilona, Barduc Vineéné Fakó Rozália, Széesi Antalné Balla Erzsébet, Schrölfel Nándorné Vörös Erzsébet, Kecskeméti József meghaltak. Mi? Hol? Mikor? 1987. FEBRUÁR 10., KEDD — NÉVNAP: ELVIRA A Nap kel 6 óra 59 perckor, és nyugszik 1G óra 58 perekor. A Hold kel 13 ora 7 perckor, és nyugszik 5 óra 33 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 65 cm (apadó). SZÁZÖTVEN ÉVE lett párbaj áldozata-A. Sz. Puskin (1799—1837) a nagy orosz költö. SZÁZHÚSZ ÉVE halt meg Pákh Albert (1823— 1867) író, lapszerkesztő, ügyvéd, akadémikus. KILENCVEN ÉVE született J. F. Enders (1897— 1985) Nobel-díjas amerikai mikrobiológus, a gyermekparalizis vírusának kitenyésztésével lehetővé tette a betegség megelőzését. HETVENÖT ÉVE született Darvas József (1912— 1973) Kossuth-díjas író. publicista. politikus, a népi írók mozgalmának jelentós képviselője, 1959-tól a Magyar írók Szövetségének elnöke. HETVENÖT ÉVE született Mányai Lajos (1912— 1964) Jászai-díjas színész, érdemes művész, 1947-től kis megszakítással a Nemzeti Szinház tagja. HETVENÉVES Versényi Ida (sz. 1917) Jászaidíjas operarendezö, érdemes művész, 1946-tól 1949-ig a Szegedi Nemzeti Színház színésze, 1957töl 1977-ig operarendczöje, Vaszy Viktornak 1941 óta (Kolozsvár óta) munkatársa volt. NEGYVENÉVES Sebő Ferenc (sz. 1947) SZOT-díjas zeneszerző és előadóművész, az új hazai ncpzenemozgalom kezdeményezője. Verseket zenésít meg, színházi kísérőzenét, filmzenét ír. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: Fekete nyíl (színes szovjet film), délután fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: Ne vedd el tőlem a napot! (színes francia film. H. helyár!). Szabadság: fél 4 órakor: Az aranyember (szines magyar film), háromnegyed fi és 8 órakor: Fantom az éjszakában (szines, m. b. amerikai film. III. helyár! Csak 16 éven felülieknek !). Fáklya: háromnegyed 3. negyed 6 órakor: Fekete nyíl (szines szovjet film), fél 8 órakor: Az asszony és az idegen (szines, m. b. NDK film). Kiskórössy halászcsárda (videómozi), délután 4 és este 8 órakor: Drakula grófnő (szines angol kalandfilm). Filmtéka (Kígyó u. 4.), délután 6 órakor: Amit'tudni akarsz a szexről... (Ml. helyár! Csak 18 éven felülieknek!). Éva presszó: este 8 órakor: Sasszárny (szines angol western). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es.) Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ES UROLOGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Tolbuhln sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. X. szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön 19 órától reggel 7 óráig, szombatonként reggel 8 órától déli 12 óráig a gyermek fül-orr-gégészeti ügyelet az Üjszegedl Gyermekkórházban van (Szeged. Odesszai krt. 37.). Telefon: 22-655. Egyéb napokon a FU1Orr-Gége Klinika tart ügyeletet (Szeged, Lenin krt. 111.). Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától nétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. SOS LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. 19.05: Mini-Stúdió '87 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 1. 20,05: Mentők — csehszlovák tv-filmsorozat — 4. 21,05: Stúdió '87. 22.05: Szép magyar tánc 22.10: Híradó 3. 22.25: Lopjuk az időnket BUDAPEST 2. 17.55: Képújság 18.00: Dél-alföldi Magazin — a szegedi körzeti stúdió műsora 19.00: Edeni kertek — 6. — (ism.) 19.25: Tv-torna 19.30: Angol nyelvlecke — (ism.) 20.00: Szülőföldem, dok.-film — Híradó 2. Telesport Képújság 21.05 21.25 22.25 Orosháza (ism.) BF.I.GRAD 1. 16.45: Magyar nyelvű tv-napló 17.10: Krónika 17.30: Gyerekeknek 18.00: Művelődési műsor 18.40: Vetélkedő 19.00: Tv-kalendárium 19.10: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Lottóhúzás 20.05: Drágakő a koronában — filmsorozat 21.00: Kontakt-magazin 22.15: Tv-napló 22.40: Könnyűzenei műsor 23.25: Hirek 16.30: 18.15: 18.45: 19.30: 20.00: 20.45: 21.05: 16.45: 17.30: 18.00: 18.30: 19.00: 19.15: 19.30: 20.05: 21.00: 21.50: BELGRÁD 2. Jugoszláv kosárlabdabajnokság: Budánost— Sloboda-Dita Tudományos beszélgetések Zágrábi körkép Tv-napló Komoly zenei műsor Tegnap, ma, holnap Művészeti est: Bertold Brecht ÜJ VIDÉK Híradó 1., magyarul és szerbhorvátul Gyermekműsor Bemutatjuk ... Tudományos beszélgetések Ma Rajzfilm Híradó 2.. magyarul Drágakő a koronában — angol Ív-film Egy gazdag nő — angol tv-fjlm . Hiradó 2., szerbhorvátul m «1 Rádió T' * Teve BUDAPEST 1. 8.55: Tv-torna 9.00: Iskola-tv 9.55: Delta — (Ism.) 10.20: A Tenger — tv-fllmsorozat — 3. — (ism.) 11,15: Mozgató 11.25: Képújság 16.45: Hírek 16.50: Piros-sárga-zöld 17.00: Három nap tv-műsora 17.05: Nemcsak nőknek! 17.20: Tizen Túliak Társasága 18.00: Sullens nővérek — angol film 18.50: Képújság KOSSUTH 8.20: Társalgó 9.44: Sztravinszklj-muzBlka gyerekeknek 10.05: Éneklő ifjúság 10.21: Szöllősy András műveiből 11.59: Népdalok 11.29: Cserebogár, sárga eserebogár 12.45: Hangverseny délidőben Kb. 13.45: operaáriák 14.10: Magyarán szólva 14.25: orvosi tanácsok 14.30: Dzscsszmelódiák 15.00: Élő világirodalom 15.20: A tcmerlni Hívogató együttes — (ism.) 15.40: Poggyász lfi.03: Kérhetek valamit? 17.00: Közgazdászok szerepe ma 17.30: Kritikusok fóruma 19.15: Kilátó 20.00: Szimfonikus miniatűrök 20.18: A Rádió Dalszinháza — Egy éi az Aranybogárban — Daljáték 21.30: A csúcstechnika felé 22.20: Tiz perc külpolitika 22.30: Borsody László népdalfeldolgozásaiból 23.00: Jegyzet 23.10: Híres előadóművészek Mozart-felvételeiből 0.15: 4.20: Éjfél után ... PETŐFI Slágermúzeum Tiz. perc külpolitika — (ism.) Napközben A Budapesti Rézfúvós kvintett játszik Ifj. Járóka Sándor népi zenekara játszik Popzene sztereóban Arcképek emlékeimből Bartos Csaba gordonkázik Könyvről könyvért Csúcsforgalom Mint(a)film Gramofonalbum Csak fiataloknak! Nóták Történet a szerelemről és a halálról — Illés Endre kisregénye — 3. Legkedvesebb verseiből válogat: Gálvölgyl János Bemutatjuk Giorgia-t Csere-fere — osztrákmagyar műsor Az élő népdal Vietor Málé szerzeményeiből 8.05: 8.50: 9.05: 12.10: 12.30: 13.05: 14.00: 15.05: ís.zo: 15.30: 17.30: 18.30: 19.05: 20.00: 20,40; 21,05; 21.30: 22.00: 23.20: 23.30: 24.00: 0.14: 0.15: 4.20; Toronyzene Éjfél után ,. . / • <