Délmagyarország, 1987. január (77. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-21 / 17. szám

2 Szerda, 1987. január 21. '""TI A KGST V. B. ülése 10 Moszkva (MTI) A KGST Végrehajtó Bi­zottsága kedden Moszkvá­ban, a szocialista gazdasági integrációs szervezet szék­házában megkezdte 122. ülé­sét. A tanácskozáson részt vesznek a tíz KGST-tagál­lam küldöttségei az orszá­gok állandó KGST-képvise­lőinek vezetésével — köztük a magyar küldöttség, élén Marjai József miniszterel­nök-helyettessel —, jelen van továbbá Jugoszlávia képviselője. A kétnaposra tervezett ülésen a testület a tagálla­mok közötti együttműködés elmélyítésének időszerű kérdéseiről, elsősorban az alig több mint egy éve elfo­gadott "új átfogó együttmű­ködési okmány, a 2000-ig szóló tudományos-műszaki haladási komplex program megvalósításának feladatai­ról tárgyal. A testület megvitatja azt is, hogyan alakulnak a KGST-nek az ENSZ-szel és a különféle nemzetközi re­gionális gazdasági szerveze­tekkel való kapcsolatai. Diplomáciai kapcsolat Január 20-án nagyköveti szintű diplomáciai kapcso­lat jött létre hazánk és a Kameruni Köztársaság kö­zött. Az erről szóló ok­mányt magyar részről Nagy Gábor külügyminiszter-he­lyettes írta alá Yaoundé­ban Külügyminiszter-he­lyettesünk a kameruni fő­városban emellett tárgyalá­sokat folytatott Eteki Wil­liam Mboumoua külügy-, Edouard Nomo-Ongolo ke­reskedelmi és ipari, vala­mint Sadou Hayatou terve­zési és területfejlesztési mi­niszterrel. A megbeszélése­ken áz afrikai földrészt érintő kérdések mellett át­tekintették a kétoldalú kap­csolatokat, hangsúlyozták, hogy számos lehetőség van kölcsönösen előnyös gazda­sági együttműködés kialakí­tására. „Moszkva nem várakozik a következő amerikai elnökre" C< London (MTI) A Szovjetunió még Rea­gan elnök hivatali ideje alatt fegyverzetkorlátozási megállapodást akar az Egye­sült Államokkal. vagyis nem folytat „kivárási" poli­tikát a következő amerikai elnök beiktatásáig — erre a következtetésre jutott moszkvai megbeszélései alapján Timothy Renton brit külügyi és nemzetközösségi államminiszter, aki hétfőn tért haza Moszkvából. Mértékadó brit hivatalos körök „nagyon gyümölcsö­zőnek" minősítették Renton ötnapos moszkvai látogatá­sát. Kiemelik, hogy a szov­jet diplomácia rangidős ve­zetői — Eduárd Sevardnad­ze külügyminiszter és Ana­tolij Dobrinyin, az SZKP KB Nemzetközi Osztályának vezetője — a protokolláris formaságokon messze túl­Timothy Renton brit államminiszter nyilatkozata menő figyelemben részesítet­ték a brit külügyminisztéri­um rangban második embe­rét. Sevardnadze két és fél­órás megbeszélést folytatott vele. Londoni vélemények sze­rint Renton „kivételesen jó fogadtatása" is jelzi, hogy Moszkva „nagy fontosságot" tulajdonít Margaret Tha­tcher március végén esedé­kes hivatalos látogatásának. Hangsúlyozzák, hogy szovjet megítélés szerint a brit kor­mányfőnek jelentős befolyá­sa van az Egyesült Államok és a NATO álláspontjának alakulására a fegyverzet­korlátozás témájában. Közép-Amerika Átfogó kezdeményezés 0 Havanna (MTI) Minden jel szerint az ed­digi legátfogóbb közép-ame­rikai diplomáciai kezdemé­nyezés ellenére sem közele­dett egymáshoz Nicaragua és a vele határos országoknak a térségbeli válság rendezésé­vel kapcsolatos álláspontja. A közép-amerikai válságban közvetítő nyolc latin-ameri­kai ország külügyminiszte­re, De Cuellar ENSZ-főtit­kár és Baena Soares, az Amerikai Államok Szerveze­tének főtitkára hétfőn Costa Ricában, Nicaraguában és Guatemalában tárgyalt a vendéglátó országok állam­főivel. A magas rangú dele­gációnak San Jóséban és Managuában is átnyújtottak egy-egy, a térségbeli konflik­tussal, ennek okaival foglal­kozó, meglehetősen eltérő hivatalos dokumentumot. A Costa Rica-i okmány — amerikai sugallatra — a san­dinista rendszer létében lát­ja a térségbeli konfliktus alapvető okát. Ezért sürgeti: a nicaraguai kormány kezd­jen párbeszédet az ellenfor­radalom politikai vezetőivel. A „tízek" delegációjának Managuában átnyújtott ki­lencpontos nicaraguai ok­mány ugyanakkor leszögez­te, hogy a térségbeli feszült­ség elsődleges oka az Egye­sült Államok agresszív közép­amerikai politikája Managua ezért újólag tárgyalásokra szólította fel az amerikai kormányt, továbbá leszögez­te: Nicaragua továbbra is kész olyan megállapodást kötni Costa Ricával és Hon­durasszal, amely rendelkez­ne az országhatárok sérthe­tetlenségéről. A nicaraguai kormány örömmel venné igénybe az ENSZ és az AÁSZ segítségét egy, a ha­tár ellenőrzésével foglalkozó bizottság létrehozásában, és j továbbra is támogatja a Contadora-csoport béke-, kezdeményezéseit. Román gazdaság - növekedési tervek A korábbi évekhez hason­lóan, 1987-re is magas nö­vekedési ütemet irányoztak elő a román társadalom- és gazdaságfejlesztési elképze­lésekben. A román nagy nemzetgyűlés decemberi ülésszakán törvényerőre emelt 1987. évi népgazdasá­gi terv a társadalmi terme­lés 6-6,5, a nemzeti jövede­lem 8-9, az ipari termelés 9-10, a mezőgazdasági ter­melés 8-9 százalékos növe­kedésével számol, miközben a külkereskedelmi forgalom­nak 7-8 százalékkal kell meghaladnia a tavalyi szin­tet. Az iparban a munka termelékenységét 7,5-8,5 szá­zalékkal tervezik növelni. Beruházásokra az 1986. évi­hez viszonyítva 6-7 száza­lékkal többet, összesen mint­egy 285 milliárd lejt fordí­tanak. Ennek nagy részét korszerűsítésre, automatizá­lásra, a működő kapacitások felújítására szánják. 1987-ben a minőségi kö­vetelmények kerülnek elő­térben minden munkaterü­leten Romániában is. Mint román közgazdászok rámu-. tatnak, az Intenzív gazda­sági fejlesztés egyik alapve­tő követelménye a termelés, a létrehozott javak — ter­mékek és szolgáltatások — minőségének lényeges javí­tása. A román sajtó szó­használata szerint, azt a merész, de reális feladatot tűzte Ki a part 1084 őszen megtartott XIII. kongresz­szusa, hogy „1990-ig a ro­mán termékek körülbei 95 százalékának a világon lé­tező hasonló termékek mű­szaki és minőségi színvona­lán kell állnia, és legkeve­sebb 2-5 százalékának olyan műszaki és minőségi muta­tókkal kell rendelkeznie, amelyekből Románia legyen az első a világon." Az intenzív gazdaságfej­lesztés elsőrendű követelmé­nyének tekintik Romániában az anyag- és energiafo­gyasztás csökkentését, a ha­tékonyabb nyersanyag-fel­használást, a másodlagos anyag- és energiaforrások jobb kihasználását, a terme­lés műszaki színvonalának emelését, általában a gaz­dasági tevékenység gazda­ságosságának javítását. Az energetikai alapot a szilárd tüzelőanyagok, elsősorban a szén felhasználásának bőví­tésével, vízi erőművek épí­tésével és az új energiafor­rások részarányának növe­lésével fejlesztik, csökkentve a szénhidrogének fogyasztá­sát. Az RKP KB ezzel kap­csolatos határozata sürgette a pazarlás bármely formá­jának felszámolását, és azt ls, hogy mindenütt aknázzák kl jobban az újra felhasz­nálható energiaforrásokat, A román sajtó beszámolt ar­ról, hogy a nagy kohászati és fémipari kombinátokban, vállalatokban,fgy Hunvadon, Resicán, Calanban, Enyeden, és másutt, hővisszanyerő ka­zánok építésére, a kohó- és kokszgázok teljes hasznosí­tására, az égett gázok hő­energiájának visszanyerésé­re álltak át, s ezzel lénye­gesen csökkent a földgáz­és a villamosenergia-fo­gyasztás. Nagy figyelmet fordítanak a külkereskedelemre, azon belül is az exportfeladatok maradéktalan teljesítésére. Nicolqe Ceausescu pártfő­titkár, köztársasági elnök szavai szerint, Románia nem valósíthatja meg általános fejlesztési célkitűzéseit szé­les körű nemzetközi gazda­sági együttműködés nélkül. A következő években az ex­po^ nemcsak megőrzi he­lyét a kiemelt fontosságú gazdasági tevékenységek so­rában, hanem 1987. évi 7-8 százalékos növekedésével fokoznia kell a gazdaság egészében, az ország nem­zetközi kapcsolataiban be­töltött szerepét. A jelenlegi ötéves terv­időszak első évéről, 1986-ról román politikai és gazdasági vezetők azt emelik ki, hogy az ipari termelés növekedé­se meghaladta a 7 százalé­kot, és kiemelkedően jó ga­bonatermést takarítottak be. Hivatalos közlés szerint Ro­mániában 1986-ban több mint 28 millió tonna gabo­na termett, ami rekord az ország történelmében. Az ÍÍIPÍ cél még nagyobb: 32 millió tonna. Pék Miklós Renton megbeszélésein azt a „határozott benyomást" szerezte, hogy a Szovjetunió kész „jelentőségteljes komp­romisszumra". Hangsúlyozta, hogy szovjet részről ragasz­kodnak a kölcsönösséghez, vagyis ahhoz, hogy a komp­romisszumnak magába kell foglajnia a lemondást az űr­fegyverek kifejlesztéséről és telepítéséről, a szovjet—ame­rikai ABM-egyezmény szigo­rú betartása alapján. Londoni hivatalos körök hangsúlyozzák, hogy Nagy­Britannia az Egyesült Álla­mok hűséges szövetségese és a NATO elkötelezett tagja, következésképpen Mar­garet Thatcher asszony nem közvetíteni szándékozik, ha­nem kormánya nevében a nyugati szövetség „egyezte­tett álláspontját" kívánja majd képviselni Moszkvá­ban. ö megbékélés esélyei Aligha véletlen egybeesés, hogy a pakisztáni főváros­ban egyazon időben zajlot­tak a hét elején magas ran­gú szovjet és amerikai dip­lomaták tárgyalásai. Ellen­kezőleg, nyilvánvalóan tu­datos egyeztetés eredménye, hogv — alig néhány nappal a kabuli kormány által egy­oldalúan életbe léptetett tűzszünet kezdete után — most Iszlámábád vált az Afganisztán helvzetével fog­lalkozó megbeszélések egyik fő helyszínévé. Igaz,, közvet­len szovjet—amerikai kap­csolatfelvételre a helyszínen tartózkodó külügyi szakér­tők között nem került sor, de a pakisztáni féllel foly­tatott megbeszélések mégis egyfajta közvetett párbe­széddé változtatták Anatolij Kovajlov első külügymi­niszter-helyettes és Michael Armacost külügyminiszter­helyettes iszlámábád i esz­mecseréit. Annyi ez ideig is világos volt, hogy a zaklatott kö­zép-keleti térségben kizáró­lag egy szélesebb körű, a szomszédos országokat is érintő megállapodás kínál­hat esélyt az afganisztáni megbékélésre, hiszen a fegy­veres harcok kirobbanásá­ban és elhúzódásában is messzemenő szerepet ját­Rádiótelex HAZAÉRKEZETT A HNF KÜLDÖTTSÉGE AFGANISZTÁNBÓL Kedden hazaérkezett Af­ganisztánból a Hazafias Nép­front küldöttsége. A Papp Gyula alelnök vezette dele­gáció január 12. és 19. kö­zött Kabulban részt vett az Afgán Nemzeti Hazafias Front II. kongresszusán, va­lamint Nur Akhbar Paies al­elnökkel megbeszélést foly­tatott a két partnerszervezet soron levő feladatairól és a kétoldalú együttműködés kérdéseiről. „ROMBOLÓ" TÁMADÁS Föld-föld típusú rakéta csapódott be kedden hajnal­ban az iraki fővárosban. Irán tíz nap leforgása alatt ötödik alkalommal intéze.t rakétatámadást Bagdad ellen. Az iraki főváros lakossága szerint a becsapódást töbo kilométerre is hallani lehe­tett. Iraki részről hivatalos nyilatkozat nem hangzott el a rakétatámadással kap­csolatban, így nem tudni, pontosan hány áldozata van a robbanásnak. Egy bagdadi katonai szóvivő viszont kö­zölte, hogy iraki gépek az elmúlt éjszaka „romboló" tamadást intéztek Iszfahán, Tabriz és Dezful iráni vá­rosok ellen, válaszul arra, hogy „Irán folytatja iraki lakott települések löveté­sét". BÁNYATÜZ Nagy erőkkel folyik a mentés és a tűzoltás az NDK-ban, abban a Halle megyei bányában, ahol hét­főn hajnalban tűz ütött ki. A niederröblingeni bányá­ban, 700 méter mélyen egy szállítószalag gyulladt ki. A fejtésen tartózkodó 15 bá­nyász közül tizenkettőnek sikerült kimenekülnie, a mentőcsapatok azonban kedd délelőttig nem akadtak bent­rekedt három társuk nyomá­ra. HALÁLRA KÍNOZTAK EGY DIAKOT Kim Csöng Ho dél-koreai belügyminiszter és Kani? Min Csang, az ország rend­őrfőnöke kedden benyújtotta lemondását, miután kipat­tant, hogy dél-koreai rend­őrök kihallgatás közben meggyilkoltak egy 21 bves egyetemistát, A fiatalembert vallatói három órán keresz­tül kínozták, majd megfoj­tották. A kegyetlen gyilkos­ság újabb zavargásokat vál­tott ki a fővárosban. TALÁLKOZÓ Medgyessy Péter pénzügy­miniszter kedden az Ország­házban újságírókkal találko­zott. A Minisztertanács Tá­jékoztatási Hivatala által rendezett tanácskozáson — amelyen az. elektronikus hír­közlő szervek, az országos és a megyei napilapok, a heti­lapok, valamint a szakfolyó­iratok vezető munkatársai vettek részt — a pénzügy­politika fejlesztésével össze­függő időszerű feladatokról tartott tájékoztatót. szőtt ezen államok (minde­nekelőtt Pakisztán és Irán) fellépése, Kabulhoz fűződő viszonya. Ezért hangzott el oly nyomatékosan az Afga­nisztáni Nemzeti Hazafias Front kongresszusának fegyvernyugvásra történő felszólításában az az óhaj is, hogy Afganisztán „jó­szomszédságra és együttmű­ködésre törekszik a térség minden államával". Az utóbbi napok azonban azt is világosan jelezték, hogy a kábulj kezdeménye­zés korántsem számíthat egyöntetűen pozitív fogadta­tásra. Nemcsak Washington­ban érte bírálat, hanem egyelőre elutasították a leg­nagyobb afgán ellenforra­dalmi csoportok is. A meg­békélés esélyei tehát első­sorban attól függnek, bekö­vetkezik-e változás a Feher Ház, a pakisztáni kormány, illetve a fegyveres szerve­zetek magatartásában, s ab­ban, hogyan reagálnak a ha­zatérésre felszólított mene­kültek, mennyire nyerhet teret a bizalom és újrakez­dés szelleme. Kétségtelen, hogy egy — akár közvetett, akár közvet­len — megállapodás igen kedvezően befolyásolná a robbanásveszélyes közép­ázsiai régió kilátásait. A kabuli gesztusok, valamint a szovjet haderők fokozatos csökkentése ügyében kifeje­zett hajlandóság dzt mutat­ja, hogy a megbékélés egy­általán nem elképzelhetet­len, megfelelő reagálás és kompromisszumkészség ese­tén a folyamat fel is gyor­sulhat. Kabulban persze nemigen táplálnak illúzió­kat: jól tudják^hogy a ren­dezés nagy politikai próba­tétel, olyan „cikcakkos út", amelyen megtorpanások is várhatók. A lehetőség azon­ban fennáll — mutatott rá újfent Nadzsib afgán párt­főtitkár —, ezért ezt az utat mindenáron véf?ig kel! jár­ni. Szegő Gábor Az eredményesen gazdálkodó, „A" kategóriába tartozó SZEGEDI SZALÁMIGYÁR ÉS HÚSKOMBINÁT pályázatot hirdet termelési igazgatói munkakör betöltésére. A kombinát felügyeleti szerve a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium. A vállalat termelési ér­téke közel 5 milliárd forint, dolgozói létszáma 2 ezer 400 fő. Fő profil: sertés-, marhavágás, -feldolgozás, szalámi­és egyéb szárazárugyártás, jelentős export. A kombinát több telepes. A munkakör betöltésének feltételei: — egyetemi vagy főiskolai végzettség, — középfokú politikai képzettség, — legalább 10 év időtartamú vezetési gyakorlat, — erkölcsi és politikai feddhetetlenség, — komplex termelésirányítási és -fejlesztési szemlélet, korszerű közgazdasági és innovációs készség. A pályázatnak tartalmaznia kell: — a pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását, besorolását, illetményét, — eddigi tevékenységét, munkaköreit, — az új munkakörrel kapcsolatos személyes feltételeit A pályázathoz mellékelni kell: — részletes önéletrajzot, — végzettséget tanúsító okiratok hiteles másolatát, — C. 0243-30. r. sz. kitöltött személyi adatlapot. A kinevezés 5 éves, meghatározott időre szól, mely alkalmasság esetén újabb 5 évre meghosszabbítható; A munkakör betöltésének Ideje: a pályázat elfogadása után azonnal, A bérezés az 5/1983, (XI, 12.) ME számú rendelet sze­rint, közös megegyezéssel kerül megállapításra. A munkakör premizált, A pályázatot — melyet bizottság bírál el — 1987. ja­nuár 31-élg a személyzeti és oktatási osztályvezető­nek kell benyújtani (Szeged, Alsóvárosi ff. 64., tele­fon: 20-033/128). A döntésről a pályázók február 28-áig értesítést kapnak. • Szegedi Szalámigyár és Húskombinát

Next

/
Oldalképek
Tartalom