Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-06 / 287. szám

Szombat, 1986. december 6. 5ŰE A ZENE VÁLTOZIK, A SIKER ALLANDÓ Tíz év a pesti úton Elcsodálkoztam nemrég, amikor az East együttesi láttam a televízióban. Alig tudtam ismerős — legalábbis a megszokott Eastből ismerős — arcot fölfedezni. S ugyanakkor eszembe jutott: éppen tíz éve, hogy Budapestre költöztek. Az újjáalakult East együttes a napokban hajdani sikerei színhelyén, a József Attila Tudományegyetem klubjában koncertezett, így kapóra jött, hogy az egyik állandó taggal, egyben a vezetővel, Móczán Péterrel beszélgethettem az elmúlt tiz évről. — Mi történt 1976 novemberében? — kérdeztem. — Szedtük a motyónkat, és elköltöztünk — válaszolta tömören, amikor leültünk a klubban. — Miért? — Országos nyilvánosságot szerettünk volna kapni, és ez csak úgy képzelhető el, ha Pesten élünk. Eltökélt szándékunk volt, hogy ne provinciális zenét játsszunk. — Sok együttes szánta már hasonló lépésre , magát. Ennyire nyilvánvaló, hogy vidékről nem lehet betörni? — Velünk párhuzamosan többen is kísérleteztek ezzel, de sem a debreceni Panta Rhei-nek, sem a szintén debreceni Colornak nem sikerült ez igazán. A később színre lépő Edda a vidékiségére épített, de ez csak a látszat, mert gyakorlatilag ők is Pesten élnek. — El tudnád mondani, mi az pontosan, ami miatt feltétlenül a fővárosban kell élni? — Először is az összes szerv, ami a zenével foglalkozik, Pesten van. Ezeket nap mint nap meg kell keresni mindenféle ügyekkel, s persze személyesen. Ezenkívül benne kell lenni a zenei vérkeringésben: a komoly koncertek ott vannak, kapcsolatok csak ott teremthetők. El kell fogadni, hogy ez így van, ha nem is egészséges helyzet. — S amikor Pestre költöztetek, egyből tudtátok, hova, kihez kell menni? — Áh, dehogy. Egyáltalán a hivatalokat külön gond volt megtalálni, úgy keresgéltünk, mint falusi a városban, hogy merre van a tanácsháza. — Hogy éltetek? —- Borzasztó körülmények között — ne hozza még egyszer az élet. Koszos albérletekben laktunk, dolgoztunk a zenélés mellett, s komoly gond volt, hogy valahol koncertezhessünk egyáltalán. — Aztán csak megindultatok föl felé... — Volt egy rockfesztivál 1979ben, amin viszonylag ismeretlen együttesek léptek föl, mint az Edda, a Rolls és mi. Itt nagy sikert arattunk, fölfigyeltek ránk, s az év végén kislemezünk jelenhetett meg, Valóság hangjai cimmel. — Mesélj további pályátokról! — A következő évben bevettünk Zareczky Miklós személyében egy énekest az együttesbe. Régi tervünk volt, hogy példaképeinkhez (Genesis, SBB) hasonlóan mi is énekessel dolgozzunk. Ugyanakkor a Hanglemezgyár is kikötötte, hogy nagylemezt csak énekessel készíthetünk, úgyhogy, az is sürgette a dolgot. Aztán 1981-ben megjelent a Hűség, 1982-ben a Játékok, 1983-ban pedig Rések a falon című nagylemezünk. Ekkor elment tőlünk billentyűsünk, Pálvölgyi Géza, s ezzel párhuzamosan szerződést irtunk alá a Pécsi Balettel. Úgy gondoltuk, egy ideig nem lépünk föl. és filmzenét, balettzenét írunk. Az Áldozat cimű darab zenéje 1984-ben lemezen is megjelent, második művünk, az Odüsszeia sajnos nem. Mindenesetre szép két év volt, amit a pécsiekkel dolgoztunk. Aztán idén tavasszal 1986 címmel megjelent ötödik nagylemezünk is. — Milyen példányszámban keltek el a lemezeitek ? — Átlagosan 40—50 ezer, ami negyede körülbelül a sikerzenekarokénak. Ez nagyon jónak mondható, figyelembe véve például a nyugaton hozzánk hasonló, illetve slágerzenét játszók lemezpéldányszámának arányát. — A fölfutás, a siker — úgy hiszem — töretlennek mondható. A Krachanatomia Az Kast együttes zenekar összetétele azonban eközben sokat változott. — Ez egyrészt kényszer volt, hisz az Eastből nem lehet megélni. így Király István és Zareczky Miklós nyugaton vendéglátós-zenész. Pálvölgyi Géza a Skorpióban játszik. A válás másik oka viszont zenei elképzelésünk különbözősége volt. — Hogyan áll föl most az együttes? — Takács Tamás, aki a Karthagóban volt, énekel. Másik két új tagunk közül Dorozsmai Péter a Korálban dobolt. Oláh Lajos pedig a Rockszínház társulatának billentyűse volt. Rajtam kívül Varga János gitáros személyében még egy régi tag játszik az együttesben. — A nem kifejezett slágerzenét játszó zenészek mindig panaszkodtak nem túl jó anyagi helyzetükre, amit a közönség persze egészen másképp képzelne el. Ma is ilyen rossz a helyzet? — Még rosszabb. Számomra megdöbbentő, hogy még egy Somló Tamás kvalitású zenész is nyugati vendéglátózásra kényszerül. — Ha jót tudom, pár éve szakszervezetük is van a szabadfoglalkozású zenészeknek. Nincs eredménye? — Két éve küzdünk azért eredménytelenül, hogy a szakszervezet beleszólhasson: a külföldi zenészek közül ki léphet föl nálunk és ki nem. Olyanok is jönnek ugyanis, akik mélyen a magyar átlag aljtt vannak, viszont a hazai zenészektől veszik el a pénzt. Külföldön teljesen bevett és természetes a szakszervezetek ilyen irányú tevékenysége. — Az induláskor a nemzetközi popzenei életbe való betörést is célul tűztétek. Milyen sikerrel? — Magyar zenekarnak borzasztó nehéz ez, s nem elsősorban a képességek miatt. Egyszerűen nincs olyan háttérszervezete a műfajnak, amely ezzel a témával megfelelően foglalkozna. Vannak emberek, akiknek a külföldi menedzselés lenne a feladatuk, de nem igazán hozzáértőek. Ennek ellenére a lemezeink Japánban megjelentek angolul, a harmadik Görögországban is. Többször volt esélyünk komolyabb külföldi lemezsikerre, de eddig ez elmaradt. Nem akarom elkiabálni: jelenleg is van folyamatban olyan „ügyünk", amiből lehet valami. — Ha már külföldnél tartunk: sok helyen koncerteztetek. Milyen sikerrel? — Tudom, hogy ilyenkor mindenki azt mondja; sikerünk volt, de én tényleg és őszintén csak azt tudom mondani, hogy mindenütt nagy sikerünk volt. És egyáltalán: ezt a nálunk lévő futballmeccs-hangulatot sehol nem tapasztaltam. Itt mindenki csak egy bandának „drukkol", s a többit megdobálja, máshol csak a jó zene a lényeg, mindegy, ki játssza. — Ha visszagondolsz a legutóbbi tíz évetekre: nem bántad meg, hogy itthagytátok Szegedet ? — Biztos vagyok abban, hogy nem volt más lehetőségünk, mégha évekig nagy bizonytalanságban éltünk is. Hozzáteszem: a mai napig is változatlan a zenei életben a helyzet, tehát nincs más út. — Negyven felé közeledő zenészeknél mindig adódik a kérdés: meddig lehet ezt csinálni? — Nem félek attól, hogy nem lesz miről beszélnünk. S abban is biztos vagyok, a nem kifejezett slágerzenének mindig lesz közönsége, mindig lesznek olyan emberek, akiknek a zene nemcsak szórakozás, hanem a gondolkodás egy módja, lehetősége. Annak ellenére, hogy a hivatalos szerveknél még most is úgy van elkönyvelve, mintha az a zene csak könnyed szórakoztatásra lenne használható. Ez olyan, mintha a színházakban csak vígjátékot lehetne játszani. Szerintem el kellene jutni odáig: ha nem is támogatják ezt a zenét, legalább ne „csapolják" meg ennyire. — Ahogy elmondtad, a zenekar szinte teljesen átalakult az idők során. Az East zenéjének hangzása azonban, úgy érzem, ugyanolyan maradt. A Te személyed biztosltja ezt az állandóságot ? — Inkább úgy mondanám: kettőnké, Varga Janival. A korábbiakban is mi voltunk a hangadók, és ez most is így van. — Azt hiszem, nem mond ellent előbbi kijelentésemnek, hogy az állandóság érzésével együtt zenétek mindig változik. — Újat és újat akarunk, ahogy a világgal együtt mi is változunk. S remélem, ennek az újnak a keresése a zenénken is érezhető. Még bizonyára sokáig beszélgettünk volna, mert a különben cseppet sem bőbeszédű Móczán Péterből ömlöttek tíz év emlékei, küzdelmei, sikerei. Kezdődött azonban a koncert. S végződött — ismét csak nem szokásból leírva — nagy-nagy sikerrel. Aminek értékét növeli: a mostani egyetemi ifjúságnak jószerével ismeretlen regi East bensőséges új zenéje okozott örömteli másfél órát. BALOGH TAMÁS Tulajdonképpen nem általában foglalkozik a szerző, Kövér György a krachanatómiával nemrégiben megjelent könyvében (Az én világom sorozat), hanem az 1873. évi krachot tanulmányozza a kriezeológia (a válságok törvényszerűségeit kutató tudományág) módszereivel. A szerző munkája első részében az Osztrák—Magyar Monarchiát gazdasági alapjaiban megrázó világválság okait boncolgatja, gazdaságtörténeti mederben. A könyv lapjairól megismerkedhetünk a sokáig emlegetett tőzsdekrach előzményeivel és következményeivel, amikor óriási vagyonok keletkeztek vagy vesztek el tulajdonosaik kezei között. Mindezekhez számos körülmény, mint az emlékezetes kolerajárvány, a mezőgazdasági termelés viszontagságai, a vasútépítkezések, mind hozzájárultak. A kiegyezést követően úgy nézett ki, hogy valami normális gazdasági helyzet válik uralkodóvá, elég gyorsan növekedett a részvények száma, gyarapodott a pénzmennyiség. Az új korszak gazdaságpolitikáját találóan fogalmazta meg Jókai Mór Fekete gyémántok című regényében: „...a heverő kincseket felszínre hozni, a stagnáló kapitálisnak gyors forgalmi csatornákat nyitni, a sok apró tőkét egy naggyá egyesíteni, az iparnak piacot, a piacnak árkeletet szerezni, a hitel által minden tényleges forintot két-három helyen szerepeltetni: ez az, amit mai nap pénzcsinálásnak nevezünk." És egymás után következtek a gründolások (alapítások), növekedett a vállalkozói szellem, magasra csapott az üzérkedési hullám, míg egyszercsak megindult a kurzus hanyatlása, esni kezdtek az árfolyamok, majd 1873. május 9-én a bécsi tőzsdén beütött a krach. Nőtt a pánik, szaporodtak a fizetésképtelenek, és senki sem tudta, hogy ebben a helyzetben „hova is nyúljon". Potentált pénzemberek voltak ekkor: Deutsch Ignác és Fia cég, a Győrből Pestre származott Strasser és Kőnig terménykereskedő cég, az Erlanger & Fiai bankház, Herzl Jákób, a zimonyi születésű fakereskedő, aki a modern politikai cionizmus megteremtőjének, Teodor Herzt-nek volt az apja. Igen potentált személyiség továbbáKohen Ignác Izidor, aki 1829. szeptember 23-án Szegeden látta meg a napvilágot és a művelt irodalomtörténészek úgy tartják, hogy Mikszáth Kálmán róla mintázta meg Kopereczky Izrael Izsákot. Apja a csehországi Jenikauból jött Szegedre 1799-ben, dohánykereskedelemmel foglalkozott, és jobbára olasz piacra szállított. Ötvenéves kora fölött újraházasodott, elvette a fiatal Pollák Johannát (1808— 1888), s ebből a frigyből született Ignác fia és két lánya. A Pollák család korán, 1787-ben telepedett le Szegeden, és Johanna apja posztókereskedő volt. A két család összefonódásával igen jelentős vagyoni komplexum jött létre, és amikor Haynau 25 ezer pár bakancs árával büntette a szegedi zsidókat a szabadságharcban viselt szerepük miatt, Pollák Simon és örökösei 10 900, Kohen Ábrahám és fiai pedig 7000 forinttal, a két legnagyobb tétellel részesedtek. Kohen Ignác szegedi iskolái után a bécsi politechnikumban szerzett diplomát, majd apja üzletében sajátította el a szakma rejtelmeit. Pestre apja halála után, 1853-ban költözött. Rá három évre elvette Figdor Zsigmond pesti kereskedő lányát és házasságával létesült rokoni kapcsolatok kapcsán hamar megtalálta a bécsi kereskedelmi körökhöz a szálakat. Pesti kereskedelmi cégét 1857ben jegyezték be, és ezt nem sokkal később bankházzá alakította. Vállalkozása sikeresnek mondható, amit az is mutat, hogy egy sor részvénytársaságnál töltött be vezető, többnyire elnöki szerepet. Tehetsége, családi, társasági és intézményi háttere emelte a Frankó-Magyar Bank vezérigazgatói székébe, s ezzel majdnem egyidejűleg a Deák-párt egyik vezetőjévé választották. Pénzét állandóan forgatta, nagyobbnál nagyobb vállalkozásokban vett részt. De mindig hausse-re spekulált, és ezt jól bizonyítja a Szegedi Gyártelep Rt. papírjaival kapcsolatos stratégiája. A szegedi papírokból 580-at tartalékolt magának, természetesen az egyik banknál elzálogosítva. Mindig tudta, hogy mikor van jó idő (üzlet) a börzén. Mindig jól működött gazdasági barométere, és mégis az 1869es' kis válság az egész családi vircsaftnak komoly anyagi veszteséget hozott. Kohen és bankja hamar kiheverte a kisiklást, s újabb nagy üzletekbe vágott 1872-ben. (Az Andrássy út kiépítése, vasutak, a romániai dohánymonopólium stb.) Nem egyszer idegen tőkék felszívásával is. És a „nagyokos" Kohen valahol itt tévedett, nem érzékelte a készülő tőzsdei vihart. A deficit nőtt. Kohen bankja ugyanazokban az üzletágakban szenvedte el vereségeit, amelyek az előbbi évben még csillagászati nyereséget hoztak. Az 1873. évi nagy krach eltüntette Kohent és bankját a történelem süllyesztőjébe, és ezt követően a pesti tőzsde ügynökeként élt, majd Bécsbe költözött, és ott nyitott irodát, várva Fortuna kegyeit. A nagy krach természetesen nemcsak Kohené volt. Az ínséges esztendők, az államcsőd szélén való egyensúlyozás sorozatos kormányválságokat hoztak, mert az üzlet és politika szinte elválaszthatatlanul összefonódott. A hazai polgárosodás folyamatának társadalom-, politika- és mentalitástörténeti képe ez a könyv, amely most, a szocialista vállalkozások korában, az átalakuló pénz-, hitel- és bankpolitikánk világában a múltból a jelennek is szóihat, okulva eleink tévedéseiből, hogy a mi világunk alkotóelemei új kombinációinak meghatározásakor hitel- és kölcsönvilágunk felhőtlen legyen. (Kozmosz Könyvek, 1986). BÁTYAI JENŐ ARPAS KAROLY Tudod-e milyen a tenger? Tudod-e milyen a tenger? A kár az anyaöl, igen ! amikor védett, amikor óvott. A tenger mindig másmilyen. Tudod-e milyen a tenger? Akár a kedvesed öle! amikor ringat, amikor borul... A tenger mindig másmilyen. Tudod-e milyen a tenger? Akár a létnek kezdete: beléje olvadsz, mert vonz a halál... A tenger mindig másmilyen. i