Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-10 / 264. szám

4 Csütörtök, 1986. november 13. ET Nov. 10-töl nov. 16-ig A háromnapos ünnep után ismét dolgos hétköznapok­ra ébred az ország. A belpolitikai élet fontosabb esemé­nyeihez tartozik, hogy Cservcnka Ferencné vezetésével küldöttség utazik Portugáliába, a Bizományi Áruház Vál­lalat akciót szervez a Nemzeti Színház javára, s ugyan­csak ma, hétfőn, nyílik a Nyugatnémet Utazási Irodák Szövetségének közgyűlése, vidéken pedig újabb olajkutat állítanak termelésbe a savolyi olajmezőn. Pécseit a pszi­chológiai kultúra hete nyílik, Kecskeméten ülést tart a Katona József Társaság. Hódmezővásárhelyen a budapesti képzőművészeti főiskolások őszi tárlatát. Szegeden pedig a megyei pedagógus képzőművészek hagyományos kiállí­tását nyitják meg A Hazafias Népfront Országos Tanácsa november 12­én tartja környezetvédelmi bizottságának ülését budapesti székházaban: témája a kistelepülések vízellátása. A Hotel Duna Interkontinentálban 30. konferenciáját tartja novem­ber 12—13-án a Textilipari Műszaki Tudományos Egye­sület. ,. . Hétfőn a Rékák, kedden a Mártonok, szerdán a Jóná­sok ünneplik névnapjukat Csütörtök a Szilviáké, péntek az Alizoké, szombat az Adalberteké és Lipótoké, vasárnap az Ödönöké. Flóra ellilult arccal tombolt! Vi­csorgott, hadonászott, és ökölbe szo­rított kézzel rikácsolta: — Te, szerencsétlen, mit tettél, mit tettél?! — De tubicám ... — csúsztatta ki hóna alól a teli szatyrot Barnabás, tisztázzák: az — Fogd be a szád, te béna! — Csillapodj, édes, talán fölösle­gesen ragadtatod el magad, tündé­rem ..., hátha megint rosszul értel­meztél valamit... — Még hogy én!? — vicsorgott A nagy tett ügyet, mert hetekig tartó külön munkának nez elébe, leszel, és kész. megmondtam már, hogy ne üsd az orrod a közös dolgaiba. — Flórám, édes, elsősorban te re­megsz, ha csótányt látsz és a jó bogárirtás közös ügy. — Nem érdekel! Most már Csufi tovább Barnabás hitvese. — Vedd hidd el... anya pukkadása miatt. — Mégis, édes, ha megmond ... — Tudod te azt nagyon jól! — ki­áltott Flóra. — Fogalmam sincs, galambom, tudomásul: mostantól fogva vissza­— Neeem? — ült föl vörös-kari­keresztellek Csufinak, mint legény- kás szemgödrét dörzsölve asszonya berl? — Álljon meR a menet! Egy muk­kot nem szóltam ellened. Még egy­szer mondom: mindent a permete­zés trehány munkája miatt tettem. Flóra sziszegett: — Tudod te, ki volt az az om­korodban. Ezennel tojok a megálla­podásunkra. Barnabásba mintha a rr.énkú csa­pott volna, hiszen úgy egyezkedtek dúlnom kell a gyerekért, azonnal. — hááát, majd én emlékeztetlek Barnabás összecsuklott: atyaisten, rá... tényleg nem látta még a sárga­— Végtelenül jól esne, mert in- permetezés arcát. Biztos valami hi­egybekeléskor, hogy ő örömmel tűri rigolyáit, neveli gyerekét, lemond fociról, kártyáról, galambászatni I — ha hitvese tisztességes nevén szólít­ja, és nem Csufinak, ahogy Flóra iskolatársai egymás között csúfolták szólalt fol. . Hol voltál tegnap este? — Lakógyűlésen, drágám. — És mit csináltál ott? — Semmit, aranyom ... Hogy, hogy semmit..., hát ki a nem éppen Delon-tekintetú Bar­No de, édes, már megbocsáss, vatali hajjakende-retyerutya, vagya főnöke géemkában, mert különben nem csaphat ekkora patáliát házi­sárkánya. — Mondd, drága, ki ő? — A kozmetikusom férje! — És... — Nem vállalta soron kivül fiz ma­nabást. Valami szörnyű dolog tör- mint lakó, nem tartozom a le fel­ténhetett, ha az ő mindenben és ügyeleted alá. Különben is, miattad arcpakolásom, mert elszúrtad mindenkor kikimélt Flórája fölrúg- szóltam. A csótány permetező ember szek buliját. És ha én nem tetszhe ja a nagy esküt. Míg a hűtőt pakol- hanyag munkáját tartottam fölösle- tem a kollégáimnak a vállalati ünr ta a hét végi főznivalóval végigjá- gesnek, mert csak szórjuk a pénzt, népségén, te örökre Csufi maradsz, ralta gondolatait az utóbbi hetek hiába. A bogarak meg már a lép- ¿,s kész1 cselekedetein. Flóra közben üvöltött, csőházban is nyíltan nászéjszakáz,- " Barnabásnak erre végképp nem zokogott tovább, hanyatt vágta ma- nak Mindenki megtapsolt az észre- ^ bepakol­gat a franciaagyon. Jelet adva, hogy vetelemert, es ezután nem fizetünk . assZ()nva» nem a csótányok, vagy a nem jól az irtoknak semmit. ' a — Épp ez az! — szisszent föl újra fűtött lakás miatti a hiszti. Barna­bás jobbnak látta, ha még most Flóra. A hűtőbe. Emiatt leszel Csufi. Nem Majoros Tibor TUDOM ANYÓ S­FANTASZTIKUS ÉRDEKESSÉGEK Holnap, kedden délután (1 órakor Újszegeden, az odesz­szavárosi klubban (Szolgál- Múvészegyi tató sor 3., a Patyolat mel­lett) tartja foglalkozását a VENDÉGSZEREPLÉS Kéthetes vendégszereplésre KEPVISELÖ BESZAMOLOJA Bödöné Rózsa Edit szegedi országgyűlési képviselő ma. Napos idő országban általában gú társulat várhatóan hat alkalommal lép színpadra. Galaktica sci-fi klub. Az ér- Műsorukban magyar nép­deklödők Trethon Judit, a táncok, népi zenekari elö­Magyar Rádió munkatársá- adások, és katonadalok szé­nák „Pletykák, érdekességek repelnek. a sci-fi film világából" címú MAGYAR TURISTÁK TRAGÉDIÁJA előadását hallhatják. NYUGDÍJASOKNAK Szlovákiában, Ziar határá­Kiskundorozsmán a műve- ban pénteken szerencsétle­lődési házban ma, hétfőn nül járt öt magyar turista, délután 5 órakor Gimesiné pintér Sándor ZÁ 52—86-os Dudás Irén spanyolországi rendszámú Skoda személy­útiélményeiről tart diavetí- autójával karambolozott, a téssel egybekötött előadást a gépkocsi kigyulladt, vezető­je és négy utasa bennégett és életét vesztette. Leves , — Nagyszerű ál!ásom van az étteremben — mondja a teknősbéka. — Reggelenként meg­fürdők egy fazék vízben fel délben a ISrdővite­nset leveskén) szo'gátják lel. Tények, teóriák, tudomány Erősebb béka dalol A vesztes egyébként ott Az Uperoleia rugósa egy maradhat a birtokon, mind­össze hallgatási fogadalmat kell tennie. Ha nem kornyi­kál, békén bóklászhat, a ke­- g , kedéstan) tudományát. serű irigységet leszámítva, meg gyakran eros e.szaknyu- g béká'k legényei nem jár- természetesen. gati szel mérséklődik. Reg- nak a lányok után, hanem Az új földesúr viszont tüs­gel helyenként pára, illetve egyhelyt ülve zengik truba- tént beleveti magát az édes ködfoltok képződnek. A vár- dúrdalaikat, s a felgyúlt lel- életbe. Hejehuja, dinomdá­ható legalacsonyabb reggeli kú hölgyek sietnek a mester- nom, egyik parti a másik dalnokok hő keblére borulni, után a kacér békamenyecs­Hogy azonban a behódolásra kékkel. A sok lumpolás azon­ban megteszi a magáét. Ha­kezd a kondi. hőmérséklet 0, mínusz 5, a legmagasabb nappali hő- kész leányzók biztosan ah mérséklet hétfőn 9, 14 fok hoz a dalnokhoz jussanak el, mar apadni között alakul. SZOLIDARITÁSI HANGVERSENY ELSŐ ÉS MÁSODIK A Hazafias Népfront Bei­Elsők lettek a megyei város 1II/A körzeti bizottsá­könyvterjesztési versenyben Ra holnap, kedden délután 5 njj rögvest sorompóba száll rágnyelven vartyogokü — Del- LOTTÓNYEREMÉNYEK a pusztamérges! iskolaszö- órakor a Liszt Ferenc zene- a gazda. Ne gondoljuk azon- lm. máris a lötyögő bőrében nyugdíjasklubban. SKÁLA REVÜGALA A Skála-Coop és a Tisza Menti Afész ma, hét- A Sportfogadási és Lottó vetkezet tagjai, a legjobb is- iskolában (Tábor utca) szoli­fön délután 6 órakor az if- Igazgatóság közlése szerint a kolaszövetkezeti cím elnyeré- daritási hangversenyt ren­júsági házban Skála revü- 45. játékhéten a következő séért beadott pályázatukkal dez. gala címmel rendezi meg számokat húzták ki: 1, 18, pedig országosan második őszi műsoros divatbemutató- 35, 54, 58. A 4 találatos szel- helyezést értek el. Ezt a ci- HÉT VÉGI PIACI ARAK ját. A műsorban fellép az vényekre 438 056 forintot, a met ünnepélyes tagértekezlet Univerzál együttes, Kovács 3 találatosokra 1541, míg a keretében adja át kedden A Marx téren a hét végi Kati, Aradszky László, Róvó 2 találatos szelvényekre 45 délután a helyi áfész megbí- Piacon az élő csirke kilóját ikinek zengzetei felszították Pár hét alatt súlyának akár érzeményüket, a békaleven- egyharmadát is elvesztheti ték saját birtokot tartanak a duhaj tivornyázó. így aztán fenn. Világnézeti alapelvük előbb-utóbb azon kapja ma­ugyanis, hogy két dudás nem gát, hogy egy nagy árnyék fér meg egy csárdában. Ha tornyosul fölé: Vonszold ve­a láthatatlan kerítésen belül hemensen világgá ványadt degen jöttment kezd gajdol- virgácsaidat, valameddig vi­ban, hogy a békalovagok megszeppenve kushadó csa­csak úgy hebehurgyán egy- podár arszlánon a sor. hogy másnak esnek a hölgyek eré- eltűnődjön a szerencse for­nyeinek (?) védelmében, s gandóságáról. harcolnak az utolsó patro­nig, végső lehelletig. azért nem ... Az új vőlegény, aki rög­Azt vest elkezd beskálázni szív­döglesztő áriáihoz, gyakran Gábor és az Atléta trió. forintot fizetnek. zottja. 45-55, a tyúkét 40-50, a puly­Még az első roham előtt nem más, mint a megtúrt né­néhány sanda pillantással ma levente, akf — míg a tu­Az irodalmi kávéházban: Világjáró tudósítók káét 60-65, a libáét 60, a ka- f »«»«»<». »» "" ~ « ra­csáét 55-60, a tojás darabját fe mer'k ™as -su'y«0P0rt" laj kicsapongott - ketpofa­1 ' jat, s ha feltűnő a különbség, 2.80—3,30 forintért adták. A burgonya kilogrammja 5-10 a gyengébbnek hirtelen eszé- növelő - a • • • in 17 i ^e az >.°kos enged" jel- kat. Bármennyire is lélegzetei- találkozóit tömörítő úgyne- János legutóbb az izlandi a sargarepae íu-w, a petre- szó g er-t ves2 kötekedő állítóan korszerű napjaink- vezeti tényanyag. Idővel az- csúcstalálkozóról tudósitolt. zselyemé 25-40, a vöröshagy- ked'v^n ban a híradás technikája, a után mindez „élményhalmaz- Túl ezen vagy három amc- 10-1 a fejes káposztáé rikai elnök hivatali ideje (i"7' a kelkáposztáé 10-16, a alatt láthatta közelről, ho- sulata darabja 4-7 frintba forrása gvan is folyt az élet a Fehér került. A karfiol kilóját 12­Ilázban, illetve az Egyesült 20• a pnmor paradicsomét Államokban. Nyárádi Róbert 25"52- a pnmor zoldpapn­ra tömte magába a tekintély­legyeket és pondró­Kell ide tanulság? Ugye, nem! (Ecology) za" sűrűsödik, hogy azután a továbbiakban tájékoztatók. tudósítókra vár a feladat, hogy a lényegre utalva, még­is tömören — és ami leg- élménybeszámolók alább ennyire fontos — gyor- legyen, san megfogalmazzák és to­Pályaválasztásról a rádióban A november 10-i, hétfői, a .... , _ ., " "«VV..IUV.. ., " " ir-iót 40 OK •, nrimőr nhnr- Kcitwutii novemoer lyg.yeiem, a i'enzugyi iS™^ JSSSSTSS^t Roy*» irodalmi kávéházban viszont az első magyar u- g! £ TJJESSt fi* miután 3 órától pá- Számviteli Főiskola, a este 6 órakor sorra kerülő ságírók egyike volt. aki ta „Világjáró tudósítók" címú A megyei pályaválasztási Közgazdaságtudományi hetek keretében november Egyelem, a Pénzügyi és Ke­hez, mi is történt, illetve tör ténik azokon a világpolitikai eseményeken, amelyekről tó- cst két illusztris vendége jékoztatniuk kell közvélemé- Auar János, a Magyar Nem­nyünket, olvasóinkat. Az ter- zet főmunkatársa és Nyáradi ban, néhány nappal Khomei- 140, a parajé és a sóskáé 20- tudományi" Egyetem Fog- tósi lehetőségeit ismerteük mcszetesen szinten a lenyeg- Róbert, a Külügyi Intézet ni Párizsból történt hazaér- 30, a gombáé 70-80, a téli al- orvostudományi és Gyógy- vovéhkénf Ml»vir Rá hez tartozik, hogy anyagaik Külpolitika címú folyóirata- kezese előtt, dc belgrádi pra- szerésztudományi Karának diő ^ Televixtó ~k és meg a lapzarta előtti pilla- nak h főszerkesztőié korib- Kai es havannai evei, illetve ' * OTKF r»/.«™,«^ televízió gyermtK- es natokban eljussanak a soros Can ^MHS^S hetei alatt összegyűjtött ta- szőlőé .2-30 forint volt. A ^.apKar^dS^ ^SSzá^sTeSS akkreditált tudósítója. Olyan pasztalatai, élményei is nem héjas dió kilóját 40-50, a tának tájékoztatóját hallgat- intéLt Mi legyek? címmel mindennapi érdekességeket szárazbabét 50-80, a sava- hatják meg az érdeklődök, a november 11-én (kedden) és „sűrítenek". Az est házigaz- nyú káposztáét 26, a mák dékáni hivatalok tanácsko- december 9-én (kedden) zotermeben (Szeged, Zrínyi műsoraiban foglalkozik pályaválasztás lehetőse „ Csongrád vei. A szülők, pedagógusok, Megyei Hadkiegészítő és Ryt>rekek a témával kapcso­Teruletvedelmi Parancsnok- |atban felmerülő kérdéseire sag tajekoztót a katonai fő- választ kaphatnak majd az iskolákról. Helye: MHSZ adás ideje alatt is. Délután Székház, Kossuth L. sugárút 5 órától este 7 óráig a 29. November 13-án, délutón £^ngrád . ™e*yei Tanacs „ . , Pedagógiai Intezet munka­3 orátoi ismét az említett társaitóla 13-566 és a 13-671­témakörben a Marx Károly es telefonokon. szerkesztőhöz, hiszen beszá­mólóik nélkül nem lenne új- külpolitikai " újságírók "ők, sag az aznap összeállított akik számtalan nagy fontos­lapszám, illetve időszerű a ságú nemzetközi találkozóról rádió- vagy televízióadás. tudósítottak. Elég itt példa- dája Percnyi István újság- literjét 60-80 forintért lehe- ^ ~ ™ Nem tulzas ugy fogalmazni, ként megemlíteni, hogy Avar ¡ró. tett vásárolni. déiutan 3 órától a Csongrád Cli A^H^ J.H.aő/^k hogy az újságolvasók, rádió­hallgatók és televíziónézők szinte nem is sejtik, mekko­ra erőfeszités, koncentrálás és a pillanatokkal való „okos" gazdálkodás melletti — mondhatni — drámai erő­feszités eredménye az a hír, beszámoló, összefoglaló, amit olvasnak, hallanak vagy ép­pen a képernyőn látnak né­hány perc leforgása alatt. Az érem másik oldala, hogy a tudósítók attól kezd­ve, hogy megérkeznek „a tett" színhelyére, rengeteg tapasztalatban, élményben van részük. Ezek egyszerűen nem férnek bele a tudósítás­ba, pedig az esetek többsé­gében jobban motiválnák tá­jékoztatójukat, mint a veze­tő államférfiak tárgyalásait, Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édes­apa és nagyapa. KIS JÚZSEF fodrász, a Fodrász Ktsz volt dolgozója. életének 67. évében rövid, de türelemmel viselt szenvedés után november 2-án Gyász­közlemények Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik szerettünk. NAGY JÓZSEF temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély faj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk. hogy édesanyánk, nagyma­váratlanul elhunyt. Temetése kor lesz a Dugonics temetőben, drága november 11-én 15 órakor lesz A gyászoló család. mánk, az Alsóvárosi temető kapolnájá- Fáió szívvel tudatjuk hogv FÜZESI LAJOSNÉ b61. A gyászoló család _-_„ ' ' Gyuris Ilona Fájó szívvel tudatjuk a roko- volt Erdö mc^akos váraUanul ^meté"!"«»^^" ll-iT^ís retett3 fért maoaS°testvér s^gor0* Hamvasztás utáni bú- lesz a k/k un^Örozsmm NTMETH MIHÁLY csuztatasa november 2-én 13 temetöben. A gyászoló család. NLMEIH MIHÁLY órakor lesz a Belvárosi temető „,, .... , _ , . ... , 49 éves korában elhunyt. Teme- ravatalozójából. A gyászoló csa- MÉLY fájdalommal tudatjuk, tése november 11-én 15 órakor lád hogy a szeretett feleség, édes­lesz a Dugonics temető ravatalo- ' . . , zójából. (fyászoló család. Szc- Koszonetet mondunk a roko­ged Vezér u 15/A noknak, ismerősöknek, baratok­Fájdalommal' tudatiuk. hogy nak 6s mindazoknak, ak.k STADLER IRÉN, PAPP IMRE a Szegedi Városi Tanács nyűg- búcsúztatásán megjelentek, ségben 64 éves korában elhunyt, díjasa, november 4-én, rövid részvétükkel és virágaikkal fáj- Temetése november 12-én 11 szenvedés után elhunyt. Teme- dalmunkat enyhileni igyekez- órakor lesz a zákányszéki teme­tése november 14-én de, 11 óra- lek. A gyászoló család. tőben. A gyászoló család. anya. anyós, nagymama, TANDARI 1STVANNÉ Borbély Mária zákányszéki lakos, türelemmel viselt, hosszú és súlyos beteg­DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Klspál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, útja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál (t kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra 41 forint — ISSN: «131—025 x

Next

/
Oldalképek
Tartalom