Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-11 / 265. szám
/„V "tj. taulványob H j j VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ^ ; -£J f DELMAGYARORSZAG 76. évfolyam, 265. szám 1986. november 11., kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint Vt-k és közgyűlések A kezdet tényei Lassan' már két éve, 1985. érdekeik védelmére. De gon- szervezőjének. Erősödött január l-jén kezdődött meg dolhatunk arra is, hogy a szerepköre vállalkozói, mea vállalatoknál az új irányi- főnök ellenében a jelöltség- nedzser jellege. Eddigi felelősi formákra való áttérés, re senki sem vállalkozik, lősségét most már megosztEz év végére mindenütt be esetleges későbbi hátrányok- ja az új irányító testületkell fejezni ezt az átalakí- tói tartva. tel. Ugyanakkor lépéséiért a tást. Jó néhány gazdálkodó- A vállalati tanácsok elnö- vállalati tanácson, a külegységnél már történelme kei többségükben a válla- döttgyűlésen, a vezetőségen van a vállalati tanácsoknak latvezetés képviselői közül keresztül az egész kollektívagy közgyűléseknek, illetve kerülnek ki. A munkaszer- vának felelősséggel tartozik, küldöttgyűléseknek. A szak- vezetben elfoglalt helyük ko11pktív VP7Ptés és a lapokban sok kérdés került szerint: osztályvezető 50 szá- . , , J vezeies es a felszínre az új testületekkel za.ék, igazgatóhelyettes 25 ¿itt^tlZt színűleg hosszabb folyamat eredménye lesz majd. Az eddigi tapasztalatok szerint a vállalatok működése még a régi, megszokott hierarchia nélkül, sehol sem következett be a hosszú évek során kialakult döntési pontok egy csapásra való megváltoztatása. vetkező sorokban jellemző tényt, jelenséget. Nem kevés testületi tagnak az irányítás legmagakapcsolatosan. Vitatkoztak százalék, egyéb vezető bearról, hogy a gazdaság álla-, osztású 25 százalék, pota ebben az időpontban Mind a 10 egységnél a kovolt-e a legalkalmasabb az rábbi igazgatót erősítették ... ., .. irányítás ilyetén átalakításé- meg tisztségében. Erre két _ _ ra. Eltértek a vélemények esetben csak pályázat kiíráarról, hogy mikortól (lesz- sa után, másodszori szavanek) igazán döntésképesek zással került sor. az új testületek. Nyilatkozók és vezetők nem egyteztek ..„, .. ,, abban, hogy a fizikai dolgo- MÜKÖdéS zók milyen részarányban legyenek képviselve a döntés- A jogszabály által előírt hozók között. A szegedi gya- pvj egy ¿jlés kevés ahhoz, sabb szintjére nem volt korlat tényeit vizsgálta 10 bogy a testület érdemben és ma sincs rálátása, vállalatnál a városi tanács dönthessen termelési ter- Sort kell arra keríteni, munkaügyi osztálya. Ebből a vekrő| és egyéb kérdések- hogy a vt-tagok tanfofelmérésből idézünk a ko- ben A vizsgáit egységekben íyamokon konzultációkon nehany általában két és fél-három- sajátíthassák el az alapvehavonta ulesezik az uj ira- , , nyitó szervezet. Általában J°g>. kozgazdasagi, mui( l L. I ' február-márciusban és jő- szaki, szakmai és vezetés/V\€gQ IQK.UIŰS . lius-augusztusban mindé- technikai ismereteket , , ... , . n,ült tartottak ülést. Az év vállalati tanácsok, külAz alapító szerv altal ja- elejen a merlegek, es ered- „,. , . vasolt irányítási formával a mény ki mutatások jóváha- dottgyulesek letrehozasa vizsgált 10 gazdáikodószer- gyasa történt. Ekkor tár- döntő változás a gazdálkovezel többségénél egyetér- gyalták az éves gazdasági dóegységek életében. De tettek. Mindössze egyetlen tervet is S határoztak a megalakulásuktól - egyeesetben volt vita a forma bérfejlesztés vallalati el- „ . körül. A Szegedi Öntödében veiről és mértékéről. Ekkor lore me8 pontosan nem 500 fő körüli a létszám, történik az igazgató teljesít- meghatározható — időszakEzért az Ipari Minisztérium menyének értékelése és szá- nak kell majd eltelnie, amíg a közgyűléses formát java- mára az új feladatok meg- igazi hosszb távú stratégiai solta. A kollektíva azonban határozása is. Az év köze- , ,' ,. , , a vállalati tanács kialakitá- pen az idén a középtávú célokat is figyelembe venni sát kérte. Akaratukat sike- tervek értékelése és véglerült keresztülvinniük. gesítése volt napirenden. S A vt-k létszáma 18—39 fő természetesen vizsgálták a között alakult. Egy tagra át- vállalati gazdálkodás időlagosan 66 vállalati dolgozó arányos mutatóit is. Az eljut. A tanácstagok általában múlt majdnem két évben egy-egy nagyobb munka- a szegedi vállalati tanácsok előtt téma volt a vállalati szervezet korszerűsítése, tevékenységi kör módosítása, termékszerkezet megváltoztatásával összefüggő kérdés és lakásügy. A vt-knek meghatározott mértékű fejlesztésekről döntési joga van. Ennek az összeghatárnak a minimuma a vizsgált 10 vállalatnál 2 és 15 millió forint között Felújítás Az inotai November 7. erőműnél üzembe helyezték az ötödik felújított kazánt, s ezzel befejeződött a legfontosabb berendezések rekonstrukciójának tízéves, fe: milliárd förintos programja. Az erőmű 1951-ben készült el, s kazánjait 25 éves időtartamra szánták. A széntüzelésű erőmüvek jelentőségét azonban megnövelték az energiahordozók árában időközben végbe ment változások, ezért élettartamának meghosszabbítása mellett döntöttek. A Ganz Danubius által elvégzett felújítás eredményeként a November 7. erőmű az ezredfordulón fis biztonságosan szolgóltathat villamos energiát. (MTI) Munkatalálkozó Moszkvában Moszkvában hétfőn reggel megkezdődött a KGST-tagországok testvérpártjai vezetőinek munkatalálkozója. A tanácskozáson a Magyar Szocialista (Munkáspártot Kádár János, a párt főtitkara képviseli. Államtanács elnöke, Dzsámim Batmönh, az MNFP KB fótitkára, a Mongol Nagy Népi Hurál Elnökségének elnöke. Erich Honecker, az NS/.EP KB főtitkára, a! NDK Államtanácsának elnöke, Nicolae Ceausescu, az A találkozóra vasárnap RKP főtitkára, Románia érkeztek a szovjet fővárosba köztársasági elnöke és a többi testvérpárt fötitká- Truong Chinh, a VKP KB rai, illetve első titkárai is: Todcr Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a Bolgár Államtanács elnöke, Gustáv Busák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovákia köztársasági elnöke, Fidel Castro, a Kubai KP KB első titkára, a Kubai Államtanács és Minisztertanács elnöke, Wojcieth Jaruzelski, p LEMP KB első titkára, a Lengyel káját. főtitkára, a Vietnami Államtanács elnöke. A KGST-tagországok kommunista és munkáspártjai vezetőinek munkatalálkozóján véleménycsere folyt a testvéri országok közötti eg> ültműködés és összefogás elmélyítésének időszerű kérdéseiről. A találkozó folytatja munVédjük meg környezetünket! Tájékoztató az erdőkről képes, felelős döntéshozó, vállalati legfelsőbb irányító szervvé válhatnak. B. I. A hazai erdők állapotáról és a Védelmük érdekében eddig megtett, illetve tervezett intézkedésekről tartottak sajtótájékoztatót hétfőn vadállomány és az erdőtűz dökre ható káros tényezőket az Országos Környezet- és okozza a legnagyobb káró- és vizsgálják a különböző Természetvédelmi Hivatal Lat. A legsúlyosabb erdőká- környezeti hatásokat. A székházában az OKTH, illet- rok napjainkban a fejlett szakemberek külön foglalve az érintett tárcák képvi- ipari országokban következ- koznak az erdőkön áthaladó selői. nek be. Az NSZK-ban 1982- utak közvetlen környezeté„ ben az erdők 8 százaléka, nek károsodásával és a taMisley Karoly, az OKTH i983_ban mar -t6 százaléka, pasztalatok alapján teszik főosztály vezető-helyettese el- tovaly pedjg m;ir fele yolt majd meg a jaya.siatokat a mondta, hogy a kulonfele valamilyen mértékben beteg, szükséges forgalomkorlatokedvezőtlen hatasok miatt A kár0sodás a különféle fe- zási intézkedésekre. és a Fontos lenne az is, hogy . .. . • — a 1«S- a közúti gépjárműállomány .rtas, a kornyezetszennyez«*, súlyosabban. Európa más or- fokozatos cseréjénél az edd.ezen belül pedig az ugyne- szágaiban is, így pé,dául ginél hatékonyabban érvevezett savas ulepedes a ta- Franciaországban, Svájcban, nvesülienek a környezetvélajvizszint megvallozasa, az az NDK_bang Lengyelország: SeC^i szempontok A^ erdei aszaly, a helytelen erdogaz- ban és a skandiniiv alla_ vadkar csökkentoie érdekb. világszerte egyre jobban ká- nyőkel a tölgyeket rosodnak az erdők. Az erdo- bükkÖM)kel érintette dálkodás, a szervezési egységet vagy a munkafolyamat, területi elhelyezkedés alapján összetartozó, több munkavállalót képviselnek. Az igazgatók az új testületek tagjainak a negyedét delegálták. Ennek a létszámnak több mint a fele az igazgatóhelyettesekből került ki. Egyharmaduk osztályvezetői beosztásban dolgozik. A fennmaradó resz van Kölcsön, hitel felvételeegyeb vezető A vallalatve- kor alsó határként 5 és 40 zetes kepviseloi a vb-k tag- .... r . . . iainak összesen 48 százaié- m,lll° fonnt kozottl ossze" kát adják. Az igazgatói de- get szabtak meg. Termelőlegáláson kívül a beosztás eszközök, pénzeszközök átjogán is be lehetett kerülni adás-átvételénél 1 és 40 milaz űj testületbe. iió forint a két szélső értékhatár. Van olyan vállalat, szama minden esetben meg- . , , ..,.., . ... ... , ' ahol a tevekenysegi kort adA dolgozók képviselőinek haladta az előírt 50 százalékos arányt, átlagosan 52 százalék lett. Az általuk delegáltak 40 százaléka van fizikái állományban. Ezen belül több mint ötödük valamilyen szintű vezetőként (például: csoportvezető) tevékenykedik. Kevesebb mint az ötödük a beosztott fizikai dolgozó. 'A dolgozók által megválasztott nem fizikai állományú tanácstagok általában osztályvezetők, termedig módosíthatja az igazgató, hogy az árbevételnek vagy a termelési értéknek 30 százalékát nem érinti. Van olyan vállalat, ahol ez a határ csak 10 százalék. Az üléseken hozott határozatokról a vt-tagoknak kötelességük tájékoztatni a dolgozókat. Ennek a munkáltatók többségénél még nem alakult ki a megfelelő formája. lésirányítók. Ebből a tény- r bői levonható az a következ- VdltOZQSOK tetés, hogy a gyárakban meglevő, működő hierarchi- Az igazgató változatlanul át az űj irányítási forma megmaradt a gazdálkodás fórumaival kibővítve látták irányítójának, az operatív alkalmasnak a beosztottak feladatok végrehajtása megÚj létesítmény nigyőn Az algyői olajmező legújabb létesítménye egy kompreszszorház. Közvetlenül egy hasonló építmény szomszédságában készült el. Segítségével maid a legkeményebb télben is tudják garantálni a megfelelő nagyságú nyomást az országos hálózatban szállított földgáznak túlszaporodott mokban egyaránt nagy terü- ben a vadászati üzemtervek le tokén pusztul az erdö. szakszerű elkészítésére forHazánk egyes ipari körze- dítanak a jövőben fokozott teiben is kimutatható a leve- figyelmet, göszennyezés káros hatása. Gerely Ferenc, a MEM ErElőször a kocsánytalan töl- dészeti és Faipari Hivatala gyek pusztulására figyeltek Környezetvédelmi osztályúiéi az ország legszennyezet- nak vezetője elmondta: a tebb levegőjű területein. A legfrissebb, s egyben a legkocsányos tölgyekre a bá- pontosabb módszerek alapnyaművelés, a vízrendezés ján végzett mérések szerint miatti talajszintváltozás volt a korábbi becslésektől éltékáros hatással. A becslések tőén nem 10, hanem 30 száalapján a hazai erdők mint- zaléka károsodott a hazai egy 10 százalékát (150 ezer erdőknek, hektárt) érintett valamilyen Dénes Mária Magdolna, az mértékű károsodás. Az 1983- Ipari Minisztérium főelőadóas adatok szerint a tölgyek ja arról szólt, hogy az erdők 24 százaléka, a fenyők 8 szá- vedelme érdekében csökkenzaleka, a nyárfák 3 százaié- teni kell a kéndioxid-kiboka károsodott. Mindezeknek csútást. Jelenleg Magyarorgazdasági következményei is szagon az erőművek, valavannak, hiszen az elpusztult mint az ipari és a háztartási fak faanyagának csupán 20 tüzelőberendezések bocsátják szaza le ka alkalmas ipari fel- ki a kéndioxid 80 százalékát, használásra. s e veszélyes szennyezőanyag Az Országos Környezet- és J,8"19 százaléka a köziekeTermészetvédelmi Tanács def eszközök revén kerül (OKTT) tavaly hozott hatá- levegőbe. Ez utóbbi ugyan rozatot arról, hogy az érin- észben szinten az ipar tett főhatóságok dolgozzanak szamiajara irható. hiszen ki közös intézkedési tervet ma meg nem elegge korszcaz. erdőket károsító szennye- ruek: ..környezetbarátok" a zések mérséklésére. A most gépjármüvek üzemeltetéseszeptemberben véglegesített hez szukseges üzemanyagok, intézkedési terv előírja, hogy A tájékoztatón szó volt mindenekelőtt — a nemzet- arról, is, hogy az OKTH, közileg egyeztetett — erdő- amely koordinálja az erdővédelmi, mérő- és megfigye- védelmi feladatokat, a lehelő rendszert kell kialakítani, tőségeihez képest anyagi seAz erdők egészségi állapo- gítséget is nyűjt az érinteti tának megfigyelésére ki kell tárcáknak. A MÉM például építeni az ügynevezett erdö- másfél millió forintot kapoti kárleltár-hálózatot, az adató- a környezetvédelmi alapból kat évente megújítva és ér- az ellenőrzésekhez szükséges lékelve. Szükséges komplex műszerpark beszerzésére. A ökológiai mintaterületek ki- Közlekedési Minisztérium jelölése is. Ezeken folyama- ugyancsak részesedett ebből tosan figyelik majd az er- az alapból (MTI).