Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-06 / 262. szám

41 Csütörtök, 1986. november 6. 1 Bemutató pénteken A hercegnő: Tolnay Klári (Jelenésre várva az öltözőben. A művésznő apró öltésekkel csillagmintás csipketeritőt horgol, boszorkányosan.) — A Madách szinházbeli előadásról... — Lehetett úgy tizenöt éve ... Ugyanezt a szerepet, a hercegnőt játszottam, csak a darab volt kissé más. Zenés vígjátékká írta at Mészöly Dezső és Fényes Szabolcs. Az eredeti Egy pohár víz helyett Sakk-matt volt a címe. Egy óriási, ferde sakktáblán lépegettünk — és énekeltünk. Most újra kellett tanulnom a szöveget. — A szereposztás? — A királynőt, akit most Dobos Kati játszik, akkor Dómján Edit alakította. Szilvássy Annamária volt Abigail — Holl Zsuzsa —. Bollinbroke pedig Gábor Miklós, Szegeden Mentes József. — A rendező? — Kenényi Imre. Akkoriban éppen olyan lelkes, tehetséges fiatalember volt, mint most Bodolay Géza. Aki pedig halálra dolgoztat bennünket... Rengeteg ötlete támad. mindig újat, egész különlegeset szeretne. (Kicsit fátyolos a hangja. Nem kegyelmezett a nátha, pedig a színpadon nem lehet szipogni... Legfeljebb csipke zsebkendőbe.) — Elvarázsolt kastélyt imitál a színpadkép. — Szórakoztató, aranyos, bűbájos komédia. Van ugyan kis ironikus-tragikus kicsengése, de alapjában véve vígjáték. De hiszen megy elég dráma a világban, nem igaz? — Színházi programja hogy alakul mostanában? — Elég fárasztóan. Két hete tart az Egy pohár víz főpróbasorozata. A premier után rögvest utazom vissza Pestre, másnap kétszer is fellépek a Maude és Haroldban, meg folytatom a Macskajátékot is. Sajnos, nem sikerült jobban egyeztetni, úgyhogy sokat mászkálok ide-oda. No, de sebaj, Déryné korában még úgysem voltam színésznő .. (Kép az e heti rádióújságban: három, rizsporos parókás, üde hölgy mosolyog a nézőkre — 1970-ből. A rádió meglepetése: a szegedi premierrel majdhogynem egy időben, a Kassuth-adón 18.40-kor sugározzák a Sakkmatt című zenés játékot, a Madách Színház előadását, a Nagy színházi siker volt sorozatban.) Varjú Erika II az utakon Szinkronizált szovjet film. Jurij Germán elbeszélése nyomán irta: Eduárd Voltarszkij. Fényképezte: Fodorov, Ahobalovszkij és Mihonov. Zene: .1. Svarc. Rendezte: Alekszej Germán. Főbb szereplök: Rolan Bikov. Vlagyimir Zamanszkij és Anatolij Szolonylcin. Bevezetésként: ezt a filmet 1971-ben készítették, tehát kereken 15 évig dobozban várt bemutatására Folytatásul: egy nemrégiben vetített, hasonlóképpen „elfektetett" magyar film ürügyén a közelmúltban meditáltam ezeken a hasábokon arról a bizonyos fekete dobozról, amely lám, nemcsak repülőgépek esetében annyira fontos. És amelyet társaival egyetemben előbb-utóbb megtalálnak ám. Most, íme a példa, szinte azonnali folytatásként: persze, hogy Magyarországon kívül is jócskán akadnak hasonlók. Az is igaz azonban: rögvest be kell számítani mindazokat a nagyon is jelentős különbségeket, amelyek mondjuk a Szovjetunió és hazánk kulturális életének szokásaiban, hagyományaiban, szemléleti aspektusaiban léteznek. Olyannyira, hogy így aztán holmi pikáns szenzációkat, heurékaszerü társadalmi-politikai kérdéskomplexumok leleplezésszámba menő változatait a nálunk megszokott módon senki se várja Alekszej Germán alkotásától. Még akkor sem, ha — ugyan miért ne mondjuk ki kerekperec — szülőföldjén másfél évtizeden át betiltott filmnek számított. A Kossuth rádióban hétfőn este volt szó éppen arról, hogy tobb szovjet film „fekete dobozára" találtak mostanság. És amint e dobozok megnyíltak, szenzációs titkok helyett rendkívül érdekes, a vitathatóság tényét egészen más, új, mai és így érettnek mondható összefüggések rendszerébe helyezhető művek állnak előttünk. (Az Ellenőrzés az utakon mellett például a most főszerepet — kitűnően — játszó, rendezőként-forgatókönyvíróként is dolgozó, pompás arcú művész. Rolan Bikov Bocsáss meg. madárijesztő című filmje is.) Az a fekete-fehér mozidarab, amit most láthatunk, inkább jelzésszerűen és sajna, a negatív tradíciót jelentő, heroizáló melodráma alkalmazásával is vegyítve kívánja felmutatni az 1942-es szörnyű orosz esztendő egy szeletkéjét. Kicsit Klimov Jöjj és lásd .'-ját megelőlegező módon — mert a partizánélet illúziótlan, vagy legalábbis differenciáltabb valóságait helyezvén a középpontba. Az áruló, azaz az éhhalál elkerülése reményében a németekhez átállt egykori tizedes (hányan lehettek ilyenek?) „megtérése" körül zajló eseménysorból kiemelkedik a dühöngő éberségőrület érzékletes ábrázolása, amely egy .őrnagy akciói következtében egészen az öngyilkossági kísérletig juttatja a főhőst. (Kár, hogy ennek megvalósulását a film meglehetősen valószínűtlen keretek között ábrázolja.) Általában: a partizánokhoz visszatért és később értük meghaló hősnek „bizonyítani" kell feltétlen megbízhatóságát, életrehalálra. Ebben a vad és kegyetlen világban, aki jól figyel, észreveheti, a nyomornál, az irtóztató háborús szenvedéseknél csak az egyént sújtó tobbletcsapások súlya elviselhetetlenebb. Éppen ezért, ha Germán ezt a „vonalat" bontja, teljesiti ki a művészi ábrázolás egész horizontján, ma is komoly értéknek minősíthető művet hozott volna létre. így viszont, a kibontatlan mellékszálak és az enyhén hurráoptimisztikusnak, nem pedig az eredeti, keserűen ironizáló szándékot bizonyítónak (sőt éppen azt elhomályositónak) nevezhető befejezés miatt — csak izgalmasan érdekfeszítő kortörténeti dokumentum marad az Ellenőrzés az utr.kon: 1971-ben így is próbálták ábrázolni a szovjet művészek legjobbjai saját történelmüket. Egyúttal persze adott egy másik kortörténeti tanulság is. Nevezetesen: a totálissá növesztett bizalmatlanság állandó, fenyegető jelenléte, és mindez egy idegen hódítóval szemben vívott honvédő háború kellős közepén. Hallottunk egyszerű vöröskatonákról, sőt, polgári lakosokról is, akik a nácik által megszállt területeken — legnagyobbrészt kényszerből — „együttműködtek" a németekkel, és ezért később kegyetlen büntetés várt rájuk — az övéiktől. Akárcsak azokra, akik „gyávaságból", „ébertelenségből" hadifogságba merészeltek esni. Mindez borzalom, s legalább annyira, amennyire a barbár fasiszta pusztítás egésze volt. Mert bizony Sztálin háborús „érdemeinek" bizonygatásakor sokan hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a Németország ellen oly keményen harcoló Szovjetunió egyben a sztálini önkénytől szenvedő Szovjetanió is volt. S hogy ennek a ténynek anynyi, de annyi ártatlan ember itta meg a levét. Domonkos László Türelmetlenség Főiskolásoknak, egyetemistáknak Sajtótábor Szegeden A felsőoktatási intézményekben, kollégiumokban működő rádióstúdiók, illetve diákújságok munkatársainak szervezett szakmai továbbképzést a KISZ KB Egyetemi és Főiskolai Tanácsa. A tábornak, amely tegnap nyitotta meg kapuját, a KISZ Csongrád Megyei Bizottsága Politikai Képzési Központja ad otthont. Az ország különböző részeiből 80 fiatal vesz részt a kurzuson, amelyen az újságírói munka gyakorlati fogásaival ismerkednek. A rádiósok és az újságírók közös előadásokat is hallgatnak, azonban a foglalkozások zöme külön-külön, a sajátos profilnak megfelelően zajlik. Szerkesztési gyakorlatként naponta megszületik majd egy-egy lapszám is. A tábor ideje alatt a hallgatók megismerkednek a megyeszék h c 11 y e 1, ta pas z ta la tszerzés céljából ellátogatnak a szegedi rádió- és tévéstúdióba, valamint a nyomdába. F

oszló onbizalmú, „vidékre száműzetett" értelmiségiekkel múlattuk az időt, diskuráltunk, laza italokat szürcsölgetve, a hivatásról. Értékes emberekkel, jó szakemberekkel, akiknek napi tevékenységére valami titkos, kifürkészhetetlen türelmetlenség vet árnyékot, közvetlen környezetüket bizonyos elégedetlenséggel szemlélik régóta. A kandalló melegénél orvos és tanár győzködte egymást. Mit ér a pedagógusnak egyetlen órája, amire csengetéskor újra meg újra fölsrófolja magát? Beérhetné rutinmunkával, de őszintén szólva, attól fél, hogy tekintélyét kockáztatja fogékony és kegyetlenül kíváncsi diákjai előtt. És mit ér az orvosé, aki tapasztalatból tudja, a körzeti rendelő rutineljárások tetthelye? Diagnózisai — készülhetnek a betegtől akár méterekre — ritkán tévesek: ennek lehetőségét eleve kizárja, hogy a legkisebb komplikáció láttán menten beutalót ír. A vitázok, persze, martinispohárral a kézben, szívesen emlegetnek szélsőségeket, kuriózumokat, ám amint egyetértenek, és kölcsönösen sajnáltatják magukat, hamar közös nevezőre jutnak — mi másban, az anyagiakban. A munkahelyi készenlét hatásfokát pedig nehéz a pénzzel fölbecsülni. Az orvos morózus kedvében van. Három napot töltött szolgálatban, kevés pénzért, igaz, ha házhoz megy, csurrant-cseppen valami mellékes, de kérni nem kérheti, a betegnek magánügye a hálapénz. Itt csattant föl a pedagógus. Az ő többletmunkáját ilyen módon sem honorálják. Adhat különórákat, foglalkozhat napestig gyöngébb tanulókkal, csúszópénzt nem fogadhat el, gyorsan kitudódna, összefüggésbe hoznák az osztályzatokkal, szájára venné a kisváros, nem szólva fölötteseiről. Véletlen talán, hogy a résztvevők életkora harminc és negyven közötti? Mitől fáradékonyak, elégedetlenek, miért számolnak-kalkulálnak serényebben a fiatalabb és idősebb társaknál? Honnan a számkivetettség életérzése, ha valaki nem lépeget fölfelé a ranglétrán? Munkahelyi kollektívákban nem ritka a még-mindigfiatalok heveny türelmetlensége. Tudásuk frissebb, idegpályáik rugalmasabbak az elhasznált kötélzetű kollégákénál, olykor lemosolyogják azok fáradó igyekezetét, nem méltányolva a múltat, a tapasztalatok gazdagságát. A türelmetlenség harminctól negyvenig alighanem életkori sajátosság, társadalmi térképen a generációs problémák torkolatvidéke. Túl az első álmokon, sikereken és csalódásokon, az ébredés évei, amikor hosszú távra rendezkedik be valaki, amikor a vágyakat és ambíciókat a realitások hűvös józansága szerint rendezi el a társadalmi szükséglet. Ilyenkor szabad fölismerni, hogy a vidéki életforma mást is kínál a megtollasodásnál — fiatal ismerőseim tudniillik meglepően profán alkunak vélik, hogy nem a nagyvárosban vállaltak munkát. Ügy érzik, szívességet tettek az államnak, elmentek vidékre, de ha már lemondtak holmi urbanizációs előnyökről, cserébe a gyorsabb anyagi előrejutás dukál. Ilyenkor, harminc és negyven között, szabad fölismerni, hogy a diplomával kiküzdött munkahely, fővárosban és vidéken éppúgy, hivatást igér és elhivatottságot vár, hogy az egyéni boldogulás zsákutcák felé tart, ha nincs összhangban kollektív érdekekkel, hogy a diploma ócska papírtekercs, ha hivatkozásra használják csupán. Ez a korosztály talán legfontosabb a társadalomnak, problémáiról mégis kevés szó esik. Ha igen, inkább a látványos eredmények nyomán, máskülönben a nyilvánosság számára is érdekesebbek az előző generációk — a pályaválasztás, a szükségletek szerinti orientálás, a beilleszkedés okán. Az első álmokon túl érdektelenebbek az első álmatlan éjszakák. Amikor pedig ellenállhatatlanul tőrnek föl a nosztalgiák; levezetni nehéz egyedül, kísértések támadnak. Egyik veszély, ha valakin úrrá lesz a megállapodottság, mert belőle hajtanak ki a lefegyverző szokások, a kispolgári mozgásformák. Másik az elégedetlenség, mely rossz közérzetet szül, ha önös célzatú, és nem a közös gondok enyhítését célzó, egészséges türelmetlenség. Hanem az elégedetlenség járványtermészetű, a tanár új példával állt elő. Fizikai dolgozók gyerekeinek, hátrányos helyzetű tanulóknak egyetemi elókészitéséről, eredményes felvételi vizsgáiról beszélgetve tett rezignált megjegyzést neki, csak úgv maguk között, egy középiskola igazgatója, miközben tetszetős adatok piapiroslepedöit teregette szét. „Csak azt tudnám — idézte őt —, hogyan kerülhet egyetemre a pedagógus tehetséges gyereke, nevezetesen azé a pedagógusé, aki maga tette a legtöbbet fizikaiak gyerekeinek sikeres fölkészitéséért." Az eset nem tipikus, mégsem nézhet el fölötte. Milyen belső meggyőződéssel, elhivatottsággal, a pedagógia mérhető és mérhetetlen emberi tarttozékaival áll majd diákjai elé ez a tanár? És miként vélekedik fia, aki vagy kényszerpályára szorul, vagy más — bár föltehetően értelmiségi — hivatásra adja fejét, mint ami szíve vágya volt? Eleve türelmetlenül, sérült közérzettel startol az életben, s nem pusztán azért, mert apja segítette be padtársait, hanem mert maga is kiérdemelte volna, hogy ne ő íterüljön így, furamód, „hátrányos helyzetbe". Mert amiként mondjuk a kőművesnek segit a brigád, ha családi házat épit, hasonlóképpen élvezhetné „helyzeti előnyeit" a pedagógus is — de hát a kisváros messze esik a nagyvárosi egyetemtől... Türelmetlenség szülte ingerlékenység, magas alapjáraton üzemelő idegmotor — közérzetet befolyásoló életjelenségei a még fiatal értelmiségieknek Egyetemen panaszolták, hitele csappant' a tudományosoktató munkának. A korábbi években 4050 pályázó is akadt a diplomásjelöltek között, most meg a kontraszelekció érvényesül, tizenhat egyetemi státusra jelentkezett vagy tizenkettő. A rektor úgy véli, türelmetlenek a fiatalok, s nemcsak az alacsony fizetések miatt. Jövőjükkel szemben szkeptikusak; a katedrák körül minimális a mozgás, a harmincévesnek halvány sejtelme sincs, mi vár rá, mi történhet vele az elkövetkező évtizedben, amíg energiájának és ambíciójának teljében van. Biztatást nem kap, semmi gav ranciát a följebb jutásra, márpedig mindenki lépni szeretne. Különféle káderfejlesztési tervek persze készülnek időről időre, gyakorlati érvényük azonban bizonytalan, a listákat rendszerint átfesti az idő és seregnyi közbejöhető-várható körülmény. S minthogy a választási lehetőségek vidéken eleve szűkebbek, e türelmetlenségben föltetszik a provincia szelleme: mennyire más a fővárosban. Tudóst, művészt, fiatal műszaki értelmiséget egyaránt fogyaszt e dilemma, s a nyomában ébredő elvágyódáskényszer. M

ert a tény önmagában igaz: decentralizációs törekvések ide vagy oda, a főváros nyújtotta lehetőségek az előrelépésnek — tisztelet az elenyésző kivételnek — változatlanul durván nagyobbak. jelentősebbek a vidékieknél.. Mégsem hinném, hogy mindennek szükségszerűen vissza kell hatnia a vidéken élőkre, bennük egyfajta reménytelenségérzetet keltve, táplálva, ha a vidéki életformán belül igazságosabb, rugalmasabb. méltányosabb, eeészen epvsze'-űen: értékközpontú kiválasztódás érvényeiül. Nem csupán elméletileg. Hanem a mindennapok szürke gyakorlatában Nikolényi István Az Ikarusnál Új szabadidőközpont Üj szabadidőközpontot avattak tegnap, szerdán, az Ikarus szegedi leányvállalatánál. Tudatos törekvés a vállalatnál az, hogy ne csak a termelés közvetlen feltételeit javítsák, hanem gondoljanak a szociális ellátás fejlesztésére is. Ide tartozik a szabadidő kulturált es hasznos eltöltésének gyáron belüli lehetőségeinek szaporítása is. Vallják: az ilyen létesítményekben rendezett rendszeres közös programok erősítik dolgozóik gyárhoz való kötődését is. Régebben salakos pályájukat gyárfejlesztési okukból kénytelenek voltak felszámolni. Négy éve aszfaltozott kézilabdapályát építettek, de mindmáig hiányzott ehhez az öltöző és a fürdő. Az új létesítményben ezek is helyet kaptak. Ezenkívül kialakítottak egy nagyobb helyiséget, ahol a pingpongozok gyakorolhatják kedvenc Sportjukat. Ugyanebben a teremben biliárdasztalt is felállítottak. Itt tartják majd ezentúl nagyobb létszámú csszejöveteiket is. A kondicionálóteremben sokfajta eszköz várja az erősödni vágyókat. fi lányoknak az aerobichez megfelelő szőnyeget is berendeztek. Van otthonosan kialakított olvasóhelyiség is szines televízióval és videomagnóval felszerelve. Ide költözött a gyári könyvtár. Büfé is nyílt az új szabadidőközpontban. A terveket a Délterv kollektívája készítette, na• • /| társadalmi munkaUiil. A kivitelezést a szegedi leányvállalat fővállalkozásában, több közreműködővel végezték. A beruházás költségei (i és fél millió forintra rúgnak. A gyár brigádjai is számottevő menynyiségű társadalmi munkával járultak hozzá ahhoz, hogy az új létesítmény időben elkészüljön. A tegnapi avatóünnepségen elhangzott, hogy jövőre tenisz- és tekepályával szándékoznak bővíteni az Ikarus szegedi leánvá"- k szabadidőközpontját. B. I. Kiállítás a munkásmozgalomról „Vihart aratva..." — Csongrád megye munkás' súgónak élete és harcai t:.1.7 —1945 címmel állandó kiállítás nyílik ma, csütor| tökön délután 5 órakor a j Somogyi utca 13. szám alatti Fekete-házban. A FeketeI ház első állandó tárlatát ¡Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád Megyei ¡Bizottságának tagja nyitja eg.