Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-06 / 262. szám
4 Csütörtök, 1986. november 13. A szegedi salakmotorosok a tervet túlteljesítették Has kezében a döntés Vízilabda 08 /. Á bajnok megállította a Szegedet Szerdán Budapesten, a Hajós Alfréd uszodában játszotta a hét végi fordulóból elmaradt mérkőzését a SzeolDélép SE vízilabdacsapata. A Tisza-partiak ellenfele u bajnok Üjpesti Dózsa együttese volt, és sajnos egy remek szegedi sorozat végállomását jelentették a lila-fehérek. Újpesti Dózsa—Szeol-Délép SE 12-10 <3-3, 3-1, 3-3, 3-3) Budapest, 300 néző, vezette: Császár, Marjai. SzeolDélép: Leffler — BOZSO (2), Cseri (3), Dömsödi, Török (3), LENGYEL (2), Rigó, JUHASZ, Vajda. Edző: Pozsgay Zsolt. Kemény mérkőzést, egyenlő erők küzdelmét hozta a rangadó, ahol a mérkőzés sorsa tulajdonképpen a második negyedben dőlt el. Ebben az időszakban jiárom emberelőnyös helyzetet is elhibáztak a szegediek, és ezúttal Lefflernek sem úgy ment a védés, mint ahogy azt az utóbbi időben tőle megszoktuk. Ezen az összecsapáson a Tisza-partiak gyengébb támadójátéka volt a vereség fő oka. ennek ellenére elkeseredésre nincs ok, hiszen szombaton újabb nagy csatában kell bízqnyitanjvk a kékfehér-feketéknek, a BVSC látogat az újszegedi sportuszodába! '»'»••"•« •-' Ecy évvel ezelőtt, amikor Annus Istvánnal, a Tisza Volán SC salakosainak szakosztályvezetőjével beszélgettem, elmondta, hogy 1986-ra abban bízik, hogy fiatal csapatukkal megkezdik a felzárkózást a hazai élmezőnyhöz. Most. a versenyévad befejeztével nézzük, sikerült-e teljesíteniük terveiket? Az idén azt terveztük, hogy két versenyzőnknek sikerüljön az OB l-es egyéni verseny első 10 helyére bejutnia — kezdi a tájékoztatást Annus István, majd így folytatja: — Nagy örömünkre Kócsó Antal harmadik helyen végzett, Nagy Róbert 9. lett, Csillik Róbert pedig a 12. helyet szerezte meg. Az OB II. egyéni versenyében Nagy András 5., Miksi István 11., Szunyi István pedig a 12. helyen végzett, Tóth Tibor és Tóth László pedig a mezőny közepén. Tervünk négy versenyző indulása volt. Ebből a mezőnyből Csillik Róbert az OB I-be küzdötte fel magát, ami jelentős túlteljesítés. Az országos páros bajnokságon a Volán (Kócsó Antal. Nagy Róbert) az előkelő harmadik helyen végzett. Az OB csapatbajnokságon a Tisza Volán salakmotorosai (Kócsó Antal, Csillik Róbert, Kabai Sándor, Nagy Róbert, Nagy András) a negyedik helyet szerezték meg. — A sikeres hazai versenyidőszak mellett milyen nemzetközi sikerekkel büszkélkedhetnek? — A szakosztály fennállása óta egyedülálló teljesítményt produkált Nagy Róbert, aki bekerült a juniorvilágbajnokság döntőjébe, es ott a 10. helyet harcolta ki. A Béke, Barátság Kupa-sorozaton, ahol a 21 éven aluli versenyzők indulhatnak, A Dániában járt szegcdi különítmény, állnak, balról jobbra: Csillik Róbert, Kócsó Antal, Nagy Róbert, OIc Olssen, Nagy András, Hargitay Sándor. Guggolnak: Farkas Gábor, Annus István (szakosztályvezető), Kabai Sándor, Lábdi Lajos (csapatvezető) negyedik helyet sikerült megszerezni a Nagy Róbert, Csillik Róbert, Nagy András Szunyi István összeállítású — a magyar válogatottat képviselő — szegedi csapatnak. A Szegeden megrendezett nemzetközi összecsapásokon a Kócsó, Nagy Róbert kettősünk osztozott a dobogós helyeken, igazolva tehetségüket. — Külföldön sikerült-e kimagasló eredményeket elérni? — Két versenyen álltunk starthoz Dániában, a salakmotorozás fellegvárában. Az egyéni világbajnoki döntőben például az első 10 helyezett között három dán versenyző szerepelt. Mi elsősorban tanulni mentünk hozzájuk. A két versenyen egyébként a dánok és a svédek mögött a harmadik helyet szereltük meg. — Mennyiben elégedett a szakosztályvezető a versenyzők idei teljesítményével? — ötéves szünet után ismét a régi rangjára emelkedett Szegeden a salakmotorozás. Valamennyien elégedettek vagyunk az idei eredményekkel. A Tisza Volán gazdasági és társadalmi vezetése támogatta szakosztályunkat, bíztak bennünk, s vegre eljutottunk oda, hogy 1986-os eredményeinkkel meghálálhattuk a bizalmat, s ez a jövőben még jobb eredmények elérésére ösztönöz bennünket. — Milyen tervekkel kezdik meg a felkészülést az 1987-es versenyidöszakra? — A dán és svéd juniorválogatottal közös edzőtáborozással kezdjük a felkészülést 1087 márciusában. A szövetség csak decemberben készíti el a versenyprogramot. melyen m<<g az idei jó eredményeket is túl szeretnénk szárnyalni. Az. biztos, hogy 1987-ben sok,, rangos nemzetközi versenyt rendezünk Szegeden! •—• B. L. Uszó csapatbajnokság Szegeden Nagyszabású úszóverseny lesz a hét végén az újszegedi Sportuszodában, ahol a megyei válogatottak csapatversenyének idei negyedik, egyben utolsó fordulójára kerül sor. A vidéki úszósport legerősebb szakosztályainak 320 sportolója verseng a helyezésekért, a pontokért, az erőpróba felnőtt és úttörő korcsoportban zajlik majd. Csongrád megye az úttörő korosztályban az első, a felnőtteknél a negyedik hei'lyen áll, összetettben a harmadik helyen várja a folytatást. A dobogós helyezésekért elsősorban a dunaújvárosiak, Hajdú-Bihar. Csongrád és Szolnok megye küzd Totózóknak HUNDESLIGA I. OSZTÁLY 1. Düsseldorf (18.) — Hamburg (2.) 2. Mannheim (14.) — liaycrn München (3.) 3. VfB Stuttgart (6.) — Mremen (4.) HUNDESLIGA II. OSZTÁLY 4. lliaunsehweig (14.) — Ulm 46 (8 ) 5. Sulingen (13.) — Hannover (I.) 6. Bielefeld (18.) — Osnabrück (3.) 45. HET OLASZ A OSZTÁLY 7. Ascoli (13.) — Fiorentina (12.) x 1 2 8 Atalanta (13.) — Como (7.) x I Jx 9. Kmpoli (14.) — Verona (5.) x 2 2 x 10. Internationale (3—4.) — Torino (8.) 1 x 11. Juvcntus (1.) — Napoli (2.) 1 x 12. Sampdoria (10.) — 1 2 Milán (3—4.) 1 2 OLASZ B OSZTÁLY 2 x 13. Arezzo (7—8.) — I'arma (9.) 1 x x I POTMÉItKOZÉSEK: X, X 1. Kupaszerda Csoda nélkül BEK A labdarúgó BEK nyolcas mezrtnyóbe jutásért szerdán jólh/ottak a visszavágó-mérkőzéseket. A védő Steaua (cröpyerökenl Jutott a 1t Mit) kiesett az Anderlocht elleni párharcban. Eredmények : Steaua (román) — Anrirrlerlu (belga) l-o (0-0). Az Anderlecht 3-ö-ra nyerte az első mérkőzési, igv 3-l-es összesítesse) a H köze kerüli llrondby (dan) —Dynaino Berlin (NDK) l-l (l-l). A Honved ellen továbbjutott Brondby az NDK bajnokcsapatával is elbánt. Összesítésben 3-2 a dánok javára. Dinamó Kijev (szovjet)—Celtic (skót) 3-1 (1-0). A skóciai l-l után a hazai győzelem a Dinamó továbbjutását jelenti. Crvena Zvezda (jugoszláv) — Kosenborg (norvég) 4-1 (4-0). A Zvezda idegenben 3-0-ra nyert, Összesítésben 7-1 az eredménye. Bayern München—Austria Wien l-l (1-0). A Bayern 2-Q-ra győzött az elsó mérkőzésén. 3-1gvel továbbjutott. Kcal Madrid—Juvcntus 3-2. Tizenegyesekkel a Ke«) jutott tovább. .l'EFA KUPA Szerdán Gyorott a Rába ETO —Torino UEFA Kupa visszavágón nem született csoda. Az olaszok a torinói 4-0 után biztosan továbbjutottak. Kába ETO—Torino l-t (l-l). Győr, 7 ezer néző, v.: Keizer (hullaiul). Góllövők: Somogyi, Illetve Coml. A Torino csak annyit adott kl maiMhol. hogv a továbbjutás ne kerüljön veszélybe. Ebból a lel<e«"m mvbol is lathato volt. hogy jobb csapat, mint a Rába. A győriek nem tudlak feledtetni a torinói 4-o-at. A Torino 5-1es összesítéssel jutott tovább. További errdmenyek: Göteborg (svéd)—Stahl Brandenburg (NDK) l-t (l-l). A Göteborg 3-les összesítéssel továbbjutott. U. ("ralova (román)—Dundee United (skót) 1-0 (0-0). A Dundee 3-ü-ra győzött az első mérkőzésen és 3-l-es összesítéssel továbbjutó. Traklja Plovdiv (bolgár)—Hajdúk (jugoszláv) 2-2 (2-0). A Hajdúk a továbbjutó 5-3-as összesítessek Szparlak Moszkva (szovjet)—Tuulousc (francia) 5-1 (2-1). A Szpartak alaposan visszavágott az 1-3-ert, és 6-4-es összesítéssel a legjobb 16 köze került. eséllyel. Megyénk csapata nélkülözni kénytelen két kiválóságát, Alexa Zsuzsát és Czene Attilát (mindkettő Szeol-Délép SE), ők Banka Péter edző kíséretében nem- zetközi utánpótlásversenyen, Drezdában képviselik hazánk színeit. A verseny szombaton délután fél 3, vasárnap reggel 9 órakor kezdődik. * A Szeged Városi Uszó .Szakszövetség az újszeged! Sportuszodában rendezte meghívásos versenyét, amin 6 egyesület több mint 150 úszóia vett részt. A Szeol-Délép SE és a HVSE úszóinak eredményei. Lányok. Gyermek kres. 200 m vegyes: 1. Alexa 2:41.3. 2. Széli A. 2:47.7. 3. Pintér 2:47.8. Serdülő kres. 200 m gyors: 1. Török 2:21.2, 2. Széli A. 2:25.8. 3. Kókay 2:26.0 (HVSE). 100 m delfin hátúszás: ... 2. Szllasi 1:30.2, 3. Pataki • 1:30.9. 10» m gyermek gyors. 1. Alexa 1:05.4 (megyei ultórö CSÚCS), 2. Kókay (HVSE) 1:05.8. 3. Széli A. 1:06.1. 100 in serdülő mellúszás: 1. Széli A. 1:22.4, 2. Török I :27.2, 3. Vándor 1:27.9. 4x50 m delfin gyorsváltó: 1. Szeol-Délép SE A (Révész, Szilasi, Pataki, Bozsó) 2:31.0. 4x100 m gyermek vegyes váltó: I. Szeol-Délép SE A (Pintér, Szél A.. Alexa. Széli A.) 5:14.4,2. Szeol-Délép SE B (Oláh. Komlódi, Joó, Szalal) 5:19.2 (Oláh hátúszásban üj megyei úttörő- és gyermekcsucsot úszott, ideie 1:14.1). 4x100 m serdülő gyorsváltó: 1. Szeol-Délép SE A (Sepsei, Vándor. Nagy. Török) 4.34.5, 2. Szeol-Délép SE li (Széli, Alexa, Pintér, Szalai) (!) 4:36.9. Fiúk. 200 m delfin vegyes úszás: ... 2. C's.inyi 3:05.8. 200 m gyermek mell: 2. Galambos 2:49.2. 100 in ifjúsági mell: 1. Takács 1:13.3 (megyei serdülő es Hiúsági csúcs). 2. Seres 1.13.5. ián m delfin hátúszás: ... 2. Csanyi 1 28.3. 200 m gyermek pillangó: ... 2. Czene 2:34.9. 3. Könyves (HVSE) 2:37.4. 100 in ifjúsági mell: 1. Vízvári 1:00.0. 2. Seres 1.00.8. 3. Szabó 1.01.6. 4x100 m ifjúsági gyorsváltó: 1. SzeolDélép SE A (Tóth. Takács, Szabó. Vízvári) 4:16.0. 2. Szeol-Délép SE B (Horváth, széli, seres, Czene) 4:19.8. Svábbogár-, hangyavagy csótányirtást szeretne végeztetni, de nem ludia kivel? Irtasson velünk! Megrendelhető a nap bármely órájában, a 61-351-es telefonon, vagy levélben. Dorozsmai út 193. Dobó László, rovarés rágcsálóirtó kisiparos Ha erre jár jól jár, aki már volt itt, visszajár; mert sok hasznos és olcsó kiegészítő bulor, lakásfelszerelési cikk és faáru csak nálunk kapható! Ne feledje, hogy várja Ont is a :UCK< Szeged, Tolbuhin sgt. 50. NYITVA TARTÁS: hétfőtől péntekig 8.30—16.30 óráig, szombaton 8.30—12.30 óráig. Ojszcscdi üdülőövezetben 3 szobás, 110 rnz-cs. lakóháznak is alkalmas udulö kedvező áron CladlS. trd.: 12-01)5/7. Megrendelésre vállalom: lakása falain különböző méretű furatok készítését, elószobafalak, polcok, ruhaszárítók, virágtartók, függönykarnisok stb. felszerelését. Csada ílnla!, belonelemiúró kisiparos TELEFON: 23-073. KSC—Szeol-Délép SE 3:0 (12, 12, 5) Röplabda NB l-es férfimérkőzés. Lila iskola, 400 néző. Vezette: Vaszily, Huszti. Szeol-Délép SE: Rácz, NUSSER, Medve, Huszta, Melkvi, Arany. Csere: Katona, Petre, Hulmann, Dvorák. Edző: Nyári Sándor. Az első két játszmában egyenrangú ellenfele volt a Szeol-Délép SE csapata, az elmúlt bajnoki év bronzérmese, az ezüstérmes KSCnek. Mindkét szettet .szorossá tudta tenni. Sajnos csak szorossá, de ez kevés volt a játszmák megnyeréséhez. Pedig az ellenfél igen sokat hibázotl a hosszú nyitásaival, de ebből nem sikerült annyi erőt kovácsolni, ami a nyeréshez elég lett volna. Mindig sikerült 12:13-ra fölzárkózni, ekkor azonban a sáncolásnál magassági fölényben levő KSC sorra elérte a nyeréshez szükséges két pontot. Ez az idegőrlő csatározás fölemésztette a hazai csapat erőtartalékait. A befejező részben már egyértelművé vált a KSC fölénye. Ez egyaránt érvényes a mezőnymunkára és a sáncolásra is. Minden kommentárnál többet mond az 5:15-ös eredmény. Ez a vereség azt jelenti, hogy a már minden mérkőzését lejátszott hazai csapat további sorsa a még hátralevő két BKV Előre—Malév SC találkozótól függ. Amennyiben csak egy mérkőzést nyer a BKV Előre, úgy jobb játszmaaránnyal a szegedi csapat az első hatban folytathatja a küzdelmet. Ha a BKV Előre kétszer nyer, akkor ő van a „páholyban". A Malév SC semmiképpen nem juthat tovább. Most lehet igazán sajnálni a három váratlanul elveszített mérkőzést. (BKV Előre, Malév SC, ZTE). Mások kezében maradt tehát a döntés. Ennek ellenére nzt kérjük a szurkolóktól, hogy ha nem sikerül a felső ágon folytatni a szereplést, akkor se forduljanak el a csapattól! Már eddig is isok örömet szereztek a szurkolóknak és — bízunk benne — még fognak is szerezni. Imre László Óra — fotó KREINER, ATTILA U. 8. TELEFON: 10-230. AZ AUTŐFER AUTÓJAVÍTÓ ÉS FÉMIPARI VÁLLALAT felvesz ESZTERGÁLYOS szakmunkásokat két műszakos és HEGESZTŐ szakmunkásokat egy műszakos munkarendbe. Jelentkezni: a vállalat munkaügyi csoportjánál, Szegdel, Vásárhelyi Pál VJv.4;> fszt. 18. s s s s s s s s s s s s s s s Pályázati felhíwás termelési főosztályvezető munkakör betöltésére A ,,B" kategóriába sorolt METRIPOND MÉRLÉGGYAR pályázatot hirdet termelési főosztályvezető munkakör betöltésére. A megbízatás határozott időre szól, alkalmasság esetén meghosszabbítható. Bérezés: az 5/1983. (XI. 12.) ME számú rendelet alapján, megegyezés szerint. A munkakör betöltésének feltélele: —műszaki egyetemi végzettség; — középfokú politikai képZéttség; — 5 év szakmai és vezetői gyakorlat; — erkölcsi, politikai feddhetetlenség; — az életkor felső határa 50 év. A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek a villamosmérnöki oklevéllel, üzem- és gyártásszervezési gyakorlattal, szakirányú végzettséggel, valumint nyelvtudással rendelkezők. A pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletrajzát, jelenlegi munkahelyének nevét, eddigi munkaköreit. jövedelmét, kitüntetéseinek megnevezését, az alkalmazási feltételek meglétét tanúsító okmányok hiteles másolatát. A pályázatot 1986. november 30-ig kell benyújtani a vállalat személyzeti és szociális főosztályára. A pályázatokat bizottság bírálja el. A döntésről a pályázók értesítést kapnak. A munkakör 1987. január l-jén tölthető be. — Cím: Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky utca 70. 6801.