Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-04 / 234. szám

WL DM^ZMSSh N 48 Szombat, 1986. október 4. 1 Színháznyitás száz esztendeje A városnak jogában áll... A MAI ÉPÜLET ELŐDEI III. Károly 1719. május 21-én kelt szabadalomlevelében emliti, hogy a városnak jogában áll „nyilvános helyeket létesíteni, nevezetesen: színházat, czéllövő házat és más látványos helyeket". Szegeden a piaristák vezetése alatt álló gimnáziumban már 1723-tól voltak iskolai színielőadások magyar nyelven. 1735 augusztusában külön e célra készült pajtaszerű faépítményben tartották az előadásokat. 1800. február 27-én tárgyalta Kelemen László levelét a városi tanács, a november 28-i ülésen dolgozták ki a „város curiális házában újonnan épült szála (kávéház), theátrum és szeglet korcsma" bérbeadásának fellételeit. 1800. november 25-én avatták fel a városházát Szegeden, amelynek első emeletén a színházterem is helyet kapott. A színpad berendezése a bécsi, linzi, pesti és temesvári színházak mintájára készült, a díszleteket Nessentaller neves színházi festő készítette. Kék szoba, zöld szoba, polgár-szoba, parasztszoba, konyharészlet, börtön-, utca-, erdő-, kertdíszlctck szerepeltek az 1805. évi leltárban. Padok, zártszékek szolgáltak ülőhelyül a földszinten és karzaton, süllyesztett zenekari árokkal rendelkezett a színházterem. Kemencével fűtöttek. 1807. júliusától 1811-ig a színházterem szinte használhatatlanná vált egy nagy esőzés következtében keletkezett rongálódások miatt. 1823. január 31-én a Községválasztmány ülésén vetik föl, hogy a tűzveszély miatt a játékszínt tanácsi hivatali szobákká alakítsák át. A Gazdaszék a színházterem és táncterem ügyében — mivel ebből jövedelem is származott — felsőbb határozat döntését tartotta szükségesnek. Mivel döntés nem született, igy Vandza Mihály társulata 1823-ban csak a vár udvarában lévő raktárépületben játszhatott, de a siker így sem maradt el. Az 1839. december 16-i tanácsülésen a város felvetette egy „derék nemzeti színésztársaság" megalakításának goYidolatát. Az állandó szinésztársaság felállítására kiküldött bizottság jelentése elsődlegesnek tartotta az anyagi alap biztosítását (erre aláírási íven gyűjtést javasoltak), és a színház korszerűsítését. A színháztermet díszes kivitelben állították fel, amikor a színészet éppenhogy kikelt a bölcsőjéből, de a sok használat miatt a festések, kárpitok, díszletek annyira megrongálódtak, hogy a hibák, hiányosságok nemcsak a darabok hatását rontják le, „hanem a nézőkben a közbotrányt is felébresztik". A terem padjai annyira elromlottak, gyengék, korszerűtlenek, hogy a nézőket elidegenítik a színházba járástól. A jelentés nyomán 1840-ben elkészült a színházterem »eljes felújítása. A zártszékeket, első helyi padokat behúzták, marhaszőrrel kipárnázták. (Zártszékek a páholyban, a földszinti számozott helyek, a földszinti első helyek, a karzat jó állapotba került). A díszleteket, színfalakat átfestették, újakat készítettek. A függönyökhöz a kötelek elkészültek; a karzat vas- és famunkái szintén. A fűtésre szolgáló kemencéket kijavították, s nagyobb világosító lámpákat hozattak Pestről. A süllyesztett zenekari árkot is felújították; a felújítás teljes összege 5 ezer 581 forint volt. Komlóssy 40 tagú opera- és színműtársulatával, 16 tagú zenekarával 6 hónapig játszott a felújított színházteremben. Nem sokkal a színházterem felújítása után már foglalkozott a tanács az új színház építésének gondolatával. 1842. augusztus 17-én a színházi küldöttség az ezzel kapcsolatos véleményét beterjesztette. Ezt a tanács elfogadta, de a határozat szerint a színház építését későbbi időre halasztották. 1846-ban az október 12-i tanácsülési jegyzőkönyv szerint a Helytartótanács rendelete és a tanácsháza hivatan szobáinak szűkössége miatt a színházterem elbontása halaszthatatlanná, vált. Az 1847. december 13-i tanácsülésen már azt jelentik, hogy a város szinház és táncterem nélkül van. A magyar színtársulatok jaz önkényuralom időszakában szigorú megyehatósági ellenőrzés alatt álltak, s emellett Szegeden vándorolhattak helyiségről helyiségre. A vár melletti sétatéren lévő színkör, a felsővárosi társalkodó egyesület és a Hétpacsirtai színkör adott játszási lehetőséget. * 1854-ben a város évi költségvetésének tárgyalásakor a község választmány vitatta meg a színház építésének ügyét. 1850-től a Szegedi Jótékony Nőegylet karolta fel a nyári színkör építését, s az egylethez tartozó belvárosi (akkor Könyök utcai) óvoda Kelemen utcai telkén (a Hági helyén) épült föl az első állandó nyári színkör 1856-ban, Hoffer és Heszlényi építési vállalkozásával. Ez a faépület fedett szinpadú volt, de oldalrésze és tetőzete fedetlen, így kizárólag nyári előadásokra alkalmas. Egy emelet magasságú volt, földszinti, emeleti páholyokkal, hátul lejtős karzattal, a földszinten zártszékekkel s állóhelyekkel. Már az első évadban megmutatkoztak fedetlenségének hátrányai, Így Hoffer Károly építész és Heszler József ácsmester ismét ajánlatot tett, saját költségen, a szinköri helyiség fedél alá helyezésére. Olyan szerződést kötöttek a Nőegylettel, hogy az elkészült épületet használhatják, de minden előadás után 3 forintot befizetnek az egyletnek, s a félévenként tartandó jutalom-előadások fele is az egyleté. A megkötött szerződés ellenére sem készültek el határidőre. 1857. októberében újabb módosítás történt, mely szerint a vállalkozók kötelezték magukat, hogy „erős palincs falakkal" ellátva az épület téli időszakban fűthető lesz, táncmulatságokra is alkalmas. A szinköri bejárás átellenében — a tűzoltóeszközök által akkor elfoglalt területen — egy csarnokot állitanak fel, s ide a színkörből fedett folyosóbejárást biztosítanak. Ennek ellenében a színkör helyének 15 évre való átengedését kérték, s 1858. májusi határidőt Ígértek az elkészítésre. Őszre aztán a nézőteret be is tetőzték, a deszka oldalfalak helyett favázas téglafalakat emeltek. A színházban 29 földszinti, ugyanannyi emeleti páholy, s 240 zártszék volt. A szinház előtti járdát helyreállították, kikövezték, a szinház egész környezetét rendezték. 1858. december 20-án tartották az átalakított téli színházban a nyitó előadást. Szabó József társulata a Mátyás diák című darabot adta elő. 1864—1865-ben a szinház épületében kisebb átalakítás történt. A zártszékekhez középen egy tágas bejárót létesítettek, így viszont az ülőhelyek száma lett kevesebb. A Kapitányi Hivatal jelentése nyomán 1872-ben is végeztek javításokat, mivel a színházi épületben a folytonos esőzések által a megrongált gerendázatok veszélyessé váltak. A szinház oldalbejárásánál lévő ajtóoszlopokat is helyreállították, s a színpad korhadt deszkázatát felújították. Festési munkálatokat is végeztek. A zenekar lámpáit ellenzőkkel látták el, a színházhoz vezető út hiányos járdáit kijavították, és karfával ellátott gyalogjárdát vettek tervbe a színházlátogató közönség óhaja szerint. A faszínház sorsát az 1879-es szegedi árvíz pecsételte meg végleg. Javítgatások után még 1883 tavaszáig ez a deszkaépület volt a színielőadások színhelye. < 1879 szeptemberében, a Szeged újjáépítésére készült tervben (1879. XX. tc.) már szerepelt az új, állandó szinház felépítése — a város pénzén. DUNAI JÓZSEFNÉ A Viz utáni újjáépítés során emelkedett a Tisza-parton Ferdinand Fellner és Hermán Helmer b'écsi épitészpáros tervei szerint az első szegedi kószínház. A tervezőknek kialakult szinházépületi stílusuk volt: a szegedi színház rokonait, kisebb-nagyobb méretű változatait megtaláljuk szerte az Osztrák—Magyar Monarchia területén, sőt ezen túl is. Hasonló a budapesti Vígszínház; csaknem azonos kicsiben a Karlovy Vary-i, nagyobban meg az odesszai szinház. Szegeden Fellner és Helmer tervei szerint épült — a színházzal párhuzamosan — a tavaly fölújított Lengyel-palota (Klauzál tér 8.) is. Az első nyitás A kivitelezést a rekonstrukció számos más munkájában is tevékenykedő Jiraszek Nándor és Krausz Lipót építési vállalkozók végezték. (Ők épitették a Tisza Szállót és a Tóth Péter-házat is.) Az alapokat 1882 márciusában kezdték ásni. Július végén már álltak a falak; szeptember 16-án tartották a bokrétaünnepélyt, és a tél előtt tető alá került az épület. Utána a belső berendezés következett. A Szegedi Napló 1883. október 9-i száma tüzetesen leírta a szinpad berendezéseit. A mennydörgő-, ágyúszó- és esőgépet, a zsinórpadlást, a budapesti Schlick-gyárban készült vasfüggönyt. „A tűzbiztonságról különben eléggé gondoskodva van" — szögezte le. Tíz másodperc alatt lebocsátható — tette még hozzá. „Érdekes és eredeti módon gondoskodtak arról, hogy tűzvész alkalmával a függönyt rögtön leeresztessék. A kezelő szolga ugyanis oly fülkébe van elhelyezve, mely zárva van, amikora függönyt fölhúzzák. E fülke belülről nem nyitható ki, és a szolga csak úgy szabadulhat, ha a függönyt leereszti, mert csak akkor nyílik meg a fülke ajtaja. A függöny a fölállítás költségeivel 8000 frtba került." A Napló másnap a szinház külsejét és nőzőterét irta le részletesen. 56 páholy, 815 ülőhely és 670 állóhely létesült, igy a színház összesen 1765 nézőt tudott befogadni. Az építési költség az eredetileg tervezett 200000 frt helyett 450000 frt-ot tett ki, jórészt azért, mert a bécsi Ringszinház tüze miatt pótlólag végrehajtott tűzbiztonsági berendezésekre terven fölül kellett áldozni. A főbejárat fölötti középső ablakon — a leírás szerint — fekete alapon arany betűkkel a Víz utáni újjáépítést irányitó királyi biztosnak, Tisza Lajosnak a névbetűiből összeállított kompozíció volt látható. Ez az érdekes és bravúros kovácsoltvas munka ma is megvan. Oldalára vésve ott készítőjének a neve: Milkovits János lakatos, 1883. A korabeli címtár szerint az ügyes kezű mester a Színház (a mai Kelemen) u. 4. sz. alatt lakott. Az új szinház a Viz utáni újjáépítést ünnepélyesen befejező királynapok keretében, Ferenc József jelenlétében, 1883. október 14-én nyílt meg. A tűz Hiába volt azonban a költséges tűzvédelmi berendezés, az elmés újítás a vasfüggönnyel, nem telt el másfél év, s a gyönyörű új palota tűz martaléka lett. 1885. április 22-én délután háromkor kigyulladt a zsinórpadlás, s bár a vasfüggönyt sikerült leereszteni, pirosra izzott a mögötte tomboló tűztől, és fölötte meg alatta kicsapott a láng a nézőtérre. A városháza nagyharangja — mint hat éve a vízkor — most is megkondult, jelezve a nagy veszélyt. A tűzoltók — városiak és önkéntesek, sőt kéményseprők is — rögtön megérkeztek, de a lángokkal, amelyeket az erős szél is szított, nem tudtak megbirkózni. Csak a falak maradtak meg. Mórától tudjuk (A színháztüzek doktora cimü tárcájából), hogy akkoriban világszerte sok volt a színházi tűzkatasztrófa: a már emiitett bécsin kívül a párizsi, londoni, philadelphiai szinházak leégései keltettek szerte a világon föltűnést. Szegeden abban az évben egyébként harminc tűzesetről számolt be a tűzoltóparancsnok, köztük három nagy gyártűzről: júniusban a Bakay-gyár (a mai kenderfonógyár), júliusban a Budapesti (most Kossuth Lajos) sugárúti spódium- (csontliszt) gyár, szeptemberben a mostani Fölső Tisza-parti labdarúgópálya helyén a szeszgyár gyulladt ki. A Szegedi Napló augusztus 27-én közölte a törvényszéki végzést a szinház leégése ügyében. A szakértők sem tudtak felelőst, okot találni. Az újjáépítés Már három nap múlva, április 25-én elhatározta a rendkívüli városi közgyűlés, hogy a biztosítási összegek fölhasználásával az eredeti tervek szerint újraépítteti a színházat, s evégett érintkezésbe lép a bécsi tervezőkkel. A tűzkárbecslés elmaradása késleltette a munkálatok megindítását. Július közepén háromnapos ta-. nácskozást tartottak Fellner jelenlétében a tennivalókról. Augusztus 23án ismét rendkívüli közgyűlés fogadta el a tervezők új terveit. Csak ezután Írhatták ki a pályázatot a kivitelezésre. Szeptember 10-ig négy ajánlat futott be: a bírálóbizottság most is Jiraszek Nándor és Krausz Lipót ajánlatát fogadta el. Eszerint 282000 forintba került a fölújítás, s ebből 237 000 forintot téritett meg a biztosító. Október elején indult meg az újjáépítés. 13-án leomlottak az állványok, s bár szerencsére senki sem sérült meg, ez újabb késedelmet, lassító óvatosságot követelt. December elején a város már kiírta a színház bérletére a pályázatot. 1886. január 18-án az épitési bizottság ülésén Fellner mellett ott volt Beschorner bécsi ércműgyáros és Kern Ármin festőművész. Korábban a helytörténeti források, főként az útikönyvek a szinház mennyezeti freskóinak alkotóját Vajda Zsigmondban, a városháza közgyűlési termének mennyezeti képeit alkotó festőművészben jelölték meg. A mostani fölújitáskor derült ki, hogy a vászonra festett képeken Kern Ármin neve olvasható. A Szegedi Napló január 21-i száma igazolja ezt. „A kérdéses négy festmény — számolt be a lap — ábrázolni fogja a drámát, a népszínművet, vígjátékot, zene és táncot." Február 28-án ezt írta a Napló: „A színház építését a nagyobb hidegek hátráltatták, utóbb azonban ez idő kedvezőbbre válván, az építés nagyobb mérvben halad előre." Beszámolt a munkálatok helyzetéről: a nézőtér mennyezetének vasalását befejezték, megkezdték a páholyfalak építését, és befejezés előtt állt a tetőzet burkolása. Megkezdték a színpadi vasszerkezet fölállítását. Április 21-én már arról tudósít a Napló, hogy az épités annyira előrehaladt, gondoskodni kell a tűzbiztonságról. Július 14-én a képek elkészültéről ad hírt a lap, augusztus 8-án a társulat megalakulásáról. Augusztus 29-én Békefi Antal írt részletes leírást az újjáépült színházról. Fellner azt mondta neki: „Ez a negyedik színház Európában, mely a tűz ellen legerősebben van vértezve." Ezúttal 1500 férőhelyet alakítottak ki: 52 páholyt, 346 földszinti zártszéket, 270 emeleti ülőhelyet és a karzatot. Ismertette a berendezést, nem volt elragadtatva Kern Ármin képeitől (különösen a zenét jelképező zongorázó hölgy nem tetszett neki, de a népszínművet szimbolizáló táncospár igen). „Hallatszik még a munka zaja. Az utolsó kalapácsütések." A Napló szeptember 28-án tudósított arról, kik mit csináltak. A bádogosmunkát, a tetőzet cinkmunkáját Beschorner bécsi cég készítette. Ez szállította a világítási eszközöket, lámpákat, csillárt. A fűtést, vízvezetéket a műszaki tervező, Pfeifer Emil mérnök szerelte. A kő- és képfaragómunka Völkel,bécsi kőfaragó kezében volt. A díszítést, aranyozást, festést Cott bécsi festő teljesítette. A szinpad és zsinórpadlás összes berendezése a budapesti Schlick-gyár műve. A vasfüggöny és a süllyesztőgépek nem különben. Az utolsó vasszög innét került ki: A vasfüggönyt szintén Cott festette. Az asztalosmunka három szegedi mester műhelyében készült. Juhász Gyula nagybátyja. Juhász György (akinek utóbb a Közművelődési palota belső berendezésében is szerepe volt) az egyik, Rainer Ferenc a másik, Böhm Antal a harmadik. A kisebb lakatosteendőket Tóbiás Mátyás végezte. Seifmann Mór szállította a székeket, Lengyel Lőrinc bútorozta be a páholyokat, és végezte a díszes drapériamunkákat. Az építés irányításában Tóth Mihály városi főmérnök, a Schlick-gyár megbízottjaként Wabrosch mérnök, Fellnerék megbízottjaként pedig Bayer építész vett részt. A második nyitás Kulinyi Zsigmond Írja Szeged új kora (1901) című könyvében: „Másfél évvel a katasztrófa után teljes pompájában állott ismét a szinház, és Aradi Gerő társulata 1886. október 2-án tartotta benne a megnyitó előadást, mely nagy ünnepséggel volt összekötve. Eljöttek a rekonstruált színház fölavatására Tisza Kálmán miniszterelnök, Tisza Lajos gróf, volt királyi biztos, Szeged első kerületének országgyűlési képviselője, Podmaniczky Frigyes báró, Horváth Gyula, Lechner Lajos, Mikszáth Kálmán, és jönni készült Jókai Mór, akit azonban betegsége akadályozott meg az utazásban. Maga a szegedi közönség házi ünnepnek tekintette a romjaiból felépült színház megnyitását, és pompás kivilágítást, a társadalom előkelői által látogatott bankettet rendezett az előadás után, melyen Csiky Gergely prológját Nagy Ibolyka szavalta el." Most lesz száz éve. S most lesz — # a harmadik megnyitó. PÉTER LÁSZLÓ