Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-18 / 246. szám

2 Csütörtök, 1986. október 18. MAGAZIN DMÖM Szeged lakossága és a török helyőrség közötti viszonylag békés állapot a magyarországi felszabadító harcok kezdetével véget ért. Omer szegedi szandzsák bég az egyre kedvezőtlenebbé váló hadiesemények miatt ostromállapotot rendelt el. Különösen gyanúsnak találta és — nem alaptalanul! — kémkedéssel vádolta az országban igehirdetés címén szabad mozgási joggal közlekedő alsóvárosi ferences barátokat. 1684 nyarán néhány társával együtt elfogatta az idős Fülöp András gvárdiánt, és a barátokat azzal vádolta, hogy a török csapatmozdulatokról híreket juttatnak el az ellenségnek (császáriaknak). A barátokat megkínoztatta és egész élelmiszerkészletüket elraboltatta. Ugyanez az eset 1685 januárjában is megismétlődött, amikor egy török csapat a kolostorra tört, és Nagy János házfőnököt, Fülöp • Andrást és még három szerzetest kémkedés vádjával Izlám aga elé hurcolt. Kínzásokkal próbálták őket vallomásra birni. Végül is a lakosság által összegyűjtött váltságdíj fejében elengedte a barátokat. A szolnoki vár német katonai parancsnoka 1685 őszén levélben meghódolásra szólította fel a szegedieket. A városi tanács — félve a török bosszújától — nem mert a levélre válaszolni. Decemberben újabb levél • érkezett Szolnokról, amelyben akasztással fenyegeti meg a tanácsot. A város tehát két tűz közé szorult, éppúgy félt a töröktől, mint a némettől. Mégis ez utóbbi levél hatására a szegedi tanács titokban megbízottakat küldött Szolnokra. Ezek Szeged nevében hűségükről és szolgálatukról biztosították Mercy és Heissler tábornokokat. Beszámoltak a vár, a Palánk és a török helyőrség állapotáról. A tábornokok értékelték és hasznát is vették a tudósításoknak, így Mercyhez jelentés futott be Szegedről: 3000 török lovas katona fedezete alatt szekérkaraván indul Buda felé, nagy ipennyiségű élelmiszert és felszerelést biztosítandó a budai török helyőrségnek. Mercy azonnal jelentette tervét az udvari haditanácsnak: feltartóztatja a Budára irányuló szállítmányt, meglepi a szegedi török tábort, és ha lehet, megostromolja a várat, és kiveti abból a török őrséget. A terv értelmében 1686. január 20án a császári csapatok megindultak Szolnokról Szeged felé. Gróf Florimond Mercy altábornagy német lovasezredekből álló erőkkel Hans Heissler tábornokot bizta meg az elővéd parancsnokságával. Menet közben csatlakozott Heisslerhez Petneházy Dávid huszárezrede is. Január 22-én, Szegedtől nem messze, bukkantak rá a török szekérkaravánra. A támadók rohama valósággal legázolta a szekereket kisérő török lovasokat, és oly nagy lendülettel üldözte a menekülőket, hogy szinte velük egyidejűleg érkeztek Szeged alá. A császári lovasok és a magyar huszárok a menekülő török sarkában betörtek a külső várba (Palánkba) is. A török lovasok közül csak kevésnek sikerült bejutnia a belső várba, mert nagy részüket még a Palánk utcáin tomboló közelharcban felkoncolták. Mivel a seregnél műszaki alakulatok és tüzérek nem voltak, a „hét nagy kerek toronnyal" megerősített „erős vár" ostromára gondolni sem lehetett, a lovasroham csak a Palánk bevételét biztosította. De a császári lovasok Al-Szegedct és Fel-Szegedet' is elárasztották, a magyar lakosságtól minden élelmet es takarmányt elvettek. a városi tanács által a királyi kamaranak összegyűjtött adót elrabolták — mert a hódoltsági Szeged még ez időben is fizette a császárnak az adót! —, sőt a városi tanácsot 140 aranydukát erejéig is megsarcolták, végül a Palánkot felgyújtották. Nem volt tehát indokolatlan a lakosságnak a németekkel szembeni óvatossága, hiszen azok a törököt és a magyart egyaránt ellenségként kezelték. A császári lovasság, mint aki jól végezte dolgát, három nap múlva visszavonult Szolnokra. Néhány nap múlva Cserkesz Ahmed pasa vezetésével török csapatok érkeztek Szegedre. Bosszúból a PaHáromszáz éve történt SZEGED OSTROMA ÉS FELSZABADULÁSA 1686-BAN Iánk felgyújtásáért, a város török őrsége egészen Kecskemétig fosztogatott, pusztított, miközben több száz magyar lakost rabláncon hurcolt be a szegedi várba. Heissler sikeres vállalkozása után a szegedi török őrséget megerősítették. 1686. április 12-én a váron kívül fekvő török táborba bevonult Thököly Imre, utolsónak maradt hívével, Petróczy Istvánnal és mintegy 1000 főnyi kuruccal. Közben a Mercy és Heissler parancsnoksága alatt álló hadak Kecskemétig nyomultak előre. Mikor erről Cserkesz Ahmed értesült, tatár lovascsapatokat küldött Kecskemét irányába, alaposabb felderítés céljából. Ez-azonban már nem sokat ért, mert a császári erők április 24-én hajnalban már Szeged alatt termettek. Három órakor megszólalt az alsóvárosi templom harangja — ez volt a barátokkal megállapodott titkos jel a támadás kezdetére! —, mire megindult a roham. A török—kuruc seregben teljes volt a zűrzavar. Minden török a várba, illetve a Palánkba igyekezett. Egyoldalú küzdelem volt ez. A török nagy részét a Tiszának szorították, ott tömegesen fulladtak bele a folyóba. A török őrség negyedrésze elveszett, 1000 főn felüli volt a veszteség. Több török főtiszt is fogságba esett, kis híján maga Ahmed pasa és Thököly is. A roham után a győztes császáriak felgyújtották a török tábort, majd visszavonultak Szolnokra. A vereség a törökre nézve lesújtó volt, viszont nagy örömet keltett Bécsben és Magyarországon, némi reménysugár megcsillant a szegediek előtt is. 1686 júniusában a Habsburg-oldalra átallott erdélyi hadak Thököly Imrét kiszorították Erdélyből, június 16-án pedig a császári hadsereg 65000 katonával körülzárta és ostrom alá vette a budai várat. Budavár fölmentésére és Abdurrahmán pasa támogatására maga a nagyvezér, Szulejmán pasa főerejével (szintén 65 000 fő) Eszéknél volt készülőben a Dráván való átkelésre, mig a nagyváradi és temesvári pasa Szegednél vont össze 7000 főnyi haderőt. Az volt a feladatuk, hogy 400 szekér élelmiszer- és lőszerutánpótlást juttassanak el a budai várba. Megvárták a július közepén 10000 katonával Szegedre érkező nagyvezért. Vele való hosszas tanácskozás után úgy döntöttek, hogy két szegedi polgárral titokban levelet küldenek Abdurrahmánnak a budai várba, azzal az üzenettel, hogy a felmentő sereg útban van, tartson ki! A szegedi üzenetközvetítők szerencsésen megjárták Budát, sőt választ is hoztak magukkal. (Mindenesetre, amíg visszaérkeznek, családjaikat a szegedi várba zárták.) A tanácskozás után a nagyváradi és temesvári pasa csapataikkal és szállítmányukkal Eger felé visszavonultak, a nagyvezér pedig megkezdte az átkelést a Dráván, és a Duna jobb partján vonult föl Buda irányába. A császári hadvezetés azonban felderítette a nagyvezér szándékát, augusztus 14-én váratlanul megtámadta és súlyos vereséget mért rá. Két héttel később, szeptember 2-án, egész napi öldöklő roham után — és 145 évi török birtoklás után — a keresztény hadak visszafoglalták Buda várát. Buda felszabadulása nem mindenütt keltett egyöntetű örömet. Ismét rájárt a rúd a ferences barátokra. A szegedi vár újabb parancsnoka, Ibrahim pasa ugyanis -- aki mindenütt árulást szimatolt — elfogatta és a várba hurcoltatta a barátokon kívül a város főbíráját és az egész városi tanácsot, majd elrendelte kivégzésüket. Már a vár kapuja előtt fölállított vérpadra vitette őket, amikor váratlanul mindnyájuknak megkegyelmezett. Még folyt Buda ostroma, amikor a haditanács úgy döntött, hogy — miután Szolnok, Szarvas és Arad már magyar kézen volt — az Erdéllyel való összeköttetés céljából — meg kell kezdeni az előkészületeket Szeged és majd innen kiindulva — Temesvár ostromához. Lotharingiai Károly fővezér a feladat végrehajtásával De la Vergne altábornagyot bízta meg. Rendelkezésére bocsátott 7 német lovas, 4 dragonyos, 1 magyar huszárezredet, valamint 5 német gyalogzászlóaljat és 1 magyar gyalogezredet. De la Vergne október 2-án érte el Halast. Innét parancsokat küldött a halasi és kecskeméti városi tanácsnak: négy napon belül az ostrommunkálatokhoz meghatározott mennyiségű rőzsét, kévét, és a csapatok élelmezésére megfelelő vágójószágot, a lovaknak pedig takarmányt szállítsanak a szegedi táborba. Hasonló tartalmú és hasonló stílusban fogalmazott leveleket küldött a fenti címekre az új szegedi várparancsnok is, Ahmed pasa. De a két város tanácsa már csak a császári parancsnoknak engedelmeskedett, annál is inkább, mert a császári elővéd október 3-án már Szeged alatt volt. A vár körül táborozó török csapatok sietve átkeltek a Tiszán és a bal parton szálltak táborba. Ezzel egyidejűleg hajóhidat építettek a vár tiszai kapujától a bal partig, hogy azon át támogathassák a körülzárt és ostromlott várat. Október 5-én megérkezett a fősereg 17 csapatteste is, főként ezrednyi és néhány zászlóaljnyi erőkkel. Az egységeket parancsnokaikról nevezték el. Többségében lovasság volt, kevés gyalogság. A katonák a német birodalmi, spanyol és olasz zsoldosokból kerültek ki. Az idegen csapattestek mellett mindössze két magyar egység, egy gyalogos- és egy huszárezred szolgált Barkóczy Ferenc tábornok vezénylete alatt. A tüzérség csak négy ostromágyúból állt, alig 200 golyóval. Miközben a vár északi oldalával szemben felállították a lövegeket, a vár alá érkező csapatok azonnal rohamra indultak a külső vár, a Palánk sáncai ellen. Már az első rohammal áttörték a külső vár kettős sáncárkát, megmászták a sáncot és betörtek a Palánkba. A roham olyan gyors és elsöprő volt, hogy a külső várat védő török csapatok alig tudtak a belső várba visszavonulni. A visszavonuló török katonák nyomában az üldöző császári gyalogság majdnem betört a várba. Csak a déli falon és erődítményeken felállított török ágyúk tüze kényszeritette megállásra. A csapatok okt. 5. és 7. között foglalták el helyüket. Azonnal megkezdték az ostromvonal kiépítését. Minthogy a külső vár, a Palánk már a kezükben volt, a Tiszától kiindulva egy negyed köriv formájában vették körül északról és nyugatról a várat. A belső sáncvonal (contravalláció) mögött helyezkedtek el az ostromló csapatok. Ez a vonal nagyjából a mai nagykörút mentén haladt, az új Tisza-hidtól kiindulva a Római és Brüsszeli körúton át a Párizsi körútig, ahonnan déli irányba kanyarodott a Londoni körúton át körülbelül a Nemes takács és Felhő utcákig. A csapatok mögött húzódott — nagyjából a belsővel párhuzamosan — a külső sáncvonal (circumvalláció), amelynek az volt a feladata, hogy a netáni felmentő sereg váratlan hátbatámadásától védje meg az ostromlókat. A vár északi falával szemben állították fel a lövegeket, az élelmiszerraktárak a mai Hajós utca és a Szilléri sgt. kereszteződésében nyertek elhelyezést. Az ostromárkoknak az volt a rendeltetése, hogy zegzugos alakban közelférkőzzenek a várfalhoz, azt aláaknázzák, felrobbantsák és az így támadt résen lehetővé tegyék az ostromlók behatolását a vár területére. Október 7-én, mialatt a vár körül felvonuló csapatok a sáncmunkákon dolgoztak, De la Vergne főparancsnok egy lovasszázad kíséretében felderítési céllal körbelovagolta a vár és a conravalláció közti terepet, hogy személyesen győződjék meg a helyzetről. A vár előtti nádas-bozótos területen janicsárpuskák sortüze dördült a lovasokra. Az incidens váratlanul érte valamennyiüket, nagyrészüket levágták, illetve megsebesítették. Mire a közelben az ostromárkokon dolgozók és a felriasztott csapatok segítségükre siethettek volna, a török katonák csónakjaikon gyors ütemben visszaeveztek a bal parti táborba. A sebesültek között volt De la Vergne is, aki néhány nap múlva belehalt sérüléseibe. Az Al-Szegedi Havi Boldogasszony templom kriptájába temették el. Nagy könnyelműség volt ez egy vezénylő tábornok részéről, akinek nem elsőrendű feladata a felderítés. A váratlan és tragikus esemény után, mint rangidős tiszt, a skót származású báró IVallis György tá bornok vette át az ostrom vezetését Azonnal segélykérő levelet menesz tett Szolnokra ágyúkért és lőszerért Október 13-án megnyitották a tüzér ségi tüzet és három napon át lőtték a vár északkeleti — Tisza-parti — sa roktornyától az északi — Szolnoki kaputoronyig — húzódó várfalat Az ágyúzás során ellőtték a tüzérség mind a 200 ágyúgolyóját. A várbeli tüzérek viszonozták az ágyútüzet Október 15-én az árkászok már elér ték az ostromárok utolsó szakaszát és megkezdték a földalatti aknák ki ásását, hogy az északkeleti saroktor nyot, valamint az északi kaputor nyot, és a kettő között húzódó vár falat fölrobbantsák. De erre már nem került sor. Este ugyanis lovas felderítők jelentették, hogy a Belgrádnál táborozó nagyvezér 7000 katonát indított Szeged fölmentésére. Az a veszély állt fönn, hogy az ostromló csapatok két tűz közé szorulnak. IVallis tábornok még azon este haditanácsot tartott. A haditanácson az a döntés született, hogy a bal parton állomásozó Ahmed pasa seregére kell az első csapást mérni. A török tábor ugyanis a hajóhídon keresztül állandó támagatást nyújtott a várban védekező török őrségnek és szegedi var ost(oma (i6,UokfóbtrS-2Sl > ^V;....0 5--T 4 «. ^ V d r-J k rc %-> 1 m VAR i: •fi! i • C-S* ^ C .f V A szegedi vár alaprajza (De Beaulaincuurt lelmerese alapjan) és az ostromló csapatok helyzete így pótolta annak veszteségeit. A Tiszán át végrehajtandó támadásra a Barkóczy tábornok vezénylete alatt álló magyar huszár- és gyalogezred kapott parancsot. A vállalkozásban részt vett Petneházy Dávid, a 21 éves Bercsényi Miklós és Károlyi István is. Az október 15-ről 16-ára virradó éjszaka a huszárok lovon úsztatva, a gyalogság szükség-átkelőeszközökön, olyan gyorsan kelt át a Tisza bal partjára, hogy a törökök azt észre sem vették. A rajtaütés sikeres volt. Ahmed pasa serege 200 halottat és a teljes málhát visszahagyva Temesvár felé menekült. A magyar csapatok 16-án hajnalban nagy zsákmánnyal és számos fogollyal, nagy diadallal tértek vissza az ostromló táborba. Ugyanezen éjszakán felderítésre küldték Strozzi őrnagyot is egy lovasszakasszal. Úgy találta, hogy az időközben Zomborról Zentára vonult török—tatár felmentő sereg mintegy 10000 főből állhat. Wallisc haderő visszaszorításával gróf Veterani Frigyes tábornokot bízta meg, melléadva 6 lovasezredet, míg ő maga változatlanul folytatta az ostromot. Veterani október 19-én este indult meg dél felé, és 20-án hajnalban bukkant rá a külön-külön táborozó török és tatár csapatokra. Ez utóbbiakkal ő könnyűszerrel elbánt, de a Götz ezredes vezette egység már komoly ellenállásba ütközött a sáncok mögül elszántan védekező törököktől. Veterani még idejében észrevette Götz szorongatott helyzetét és segítségére sietett a török tábor elleni harcban, mire annak védői — 200 janicsár eleste után — menekülni kezdtek. Még folyt a harc, amikor dél felől hatalmas porfelhő jelezte, hogy Szulejmán nagyvezér 12 000 főből álló hada közeledik 25 ágyúval. Veterani nem vesztette el a fejét. Gyorsan döntött: a huszárokat a török ágyúállások ellen küldte rohamra, maga a gyalogságnál maradt. Ennek megparancsolta, hogy a támadó janicsárokat négylépésnyi távolságra engedjék közel magukhoz. A császári gyalogság puskatüze a támadók első sorát valósággal letarolta, mire a török él megingott. Ezt a lélektani pillanatot Veterani rögtön kihasználta: támadásra küldte lovasságát, amely egészen a zentai sáncokig üldözte a megvert ellenséget. A zsákmány óriási volt. Veterani és győztes katonái október 21-én diadalmenetben vonultak be a szegedi táborba. Ünnepélyes hálaadó istentiszteletet tartottak. Te Deum-ot énekeltek, majd az ostromtábor sok ezer katonája háromszoros dísztüzet lőtt minden fegyverből. Mindezt jól látta a várba szorult török őrség is. A császári hadak két egymást követő győzelme után reménytelennek tartotta a további ellenállást. Még aznap felhúzták a vár legmagasabb tornyára a megadást jelképező fehér zászlót. Két török tiszt jött át a császári táborba, hogy megismerkedjenek a kapitulációs feltételekkel. A tárgyalás gyors ütemben zajlott le. A vár török őrsége szabadon elvonulhat, a tisztek és katonák kézi fegyvereiket és személyes poggyászukat magukkal vihetik. Az ágyúk, a lőszer és élelmiszer a várban marad. Ugyanakkor a császári parancsnokság megengedi, hogy azok a török katonák és polgári személyek, akik már itt születtek és szülőföldjüket nem akarják elhagyni, továbbra is Szegeden maradhatnak, mint polgári lakosok. Október 22-én mindkét fél túszokat küldött egymáshoz a szerződések kölcsönös betartásának biztosítására. A feltételek messzemenően méltányosak voltak. A vár kapuját és hídját császári katonák szállták meg. Október 23-án a szegedi vár kaputornyának ormára felhúzták a császári zászlót, miközben a vár körüli mezőkön felsorakozott csapatok dísztüzet lőttek. Ezalatt a vár török őrsége és azok családtagjai, szekerekre fölrakodva és a császári lovaskatonák fedezete mellett, a vár melletti hajóhídon át megindultak Temesvár felé. Így ért véget Szeged 143 évig tartó török megszállása! MÁRIAFÖLDY MÁRTON