Délmagyarország, 1986. szeptember (76. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-30 / 230. szám

û p VILÁG PROLETAJ^^EGYESÜLJETEK! ^ DELMAGYARORSZAG 70. évt'oîvam, 230. szám 19SG. szeptember 30., kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint Exportkörkép '86 Pályázni pedig kell(ene)... Az év eleje óta „él" a konvertibilis export nőve- ritóüzemet építettek a pá­lését elősegítő pályázati rendszer. Az ágazati minisz- lyázat útján nyert hitelből, tériumok. a Külkereskedelmi és Pénzügyminisztérium, A 29 millió forintos beruhá­valamint az MNB által meghirdetett, öt évre szőlő, zás egy részének ellenérté­folyamatos pályázati rendszer olyan fejlesztési for- ket az elkövetkezendő őt ráshoz segítheti hozzá a gazdálkodókat, amely, ha esztendőben megnövelt tő­jói élnek vele, hosszú távon jelentős átalakulást hoz- exporttal kell majd ki­hat nemesak a külpiaci forgalomban, hanem a techni­kai megújulás, struktúraváltás területén is. Az ex­portképes kapacitások létrehozására és fejlesztésérc eddig országosan háromszáz pályázat érkezett, ez 100 £££ mi gyár"''és Húskombi­millió dollár többletexportot „iger mar az idon. Csongrád megyéből eddig tizenkettő. Szegedről hat vállalat, szövetkezet vett részt a pályázaton. A lehe­tőséggel élni akarók száma a valóságban azonban en­nél jóval több. Miután a pályázat kiírása öt évre szól. a kezdeti, bizonytalan lépések után, a jövőben 'ú'"".1 várhatóan jelentősen emelkedni fog a vállalkozási kedv. flejt!n PaP|rra vt;j.et,e, beadta exportnövelő elkep­Az elmúlt időszakban egy- kedv szerencsére mára már zeléseit. A vállalat vezetői egyenlíteniük. De pályázatot nyújtott be többek között a Szegedi I! nát. a Konzervgyár, és a Tápéi Háziipari Szövetke­zet is, A Kenderfonó és Szövő­Vállalat még az év re világosabbá vált, hogy jelentősen megélénkült, a világpiaci versenyben fel Mielőtt tovább lépnénk, röviden feltérké­úgy ítélték meg. hogy két területen is megéri nekik 'pályázni. A zöld kender­venni a lépést csak olyar _>rdemes árukkai lehet, amelyek egy- pezni Csongrád megye vál- rost feldolgozását és a pro­re korszerűsödő technikával lalatainak szövetkezeteinek '¡ProPHénrost gyártását elő­készülnek, s így minőségben, első félévi exportmérlegét: -^Sitö pályázatot a kiiróx összevonták — a próbálko­zást siker koronázta. A sze­gediek vállalták a lökés­árban kepesek állni a világ- eddig 5., miiliárd forintnyi versenyt. Ehhez természete- áru jutott el az országha­sen műszaki megujulas. tej- tárokon túlra szűkebb pat­lesztés áran juthatunk. fiánkból. Ennek 48 százaié- **P°rt 15 százalékos növe Ugyanakkor az is már-már ¿át sikerült a tőkés piaco- 'ését. cserébe viszont lízing közhelyszerű szállóigévé lelt k0n értékesíteni, h tavalyi útján új gépekhez jutnak, idehaza, hogy fejlesztési for- e]sd félév eredményeihez előirt növekedést két rásaink „beszűkültek" az viszonyítva ez összességében rés2ben tervezik elérni: jö­elmúlt években. Ezen az 34 százalékos forgalomnö- vdre 5 százalékkal, 1988 ja­ellentmondáson igyekszik vekedést jelent De ' Az "Párjától pedig folyamato­segíteni a decemberben köz- árucsere-forgalomban gazdát 10 százalékkal több zétett pályázati felhívás. S cserélt termékeink mennyi- arut küldenek a nyugati or­bár minden élni akaróval- ugyan 22 százalékkal szágok piacaira, falatban benne munkál a ndtt a töktis partnerek- ^ meresz vállalkozás pél­megújulásra, a fejlesztésre ke) 'folytatott kereskedelem daía — reméljük — ebben való hajlam, a felkínált le- JQ .százalékkal csökkent. Ez -a/- cetben is „ragadós". hetöségre kezdetben mégsem akkor ¡s szerény ered­volt elég gyors és intenzív mt,nynek- könyvelhető el. a reagalas. ha hozzávesszük azt is, — Az év első hónapjaiban h()Sy az év második felében csak mérsékelt érdeklődés a mezőgazdasági termezek mutatkozott Csongrád me- kivitelével ez az arány meg gyében is — mondja Nagy módosulhat. Tibor, a Külkereskedelmi A tökéseXport növelését Minisztérium helyi megbi- d6ztönió pályázatba bekap­zottja. — A vállalatokkal C£olddni tehát nem csak folytatott szemelyes konzul- lehetőség hanem egyre job­taciokbol az derült ki. hogy ban sürget6 kötelesség is nem mindenütt ertettez meg ]enne azonnal a pályázat lényegét, néhány kérdésben nem lát- Milyen előnyöket ígér ez tak tisztán az érintettek. a .szerződés"? A pályázat . . , lényege, hogy a fejlesztés — Milyen segitseget kap- szakaszában nyújt segitseget tak a vallalatok, hogy ered- _ adókedvezményeket, menyesebben palyazhassa- bankhiteu. állami alapjut­Rafai Gábor Inlerkozmosz szeminárium Hétfőn Budapesten, a SZOT Szállóban megkezdte négynapos tanácskozását az Interkozmosz IV. világűrjo­gi szemináriuma. A tanács­kozáson hat szocialista or­szág — Bulgária, Csehszlo­vákia» Lengyelország, Ma­gyarország, az NDK és a Szovjetunió — szakértői a világűr békés célú felhasz­nálásával összefüggő jogi kérdéseket vitatják meg. Egyebek között szó lesz a világűr-fegyverkezési hajsza tilalmának jogi kérdéseiről. Lázár György Belgiumba utazott Lázár György, a Minisztertanács elnöke Wilfried, Martens belga miniszterelnök meghívására hétfőn hivata­los látogatásra Belgiumba utazott. Útjára elkísérte fele­sége. Kíséretének tagjai: Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Szabó Imre ipari, Török István külkereskedelmi államtitkár. Kovács László külügyminiszter-helyettes, valamint Né­meth József, hazánk brüsszeli nagykövete, aki a belga fővárosban csatlakozik a kísérethez. Lázár György búcsúztatására a Ferihegyi repülőté­ren megjelent Maróthy László miniszterelnök-helyettes és Horn Gyula külügyi államtitkár. Ott volt Picrre Schmidt, a Belga Királyság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. (Lázár György Brüsszelbe érkezéséről, tárgya­lásairól a 2. oldalon számolunk be.) Magyarok - s az idegenforgalom ^z Országos Idegenforgalmi Tanács ülése Hétfőn az Átrium Hyatt Szállóban ülést tartott az Országos Idegenforgalmi Tanács, Juhár Zoltán belke­reskedelmi miniszter elnök- nyújtson a baráti, rokoni három évenként letével. A testület — Kerék- kapcsolatok elevenen lartá- haza. gyártó Lászlónak, a Mag.va- sához. rok Világszövetsége főtitkár látogatnak helyettesének az előterjesz­tése nyomán — megvitatta, hogy milyen szerepet játszik az MVSZ a hazai idegenfor­galom alakulásában. A vi­lágszövetség fontos feladatai közé tartozik, hogy kedvet ébresszen a külföldön élö magyarokban az ország tör­ténelmi nevezetességeinek, természeti szépségeinek megtekintésére, a mai ma­gyar valóság megismerésére, A különböző rendezvények megszervezése az MVSZ utazási irodájának a felada­ta. Az IBUSZ speciális cso­portjaként működő iroda a többi között országjáró tú­A tanács megállapította, hogy -hazai idegenforgalmi érdekeket is szolgál a szór­ványmagyarság turisztikai lehetőségeinek növelése, il­letve a meglevő alkalmak jobb kihasználása. A tanács rákat, egyéni programokat la8iai állást foglaltak amel­szervez a hazalátogató kúl- lett. hogy az Országos Ide­földi magyaroknak, akiknek genforgalmi Hivatalnak az száma az utóbbi időben eddigieknel jobban kell se­meghaladja a 20» ezret Sitenie az MVSZ munkáját, évente. Az utazási iroda ta- elsősorban idegenforgalmi pasztalatai szerint az átlagos filmekkel, videokazettákkal anyagi helyzetben levők továbbá, hogy segítséget tengerentúlról általában két­nak? — Tavasszal előadás-soro­zatot szerveztünk a témá­tatást — azoknak az expor­tőrödnek. akik cserebe vál­lalják a konvertibilis elszá­ról. Tizenöt megyei válla- molású kivitel „jelentós" lat harminc szakembere jött el a konzultációra. növelését. Hogy mi is szá­mit annak? Általában 10 »százalékon felüli növekedés. — Enyhén szólva mérsé- de a magas exportszint meg­kelt volt az érdeklődés. tartásával is lehet pályázni A kiírás öt évre szól, így az elkövetkezendő időben azok a bekapcsolódhatnak, akik eddig csak fontolgat­— Idő kell hozzá, hogy a gazdálkodók ezzel a lehető­séggel is számoljanak. Fel kell merniük a helyzetet, ££ reS2vélelt hogy beepitsek a vallalati tervekbe ezt a lehetőséget is. A jövőben is szívesen Szegeden elsőként a Pap­rikafeldolgozó Vállalat élt állunk az érdeklődők ren- a lehetőséggel. A Monimpex delkezésére, ha igény lesz Külkereskedelmi Vállalat és rá, akár újabb találkozót a Gorzsai Állami Gazdaság is szervezünk. A részvételi közreműködésével új szá­Hazánkba érkezeti Alessandro Natla Kádár Jánosnak, a Ma- zetője éj Renato Sandri, a gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság tagja, főtitkárának a meghívására Alessandro Nattát a Fe­hétfőn este Budapestre ér- rihegyi repülőtéren Szűrös kezett Alessandro Natta, az Mátyás, az MSZMP Köz­Olasz Kommunista Párt fő- ponti Bizottságának titkára titkára. Kíséretében van fogadta. Jelen volt Emilio Antonio Rubbi, az OKP ve- Paolo Bassi, az Olasz Köz­zetőségének tagja, a KB társaság budapesti nagykő­Nemzetközi Osztályának ve- /ete. A házadóról A lakás alapterülete a döntő Hétfőn a Pénzügyminisz- eredeti időtartamuk lejár- származó bevétele 290 millió tóriumban Békési László fáig változatlanul fennma- forint. Az új jogszabály pénzügyminiszter-helyettes tájékoztatta az újságírókat a házadóról szóló törvény­radnak.) alapján 230 ezer lakás lesz Az új jogszabály jelentős adóköteles, s 1987-ben — kedvezménnyel támogatja a figyelembe véve az adó­erejü rendelet bevezetésének generációk együttélését. Ha mentességeket és kedvez­részleteiről. az egy főre számított lakó- ményeket — összesen 140 Elmondotta: a jogszabály terület nem több 25 négy- ézer«lakástulajdonos fogadót korszerűsítését nem költség- zetméternél — függetlenül fizetni. A koltsegvetes be­vetési szempontok indokol- attól, hogy a lakás alapte- vétele 320 millió forint lesz. ták. A szabályozás fő célja rülete meghaladja a 80. il- Az uj rendszerű adozta­az, hogy igazságosabbá ará- tetve a 100 négyzetmétert tas 1987. januar l-jon lep —, nem kell az ott élők- hatályba. Az ennek alapjan nek adót fizetniük. Huszonöt kivetett adót jövő év no­négyzetméternéi nagyobb vember 15-ig kell majd be­személyenkénti lakóterület fizetni nyosabbá váljon a közteher­viselés a korábbinál rugal • .masabban — a lakásban együttlakó személyek szá­és más propagandaanyagok­kal. Szükséges lenne meg­szervezni egy olyan szakmai tanácskozást, amelyen a ha­zai, illetve a külföldön élö magyar idegenforgalmi szak­emberek kicserélhetnék ta­pasztalataikat. A testület tárgyalt az ide­genforgalmi propaganda helyzetéről, és 1990-ig szóló koncepciójáról is. Megállapí­tották, hogy nemzetközi ide­genforgalmunk dinamikus fejlődését, javuló gazdasági eredményességét jól szolgál­ta a minőségileg megújuló propaganda. A jövőben azon­ban gondot jelenthet, hogy miközben az elmúlt öt év során az idegenforgalom de­vizabevételei 250 százalékkal emelkedtek, ugyanezen idő alatt csak 40 százalékkal nőtt a propagandára fordított összeg. mától függően — változzon esetén a tulajdonos csak a a fizetési kötelezettség. Az adókötelezettség ja- , . ­nuár 1. után is a személyi ,be"' ® községeden merse­többletterület után adózik. A városokban eröteljeseb­tulajdonban levő, vagy az ilyennek tekinthető, tehát lakásszövetkezet tulajdoná­ban álló lakásra terjed ki. Alapvető változás, hogy az keltebben emelkedő alapadó terheli a 80, illetve a 100 négyzetméter feletti lakáso­kat. Például a 140 négyzet­méter alapterületű lakások adó mértéke nem a szobák f". a'aPad°Ja varosban 3200 számától hanem az alap- forint kdzsegben 600 fo­területtől függ majd. Az nnt' 220 negyzetmeteres haz ' eves adója 14 000, illetve 7000 forint. A miniszterhelyettes arról is szólt, hogy az új rend­új jogszabály kiterjedt men­tességet biztosít az ingat­lantulajdonosoknak. így a komfort nélküli, illetve a szükséglakás mentesül az adó szer" adó nem növeli szá­alól. Szintén nem kell adóz ni többlakásos épületben a 80, illetve az egy és kétla mottevően a társadalom ter­heit. Ugyanis a magántu­lajdonban levő 2,8 millió kásos épületben levő, 100 ingatlan átlagos alapterü­négyzetmétert meg nem ha- lete nem haladja meg a 62 ladó lakás után. Ideiglenes négyzetmétert. A lakások — 10 évre szóló — men- aü százaléka 80 négyzetmé­tességet élveznek azok az térnél kisebb. Négyszáz­újonnan épült lakások is, ezerre tehető a 80—100 négy­amelyek alapterülete nem zetméter alapterületű. és haladja meg a 180. illetve csupán 170 ezerre a 100 a 200 négyzetmétert. (A négyzetméter feletti lakások december 31-ig érvényes száma. jelenlegi jogszabály alapján Jelenleg 1,6 millió család biztosított adómentességek adózik, s a tanácsok ebből Gyógyszertári napok Szegeden Békés é|s Hajdú megye hogy a fiatal szakemberek után harmadik alkalommal a legidőszerűbb szakmai es Csongrád megye ad otthont politikai kérdésekről tájéko­az országos gyógyszertárt zódhassanak ezen a fóru­ifjúsági napok rendezvé- mon. nyeinek. Tegnap, hétfőn \ tanácskozás első nap­Szegeden, a KISZ képzési ján tegnap Szabó G László, központjában kezdodott el a megyei tanács elnöklie­az a haromnapos tanacs- lyetteso m0ndott megnyitót, kozás. amelyen mintegy ki- majd KonCz .János, az lencven, patikaban dolgozo MSZMp megyei bizottságá­fiatal gyogyszeresz es asz- nak titkára Társadalom, szlsztens vesz reszt. egészségügy, ifjúság címmel A megyei Gyógyszertári tartott előadást. Az egész­Központ KISZ és pártalap- ségügyben dolgozó fiatalok szervezete, szakszervezeti feladatairól Germánná Vas­' tag Györgyi, a KISZ me­bizottsaga, valamint a Ma- gyei bizottságának első tit­gyar Gyógyszerészeti Társa- kára. az EDSZ VII. ötéves ság Csongrád megyei Szer- tervidőszakának érdekvé­vezete — a KISZ Központi delmi célkitűzéseiről és le­Bizottsága idei rendezvény- hetőségeiről Kormos Miklós, terve alapján — azzal a az Egészségügyi Dolgozók céllal szervezi meg az im- Szakszervezete központi ve­mar hagyományos gyógy- zetöségének titkára tájékoz­szertári ifjúsági napokat, tatta a résztvevőket. I 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom