Délmagyarország, 1986. szeptember (76. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-30 / 230. szám
2 Kedd, 1986. szeptember 30. Magyar-belga tárgyalások Brüsszelben Hétfő délelőtt Brüsszelbe érkezett Lázár György és felesége, valamint a magyar miniszterelnök kíséretében lévő személyek. A magyar kormányfő Wilfried Martens belga miniszterelnök meghívásának tesz eleget, viszonozva a belga kormányfő lí)H4-ben tett magyarországi látogatását. Ez az első eset, hogy a Magyar Népköztársaság kormányfője Belgiumba látogat. A Lázár György vezette magyar delegáció tagjai: Török István külkereskedelmi, Szabó Imre iparügyi államtitkár, Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Kovács László, külügy miniszter-helyettes, valamint Németh József Magyarország brüsszeli nagykövete, aki a belga fővárosban csatlakozott a küldöttséghez. A magyar kormányfőt és a küldöttséget Brüsszel repülőterén Grof Vilain nagykövet, a külügyminisztérium protokollfőnöke fogadta és innen a szálláshelyre, a Stu.vvenberg-kastélyba kisérte. A belgiumi hivatalos látogatáson levő Lázár György miniszterelnök és kísérete 14 óra 45 perckor a Stuyvenberg-kastélyból, szálláshe.f.~ V N SSV - KXS' ífSjji teil1 NUKLEÁRIS KÍSÉRLET Az Egyesült Államok hivatalosan bejelentette, hogy kedden — helyi idő szerint, a reggeli órákban — újabb kísérleti föld alatti nukleáris robbantást hajt végre nevadai atomkísérleti telepén. A robbantás feltehetőleg nagy hatóerejű lesz. mert a nagy távolságban levő Las Vegas város magasabb épületeinek lakóit figyelmeztették, számítsanak kisebb kilengésekre az épületek felső szintjén a várható földmozgás következtében. Ez lesz idén a tizedik bejelentett amerikai nukleáris kísérlet, de mint szovjet részről közölték — s amerikai részről később elismerték — három kisebb robbantást bejelentés nélkül hajtottak végre. JARUZEESKI KÍNÁBAN Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke, aki munkalátogatáson tartózkodik Kínában, hétfőn találkozott és megbeszélést folytatott Teng Hsziao-pinggel, a KKP központi tanácsadói bizottságának elnökével, első számú kínai vezetővel, és Hu Jao-panggal, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárával. KIIGAZÍTÁS KUBÁBAN Fidel Castro kubai államés kormányfő megerősítette, hogy a szigetországban folytatódni fog az a néhány hónapja megkezdett kiigazítási folyamat, amely a szocialista társadalom építése során. az utóbbi időben felmerült hibák kiküszöbölését célozza. A politikus vasárnap a legnagyobb kubai tömegszervezet, a Forradalom Vedelmére Alakult Bizottságok (CDR) III. kongresszusának zárónapján mondott beszédet Havannában. BLIXNYILATKOZAT Már október 27-én életbe lép az atomerőmű-balesetek jelzéséről kötött nemzetközi megállapodás. miután eddig 50 állam csatlakozott hozzá. Ezt közölte hétfőn az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökségé (IAEA) lyéröl az Egmont-palotába majd — a tárgyalások egyik érkezett. eredményeként is — a két A magyar és a belga nem- kormányfő jelenlétében alázeti zászlókkal fellobogózott írták azt a jegyzökönyvet, díszudvaron a magyar kor- amelyik a Magyar Népközmányfőt vendéglátója, Wilf- társaság és a Belga-Luxemried Martens miniszterelnök burgi Gazdasági Unió közötfogadta és köszöntötte. A ti gazdasági, ipari és müszafogadáson jelen volt Leo ki együttműködés fejlesztéTindemans külügyminiszter, séről 1975-ben kötött egyezWilly Tilemans budapesti mény hatályát hosszabbítja belga nagykövet, a külügy- meg újabb tíz évvel. A gazés a külkereskedelmi mi- dasági kapcsolatainknak tonisztérium, valamint a mi- vábbi tíz esztendőre keretet niszterelnöki kabinet több adó megállapodás kifejezésvezető tisztviselője, továbbá re juttatja a felek szándéBrüsszel és Brabant tartó- kát, hogy a kölcsönös előmány több polgára és kato- nyöknek megfelelően tovább nai vezetője. bővítik kapcsolataikat, s enA zenekar eljátszotta a nek elösegitésére biztosítják magyar Himnuszt és a egymásnak a legkedvezőbb Brabanconne-t, a belga elbánást az együttműködés nemzeti himnuszt. Ezután egyezményben is megjelölt Lázár György fogadta Deco- területein, mindenekelőtt a ninck tábornok, a brüsszeli vegyi, gyógyszer-, elektrokatonai körzet parancsnoka nikai, gép- és élelmiszerjelentését és a felsorakozott iparban, és a szolgáltatásokdiszszázad tisztelgését. A ban. miniszterelnök főhajtással . . _.. ... tisztelgett a csapatzászló , A. Jegyzökönyvet Torok előtt. Ezt követően Wilfried stvan es Hermán de Croo Martens és Lazar György la,ta el kezjegyevel. kölcsönösen bemutatta egy- Ezután a teljes üléssel másnak kísérete tagjait. folytatódó tárgyalásokba beMindjárt a fogadást köve- kapcsolódtak a két küldötttően megkezdődtek a hiva- ség tagjai is: Bányász Rezső, ta'.os magyar—belga tárgya- Szabó Imre, Török István, lások. Lázár György és Kovács László és Németh Wilfried Martens előbb József, illetőleg Leo Tindemintegv félórás négyszem- mans külügyminiszter, Herközti eszmecseret folytatott, man de Croo közlekedési és külkereskedelmi miniszter, Willy Tilemans budapesti nagykövet és Frans Baekelandt, a külügyminitérium politikai főigazgatója. A tárgyalásoknak megkülönböztető fontosságot kölcsönöz már maga az a tény is. hogy Lázár György személyében magyar miniszterelnök felszabadulásunk óta első ízben tesz látogatást a Belga Királyságban. A két kormányfő kedvező légkörben ülhetett tárgyalóasztalhoz, hiszen mindkét részről már tobb ízben kinyilvánították : a magyar—belga kapcsolatok problémamentesek. a két eltérő társadalmi rendszerű ország viszonyát nem terhelik zavaró tényezők. RADIOTELEX közgyűlésén Hans Blix, a szervezet vezérigazgatója. ARAFAT LEMOND? Moamer el-Kadhafi líbiai vezető felszólította Jaszszer Arafatot, a PFSZ V. B. elnöket, hogy a palesztin frakciók közötti megbékélés érdekében mondjon le — jelentette az A1 Ittihad című abu-dzabi lap. Kadhafi — fűzi hozzá az újság — az el nem kötelezett országok hararei csúcskonferenciáján kérte fel lemondásra Arafatot, aki állítólag ekkor kijelentette, hogy a palesztin parlament következő ülésén felajánlja leköszönését. FEKETE SZOMBAT BEJRCTBAN A múlt szombaton KeletBejrútban és a zöld vonal mentén vívott harcoknak legkevesebb 65 halálos áldozatuk van, a sebesültek száma pedig meghaladja a 200-at. Ez a bejrúti qsszecsapások legújabb mérlege — a számok azonban még nem véglegesek BOMBAMERÉNYLET BRÜSSZELBEN Robbanás rázta meg hétfőre virradóra Brüsszel belvárosát: a robbantószerkezet egy szabadkőműves -páholy székháza előtt, körülbelül 150 méter sugarú körben, anyagi kárt okozott, gépkocsikat rongált meg. Két személy könnyebben megsérült. ben cselekedjünk." A szovjet hadsereg fellépese elejét vette annak, Sevardnadze—Shultz Újabb találkozó Daniloff az NSZK-ba távozott New York (MTI) esetleges előkészítésével Több mint három órán foglalkozott, át tanácskozott vasárnap £ Washington (MTI) Reagan amerikai elnök Kansas Cityben, egy republikánus választási gyűlésen hétfőn bejelentette: NichoIc,s Daniloff újságíró jelhagyta a Szovjetuniót, és . ... , i .repülőgépen az NSZK-ba epulet ele kiserte amerikai . £ * feleséaével eavütt koll/.e:iiát nkitől ke/.foeással erKezett jeiesegevei együtt. 'este a Szovjetunió New York-i ENSZ képviseletének épületében Eduárd Sevardnadze szovjet és George Shultz amerikai külügyminiszter. A tanácskozást követően Sevardnadze az Nemes János cikksorozata A szocializmus megújulásának útja 7. Á Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Hogy 1956 november első saság Elnöki Tanácsának el- vinek tekinthető kijelentés, napjaira milyen végveszély- nöke is. Az 5 szerepe azért amelyet Kádár János már be került a népi rendszer, és is fontos volt, mert mint a egy 1956. november 11-én mennyire közel volt a bur- törvényesség és jogfolyto- megtartott értekezleten hanzsoá restauráció — amely- nosság megszemélyesítőjé- goztatott, amikor leszögezte: nek első szakasza, a dolog nek módja volt arra, hogy „Nem azért vagyunk felelős természeténél fogva, a fék- alkotmányos úton hajtsa poszton ilyen nehéz időkben, telen fehérterror lett volna végre a Nagy Imre-kormány hogy szépeket mondjunk, —, azt Mindszenty József felmentését, illetve a For- hanem azért, hogy igazat fellépése mutatta. Az ősre- radalmi Munkás-Paraszt mondjunk, és a nep érdekéakciós, a kommunizmus és Kormány beiktatását, minden progresszió ellen Kádár János 1957 májusáinkvizítori gyűlölettel eltelt ban az Országgyűlésen így főpap, miután kiszabadult a jellemezte az 1956 novem- hogy az ország hosszan tartó háziőrizetből, november 3-i béri helyzetet, és a Forradal- polgárháború színtere lerádióbeszédében meghirdet- mj Munkás-Paraszt Kor- gyen. De a kormány magyar te programját. Ebben az új, miny megalakításának szük- kézbe kívánta adni az orimmár teljesen jobbra toló- ségességét: „November ele- szág védelmét: nyomban dott koalíciós Nagy Imre- jen a magyar kommunisták megkezdte a forradalmi karkormánytól is megvonta a számára a történelem így hatalom szervezését, és ez — bizalmat. Félre kell állítani fette fe| a kérdést: az-e a soraiban nem kevés volt és felelősségre kell vonni megoldás a proletárdiktatú- partizán, pártmunkás, régi mindenkit, akinek bármilyen ra gyakorlatában elkövetett szervezett dolgozó — áldozaresze volt a népi demokra- hibákra, hogy felszámoljuk a tos harcot folytatott az eltikus rendszer létrehozásában munkásosztály hatalmát? lenforradalmi csoportok tel— hirdette —, és bejelentette Az-e a megoldás a gazdaság- jes felszámolásáért, a közköveteléseit a magántulajdo- politikában elkövetett hibák- biztonság és -rend helyreálnon alapuló társadalmi rend ra hogy szétromboljuk a lításáért. 1957 februárjában visszaállítására, az egyház szocialista népgazdaságot? aztán, a munkásőrség megegykori hatalmi szerepének (jgy küszöböljük-e ki a kul- alakulásával, újabb erős, restaurálására, és visszakö- túrpolitikában elkövetett önfeláldozó támasza szülevetelte a földreform révén szektás hibákat, hogy elvesz- tett a népi hatalomnak, kiosztott egyházi birtokokat fiZük a néptől azt, amit a Az ellenforradalom okozta ls- kultúrforradalom nyújtott anyagi kár — a rombolások, Az ellenforradalmi hata- neki? Ügy küszöböljük-e ki a termelés megbénulása, a lomátvételt meg kellett hiú- a szovjet—magyar viszony sztrájkok nyomán a vesztesitani. November 4-én létre- apró-cseprő, a szocialista lé- ségek — mintegy 22 milliárd jött az új forradalmi köz- nyeget nem érintő, és füg- forintot tettek ki. A közlekepont: Kádár Jánossal az élen getlenségünket nem csorbító dés akadozott, a szénkészleazok az elvtársak, akik az fogyatékosságait, hogy szem- tek rohamosan fogytak, ami ellenforradalom kirobbanása befordulunk a Szovjetunió- az energiaellátást is veszéután kinevezett első Nagy val, szakítunk a proletár in- lyeztette, és mindehhez a Imre-kormány tagjai voltak ternacionalizmussal, és át- munkafegyelem, sőt tulaj(Münnlch Ferenc, Apró An- visszük az országot az ím- donképpen az elemi munkatal, Kossá István) és novem- perializmus táborába? Kom- készség nagyfokú fellazuláber l-jén, illetve 2-án, látva munisták, marxisták csak sa, és az infláció veszélye is e testület teljes jobbratoló- határozott nemmel válaszol- párosult. Az államapparátus dását, minden kapcsolatot hattak ezekre a sorsdöntő — a központi és még inkább megszakítottak vele, megala- kérdésekre... A Magyar For- a helyi, tanácsi — is nagyon kították a Magyar Forradal- radalmi Munkás-Paraszt nehézkesen működött. A térni Munkás-Paraszt Kor- Kormány tagjai november mérdek napi teendő elvégzémányt. A forradalmi köz- első napjaiban szakítottak se közben, ezzel együtt — a ponthoz tartoztak a Nagy az ellenforradalom bábjává népi közreműködés megnyeImre-csoporttal szakító mun- vált, tehetetlen és széthul- rése érdekében — a vezetés kásmozgalmi személyiségek, lóban levő Nagy Imre-kor- világossá tette, hogy nem mint Fehér Lajos, Kállai mánnyal. Ilyen körülmények egyszerűen helyreállítja azt. Gyula, Kiss Károly, Marosán között jött létre és alakult ami volt, hanem új módon, György és mások, valamint meg a mai Forradalmi Mun- új megközelítésben lát hozzá Dobi István, a Népköztár- kás-Paraszt Kormány. Ez a a gazdasági munkához, és a kormány úgy döntött, hogy a közélet megszervezéséhez is. Szovjetunió fegyveres segít- Mar a Forradalmi Munségét kéri az ellenforrada- kás-Paraszt Kormány meglom szétveresehez, es a rend alakulását bejelentő novemhelyreállitásahoz. Ehhez a ber 4.j felhívás, majd noSzovjetunió testvéri segítse- vember—december folyage múlhatatlanul szükséges mán sok gazdasági intézkevolt. Mi volt a cel? Szetver- dés jelezte az új vezetés élni az ellenforradalmat, ren- fizántságát~arra, hogy a kodét teremteni az országban, rábbi hibákat kiküszöböli, és újjászervezni a szocia- November 10-i rendelettel lista forradalom erőit. Mi 8_15 százalékkal emelték az ugyanis pontosan tudtuk, hogy a magyar munkásosztály és a dolgozó parasztság kollégáját, akitől kézfogással búcsúzott, de sem ő, sem Shultz nem nyilatkozott a . „zonnaI jelentették megbeszélésről. Előzetesen a^na',J.."„„„r A hírt a hírügynökségek, rádió- és televízióállomáReagan nem fűzött semmiféle megjegyzést a közléshez, nem ismertette a létfeltételezték, hogy a külügyminiszter a vitás kérdések rendezéséről tárgyaik jöt megállapodás részié s egyúttal a csúcstalálkozó H Parlamenti megbeszélések Magyar parlamenti KÜI- tek óta hivatalos látogatádöttség utazott hétfőn Műn- son hazánkban tartózKodó chenbe az NSZK Szövetségi kínai parlamenti küldöttGyülésenek meghívására. A ség és a magyar tárgyalódelegációt Sarlós István, az csoport A magyar küldöttOrszággyűlés elnöke vezeti, séget Péter János, az Ortagjai: Gorjanc Ignác. Mé- szággyülés alelnöke vezette. szaros Győző. Mondok Pál A kínai delegáció vezetője és Réger Antal képviselők. Liao Han-seng, a Kínai A küldöttséget a Ferihegyi Népköztársaság Országos repülőtéren Cservenka Fe- Népi Gyűlése állandó birf"cnt' az - Országgyűlés zQ elnökhelyettealelnöke búcsúztatta. Jelen ° volt Ernst-Friedrich Jung, se voltaz NSZK budapesti nagy- Megbeszélésükön hangsúkövete. Tegnap megérkezett lyozták: a kis és Közepes Münchenbe a magyar de- országoknak is lehetőségük legáció. j-ís kötelességük szavukat * hallatni a nemzetközi helyHetfőn az Orszaghazban zet kedvező irányú alakímegbeszelest tartott a pén- tasa érdekeben teit. Mint ismeretes, az amerikai újságíró ellen a szovjet hatóságok kémtevékenység miatt vádat emeltek csaknem egy hónappal ezelőtt. Hivatalos közlés szerint az újságíró ellen elegendő terhelő bizonyíték állt a szovjet nyomozó hatóságok rendelkezésére ahhoz, hogy ügyében bírósági tárgyalást tartsanak. Amerikai részről azt bizonygatták, hogy Danilofl nem folytatott kémtevéKenységet. Az ügy — mindkét fél véleménye szerint — egyértelműen akadályt jelentett a szovjet—amerikai csúcstalálkozó, az esetleges 'megállapodások előkészitésenek útjában, éppúgy, mint egy szovjet ENSZalkalmazott, Gennagyij Zaharov hasonló vád alá helyezése New Yorkban. iparban dolgozók bérét; november 12-én megszüntették a mezőgazdasági termékek alapvető tömegei, s hasonló- tudási kötelezettségét; elképpen az értelmiseg na- törölték a gyermektelenségi gyobbik és jobbik fele a szo cialista forradalom híve." adót; visszaállították a szabad munkavállalást; visszaA fordulat végrehajtását adták a törvénytelenül megpersze bonyolította, hogy a nehezen áttekinthető események miatt, a szocializmusvont nyugdijakat; mérsékelték a kisiparosok adóját, és még egy sor, a lakosság leghoz hú erők sorában, sőt különbözőbb rétegeit kedvemeg-a párttagságban is a változás iránt bizalmatlan ság és bizonyos passzivitás zoen érintő hoztak. intézkedéseket A politikai szerkezet nem volt tapasztalható. Az ellen- h " . , . - , , . változott, de a hatalomgyaforradalmi erők viszont, . _... ., . . .... korlas módja annal inkább, erezve a megsemmisules ve- ' . . ... .. szélyét - amikor már kato- ^bb.en a rendcsináló penonailag vereséget szenvedtek busban « megmutatkozott. z úgynevezett munkás mint szándék a torekves a tanácsok demagóg, nemcsak £Z°n2llTgyl\lt Szé£ teljesíthetetlen gazdasági kö- ^^ént mSák kt^r veteleseivel, hanem a meg- , „_ . . ... szűnt Nagy' Imre-kormány ^ kári értekezleten, hogy a helyzet normalizálódásával párhuzamosan a kormányzásba be kell vonni a pártonkívülieket, növelni kell az állami szervek önállóságát. És tulajdonképpen nakás-Paraszt Kormány nem- fon ha™r ~ ™ár I^ruárcsak a fegyveres ellenforra- banf- határozat sürgette a dalmárokkal, hanem az ilyen . ?vekenysegenek c™mh0„ i. lr»_ kibontakoztatasat, hogy bemintegy helyettesítő politikai programjával (az Országos Munkástanács szinte ellenkormány szerepében lépett fel) próbálták megakadályozni a rend helyfeállitását. A Forradalmi Munkihívásokkal szemben is kerülte a konfliktusok kiélezé sét, és végsőkig türelmet tatölthesse az őt megillető helyet a közéletben. A szak„ szervezetek első központi érnusitott a megtevesztett em- , , ... , , , , , , , jT_ „ , r-i tekezleten az erdekvedelem berek iránt, ám nem kerülhette el, hogy olykor a proletárdiktatúrának a diktatúra oldala kerüljön előtérbe. De az új szellemet, a tömegekkel való kapcsolat nyíltságát demonstrálta az az elfontosságát emelték ki. A rendszer konszolidálása tehát kezdettől a szocialista megújulás programja is volt. (Következik: A decemberi határozat.)