Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-09 / 187. szám

> 4 Szombat, 1986. augusztus 9. tieqedi ünnepi hetek Görgey Gábor: Mikszáth különös házassága. Kétszemélyes játék a tanácsháza udvarán, este fél 9-kor. Balogh Péter grafikusművész emlékkiállítása a Sajtóház művészklubjában — augusztus 20-ig. XXV. Szegcdi Nyári Tárlat a Móra Ferenc Múzeum Képtárában — szeptember 21-ig. Orosz János festőművész kiállítása a Bartók művelődési központban — augusztus 20-ig. Pataki Ferenc festőművész grafikái a Bartók művelődési központban — augusztus 20-ig. Csala Károly grafikái a Juhász Gyula művelődési központban — augusztus 11-ig. Szent-Györgyi Albert Szegeden. Dokumentumkiállítás az egyetemek központi épületében — augusztus 20-ig. Liszt Ferenc-emlékkiállítások: a Somogyi Könyvtárban és a Hermán kollégiumban. A Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai: Móraemlékszoba; Lucs-képgyűjtemény; Csongrád megyei parasztbútorok és viseletek. Szeged múltja, jelene és jövője. Várostörténeti kiállítás a Szegedi Várban. Kass János-gyűjtemény (Vár u. 7.). Görgey különös Mikszáth ja „UDVARI BEMUTATÓ' A VÁROSHÁZÁN Ila jobban belegondolunk, tulajdonképpen csak stílusos dolgok vannak ezen a világon. Stílusos minden: emberi kapcsolataink (mert oly egyéni megnyilvánulásokba ágyazott valamennyi), környezetünk, öntörvényű belső világaink. És persze, p;ég a stílustalan is stílusos: rossz stílusú. Akár egy orjdenáré pillantás másfelé, (állítólag) szeretett partner jelenlétében, két közönséges megjegyzés, vagy esetleg egy-két-három-négy kapcsolat maga. A tanácsháza idén első ízben prózai szintérré is változott udvara aztán a s'jj teljes értelmében stíluIJOS: szemközt «az 1883-as évszámot olvashatjuk, de néz.hetűnit akármerre, a miliő „századfordulósabb" egyszerűen nem is lehetne. ,.Az udvar szinte sugárazza a nagy palóc korának hangulatát", olvashattuk erről Sándor János rendező szavait a Fesztivál magazinban. Minden e tényhez is igazodik: Molnár Zsuzsa finom f/.lésről tanúskodó ruhái, a póztalanságukban célszerűegyszerű mivoltukban is stílhű díszletdarabok, s általában — a szóban forgó színpadi munka egész, jó értelemben, tényleg „feltűnés nélkül", egyszerre nagyvonalúan és alázattal szabadságot biztosító rendezése. Minősítési célponton igazán itt voltaképpen két döntő jelentőségű tényező értendő: maga a mű, Görgey Gábor Mikszáth különös házassága című „kétszemélyes játéka" — no meg a két szereplő. Igazából vizsgálni itt csak ezeket lehet, mert a csütörtök esti premier (újra) nyilvánvalóvá tette minden kamaradarab egyedüli értékelhetöségi együtthatóját: a mű és a színészi játék rendezői minőségen túli, mindent meghatározó hatásait. Görgey megidézett Mikszáthja és Mauks Ilonája egészen különös Mikszáthot 'kívánna elénk állítani: a férje halála után önnön memoárjait iró feleség és a /szerzői lelemény fikciója révén eközben jelenlevő müvész-férj kettősében megkísérelve fölvázolni előttünk a százaforduló e jelentős alkotójának univerzumát. Ügy is fogalmazhatnánk: a párkapcsolat kölcsönhatásaiban élő művészember valóját. Szóval: lássunk egy Mikszáthot (feleségestül), aki olyan, amilyen. CsakhoRy engem, nem tehetek róla, végig izgatott a kérdés: vajon ennyi elegendö-e? Mit kellene, mit lehet, mennyire érdemes tudni ma nekünk Mikszáth réven (akár ürügyén is), az ő fölidézett életében mi lehet itt, ma nekünk érdekes, fontos, izgalmas? Tíz esztendeje írott művében Görgey Gábor érzésem szerint megelégétíett azzal, hogy a mikszáthi élet dokumentumainak (látszólag) (aza kezelésével kedvesenaridalilóan öncélú Nagy JáMikszáth: Mensáros László, Mauks Liona: Tolnay Klári tékot próbáljon meg elénk varázsolni. Ami végső soron a drámaiságnak azért van híjával — szóba hozott kolerajárványt, Mikszáthék gyermekének halálát is beleszámítva mindebbe —, mert végső soron a nagy palóc élete sem volt éppen József Attila-i vagy akár Vajda János-i módra tragikus. A választás így eleve behatárolást jelentett, ám még így is sok minden megmaradhatott volna: felvázolt dokumentumok és az írói fantáziból kibomló kamaraszínpadi látomány, amiről joggal elvárható, hogy né információként, irodalomtörténeti TIT-tanfolyamként sündörögjön a közönség előtt, hanem mutasson föl erőt, továbbgondolható, azaz időtlen szellemiséget — ízt. színt, hangulatot e követelménynek alárendelvén. Ami sajnos, mindebből megmaradt — az a „stílus". A különös, de nem különleges Mikszáth és házasságai). A rutinos dialógusok ellenére a tempó olykor vontatottnak, a bájosan üde szituációk dacára néha bágyadtnak hat. S erről semmi más, csak a „stílus" tehet. „Kísérleti nyula vagyok én magának?" — kérdezi Ilona Kálmántól, s ez a meglehetősen huszadik századias ízű megjegyzés bizonyos értelemben szimbolikus értelmeket is kaphat... Adott viszont két zseniális színész, egy értő rendezes, egy „szuperstiláris" környezet, továbbá egv Játékra éhes közönség, amely zsúfolásig megtöltötte a néhai Muzsikáló udvar nézőterét. Igaz, időről időre szivet melengető perceket, a kedvességben komoly „írói empátiáról" tanúskodó jeleneteket, szellemes mondatokat is kaphatott — ám Alakítást légióként. Tolnay Klári. Iszonyú nehéz róla bármi újat, eredetit. az eddig* vagy ezerszer ismertektől eltérőt mondani. Hogy klasszikus, hogy nagy, hogy a legfinomabb nőalakokat színpadra állítani képes, megtestesült Kedvesség. Hogy a kellő helyzetekben egyszerűen tündérien palócos Mauks Ilonája még azoknak az északi magyaroknak is szívbéli gyönyörűséget okozhat, akik jól tudják, hogy a művésznő maga is erről a vidékről származik, s a kitűnő színpadi ötlet révén végső soron csak anyanyelvjárását kellett rekonstruálnia. Holott e fogással is — akárcsak egész produkciójával — sokkal többről van szó: az igazi Nagy Játék lélegzetelállító villanásairól, ezúttal a Széchenyi téren. Arról, hogy mindentől, különös helyett mégsem különleges Mikszáthtól függetlenül a nagy színész — • megnyugtatóan mindig nagy. Miként. a nagy páros férfitagja. Mensáros László. Elmondhatnám most, hogy saját bevallása szerint is nincs igazán jó formában így nyaranta, időnkénti, önnön szintjéhez képest észrevehető elbizonytalanodásai Tolnay Klári szinte permanens sugárzása ellenében különösen szembeszökőek voltak, csak éppen — minek? Ama bizonyos, két döntő jelentőségű tényező számba vételekor legalább annyira fair elmondani, hogy miként még kettejük emlékezetes duója sem tudta e sorok írója számára igazán amolyan „csettintős izgalmává" tenni Görgey különös, de nem különleges Mikszáthját — viszont nélkülük a Mikszáth különös házassága egyszerűen nem létezhetne. Nemcsak, mert közvetlenül nekik íródott; hanem, mert most éppen ők ketten azok. akik az ilyen és hasonló kamaradarabok, szóval a jövő lehetséges „udvari bemutatóival" kapcsolatos kívánalmakat szimbolizálni képesek ... Mert elmondható éppen, hogy a kicsi játéktér intimitása, meg a gesztusok, a mimika és a környezet hangulata, a mondandócentrikusság — mégiscsak a stílus: maga az ember. Légyen szó Mikszáthról. Mauks Ilonáról. vagy akárcsak egy rendezvényről: ünnepi nyári fesztiválprogramról ebben a városban. Domonkos László Dóm téren próbálják a Toscát Már napok óta együtt a stáb. A szabadtéri játékok idei nyárévadjának operabemutatóját. a Toscát. a Juhász Gyula Müvelődesi Központban próbálták. Minthogy a hét végén szabaddá vált a dómszínpad, csak tegnaptól vonultak ki a térre, ahol egyelőre zongorakísérettel kezdődtek meg a' helyszíni próbák. A zenekar csak a jövő héttől ül be az orchesterbe, s pénteken, augusztus 15-án, tartják a bemutatót. Puccini operája, melynek három előadást terveznek, először szerepel a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán. A rendező Békés András, a díszletező Forray Gábor, s a három vezető szerepben neves hazai énekesek, Dénes Zsuzsanna, B. Na^y János és Miller Lajos lépnek föl. A fővárosi művészek partnerei szegedi operaénekesek: Szakály Péter, Kenessey Gábor, Juhász József, Egri László, Huszár Ferenc és Vajda Júlia. Az előadásokat Obcrfrank Géza, Szeged főzeneigazgatója dirigálja. Utószó a Szegedi Ipari Vásárról Több évtizede immár, hogy járom az ipari vásárokat, és tudósítom az olvasókat az ottani eseményekről. Nem múlt még el azonban egyetlen esztendő sem anélkül, hogy valaki ne kérdezzen rám: — Mondd, szükség van egyáltalán ezekre a kiállításokra, hiszen az üzleteket nem itt kötik meg, legfeljebb erre az időre tempirozzák az aláírás napját Nem fölösleges kiadás? A válaszom korábban is mindig az volt, ami most: szükség van ipari vásárokra, kiállításokra. S nem azért, hogy éppen a vásárban írjanak alá kereskedelmi szerződéseket. Ha pang a gazdasági, piaci élet akkor méginkább szükség van a bemutatókra. Hátha, hátha éppen ott és akkor megmozdul valami. Más imigyen vélekedett megjegyzésemre: — Lényegében azokat az árukat látom itt összezsúfolva, amit az üzletek kirakataiban is láthatok. Melyek azok az újdonságok, amiket állandóan propagálnak a kiállító cégek? Tagadhatatlan, hogy a kérdések nem véletlenül röppennek föl. Erre viszont kölcsön veszem Olle Heroldnak, a Nemzetközi Vásárok Szóvetsege elnökének néhány mondatát, amelyet éppen az újdonságokkal kapcsolatban mon dott: „Újdonságnak ma az számit, ami már piacképe f aminek ára van és megvásárolható, tehát áruvá vált. Ha egy cég ad magára, kötelességének érzi, hogy ügyfeleinek szolgálatára legyen, igényesen szolgálja ki őket. A vásárok ebbe a körbe tartoznak. Ez alkalom, hogy minden üzletkötési kényszer nélkül asztalhoz üljünk, s ne számokról, forintokról, dollárokról beszéljünk, hanem kapcsolataink lényegéről, mindarról, amit a másiktól várni szeretnénk. Szerintem tehát a vásárok lényege nem is áru. hanem inkább a hely, ahol spontán érdek nélkül találkozhatunk." A Szegedi Ipari Vásárt elődeink indították útjára 110 évvel ezelőtt. Neves gyáralapítók, mint például Bakay Nándor kendergyáros és társai. Ha mai méretekkel nézzük, több mint egy évszázaddal ezelőtt óriási „összejövetel" volt a Tisza-parti városban. A kiállítás eleve országos jellegűnek indult, de határainkon túl is nagy volt az érdeklődés iránta. Lehet, hogy anakronisztikusnak tűnik, de a legelső szegedi ipari vásár szlogenje ma is érvényesnek tűnik: akkor arra kérték a bemutatkozókat, hogy hozzák el új termékeiket, olyan gyártmányokat, amelyek növelik a termelők egzisztenciáit, amely áruk újdonságnak számítanak, s a magyar munkás becsületét öregbit hetik, idehaza és a külpiacokon egyaránt. Ügy érzem, ennél többre ma sincs szükségünk. Mit kértek a szegedi vásár rendezői az 1986-os esztendőben? Nagyjából ugyanazt, mint elődeik, 110 évvel ezelőtt. Hozzanak el új termékeket a szegedi vásárra, hogy itt legyen közszemlére téve a legújabb törekvés gyümölcse. Nehéz a mai gazdasági élet, ezt mindenki tudja, de mégis jelez bizonyos törekvéseket. „A vállalatok, szövetkezetek vásári bemutatóiból világosan látszik, hogy az elmúlt években a műszaki fejlődésre, a termékszerkezet átalakítására csak korlátozott lehetőségek voltak, de a nehéz körülmények ellenére is jócskán akadt olyan vállalat, amely jelentős eredményekről számolhat be" — mondta legutóbb az Ipari Minisztérium felelős munkatársa. A Szegedi Ipari Vásárt a belkereskedelmi miniszter nyitotta meg. Juhár Zoltán vásári sétája után azt mondta, hogy jó benyomást tett rá a szegedi vásár, s örült annak, hogy sok új terméket is látott. Kifejezte reményét, hogy azokat a termékeket a fogyasztók viszontlátják hamarosan az üzletekben is. Szimpatikusnak találta a nagy külső érdeklődést, természetesen a jugoszláv kiállítókra gondolt elsősorban. S ha mar itt tartunk, beszélhetünk a szegedi vásár hazai és külföldi kapcsolatairól is. A seregszemle régen kinőtte a lokális jellegét. Hazánkból 331 kiállító jelent meg a kiállításon, szinte minden megyéből voltak bemutatkozók. Nem kell külön is érzékeltetni, hogy a legtöbben Budapestről, illetve Szegedről, Csongrád megyéből és a környező megyékből jöttek. Ügy látszik, a szegedi vásárt nem kell bemutatni a hazai termelők, kereskedők körében. Jól ismerik és elismerik szerepét. Tesztelik a nagyvállalatok, világhírű cégek is termékeiket a nemzetközi vásárok előtt, s erre, mint egy „kis laboratórium", alkalmas a szegedi vásár. Annyi mindent lehetne elmondani még: a szegedi bemutatkozás igen sok kisebb cégnek: ipari és mezőgazdasági szövetkezetnek, gazdasági társulásnak, kisiparosoknak és kiskereskedőknek is lehetőséget ad, hogy a nyilvánosság előtt megjelenjenek, kapcsolatokat teremtsenek a mamutcégekkel, s természetesen a fogyasztókkal. Ezt a szerepet nyíltan és örömmel kell vállalnia Szegednek és vásárának. Van még két külgazdasági, s talán politikai érdekessége is a rendezvénynek. A szegedi vásár — fölváltva a szabadkaival — minden esztendőben lehetőséget nyújt a két baráti és szomszédos szocialista országnak arra, hogy bővítse gazdasági, termelési és kereskedelmi kapcsolatait, a határ menti lehetőségeket kihasználva, segítse elő a kölcsönös előnyökön alapuló üzletkötéseket. Jó példákkal szolgálhat az idei vásár erre is: a szabadkai Sever és a szegedi Vidia öt évre szólóan írt alá szerződést, több mint 6 millió dolláros értékben, talán a Sever szaküzletet is nyit hamarosan Szegeden. Ide sorolhatjuk a testvérvárosi kapcsolatokat: odesszai, lódzi, turkui, szabadkai barátaink régi bemutatkozók, s az idén bővült a sor, modenai (Olaszország) cégek is eljöttek a vásárba. Jöhetnének többen is, nemcsak rajtunk múlik. A testvérvárosok bemutatkozása előbb vagy utóbb gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok bővüléséhez is vezethet. De nem lebecsülendő a barátsági gesztus sem. A vásár legyen vásár — mondták sokan, azaz árulják ls a termelők újdonságaikat. Az idén erre sem volt panasz. Megduplázták a rendezők a vásári utcákat. Közel 20 millió forintot hagytak a Marx téri vásárvárosban a látogatók. S a jövő? Ez is szóba került, a záras napján. Van jövő, bár vannak újabb elképzelések i's. Ujabb csarnokokra lenne szükség, lehetne ezt a kiállítóknak fölajánlott kötvényekkel is elősegíteni. S egy megjegyzés: a Szegedi Ipari Vásár miért nem önálló elszámolású cég? Bevételeiből, szerény nyereségéből talán így több biztonsággal lőhetne felújításra, bővítésre is gondolni. Az ipari vásárra Szeged nem fizet rá, sőt nyer rajta még egy sereg cég: szállodák, üzletek, közlekedés, kereskedelem stb. Becsüljük tehát és ápoljuk, öntözzük termőföldjét, mert vásárokra ezután is szükség lesz. A szegedire bizonyosan. Jó vásár volt, dicséret illeti rendezőit és kiállítóit egyaránt. Gazdagh István