Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

2 Csütörtök, 1986. július 12. MAGAZIN A VÁROSKÉP Szeged az árvíz után hazánk legkorszerűbb városa lett. 1886ban, hét évvel az árvíz után azonban még a város nem.yolt olyan elragadóan szép, hogy távoli vidékről is nagy idegenforgalmat vonzott volna. A Tisza-parti sétányon még csak alacsony cserjék látszottak, meglehetősen csupasz volt a Széchenyi tér sétánya is. Annál is inkább, mert a városnak tulajdonképpen csak egy világi szobra volt, Dugonics Andrásnak a szobra, a Reáltanoda előtt. Az árvíz után mintegy három év volt a nagy építkezések időszaka, amikor mindenki abban a reményben vette fel a kölcsönöket és épített a saját lakásán kívül legalább 4—5 lakó, bérlő részére szép egyemeletes, vagy legalábbis magasföldszintes^házat, hogy a bérjövedelemből biztosítani tudja az adósság törlesztését. De már 1883 végén jelentkezett a „szegedi válság". A főtérről megszökött az egyik nagy kávéház tulajdonosa, csapot-papot itthagyva, sőt az újságok megemlékeznek olyan esetről is, hogy egy egyemeletes ház tulajdonosa távozott ismeretlen helyre, mert nem tudott lakót szerezni. A nagykörút vidékén is sok telek maradt beépítetlenül, és 1886-ban már sor került a frissen épült házak egy részének az „államosítására" is, nem fizették a részleteket és a végrehajtók lefoglalták a házakat. A belváros részén az egyemeletes, kétemeletes paloták sora tényleg reprezentatív volt, de még itt is előfordult, hogy a telek belső része feltöltetlen maradt, és esős időben nagy vizzel telt gödörré változott, amelyekbe itt-ott kisgyermekek is belefulladtak. Az újságok tragikomikus hangon írnak arról a nagykörúti esetről, hogy a vásárra hajtott malac beleesett a nagykörúti nyitott csatornába és a víz besodorta a zárt gyűjtőcsatornába. A nagy körtöltésen belül ugyan sok száz hold állott mezőgazdasági művelés alatt, de a körtöltésen belül is óriási téglabányák gödrei voltak, mert Lechner a várost 300 ezer lakosra tervezte. Az akkori európai városrendezés minden előnyét élvezte a belváros. A gyűrűs felépítés itt előbb valósult meg, mint Pesten. De a külvárosok éppúgy gyengén voltak ellátva, mint Pesten, Móravárosnak és Rókusnak 25—30 százaléka lakott vizes pincelakásban. A tanyákon pedig 1890-ben a lakosság 40 százaléka élt, hiszen a rekonstrukció után éppen a parasztság adta fel szegedi lakását és költözött ki a tanyára. A szép belváros drága közművei részben a tanyai lakosság megadóztatásából jött össze. A város nem engedte át a földet örök tulajdonul a parasztságnak, nagy bérösszeget kellett fizetni. Nem volt ugyan kövezett utca csak a belvárosban, de a városba jövő kocsiktól kövezet vámot kértek. Akik Újszeged felől jöttek. Torontál megye községeiből a piacra, hídvámot is fizettek. És jelentős összeget kellett fizetni a piacon is helypénz címen. Szeged az országnak a drága városai közé tartozott és a város urai ezen nem is akartak, vagy nem is tudtak változtatni. A VAROS URAI A rekonstrukció után itt maradt a bizottságnak egyik tagja: Káilay Albert főispánnak. Tisza Kálmán hozta le Szegedre a miniszteri fogalmazót, s miután jónevú birtokos családból származott, ő lett a város mindenható ura. A Káilay családnak voltak nála jóval tehetségesebb tagjai is, Káilay Ödön például Szegednek kiváló országgyűlési képviselője volt. Káilay Albert viszont tipikus úri bürokrata volt. Egészen 1905-ig volt Szeged főispánja, nem nősült meg, kisebb örökségéből egy családi házat vásárolt, elsősorban Szeged úri rétegével tartotta a kapcsolatot. Összeköttetését felhasználta családja lecsúszott, kétes erkölcsű tagjainak jó állásba juttatására. Jellemző, hogy a városi tisztviselők elnökét, Tömörkény Istvánt fegyelmi elé akarta állítani, mert az Kállayval szembeszállva, a kistisztviselők nyugdíjjogosultságáért emelt szót. A város polgármestere, Pálfy Ferenc még a reformkori liberálisokhoz tartozott, de amikor Osztrovszky József, a vezető egyéniség Szegedről távozott, Pálfy Ferencet hívták be a zákányi birtokáról a polgármesteri székbe. A hét végét alig várta, hogy kedvenc lovaihoz hazamenjen. Egyetlen fia, Viktor, pár év múlva városi tanácsnok lett, de az akkor népbetegségnek számító tüdővész őt is elvitte. Lánya, Margit Szeged úszóbajnoknője volt, igy a család az ő révén futott tovább (Pálfy—Budinszky). Rokonságban állott ezzel az ággal Pálfy Sándor, a paprikagyáros. Ő létesítette az első gőzzel hajtott paprikamalmot, s az ő két fia volt Pálfy József, későbbi polgármester és Pálfy Dániel, nemzetgyűlési képviselő. A kiegyezés táján még Szeged két leggazdagabb családja a Zsótér család volt és a Kárász család. Az 1886-os adókimutatások alapján azonban már olyan nagyiparosok, mint Bach Bernát, a malomtulajdonos vagy olyan nagykereskedők, mint az Eisenstatter család, a Szegedi Naplót alapító Lukács Enyedire változtatja a nevét és katolizál is. A szegedi paloták egész sora örökítette meg az egyköri gazdag polgárok családjának a nevét: Milkó, Kis Dávid, Lengyel stb. A város urai a Kaszinónak, a kereskedők pedig Lloydnak voltak a tagjai, ezeknek a társaságoknak a zártkörűségét az is biztosította, hogy igen magas tagsági díjat szedtek (10 Forint). Jóval nagyobb tábora volt az 1—2 forintos népköröknek, iparosköröknek, ezeknek a tagjai még mindig a lakosság ahhoz a szűk 10— 15%-os csoportjához tartoztak, akik részt vettek az országgyűlési választásokon is, és a szegedi törvényhatóság megválasztásán is. 1886-ban néhány olyan épület készült el, amely a város urainak közvetlenül az érdekét szolgálta. Januárban nyitott a Tisza Szálló, melynek nagyterme az úri bálok részére éppen úgy szolgált, mint szűkebb politikai gyűlésekre vagy hangversenyekre. Ebben az évben nyílott a tűzvész után újjáépített színház. A hatalmas épület a falak kivételével teljesen elpusztult, s bár a biztosítási költségek mintegy 80 százalékát fedezték a kárnak, így is 50 ezer forint ment el a város költségéből, amit természetesen a népművelés, iskolai oktatás szenvedett meg. 1886-ban nyitott a mai Aradi vértanúk terén a kétemeletes piarista gimnázium. Az árvíz után még 5 évet szorongott a Demeter templom melletti egyemeletes épületben, ekkorra azonban a vidéki tanulók tömege is olyan nagy lett, hogy legalább az első négy osztályt párhuzamosítani kellett. 1886-ban alapították meg hivatalosan is a városi múzeumot. Reizner János a könyvtárban tervszerűen gyűjtötte már az előző években is a múzeumi anyagot, de Somogyi Károly érzékenysége miatt hivatalosan csak a halála után tették önállóvá a múzeumot. TÖMÖRKÉNY ISTVÁN, REIZNER JÁNOS 1879 óta Szegednek két napilapja volt. A Szegedi Híradó és a Szegedi Napló. A Híradó volt a régebbi és 1886-ban még nagyobb példányszámban jelent meg, körülbelül ezret nyomtak naponta. A Naplót Mikszáth Kálmán szegedi újságíróskodása idején mindössze 400 példányban jelentették meg, de amikor a Függetlenségi pártnak is hivatalos lapja lett, 1886ban már körülbelül 6—700 példányban jelent meg. A szegedi értelmiségnek szinte minden tagja belső vagy külső munkatársként részt vett valamilyen újság életében. Reizner például a 70-es években volt két évig belső munkatárs. Tömörkény István pedig a Szegedi Híradóban kezdte meg írói működését is. 1886-ban már tanyai történeteket ír, ami akkor kicsit divatos is volt, hiszen Tömörkény előtt 5—6 iró is próbálkozott ezzel a műfajjal. A legtöbbre Palotás Fausztin vitte, de éppen a Híradóban jelent meg a január 31 -i számban az a kritika „A mi poétáink" című sorozatban, hogy Palotás parasztjai bábuk és Palotás nem tud mesét alkotni. Ez a cikk valószínűleg még nem Tömörkény tollából származik, de lehet, hogy az ő közrejöttével született. Mindenesetre Tömörkény az, aki a város életéből a legtöbbet tudja adni és a tömegek életét, a tanyai és városi szegények életét is észrevette. A két napilapnak vezércikkeit olvasva szinte elcsodálkozunk, hogy a kor értelmisége milyen kezdetleges gazdasági és társadalmi műveltséggel rendelkezett. Szeged jövőjét úgy képzelték el, hogy az hozza virágzásba, ha minél több hivatalt telepítenek le a városban és minél több új laktanyát építenek. Nem csoda hát, hogy a kor gyáripara nehezen tud helyet kapni a városban, egyedül Bakay Nándor harcol az ipar telepítéséért, a vasútrendszer és utak fejlesztéséért. Kisiparosból már az árvíz előtt gyáriparossá küzdötte fel magát, az árvíz azonban olyan súlyos károkat okozott kendergyárában, hogy azt kénytelen volt átengedni egy részvénytársaságnak. Iparfelügyelőként dolgozott a következő években és nagy szerepe volt abban, hogy az újszegedi kendergyár létrejött. Reizner János az árvíz után a főjegyzőséget cserélte fel a Somogyi-könyvtár igazgatóságával. 1886-ban már túl van a „régi Szeged" első kötetének a megjelentetésén, és kirajzolódott előtte egy tízkötetes Szeged története szervezete. Már 1882-ben kísérletet tett egy tudományos-irodalmi-művészeti társaságnak a megalakítására, amilyenből akkor még a vidéki városokban csak 3—4 volt. Éppen 1886-ban közöl a híradó egy bírálatot, hogy nagy szégyen, hogy a hivatalosan is megalakult egyesületet hirtelen megszüntették (valószínűleg Kállaynak a bűne), a vízzel együtt a gyermeket is kiöntötték a fürdőkádból. Hogy mennyire megérett már a helyzet ilyen tudományos társaság alapítására, a két hírlap hasábjain lezajlott négy történészvita is mutatja. Az egyikben a konzervatív Oltványi Pál kanonok csapott össze Reizner Jánossal. A téma a város kegyúri joga volt és Oltványi azt kifogásolta, hogy a városi törvényhatósági bizottságnak más vallású tagjai is részt vesznek a várostól fenntartott egyházi intézmények vezetőinek a választásánál. A következő vita szintén Oltványi Pál és egy kiváló liberális piarista, Pap János között zajlott le, aki a szegedi piaristák történetét írta meg. A harmadik vita a kőbárányról folyt, melyet a vár falaiból szedtek elő, de Dorozsma főjegyzője is tudni vélte, hogy azt egykor a falu templomáról hozták be Szegedre. Összesen 10 nagyobb cikk jelent meg és Reizner összegezte könyvben a középkori Szeged történetét. De szépirodalom terén is jól állott Szeged, s ebben szerepe volt Pósa Lajosnak, aki már korábban megpróbált Szegeden ifjúsági lapot indítani, és színházi titkárként mozgatója volt az irodalmi életnek is. A következő évben alkalmi irodalmi lapot indít Pósa, amiben Szeged összes jelentős poétája megnyilatkozott . Egyébként évente 4—5 szépirodalmi jellegű munka jelent meg a nyomdákban, az ismeretterjesztő munkáknak a száma pedig 8—10 körül mozgott, úgyhogy az év elején rendszerint az újságok is összegezték az elmúlt év irodalmát. Jellemző a közegészségügyi viszonyokra, hogy a kolerajárvány miatt nem merték összehívni a város ünnepi közgyűlését a török alól történt felszabadulás 200. évfordulóján. GIDAY KÁLMÁN 1890-ben az országos jellegű idegenforgalmi lapnak, a Budapesti Látogatók Lapjának szegedi száma jelent meg, melyhez a szöveget Reizner János írta. Különlegessége ennek a képsorozatnak, hogy a város három nagy gyáráról is kép készült. A szeszgyár a felsővárosi szélen, a mai Szeol pálya vidékén volt, a Back-maloni pedig az egykori vasúti híd mellett. Képeinken a Széchenyi tér, a szeszgyár- és finomító, a Klauzál tér és a gőzmalom. C^^s® «1«« C^^s® «1««