Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

DOMJAN GÁBOR Falusi sportkörök Tudtuk, hogy van csapat, hiszen kijártunk a meccsekre. De hogy tényleg van, akkor vált bizonyossá, mikor benne volt az újságban — A főközlekedési út mellett eldugott falucska zászlóját röstellőn előkeresem. Bizonnyal így tesztek fiúk, ha felejtésben kijelölt helyére bekopog valami ritka hír, s egyszerre lázas ping-pongozásba kezdetek! Hideg húz át a termen, ültök egy zörgő masina tövében, az emlékezet adogatógépe előtt, és parafaütők fénylenek, labdapattogású lesz az éj. Üres és törékeny... Áldott falusi sportkörök! Törött ablakok, börtönök! Bent az egyszerű, magasztos teremben kifosztott kripták képzete lebben — Köhögés, por, hideg. Ifjúság nődögél, soha szebben. POLNER ZOLTÁN Mai sírfeliratok 1. 2. Mélyen alszik Gőgös Antal, Fejem fölött márványgalamb, nem szenved már a Trabanttal. én meg itten fekszem alant. Sírján pozdoja és törek: Nevem fénylő, tiszta vésett: szevasz, öreg! az OTP-t fizessétek! Jüan Gyenes fotói Gyenes János 1912-ben Kaposvárott született. Édesapja segítségével aki fontos szerepet töltött be a város zeneoktatásában, öt éves korától hegedülni tanul. 14 éves korában azonban rátalál a fényképezés örömére, amely egész életén át elkíséri. 18 éves, amikor már Budapesten hivatásos színházi fényképész. 1933-tól rendszeresen jelennek meg fotói a budapesti és bécsi zenei, színházi eseményekről. Lehár Ferenc, az „operett fejedelme" mellett Gyenes nagyszerű felvételeket készit a kornak olyan zenei nagyságairól, mint Toscanini, Furtwaengler, Mcngclbert, Prokofjev, Casals, Huberman, Hcifetz, Szigeti, Hubay, Bartók, Kodály, Kálmán Imre stb. 1936-ban a Színházi Élet kiküldi a berlini olimpiára. Salzburgban olyan művészekkel ismerkedik meg, mint Reinhardt, Saljapin, Marlene Dietrich. Még ebben az évben Angliába költözik át és London színházi élete mellett szakadatlan szakmai utazások töltik ki életét. 1938-ban a New York Times londoni irodájának tudósítójaként Kairóba költözik. 1940-ben az Egyesült Államokba utazva megszakítja útját Madridban. Ettől kezdve véglegesen Spanyolországban telepedik le. Művészeti igazgatóként Madrid egyik nagy stúdiójában dolgozik. 1948-ban nyílik meg Madridban és elismert hírnévre tesz szert a Gyenes Stúdió. 1949-től a „Semana" hetilap címoldalán jelennek meg Gyenes fotói „Spanyolország szépségei" címmel. Több mint 500 felvételét címoldalon közölték az évek során. Ekkor alakul ki ismeretsége Salvador Dalival is. 1952ben jelenik meg Párizsban első könyve, amely a katalán tájról és a Baleáriszigetekről készült fotóit tartalmazza. Rövidesen San Sebastianban megnyitja 140 képét bemutató kiállítását. A spanyol balettről 1953-ban jelenik meg könyve, amelyet rövidesen „Don Jüan és a spanyolországi színház" cimű műve követ. 1956-ban ismét találkozik az emigrációban élő Picassoval. Casalsról és Daliról új képek születnek. Párizsban találkozik Ingrid Bergmannal és Romy Schneiderrel. Rövidcsen itt jelenik meg francia és angol kiadásban is a spanyol bikaviadalról készült könyve. 1958-ban és 1965-ben magas spanyol állami kitüntetést kap. 1961-ben édesapja emlékére megalapítja az „Isidro Gyenes hegedűsdíjat", amelyet minden évben a Madridban megrendezett országos hegedűverseny után ítélnek oda a legjobb spanyol művésznek. Műveiből sorozatosan rendeznek külföldi kiállításokat. 1969-ben Bécsben 32 fotókompoziciót mutat be Beethoven zenéjéről a nagy zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából. Ezt a budapesti Műcsarnokban is megrendezték 1977-ben. A madridi Szépművészeti Kör első fotóművészeti aranyérmével 1970ben Gyenest tünteti ki. 1976-ban János Károlyról és a kiránynéról készített felvételeit hivatalos fényképekké nyilvánítják. A madridi Operában 1976-ban rendezett kiállítást az évtized nagy művészi sikereiről. Ezt követően Bonnban De Falla emlékére zenei és balett-tárgyú képeit állította ki. Az anyagot Párizsban és Cádizban is bemutatták. Mostani budapesti kiállítása a magyar—spanyol kulturális együttműködés keretében nemcsak a szülőföldnek szóló tisztelet kifejezése, hanem kapcsolódás a mai magyar társadalomhoz és művészethez. A kínai—spanyol diplomáciai kapcsolatok felvételét követő első spanyol kulturális esemény Pekingben a Gycnes-kiállitás, amelyen az azt megelőzően Tokióban bemutatott képeket ismerhette meg a kinai közönség. 1981-ben Mexikóban mutatja be Picassoról készült képeit, amelyeket a magyar közönség a Budapesten megjelent „Barátom, Picasso" című Gyenesalbumból ismerhetett meg 2 Csütörtök, 1986. július 12. Színek és helyek PETŐFI SUGÁRÚT „Hol laktatok?" kérdi tőlem a szociológia professzora. „Itt" mondom. Körülpillantok, majd lefelé mutatok. „Csak jó tíz méterrel lentebb." A sugárúti 32. számú házat ugyanis időközben lebontották. A 30. és a 34. számút is. Helyükön most modern egyetemi épület emelkedik. Segítségül kell hívni a képzeletet, hogy be lehessen jelölni újra a tájba a régi otthon, a gyermekkor koordinátáit. Folytatjuk a beszélgetést a szociológia professzorával. „Itt terült el az udvar" mondom. És újra lefelé mutatok. Konyhaablakunk arra nyílt. De sokszor is megpihent pillantásom az egyetemi épület sárga tömbjén, a kert fáinak lombkoronáin... És rögvest bevillan egy másik kép. Egyetemi vizsga a sugárút felé eső szárny harmadik emeletén. Már húztam tételt, most épp gondolataimat próbálom rendezgetni. Nyitva az ablak, lelátni épp az udvarra. A kútnál áll, vizet ereszt egy kantába anyám. A lombok közül előtárulkozó kis térségen úgy mozog, akár egy marionettfigura... Extraprofit... Különbözeti földjáradék... Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka... Már megtelt a kanta. Anyám leemeli a kútkáváról. Befelé indul. Alakja felszívódik a félhomályban. „Folytassa, kolléga" mondja a prof. Amikor a sugárúti aszfaltjárdát készítették, kisebb-nagyobb kavicsokat kevertek a bitumenbe. Nap égette, eső verte, fagy gyötörte, naponta ezernyi láb taposta a járdautat. Az aszfalt kezdett folyamatosan elszivárogni. A kavicsok ellenben erősen tartották magukat. Ahogy múltak az évek, úgy lett személyes ismerőssé valamennyi. Szürkés kisebbek, galambtojásnyi óriásik. Belenyomódtak a cipőtalpba (előbb műrostos cipőt hordtunk, utóbb agyonkoptatott bőrűt), mintha személyesen is közölni akarnának minden lépésnél valamit. Mihelyst elvirágzottak a hársfák, mindaz, ami kérészéletű volt rajtuk, a járdára hullt. Sűrű, fűszeres illat ülte meg ilyenkor a „Petőfi"-t. Változékony rétegekben örvénylett légterünkben az illóolaj. Bogyók pattogtak talpunk alatt, mint megannyi apró puskalövés, miközben szinte beleragadtunk az aszfaltot befödő virágporba. A Dugonics tértől délnek iramodik a „Petőfi", hogy a nagykörúti megtorpanást követően egyetlen lendülettel elérje a Vám teret, majd — tört ívben — tovafusson, egészen a körtöltésig. ... Balról mindjárt a konzervatórium — szegedieknek egyszerűen csak a „konzi" —, majd a Földvári utca sarkán nyomda, borbélyműhely, cukrászda, Klein bácsi „Zsidódnak becézett tánciskolája. Mintha a tulajdonosnak szólna a nyomdaépület falán a negyvenes évek elején született „szlogen": „Getoba zsidók". Nap nap után ott jártam el — tízesztendősen —, váltig tűnődtem rajta, mi is lehet az a „Getoba"? Káromkodásnak véltem, méghozzá (kálvinista hitben nevelkedve) ószövetséginek. Utóbb arra is ráéreztem, hogy a szélsőségek ritkán (már majdnem azt irtam: sohasem) párosulnak helyesírás-ismerettel. Sebők-féle hangszerkölcsönző. A jó arányú magánház mellett kirakatablakos pótépület. S az üveg mögött csillogó zongorák, pianinók. Sebők Lala (a tulajdonosnő fia) nyelvész volt, afféle holdfaló, jámbor Filosz. Talán épp ezért — vagy pont ennek ellenére? — esett rá a választás; egy szemeszteren át ő magyarázta nekünk (kötelező, ám művi bővítményekkel) J. V. Sz. „Marxizmus és nyelvtudomány", továbbá „A nyelvtudomány néhány kérdéséhez" cimű, közös füzetben.akkortájt (1950) megjelentetett munkáit. Lala általában a mondatok, gyakran a mondatrészek, olykor az egyes szavak közé is rövidebb-hosszabb (inkább hoszszabb) meditációs szüneteket iktatott — így sikerült (időbelileg legalábbis) megfelelnie(nünk) a tantervi előírásoknak. „Mi a nyelv?" kérdé Lala. S öt perccel később: „Alap?" „Nem, nem alap" zengtük kórusban. S egy hét múlva: „Mi a nyelv? Felépítmény?" Mi meg, újfent egyakarattal: „Nem, nem felépítmény!" A következő hónap elején: „Mi a nyelv? Közbülső jelenség?" Már acélosan zengett a hangunk: „Nem, nem közbülső jelenség!" A vizsgán arra kellett (volna) felelni, hogy mindezek után, akkor „Mi tehát a nyelv?" Ám Lala kollégiumával (véletlen? égi kegy? valahonnét jött áldás?) nem járt vizsgakötelezettség. A Vitéz (Partizán) utca sarkán Sugár bácsi vegyeskereskedése. „Sugárkám" zokogta Sugár néni, amikor férje végórája elérkezett. „Itthagytál, sugárkám"... Annyi év után (retrospektíve) rábólintok az egykori gyászra. Sugár bácsi fénylő vonalka a gyerekkor spektrumában. Átellenben papucsos, kelmefestő. A papucsos sildjén aranyérmek, afféle iparosolimpiák jutalmai. A vegytisztító pince mélyén dolgozott, félhomályban, mint egy középkori alkimista. Köpenyes alakját illékony gőzök gomolyogták körül. A Vám tér többnyire párába veszett. Ügy tűnt, mintha a fénylő villamossínek lassan, fokozatosan belefutnának a semmibe. PAPP ZOLTÁN