Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-01 / 153. szám
4 Kedd, 1986. július 1. HIP HOLP MIKOR? Új rendelkezések július 1'jétol Az illetékekről A lakosság és a gazdálkodó szervezetek széles körét érintő, életkörülményeit, illetőleg gazdálkodását befolyásoló fizetési kötelezettséget szabályozó illetékkódexet 1966-ban bocsátották ki, s azóta igen nagy számú módosítás és kiegészítés látott napvilágot. A szabályozandó kérdések jelentőségére vall, hogy az új alapvető rendelkezések törvényi szinten nyertek szabályozást. Július l-jén hatályba lép az 1986. évi I. tv., végrehajtására a pénzügyminiszter rendeletet adott ki. A terjedelmes jogszabályok részletes taglalására nincs lehetőség, főleg a lakosság tájékoztatása érdekében viszont a legfontosabb új rendelkezéseket ismertetjük. A vagyonszerzéshez (örökléshez, ajándékozáshoz, visszterhes átruházáshoz) kapcsolódó illetékek a felhalmozott személyi jövedelem egy részének elvonásával biztosítják az arányos közteherviselés érvényesülését. A lakástulajdon szerzésével és használatával járó illetékterhek mérsékeltek. Az eljárási illetékek szabályozó hatásukat az eljárási cselekményekhez kötődve fejtik ki. Július l-jétől az úgynevezett okirati illetekek megszűnnek, melynek lerovása egyébként is csak részben volt ellenőrizhető, és sok vitára adott okot. Ennek megfelelően a vállalkozási szerződések, megbízási szerződések, nyugták stb. után a jövőben sem bélyegben, sem illetékkiszabás révén illetéket nem kell fizetni. Az. illetékjogszabályok alkalmazásában vagyon az ingatlan és az ingó, továbbá a vagyonértékű jog, melynek pénzben kifejezhető érteke van. megszerzésének ténye a hatóság előtt ismert, illetőleg megismerhető. Az. öröklési illeték mértéke az örökség értékétől, valamint az örökös és az örökhagyó közötti rokonság fokától függ. Az ezt tükröző progresszív kulcstáblázat megváltozott, s ennek eredményeként az illetékek mérséklődnek. Lényeges kedvezményekkel esik illetékkötelezettség alá a haszonélvezeti, használati jog. túlélő házastárs általi öröklése. Mentes az öröklési illeték alól a lakóházépítésre alkalmas telek öröklése, ha az örökös vállalja, hogy a lakóházat négy éven belül felépiti. A kiskorú örökös az illetéket nagykorúvá válásától számított két év alatt, fizetheti meg adópótlékmentesen. Amennyiben tartozását ennél hamarabb egyenlíti ki, részére a kedvezmény a 70 százalékot is elérheti. A lakástulajdon öröklési illetékének csak a felét kell megfizetni, beköltözhető lakás ««etében is. A visszter;?s vagyonátruházási illetékeknél az ingatlanok, meghatározott vagyoni értékű jogok — tartós földhasználati jog, haszonélvezeti jog stb —, és szűk körben ingóságok (tipikusan gépjármüvek) megszerzése után kell illetéket fizetni. A visszterhes vagyonátruházási illeték általános kulcsa 17 százalékról (üdülőknél 20 százalékról) egységesen 15 százalékra csökken, a lakásoknál pedig qx az illeték 2 százalékra mérséklődik. A gépjárművek tulajdonjogának, haszonélvezeti jogának megszerzése esetén az eddiginél többet, minden köbcentiméter után 3 Ft-ot kell fizetni. Ismert rendelkezés volt, hogy a lakások egy éven belüli eladása és vételekor csak a terhekkel nem csökkentett forgalmi értékkülönbözet az illetékalap. Új megoldás, hogy ez a kedvezmény kiterjed az OTP által újraértékesített lakások illetékére is, akár a pénzintézetnek, akár a szabadforgalomban értékesítette a vevő egy éven belül előző lakását. Ez az intézkedés a lakások szervezett forgalma további bővülését eredményezheti. A lakásmobilitást kívánja ösztönözni az a rendelkezés, hogy lakástulajdonnak tanácsi bérlakás bérleti joga megszerzése ellenében történő átruházásakor az illeték alapja a lakástulajdon forgalmi értékének 50 százaléka. Telek visszterhes szerzése, vagy ajándékozása esetén a feltételes illetékmentességre vonatkozó határidő négy évre hosszabbodik. Fontos tudni, hogy az ingatlan átruházásáról szóló szerződéseket július 1-jétöl nem az adó- cs illetékhivatalhoz, hanem az ingatlannyilvántartási bejegyzési kérelemmel együtt a földhivatalhoz kell benyújtani. Az államigazgatási eljárás általános illetéke 100 Ft-ra emelkedik. Másutt lényeges csökkenéssel találkozhatunk. Emellett igen nagyszámúak az illetékmentes eljárások, amelyek közül a példa kedvéért a közérdekű bejelentést, a gyámhatósági eljárást, tartási szerződésekkel és a településfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos eljárást emeljük ki. Az ügyfél garanciális jogaként értékelhető, hogy a jogorvoslati eljárásban megfizetett valamennyi illetéket számára vissza kell téríteni, ha az államigazgatási hatóság, vagy a bíróság által felülvizsgált határozat az ügyfél hátrányára akárcsak részben is jogszabálysértő volt. A bírósági eljárásoknál a hagyatéki eljárások illetéke nem változik, a közjegyző által lefolytatott egyéb eljárásoké továbbra is differenciált. A polgári eljárás illetéke általában az eljárás értékéhez igazodik, máskor pedig tételes illetéket kell leróni. Tételes illeték van pl. a házassági bontópereknél, amely a jövőben 2500 Ft lesz. A büntetőeljárásban csupán a magánvádas eljárás az illetékköteles. A július l-jén életbe lépő illetékjogszabály mellett számos jogszabályt tartottak hatályban, melyek illetékmentességről, vagy kötelezettségekről rendelkeznek. Kötvényárfolyam Az Állami Fejlesztési Bank Szegedi Területi Igazgatóságánál magánszemélyek által vásárolható kötvények eladási árfolyamai 1986. június 30.—július 6-ig Kötvény megnevezésé . Esedékes .. . , ,evrs, kamat- Lejárati Eladasi ar kamat fizrtés id„ neVerlefc 0 idnpontja ",,,-ában TVK-fólia 11 V. 16 1993 100.5 Hajdúsági Iparművek 11 VI. 16. 1992 100.0 Skála II. M V.6. 1992 102,0 Volán—Tefu 11 XII. 15. 1992 106,0 Orosházi Afész 11 XII. 15. 1993 105.0 DKV-parafin 11 XI. 14. 1990 107.0 Tiszakccske Városi Tanács egy (kamatos kamatozású) 11 összegben 1991 100.0 Déltex 11 VII. 1 1991' 100,0 Szegedi körzeti telefon 7 111.31. 1996 77,0 A bank úgy a gazdálkodó szervek, mint a magánszemélyek által megnevezett kötvényeket megvásárolja, és készlettől függően, a kötvényeket az eladási árfolyamon eladja. A forgalmazásba bevor t kötvények árfolyamait a HVG és a Figyelő hetilap tartalmazza. Egységes lermékazonosífó kódrendszer Majdnem teljesen elkészült a háromszáz termekcsoportot magába foglaló egységes termékazonosító kódrendszer, az ETK, amely a legfontosabb alapanyagokat, félkész termékeket és néhány alapvető fogyasztási cikket foglalja magaba. Bevezetésének megszervezésére ötven termékinformációs központ alakult, amelyek a vállalatoknál a kódszámrendszer helyi alkalmazásához nyújtanak segítséget. A készleteket azonos számitógép-kódszámmal látják el, ami lehetővé teszi a készleteket nyilvántartó rendszerek kialakítását, alkalmazását; egyáltalán: a készletgazdálkodás hatékonyságának javítását. '.Valamennyi termelőeszköz-kereskedelmi vállalatnál és több termelővállalatnál is megkezdték alkalmazását, és ennek révén a számítógépes készletgazdálkodási rendszer bevezetését. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság anyagilag segíti az úgynevezett mintarendszerek kialakítását. A legsikeresebbeket a kesőblbiekben széles körben alkalmazzák. A Mezőgép Fejlesztő Intézetnél — szintén az ETK segítségével — országos mezőgép-alkatrész információs rendszert alapoznak meg. Ennek segítségével a hazai felhasználók gyors és pontos információt kaphatnak arról, milyen alkatrészt hol szerezhetnek be. Mivel az ETK-kód illeszkedik a nemzetközi termékszámozási rendszerhez, az EAN-hoz, a fogyasztási cik* keket gyártó hazai vállalatok egy része megkezdte a nemzetközileg elfogadott vonalkód alk'alrrtazásüt: Jelenleg mintegy ezer, itthon készülő terméket látnak ér vonalkóddal. Egyelőre elsősorban azok a vállalatok alkalmazzák a vonalkódot, amelyek termékeik jelentős részét exportra készítik. Sok esetben erre az készteti a hazai termelőket. hogy a külföldi megrendelő csak így vásárolja meg fogyasztási cikkeinket. Többek között a Caola, a Győri Keksz- és Ostyagyár. a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat, a Bonyhádi Zománcárugyár látja el csomagolt késztermékeinek többségét vonalkóddal, i (MTI) 1986. JÚLIUS L, KEDD — NÉVNAP: TIHAMÉR A Nap kel 4 óra 51 perckor, és nyugszik 20 óra 45 perckor. A Hold kel 1 ora 10 perckor, és nyugszik 15 óra 35 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 93 cm (apadó). 21.00 21.20 21.25 22.20 17.00 17.45 18.15 18.45 19.15 19.30 20.05 21.00 22.35 HAROMSZAZNEGYVEN ÉVE 20.50 született Gottfried Wilhclm Leibnitz (1646—1716) német ftlozofus. természettudós es matematikus. a matematikai loRika elöfutara. a differenciál- és integrálszámítás egyik úttörője. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. délután fél 4. fél 8 órakor: Elfújta a szél. I—II. (színes amerikai film. Kiemelt helyár:). Fáklya: háromnegyed 3. háromnegyed 7 órakor: Elfújta a szél (színes amerikai film. kiemelt helyár!). Szabadság: fél négy. háromnegyed 6 és 8 órakor: Adaz hajsza (színes, m. b. japán kalandfilm. III. helyár!). Kertmozi: este 9 órakor: Zsaroló zsaruk (színes, m. b. francia filmvígjáték). Kisknrossy halászcsárda, kert. este 24 órakor: Sz.upercxprcssz. (színes, m. b. japán katasztrófafilm. Ml. helyár!). Kisknrossy halászcsárda: (videomozi) este R órakor: Ne verekedj (színes hongkongi kungfu film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7-tg. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ES UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhln sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. Történelmi kastélyok a XVIII. századi Liége tartományban — angol rövidfilm Híradó 2. Reklám Utazás a sötétségben — angol tv-film — 16 éven felülieknek! Képújság BELGRÁD 1. Híradó magyarul és szerbhorvátul Gyermekműsor A kulturális hagyományok megőrzése Szórakoztató műsor Rajzfilm Híradó Jelzések Rekviem — magyar film Híradó BELGRÁD 2. 18.00: Belgrádi műsor 19.00: Ismeretterjesztő film 19.30: Híradó 20.00: Kézilabdamérkőzés 21.20: Népzenei műsor 22.05: A forradalom, amely tart ÚJVIDÉK Híradó magyarul és szerbhorvátul Gyprmekmüsor A művészet világában Szórakoztató műsor Rajzfilm Híradó magyarul Jelzések Rekviem — magyar film Híradó szerbhorvátul 17.00: 17.45: 18.15: 18 45: 19.15: 19.30: 20.05: 21.00: 22.35: ESExI HÁZASSÁG Sinkó Zoltán János és Molnár Júlia Izabella. Juhász József és Fazekas Katalin, Boszák Mihály és Elek Katalin. Vezsenyi Zoltán és Csaba Gabriella Júlia, Ocskó István és Szél Julianna. Virág Béla Laszlo és Kiss Zsuzsanna. Lengyel Csaba és Nagy Henriette. Maté Karoly es Czentye Magdolna, dr. Gosi Gábor es Voneki Amko, Bakos Ferenc és Csanyi Erika. Marta József es Balogh Anikó, Császár István és Balog Klára. Vörös Attila János és Domonkos Magdolna, Tolnai Karoly és Szatmari Ibolya, dr. Ábrahám György István és Szendrei Rita Beata. Sehuszter Miklós Laszlo és Tárnok Gabriella. Papos Mihály es Katona Ildikó, Balogh Balint és Török Erika. dr. Felföldi Gábor Gyula és dr. Avramov Katalin, Flser György és Bagán Irén, Jávorszky Iván Kázmér és Palotás Csilla Aranka, Pataki István és Czinkóczi Edit, Galambos József és Bárányi Ilona, Molnár Karoly Endre és Vincze Rozália, Vég Róbert és Ordógh Gizella Erika. Miklos-Nagy Sándor és papdi Ibolya. Huszár János és Németh Irén hazassagot kötöttek. SZÚLETÉS Barsalmási Peternek és Takács Editnek Tímea, Luczay Aurél Kariolannak es Agonas Martanak Réka Laura. Bodey Kalmannak es Musits Ilonának Kálmán. Domonkos Imrének és Frankó Hilda Máriának Balázs Imre. Kurtucz Béla Mihálynak és Palotas Bertának Gergó, Morvái Istvánnak és Geiger Mariának Róbert. Krupincza Zoltánnak és Wéber Évának Judit, Bozóki Józsefnek és Csányi Máriának Mónika. Kiss Jánosnak és Laczi Erika Ibolyának Zsolt, Babilai Péter Andrásnak és Ezsl Eva Rózsának Gyöngyi. Bálint Vincének és Dávid Irénnek Dora, Cserfalvi Janosnak és Varga Ibolyanak Nóra. Bakó lstvannak es dr. szekeres Márta Ildikónak Zsolt. Dobo Györgynek es Nemeth Juliannának Csilla, Volford KaCsaládi események rolynak és Varga Zsuzsannanak Zsuzsanna. Volford Karolynak és Varga Zsuzsannanak Tamas, Kocsis Mihalynak és Posa Arankanak Dorottya Lilian. Lovászi Istvánnak és Tóth Evanak Péter, Farkas Bálintnak és Kollár Erzsébetnek Balint. Herczeg Gáspárnak és Adai-Simon Erikanak Zsolt Mihály, Gazdag Gabornak és Balogh Evanak Eszter, Virgoncz Bélának és Nagy Évának Dávid Adam. Aranyos József Péternek és Mihály Gizellának Péter, Majoros Lászlónak cs Patócs Katalinnak Márta, Tanács Imrének és Recktenwald Mária Veronikának Mária Magdolna, Köles Mihálynak és Szekeres Edit Annának Róbert Balazs, Gémes Istvánnak és Makra Katalinnak Anita. Bíró lstvannak és Halász Ildikó Andreának Anita, Pipicz Zoltán Jánosnak és Jakus Marisnak Erika. Pusztai Lajosnak es dr. Baró Lívia Máriának Dávid. Pusztai Lajosnak es dr. Baró Livia Marisnak Melinda, Kurusa Mihály Miklósnak és Kolompár Magdolnának Norbert, Balog Tibornak es Varga Ilonának Tamas. Kalapis Istvánnak es Körmöczy Juditnak Dorotytya. Kovács István Gábornak es Cselötei Júliának Zsófia, Kovács István Gábornak és Cselötei Júliának Zsanett, Bányai Istvánnak és Molnár Erzsébetnek Gertrúd. Szálkái Istvánnak és Aradi Ilona Juliannának Dorina. Nagy Imrének és Zahorán Teréziának Maté. Bálint István Györgynek és Tarnai Hedvignek Hedvig, Szabó Józsefnek és Magyarlaki Túndének József, Szües Antalnak es Kocsis Katalinnak Kitti, Gyebrovszky János Zoltánnak es Szegedi Editnek Zoltán, Held Hans Joachimnek és Tarcai Ágnes Juditnak Viktor Károly, dr. Sipos Józsefnek és Horváth Ágnes Margitnak Csaba. Barna Zoltánnak és Szilágyi Terézia Gabriellának Zoltán. Papp Gyulának és Borbola Ildikónak Gyula nevű gyermeke született. HAI.ALOZAS Tanacs Antal. Varga Jozspfné Smolcz Rozália. Nagy Karoly. Fehér Istvanné Sas Julianna. Hatos Gergely. Ivánkovics Imrene Hofmann Vilma, Gajdacs Istvanné Tóth Rozália, Gombos Peler Palné Gombai Erzsebet, Ivanics Jozsefné Molnár Sára, Dicsó István, Varga Pal. Gyuris István. Tari Antal. Lakó Ferencné Szrnka Julianna, Kiss Ferenc. Bogdán Petemé Miklós Anna, Földvari András, Jómihály Tibor, dr. Kozák Zsuzsanna Rita, Schimanovszky Elza Mária, Fényes Béláné Rácz Erzsébet Aranka, Juhász Sándorné Horváth Rozália, Géczi Mihály. Gönczy Jánosné Kormányos Anna, Rácz Istvánné Biczók Terézia. Oltványi József, Jákli Kálmánné Mészáros Anna, Marba Alajos, Kőműves János, Sinka Snndorné Nanási Katalin, Dirner Zoltán, Junghans Péteról' Turi Mária, Hirschl Gyulané Márki Erzsébet. Gyuris Vilmos. Wolf Miklós, Seres Janosné Sáringer Teleka. Tyityán László, Győri Istvanné Jo Julianna. Szixer Andrásné Szabó Franciska. öszterling Béla. Balogh Lajos Andrásné Mészáros Anna. Bartuez József, Tóth Lászlóné Jenei Irén. szabó István, Séra Ferenc, Papdi Lajos, Scherer Lujza, Kubinyi Zoltánné Lollok Olga, Dékány Istvánné Csűri Hermina, Lajos Ferencné Hévízi Terézia. Páifalvi Istvánné Juhász Olga. Kovács Illés. Masa Józsefné Kószó Ilona, Hódi Istvánné Nyári Mária. Homoki Károlyné Csanádi Judit. Kaczur Pál. Kiss Gézáné Bénák Katalin. Érsek Gyuláné Olah Matild. Boros Ferenc. Pataki Laios. Vastag Elemérné Czuconya Katalin. Terhes Andrásné Terhes Regina. Bukniez László. Bcnyi Miklusnc Felföldi Mária meghaltak. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fel 8 óráig, szombaton. vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökös este in órától, reggel 7 óráig, szombatonként reggel 8-tól déli 12-ig a gyermek fül-orr-gégészeti ügyelet az Üjszegcdi Gyermekkórházban van. (Szeged. Odesszai krt. 37.). Telefon: 22-655. Egyéb napokon a Fülorr-gége Klinika tart ügyeletet. Szeged. Lenin krt. 111. Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. SOS LELKISEGÉLYSZOLGALAT Mindennap este 7-tól reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. nnfc'j BUDAPEST 1. 8.23: Műsorismertetés 8.25: Tv-torna 8.30: Szünidei matiné — Háry János — magyar rajzfilm — (ism.) 9.35: A friss széna bódító illata — NDK filmvígjáték 11.05: Képújság 16.08: Műsorismertetés 16.10: Hírek 16.15: Három nap tv-műsora 16.20: A találmányok története — francia ismeretterjesztő filmsorozat — 6. — (ism.) 17.00: Nemcsak nőknek! 17.15: Képújság 17.20: Tegeződő 18.10: Diagnózis 18.30: Iparvilág 18.50: Mini-Studló '86 18.55: Reklám 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Nók a pult mögött — csehszlovák tv-íilmsorozat — 9. ^0.55: Betúreklam TI.(10: stúdió 86 22.00: Edcs hazámnak akartam szolgálni ... — Domokos Pál Péter portréja 22.45: Hiradó 3. 22.55: Himnusz BUDAPEST 2. 18.05: Képújság 18.10: Sakk-matt 18.30: Körzeti adások — Budapest, Pécs. Szeged 19.35: Almok — NSZK balettfilm — (ism.) 20.00: Nyitott műhely 20.15: Párbeszéd — húsz perc Somogyi Józseffel — (ism.) 20.40: A Madarak Hangját Hallgatók Pavilonjához címzett étterem — kínai rövidfilm — (Ism.) KOSSUTH 8.20: Társalgó 9.49: Nemzetközi mesefesztivál — F.kuaro, a fürj, Az oroszlán és a teknőc — kubai-noger népmesék 10.05: Sztrogoff Mihály — Verne Gyula regénye —5. 10.34: Éneklő Ifjúság 10.49: Csembalóművészek — 4. 11.38: Bethlen Kata önéletírása — I. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: A Rádió Dalszínháza: Holnaptól nefn ' szeretlek — zenés novella 13.44: Könnyűzene. hangszerszólók 14.10: Magyaran szólva — Nyelvőrködés 14.25: Orvosi tanácsok: a magas vérnyomásról 14.30: Dzsesszmclódiák — az 1986-os Debrecéni Dzscsszfesztivál résztvevőinek felvételeiből — 1. 15.00: Arcképek a lengyel irodalomból — Cyprian Norwid — 1. — (ism.) 15.18: Győri Szabó József nótákat énekel 15.40: Poggyász — tudnivalók utazóknak 16.05: Kérhetek valamit? 17.00: Rádiós hangmérnökök portréja — 7. 17.45: A Szabó család . . 18.25: Mai könyvajánlatunk — (ism.) 18.30: Esti magazin 19.15: Kilátó — a rádió világirodalmi folyóirata 20.00: Idősebbek hullámhosszán — dallamok, emlékek 20.45: Három lakodalmas 21.15: Liszt: Hamlet — szimfonikus költemény 21.30: A7. „Alomfejtéstöl" ..Az elmebetegség mítoszáig". 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: A Torontói Fesztivál énekkara Sztravinszkijmüveket énekel Iskolapéldák — Incze Zsuzsa-sorozat — 5. Edwin Fischer zongorázik — XXII/5. A Lipcsei Rádió archaikus együttese játszik Himnusz 22.45 22.55 23.54 0.10 0.15 4.20 8.05: 8.08: 8.50: 9.05: 12.10: 12.30: 13.05: 14.00: 15.05: 15.20: 15.30: 17.30« 18.30: 19.05: 20.00: 20.25: 21.05: 21.50 22.14 23.20: 0.14 : 0.15: 4.20: Éjfél után ... PETŐFI Reklám Slágermúzeum Tiz perc külpolitika — (ism.) Napközben — zenés délelőtt Fúvószenekarok felvételeiből Népdalok Popzene sztereóban Betütenger A stúdió 11 felvételeiből Könyvről könyvért Csúcsforgalom Valasz — ifjúsági kulturális kórkép Gramofonalbum — régi slágerek a korongon Csak fiataloknak! Az Európai Rádió Unió bigbandje játszik A gyermek és világa — 4. „Túl fiatal vagyok a szerelemhez" — régi slágerek — olasz előadóktól A V'Moto Rock együttes új nagylemezéről Mikrofonák — avagy fonákja nélkül szinc sincsen semminek — (ism.) Nótacsokor Éjfél után ...