Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-29 / 177. szám
GO VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DEMGYARORSZAG 76. évfolyam, 177. szám Kedd, 1986. július 29. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint Megszervezte JEL-S üzletcsoportját a Skála-Coop Új leányvállalati tagok Hazánk legnagyobb szövetkezeti kereskedőháza, a Skála-Coop rendkívül nagy gondot fordít az üzleti megújulására, a forgalmi kezdeményezesekre és a szövetkezeti összefogás jegyében az együttműködések szervezésére. A Budapesti Zöldért Vállalat átvétele után most egy nagyszabású kereskedelmi kooperáció megszervezése fejeződik be: augusztus elsejétől JEL-S emblémával egy egész, országra kiterjedő üzletcsoport lép a színtérre. * A Skála-Cooptól kapott értesülések szerint egyre több úgynevezett kisáruház fordult a Skála-társaság igazgatótanácsához tagfelvétele ügyében. Igen ám, de csak meghatározott éves forgalmi érték fölölt lehet tagja a társaságnak egy áruház, amelyet a kisebb üzletek nem érnek el. Most az ország nagyobb területeit érintően leányvállalatokat alapított a Skála, amelyek gazdasági társaságként fogják öszsze a szövetkezeti szaküzlet és az ABC-hálózatot. Azokat az egységeket, amelyek évi forgalma meghaladja a 40 millió forintot. Mivel megyénk határas a kiskunhalasi, a kecskeméti, és a Körös Menti Skála Gazdasági Társasággal, a láncolat új tagjai ezekhez az üzletcsoportokhoz csatlakoztak. A kilenc ABC, illetve a szaküzlet a következő: a makói 101-es, a Szeged Odessza városrészi, a Vásárhely kertvárosi, a kisteleki 16-os ABC; a mindszenti Tisza, s a mórahalmi, valamint a dorozsmai áruház, továbbá az üllési vas-müszaki és a ruházati bolt. A területi üzletcsoportoknál egységes kiszolgálórendszert, kereskedelmi technológiákat, szolgáltatást, reklámtevékenységet alakítanak ki, ahol kizárólagos ioggal forgalmazzák egyebek között a Skála-Coop monopolcikkeit. Ami a fogyasztók számára elég, hoey közös kereskedelmi akció keretében kaphatják meg az új cikkeket. A cég nagykereskedelmi részlege előseeiti a fogyasztási szövetkezetek ipari, mellékágazatában termelt áruk országos forgalmazását. Sőt, a termékbeszerzésnél, azonos kínálati feltételek esetén előnyben részesítik a saját gazdasági társaságok áruit. A JEL-S üzletcsoportok létrehozásával tervszerű szövetkezeti együttműködés alakul ki a piaci igények ellátásánál. Feltehetően javult a vállalati gazdálkodás hatékonysága is, a kölcsönös előnyök érvényesítésével. Az új gazdasági társaságok szervezetéhez tartozó üzleteket közös emblémával, jelölik meg: a Skála S betűjében egy jel utal a leányvállalati tagságra. Ezért JEL-Sek ezek az üzletek. A kilátások alanián a kereskedelmi szolgáltatásokban is jeleskednek majd. Az országban egyébként eddig 101 kereskedelmi egység kérte felvételét valamelyik gazdasági társaságba, azaz a Skála-Coop területi leányvállalatába. Befejezéséhez közeledik az aratás A hét végén, a jó időjá- közeledik a rozs aratása is. ugyancsak finiséhez érkezett rást kihasználva, szerte az Vasárnapra mindössze 600 az aratás. A kalászosokat országban nagy szorgalom- hektrányi területen állt még mintegy 90 ezer hektárról mai dolgoztak a földeken: száron ez a növény, néhány takarították már be a gazjói haladt a kalászosok be- napon belül azonban ez is daságok, csak kis területetakarítása. Csongrádban va- magtárakba kerül. A me- ken maradt még lábon a tasárnap hajnalig a 100 ezer gye mezőgazdasági üzemei vaszi árpa és a zab. A lehektárnyi kalászosból már a több mint 100 ezer hek- aratott terület háromnegyetárnyi betakarított terület- déről lehúzták a szalmát, 60 nek 70 százalékáról már elszállították a szalmát, s ennek csaknem felét bálázták is, a többit pedig kazlakba hordták. A gépi erőket a takombájnt kölcsönadták az lajmüvelési munkákhoz csocsupán a Duna—Tisza-közi homokvidék gabonájának, a rozsnak egy része várt aratásra. Az utolsó vasárnapi munkához mintegy 50 kombájn látott hozzá, a többi északi megyéknek, ahol valamivél tovább tart az aratás. A betakarítás mellett Csongrádban munkát adott még a tarlón hagyott szalma bálázása, ennek a letakarítása, valamint a másodvetés. A gazdaságok legalább 4000 hektárnyi rövid tenyészidejű kukoricát, valamint tarlóburgonyát ültettek eddig a kalászosok helyébe. Szolnok megyében az állami és szövetkezeti gazdaságok nagyfokú szervezettséggel, nyújtott és kettős műszakban alig 13 munkanap alatt hordták fedél alá a termést. A jó minőségű, magas sikértartalmú; kiváló sütóértékű búzából már őrlik is a malmok az új kenyérnekvalót. Az aratás végeztével a hét végén már váltottak, a földeken. A kombájnok helyét a szalmabetakarító gépek, a tarlószántást végzők és a vetőbrigádok foglalták el. A tarlóknak több mint a feléről összegyűjtötték és lehordták a szárazság miatt az idén alacsonyabbra nőtt szalmát, és sok helyütt már a talajműveléssel is végeztek. A megye több vidékén másodnövényeket is vetettek, vasárnap pedig 2300 hektáron került a fa/dbe a silókukorica, a zöldbab, az uborka és más rövid tenyészidejű növény magja. A Hajdúságban a búzabetakarítás után befejezéséhez portositották át a gazdaságok: a hét végén nagy erőkkel folytatódott a tarlótárcsázás, a nyári szántás és a szerves trágyázás. Győr-Sopron megyében sági */ százalékán elvégezték a tarlóhántást. A csapadék pótlására — ott, ahol lehetőség van erre a megyében — folyamatosan öntözik a másodvetéseket, s az őszi betakaritású növényeket. A cukorrépaföldeken kapáltak, a szőlőkben és az almáskertekben pedig a kombinált permetezést végezték a hét végére a megye mezőgazdaBetétek és hitelek Az év első felében az OTP- dett az átutalási betétszámnál 10, a takarékszövetkeze- Iák mennyisége: a takarékteknél 1,6 milliárd forinttal pénztár jelenleg 630 ezer benövekedtek a takarékbeté- tétszámlát kezel, a takaréktek. A lakossági betétek ösz- szövetkezeti hálózat pedig szege ezzel az első félév végén 255,7 milliárd forint volt. A megtakarítások növekedését elősegítette, hogy a béres bérjellegű bevételek gyorsabb ütemben növekedtek, mint az előző év azonos időszakában. Valamelyest fékezte viszont a betétmegtakarításokat, hogy az emberek nagyobb összegeket fordítottak lakás és ingatlan vásárlására, továbbá hiteltartozásaik törlesztésére, mint a múlt év első felében. Emellett az elmúlt hat hónapban 1,7 milliárd forintot fektettek kötvényvásárlásba, A betétösszegek felét kamatozó betétkönyvekben, takaréklevelekben, valamint gépkocsinyeremény-betétkönyvekben, helyezték el. Az átlagosnál gyorsabban növekehetvenezret. Egyre népszerűbb a készpénz nélküli fizetési forgalom: csak az OTP-nek mintegy 200 ezer olyan ügyfele van, aki munkabérét, nyugdiját számlájára utaltatja át. A takarékpénztári hitelek állománya az év első felében 8,3 milliárd forinttal növekedett, s június 30-án 206,7 milliárd forintot tett ki. Nemzetközi tábor Öt ország fiataljainak részvételével nyitotta meg kapuit tegnap a Mecsek hegyei között fekvő sikondai nemzetközi úttörőtábor, amely hagyományaihoz híven, az idén is a béke, a barátság és a népek szolidaritásának eszméjét hirdeti. A nemzetközi békeév tiszteletére az idén egész napos külön, programot szerveztek a Mecsekben táborozó gyerekeknek: augusztus hatodikán a hirosimai és nagaszaki áldozatokra emlékeznek. Baranya megye bolgár, jugoszláv. NDK-beli és szovjet testvérterületéről Sikondára érkezett szliveni, eszéki, schwerini és lvovi gyerekek magyar pajtásaikkal egvütt meglátogatják a megye történelmi emlékeit. Újabb szovjet békekezdeményezés Mihail Gorbacsov beszéde Vlagyivosztokban Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfőn ünnepélyes keretek között Lenin-rendet adott át Vlagyivosztoknak. A csendes-óceáni partvidék e jelentós ipari és kulturális központját a gazdasági és kulturális építőmunkában elért sikerekért, a szovjet Távol-Kelet gazdasági fejlődésében játszott kiemelkedő szerepéért tüntették ki. „Rendezzenek Hirosimában az ázsiai és csendes-óceáni térség országainak részvételével a helsinkihez hasonló biztonsági és együttműködési értekezletet" — javasolta M. Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfőn vlagyivosztoki beszédében. Gorbacsov egyben jószomszédi viszony megteremtését célzó tárgyalásokat és űregyüttmüködést javasolt Kínának, valamint közölte: a szovjet vezetés megkapta és tanulmányozza Ronald Reagan amerikai elnök válaszát a közelmúltban előterjesztett új szovjet leszerelési javaslatokra. Bejelentette: még ebben az évben kivonnak hat ezredet Afganisztánból, hogy ezzel is elősegítsék az afganisztáni probléma politikai rendezését. Egyben közölte, hogy tárgyalnak a Mongol Népköztársasággal az ott állomásozó szovjet csapatokról is. Mihail Gorbacsov vlagyivosztoki beszédét lapunk 2. oldalán ismertetjük. Jobb minőséget A bútorkereskedelem ellenőrzéséről A kereskedelmi felügyelőségek a KERMI szakembereivel közösen megvizsgálták a bútorértékesítés helyzetét a főváros és kilenc megye összesen 217 üzletében, lakberendezési áruházában és ipari mintaboltjában. Egyúttal ellenőrizték a szervizhálózat 13 javító részlegében is a garanciális ügyintézést. Az ellenörök elsősorban azt vizsgálták, milyen a forgalomba kerülő bútorok minősége. Megállapították, hogy változatlanul sok a hiányosság, ám ezek a korábbiakkal ellentétben elsősorban nem a raktározás és a szállítás fogyatékosságaiból, hanem főként gyártástechnológiai hibákból erednek. Az ellenőrök a vizsgált bútorok több mint felénél állapítottak meg hibát, hiányosságot. A vásárlók reklamációinak 90-95 százaléka is megalapozott volt. Annak érdekében — állapítja meg a vizsgálati jegyzőkönyv — hogy a boltokba kevesebb minőséghibás bútor kerüljön, • szükséges lenne a kereskedelemben a minőségi átvétel javítása. Jelenleg ez nem megoldott, mert a bolthálózatban nincs kellő kapacitás arra, hogy az átvételnél minden egyes darabot megvizsgáljanak. A vizsgálatok most összegzett adatai szerint az ellenőrzött 3760 bútor 51,8 százaléka eltért a szabványtól, vagy a minőségi tanúsítványban szereplő osztályba sorolástól. Jellemző gyártási hibák a felületkezelési hiányosságok, a lapalkatrészek illesztéseinek pontatlanságai, a belső felületek elég<telen lakkozása, a külső részek színeltérései, a hátfalak helytelen rögzítése, mechanikai sérülések, a kárpitozott bútoroknál pedig a merevítöszerkezet hibái voltak. A hibás bútorok értéke mintegy 7,5 millió forint volt, s ebből körülbelül 3,5 millió forintnyi árut átáraztattak, s csak olcsóbban engedték árusítani. Az árkülönbözet összege meghaladta az 500 ezer forintot. A minőségtanúsítás és a használati-kezelési útmutató hiánya, illetve hiányosságai miatt csaknem 15 millió forint értékű bútor forgalmát ,tiltották be ideiglenesen a szükséges kellékek pótlásáig, illetve tartalmuk módosításáig. Ez azért lényeges probléma, mert a bútoroknál különös jelentősége van a használati, kezelési útmutatónak, hiszen előfordulhat, hogy ezek hiányában például szakszerűtlenül tisztítják a megvásárolt termékeket, s ha ezzel kárt okoz a tulajdonos, reklamációja már nem tekinthető megalapozottnak. A vizsgálat megállapította, hogy a garanciális javítást végzők köre az elmúlt években jelentősen bővült. Számos gyártó márkaszervizt hozott létre ezeknek a munkáknak az elvégzésére. Bár némi javulás tapasztalható, a garanciális javítások általában még mindig hosszadalmasak. A munkát többnyire az alkatrészek és tartozékok hiánya, s a jótállási jegyek helytelen kitöltéséből adódó problémák akadályozzák. A felügyelőségek a feltárt szabálytalanságok miatt a forgalmazóknál és a javító szervizeknél 57 esetben szabtak ki pénzbírságot — 141 ezer 400 forint összegben —. egy szabálysértési feljelentést tettek, 10 vállalati eljárást kezdeményeztek, s 16 alkalommal figyelmeztették a vétkes dolgozókat. Az ellenőrzésben résztvevő szakemberek fontosnak tartják. hogy a bútorkereskedelem vizsgálatának tapasztalatait széles körben ismertessék, s a Belkereskedelmi Minisztérium adjon kellő útmutatást a hibák megszüntetésére. (MTI) Szovjet vendég Szegeden Tegnap Szabó Sándor, a megyei pártbizottság első titkára fogadta V. N. Sarovszkijt, az Ukrán Kommunista Párt Odessza Területi Bizottságának osztályvezetőjét, aki megyénk gazdasági életével és a lakosság közszükségleti cikkekkel való ellátásának tapasztalataival ismerkedik az elkövetkező napokban. Ikarus—Volkswagen busz Az Ikarus székesfehérvári gyárának kísérleti üzemében megépítették az Ikarus— Volkswagen kooperációban készült autóbusz első mintapéldányát. A cél az volt, hogy a Volkswagen Művekben nagy sorozatban gyártott, LT 55—TD típusú tehergépkocsi-alvázon, az Ikarus karosszériájával olyan, kis önköltségű autóbuszt alakítsanak ki, amely különösen alkalmas gyermekek és idős emberek utaztatására. A székesfehérvári gyár konstruktőrei a Volkswagenalvázra az Ikarus 521-es típus karosszériájának módosított változatát építették fel. A 6,7 méter hosszú, 26 személyes autóbusz homlokfalát úgy alakították ki, hogy az követi a Volkswagen-piiótafülkékre jellemző vonalakat. Lépcsőit a szokásosnál alacsonyabbra helyezték, hogy kényelmesebb legyen a felszállás, az utasok biztonságosabb belső mozgásának elősegítésére az üléseknél és az ablakoknál külön védő- és kapaszkodókorlátokat is elhelyeztek. A közepes kategóriájú autóbuszt 102 lóerős, 6 hengeres, turbófeltöltésű, 2 ezer 400 köbcentiméteres Volkswagen-motor hajtja. A járművet augusztusban Hannoverbe szállítják, ahol a megrendelő teszteli. Az Ikarusnál remélik, hogy a tesztvizsgálat eredményei alapján újabb megrendeléseket kapnak, (MTI)