Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-27 / 150. szám
4 Péntek, 1986. június 27. Ml? HOL? MIKOR? postaláda tiltja. Viszont nem hiszem, születtek némának — kiszahogy az esti kutyaugatás el- badulva a falak közül — ki len szólnunk kellene, ez a kell tombolniuk magukat a sétaidejük, és — hacsak nem kutyáknak is ... társszerzőnk az olvasó Útközben Gyönyörű szombat délelőtt. Drága jó Trabantom őrült csörömpöléssel és köhögéssel, de korát meghazudtoló sebességgel száguldott szeretett fővárosunk felé. Egyszál magam gubbasztottam benne, és ebből a tapasztaltabb autóvezetők mindjárt sejthetik, hogy a volán mögött. Előttem autócsodák, mögöttem autócsodák, és köztük én a trabicsekkel. Egye fene. Ismerek olyat, akinek még biciklije sincs. Dög unalmas volt. Azaz egyszer csak látom, hogy valaki „meszel" az út szélén. Egy tündér. Piros szoknyában, kék blúzban. Nekem is int. Elhúzok előtte, aztán úgy ötven méternyire megállok. „Na, ez se Trabantra vár" — gondoltam, mikor kinyitottam az ajtót és kiszálltam — Helló, szépfiú' — trillázta a tündér, és elindult felém Puff. Szépfiú. Hm. (Ehhez tudni kell, hogy kopasz vagyok és az orrom akkora, mint másik két normális emberé.) — Hé, szépfiú! — csicsergi újból, mikor odaér. Na — gondoltam —, ha ez azt kérdezi, melyik út vezet Budára, hát itt helyben lerágom a disztárcsákat, a pótkerék helyett pedig ezután malomkövet hordok. 'De nem. Nem azt kérdezte. — Elvinnél egy darabon" — Persze — mondtam határozottan, mert egy Trabantos legyen hatarozott. Beült. Láttam ám. hogy tévedtem. Ez nem is angyal. Ez egy nő. Egy igazi nő. Mindene megvolt, amit a természet ebben a műfajban csak produkálni tud. Nem irigyeltek még úgy két vászoncsikot, mint ahogy én akkor a mellettem lévő biztonsági övet. Ragyogtam. A Trabantom megtáltosodott. Két téeszvontatót is leelőzött. — Meddig? — kérdeztem. — Majd szólok. Háhá . . . hihiii. . . huhuhu . . . Engen nézzetek emberek! Látjátok? Csinni csiniba. Csinibaba. — Itt állj meg, szépfiú! — mondta egy kisváros kispresszója előtt. — Itt vár a fiúm. Bejössz egy kávéra? — Persze. Mint egy puli, mentem utána. (Bár ne tettem volna.) Éppen megittam a kávénak nevezett valamit, amikor az édes csendesen a fülembe énekelte, hogy köszöni a fuvart, de most már mehetek, mert itt az ő picije. 'Bár nem láttam semmiféle picit a közelben, fájdalommal a szívemben, kiballagtam a Trabantomhoz. — öné a kocsi? — kérdezte valaki, ahogy a kulcsokkal babráltam. Hátranéztem és mindjárt láttam, hogy rendőr Valahogy mindig megismerem őket. Nos, kiderült, rossz helyen parkolok, 200 forint helyszíni. vagy feljelentés. A helyszínit választottam. Jobb az ilyesmin túl lenni. Diszkréten papirt cseréltünk a közeggel, aztán hagytam elmenni. önindítok . .. önindul. Elsőre. Ez is ritka. Akkor látom, hogy mellettem az ülésen egy szépen hímzett női táska. Itt felejtette az a szépség. Hát persze. Nyúlok érte, hogy bevigyem a kisváros kispresszójába, mikor a jobb oldal elsötétült és valaki már fel is tépte az ajtót. (Szerencsére a kilincs felől.) — Ügy! Szóval le akartunk lépni a táskával! — bömbölte. ,,Na. ez a pici lesz" — gondoltam, mert még volt annyi időm. Megmarkolta a gallérom és kiemelt. Hagytam. A szabad levegőn aztán teljesen váratlanul adott két fülest, hasba rúgott, eltörte két bordám, hátracsavarta a fülkagylóm. aztán el is ment. Néztem utána. Én 180 centi vagyok, ő 190. £n 73 kiló. ő legalább 100. Nagyot sóhajtottam. Akkorát, amekkorát két törött borda enged. A fülem, mint egy radar, ropogva fordult a helyes irányba. Az ördögbe is! Bud Spencer. vagy Bujtor István, hát hol vagytok ilyenkor? Csányi László Kérdéseink Miért nem lehet összehangolni a velőmagboltok bezárását? — kérdi Erdélyi Józsefné. A Marx téri a vásár miatt, a Bartók téri leltár miatt, a Mikszáth Kálmán utcai festés miatt nem fogad. Legalább azért írják ki, hogy legközelebb a Nagyáruházban lehet permetezőszerhez jutni. Igaz-e, s ha igen,, miért építenek a Kolozsvári téri gyönyörű ABC elé egy vityillót? — kérdezik a móravárosiak. „Állítólag lángossütőnek készül, de bárminek is, a legrosszabb helyen. Teljesen elrontja az ABC képét. Talán még nem késő, még nem állnak a falak . .." Hogyan lehetne rávenni lakókat, IKV-t, valakit, hogy rendbe tegyék, majd rendben tartsák a pincét? — Tóth Mihály, a Bécsi körút 31. számú házból érdeklődik. De ugyanez a gondjuk a Dugonics utca 3—5. szám alatt lakóknak is. Elhanyagolt, vizes, büdös pincékről számolnak be, ráadásul tűzveszélytől is tartanak .. Üzenetek sorokban G. M-nek és minden nyugdíjasnak üzenjük, hogy téves az információja: július l-jétől nemcsak Budapesten, hanem az egész országban ingyenes lesz a 70 éven felüliek helyi tömegközlekedése. Hangsúlyozzuk: a helyi. Sajnáljuk, hogy a Katona József utcaiak nem írták alá a levelüket. Amit leírtak, ha igaz — miért ne volna az —, valóban közérdekű. De névtelen levelekkel nem tudunk foglalkozni. Amint látjuk. illetékesebb helyre is elküldték, reménykedjenek ... Hasonló a helyzet Tóth Miklós levelével. Bár aláirta. nem tudnánk mást tenni, csak továbbküldeni az illetékes szerviznek. Ezt azonban olvasónk már megtette. Továbbítottuk viszont B. J. panaszát a Volánhoz, az éset annyira hihetetlen, hogy közlésére már csak nyomdafestéket nem tűrő volta miatt sem vállalkozhatunk. És elküldtük a postának a Kossuth Lajos sugárút 113ból érkezett hírlappanaszt is. Nagy László kérdésére jogászunk válaszol majd a legközelebbi Postaládában. P. S.-né története vázlatosan: a Kis Virágban vett tölcséres fagylalttal leült a teraszra és rendelni kívánt. Nem szolgálták ki, mondván, tölcséres fagylalttal nem ülhetnek a teraszra. Sajnos, az igazgatói utasítást, mely ezt kimondja, mi is logikusnak tartjuk, hiszen a teraszon is kaphat fagylaltot. Egy sörözőbe sem illik beülni boltban vásárolt kőbányait elfogyasztandó, még ha rendelne is hozzá az ember sós kiflit... Köszönetek E heti levelesládánkban öt köszönőlevelet találtunk: Mészáros György taxisnak a rokkantnyugdíjas Jozó házaspár köszöni a társadalmi munkát, a Csongor téri 30as Zöldért ABC-t Visontai Zsigmondné dicséri, a Juhász Gyula emlékudvar gondozóit Tóth Kálmán, a 71-es busz ismeretlen nevü, de mindig segítőkész, figyelmes vezetőjét Barnáhéj Szúnyogh Pétert, az SZ^ forgalomirányító csoportvezetőjét a Hóbiárt basa utcai óvoda gvermekei és óvónői hálája illeti. De mindenkinek figyelmébe ajánljuk Babály Miklós itt következő írását. összeállította: Regős Éva Ha nyár, akkor... ... idegenforgalom. Olvasónk kis írása a nyár végérvényes megérkezéset jelzi. A napfényt, a stoposokat, a tündéreket... A levelek pedig féltő aggodalmat: vajon a szabadtéri kezdetére, az idegenforgalmi szezon közepére rendbe teszik-e valamiféle tündérek a még elfelejtett helyeket. Szegvári Józsefné a Bajza utcai óvoda körüli .„szeméttelepről". K. A. a hösók kapuja, az Aradi vértanúk tere és környékéért emelt siót. Dávid Szaniszla a már kialakított „előkertje" pusztulását írta meg: ismeretlen tettesek megtépázták a rózsabokrokat. Vajon miért? Hisz a környék dísze volt a zsebkendönyi kertecske . . . Olvasóink és a rongálok figyelmébe ajánlom a közterület-felügyelőket! De ha nyár van, akkoi hobbikert is. A sándorfalvi kiskertművelők nevében fogott tollat Kovács István. Két problémát irt le: a Sövényházi úti ABC eső után megközelíthetetlen. szemétgyűjtő pedig — szerinte — nincs a közelben. így sokan mások portája elé hajitják a fölösleget. Nem a legjobb megoldás ... Főleg, hogy a szeméttelep a sándorfalvi út mentén található. Macskák, kutyák Révész Imrénét és férjét arra kérem, próbáljanak megegyezni lakótársaikkal a macskák „kordában tartása" ügyében. Azt már nem irta meg, ki az, akinek több macskája van: találkoztam már emberekkel, akiknek egyetlen örömük valamilyen állat volt. Látatlanban nem tudjuk elitélni ezt a lakótársat. Egyébként, ha hypós vízzel felmossa az ajtaja előtt a folyosót, sokáig megmarad a szaga, és oda a macska nem megy... T. S.-né a Szilléri sorról irt. Kérése, hogy ne a játszótéren ugráltassák az ebtulajdonosok négylábú kedvenceiket, ahová kisgyerekek járnak, hanem például a nem messzi töltésen. Egyébként a játszótéren sétálta tást az ebrendelet ís Az elfelejtett udvariasság Azt játszom, hogy japán vagyok, s megpróbálom modellezni, hogy milyen furcsa érzésekkel távozna e távoli szigetországban élő emberlarsam a mi áruházaink „unott arcú kiszolgálóitól", meg tudná-e szokni, hogy az adjon istenre nincs fogadj' isten, vagy például, miként viselné el a némely kocsmákban is polgárjogot nyert trágárságokat? Amikor azt játszom, hogy japán vagyok, én mindent megköszönök. Végigmondom az ízes, magyar tőmondatot: köszönöm szépen, s egyáltalán nem csodálkozom, hogy helyenként ezen csodálkoznak. Nem álszenteskedem, és nem is szeretnék Japánban élni, de azt sem hiszem, hogy a kérem és köszönöm formulák devalválódása normális dolog. Nemcsak érzékenyebbek lettünk, hanem másféle szemüveggel is nézzük a világot. Ami jó és szép, az természetes, ami hibás, ami rossz, azt azonnal szóvá teszszük. Panaszkodunk és panaszkodunk. Közben eszünkbe sem jut, hogy figyeljünk a pontos, szép munkára, s a bírálat mellett feledjük, hogy a dicséret gyakorlása is emberi jog. Furcsa mondatpanelokat alkotunk, s megfordul a sorrend: szép, szép, de tele van hibával. Tudom, könnyű visszavágni: az a természetes, ha valaki pontosan elvégzi a dolgát, ha nem hagy maga után rendetlenséget, hibák halmazát. A baj csak az, hogy eme kiváló és dicséretre méltó munkák elvégzőitől is elspóroljuk a köszönömöt. Hovatovább, manapság megbámulunk egy szokatlanul udvarias pincért, magasabb összegű borravaló után kutatunk, ha a postás már az aláírásunkat is megköszöni, s szájzárral közlekedünk az üzletekben, mert úgy sem köszönnek vissza. Divat lett az „Egy kávé!", így kérek, nélkül, s szokás zsebre tenni a borravalót köszönöm nélkül. S bizony, nyitva marad az ajtó, hiába a szembeötlő felirat: köszönjük, hogy becsukta. A reggeli kapkodásban nincs kedvünk rászólni a gyerekre: hogy ha kér, szépen kérjen, s talán nincs is fülünk a köszönömre, elszoktunk tőle. Sallang lett, felesleges szócsépléssé silányult a kölcsönös udvariasság e formája. Elég csak belehallgatni a mai tinédzserek diskurzusába, máris értjük, hogy miért. Az egymás iránti tisztelet, mint alapvető emberi kapcsolatforma vált avittá, nincs helye és szerepe a társasági viszonyokban. Más a módi, s ebben a kategóriában nincs is helye a kölcsönös udvariasságnak. A japánok — ki tudja miért? — udvariasak, tisztelik egymást. Így nevelkedtek, s így nevelik a gyermekeiket is. Jó lenne megtudni egyszer: vajon mennyivel boldogabbak? Rajtam nem segít amiKor egyedül játszom, hogy japán vagyok... Babály Miklós 1986. JÜNIUS 27., PENTEK — NÉVNAP: LÁSZLÓ A Nap kel 4 óra 48 perckor, és nyugszik 20 óra 4« perckor. A Hold kel 0 óra 24 perckor, és nyugszik 10 óra 56 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 112 cm (apadó). SZAZÖT EVE született vadasz Miklós (1881— 1927) festő- és grafikusművész. A század eleji magyar plakatmüvészet képviselője volt, két alkalommal (1968-ban és 1911ben) állami díjjal tüntették ki. 1906-ban pedig Milánóban honorálták munkásságát muveszeti aranyéremmel. SZAZ EVE született Ihász Aladár (1888— 1960) színész, rendező, a Román Népköztársaság érdemes művésze. Kiskunfélegyházán született. Nagyváradon működött haláláig. MOZIK Vörös Csillag: delelőtt 10. délután fél 4. és fél 8-kor: Elfújta a szél I—II. (színes amerikai film, kiemelt helyár!) Kertmozí: (Újszeged) este 9 órakor: Zsaroló zsaruk (szines m. b. francia filmvígjáték, III. helyár 1) Kiskörössy halászcsárda, kert: 24 órakor: Tul nagy rizikó (színes m. b amerikai kalandfilm. II helyár!) Kiskörössy halászcsárda: (videomozi) este 8 órakor: Ne verekedj! (színes hangkongi kungfu film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SFRESZETI ES UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyekot Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részérc: Szeged, Hunyadi János sgt. I. sz. alatt. Telefon: 10-108. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-OUR-GÉGESZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön lí órától reggel 7 óráig, szombatonként reggel 8-tól déU 12 óráig a gyermek fül-orr-gégészeti ügyelet az ÜJszegedl Gyermekkórházban van (Szeged, Odeszszal krt 37.). Telefon: 22-655. Egyéb napokon a FUl-Orr-Gége Klinika tnrt ügyeletet (Lenin krt. lll.) Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld Sándor u. 1—J. Telefon: 14-420. SOS LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7-töi reggel 7 óráig: Telefon: 11-000. EMftÁl BUDAPEST 1. 7.55: Tv-torna R.no: Szünidei matiné 10.00: Nyugdíjasok délelőttje Kb. 10.30: A nyugdíjasnak sosincs ideje — NDK tv-filmsorozat — Ajándékozás Kb. 10.55: Képújság 16.00: Hirek 16.05: Három nap tv-műsora 16.10: A pécsi Tabán — a Pécsi Körzeti Stúdió műsora 16.40: Betűreklám 16.45: Pulzus — extra 17.35: Képújság 17.40: Reklám 17.45: Ablak — benne: Hétvége 19.00: Reklám 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Hiradó 20.00: Éljenek a Péter-Pálok 21.20: Betureklám 21.25: Unokáink sem fogják látni, avagy városvédő Paliasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát 22.05; Híradó 3. 22.15: Claude Lelouch-sorozat — Egy másik férfi és egy másik nő — francia—amerikai film 0.20: Himnusz BUDAPEST 2. 15.25: — 21.15: Veszprémi tv-talátkozó — 15.25—16.35-ig a műsort csak a Kabhcgyi adó sugározza 15.25: Örkény István — Bevégezotlen ragozás — tv-film — (ism.) 16.35: Székely Júlia: Krizls — tv-film — (Ism,) 18,00; Tubt László — Mennyel hang — burleszkfilm — (ism.) 18,25; Míg uj a szerelem — tvfilm — Móricz Zsigmond regényéből — (Ism.) 20,00: Vészi Endre — Ember és árnyék — tv-film (Ism.) 21.20; Híradó 2. 21,40; Péntek esti randevú 22.40; Képújság BELGRÁD I. 18.15: A fűszerek 18.45: Rajzfilm 19.00: Hiradó 19.15: Jelentés a .IKSZ 13. kongresszusáról 19.45: Közjáték 20.00: Demsey és Makepeace angol tv-filmsorozat 21.00: Művelődési magazin 22.15: Híradó 22.30: Jelentés a JKSZ 13. kongresszusáról ÜJVIDEK 17.30: Hiradó szerbhorvátul 17.45: Tv-magazin szlovákul 18.45: Rajzfilm 19.00: Hiradó magvarul 19.15: Jelentés a JKSZ 13. kongresszusáról 19.45: Közjáték 20.10: Dempscy és Mekpcace angol tv-film 20.55: Jelentés a JKSZ 13. kongresszusáról 21.40: Szórakoztató műsor 22.15: Híradó szerbhorvátul 22.30: Jelentés a JKSZ 13. kongresszusáról EBKxl KOSSUTH Kb. 8 20: Vegyes páros — (ism.) 8.50: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 9.43: Pamacs a mindenttudó — Csetényl Anikó Jelenele elsősökről elsősöknek 9.53: Lottósorsolás! 10.05: Berda József versel — (ism.) 10.10: Népdalok 10.43: Éneklő Ifjúság 11.00: Életem, emlékeim — Pais Dezső akadémikus vallomása — (Ism.) 12.45: Szabó B. István könyvszemléje 12.55: Zenés séták a természetben 14.10: Osváth Júlia és Szabó Miklós operettfelvételeiből 15.00: A Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsoraiból 15.30: Hétszinvirág — Gyermek zenei magazin 16.05: Teliszájjal — az Ifjúsági Rádió kabarémüsora 17.00: Mi közünk hozZá?! — összkomfortos tanyavilág 17.29: Idősebbek hullámhosszán — (ism.) 18.14: Hol volt, hol nem volt . . . 18.25: Mai könyvajánlatunk — (ism.) 19.15: Mundial '86 — Labdán innen, labdán túl 19.25: Magyarország '86 20.25: Európa zenéje Liszt zongoráján 21.10: Néptáncmuzslka 21.30: Földközelben — a Palotást Állami Gazdaságban 22.15: Tiz perc külpolitika 22.25: Mundial '86 — Labdán innen, labdán tul 22.40: Az Ismeretlen Wagner — esti hangverseny Kb. Szimfonikus táncok 23.40: 0.15: 4.20: Éjfél után ... PETŐFI 8.05: Friml operettjeiből 8.50: Tiz perc külpolitika — (ism.) 9.05: Napközben — zenés délelőtt 12.10: Fuvósindulnk 12.25: Edrs anyanyelvünk — (ism.) 12.30: Népi muzsika 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Péntektol péntekig 17.08: A Fiatalok Popzenei Mühelyenek felvételeiből 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Régi nóta, híres nóta 21.05: Rádiószínház — A feladatot vállalom — Alekszandr Misarin hangjátéka 21.52: — 0.14: Közkívánatra! 0.15: — 4.20: Éjfél után ... 3. MŰSOR 9.08: A Manhatten Transfer énekegyüttes lemezeiből 9.50: Madrigálok 10.06: Dániel Safran gordonkázik. Anton Ginzburg es Félix Gottlieb zongorázik 11.10: Lortzing: A fegyverkovács — 3 felvonásos opera 13.05: Rádiószínház — Porcelánmanó Norvégiából 13.44: Századunk kórusmuzsikájából 14.24; Vivaldi: Tizenkét concerto — a harmónia találékonyság Közben: 15.19: Berda József-műsor 16.43: Schumann: Novellettck 17.30; Az indiai klasszikus zene 18,05; Dráma és opera — Shakespeare és Verdi Otellója 19,05: Szabó B. István könyvszemléje — (ism.) 19.15: Francia muzsika 20,05: Kapcsoljuk a müncheni HerkulPstermet — Haydn: Teremtés — oratórium Közben: Kb. 21.30: A regéét varromok — riport Kb, 22 25: Operaáriák 22,35; Rockujsag