Délmagyarország, 1986. május (76. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-31 / 127. szám

49 Szombat, 198G, május 31. Mecenatúra és formái Művész is a piacról él, a mecenatúra, az alkotói tevékenység támogatása úgy­szólván egyidős a művészetek öneszmélésének történetével. Hegygerincen minden fényesebben látszik, se szeri, se száma a mutatós példáknak. Orlando di l.assust a pápa, Mozartot a hercegérsek, Wagnert a bajor király támogat­ta, ha nem is egyforma szívélyességgel, ám a munkájukhoz nélkülözhetetlen apanázzsal. De hogy valami közelebbit is említsek: a hivatásos Danubius vo­nósnégyes bájos hölgyeit, például az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság vet­te egyenesen státusba, érzékletes bizonyságaként, a cég szivén viseli Baja kul­turális-zenei életének sorsát. Napjaink gazdaságszigorát tekintve ritka ambí­ció: vonósnégyes a vízügynél. A hetvenes évek végétől megválto­zott a művészeti alkotómunka szá­mos feltétele — olvasni a jelentés­ben, melyet a művészeti mecenatúra helyzetéről tárgyalt közelmúltban az MSZMP szeged városi végrehajtó bi­zottsága. — Új követelmények fo­galmazódtak meg, folytatódott a művészeti élet irányításának decent­ralizálása, így a mecenatúra elveinek érvényesítésében is fokozott felelős­ség hárul a város párt-, állami tes­tületeire, a tömegszervezetekre, a művészeti szövetségek helyi csoport­jaira. Ennek jele, a megváltozott körül­mények, egy új helyzet fölismerése késztette a párt helyi végrehajtó bi­zottságát áttekinteni — ilyen formá­ban, keretek között, hosszú idő óta egyedülicn — a művészetek támoga­tásának rendszerét, azután is, hogy az ügy letéteményese, a városi tanács ís foglalkozott vele. A pénz ugyanis itt van, a tanácsnál. A néhai egyházi, királyi, mágnási és egyéb előkelőségi mecenatúra helyét az állam örökölte. Nem kizárólagosan, de lényegét te­kintve első számú feladatként, úgy ís, mint területgazda. Ám amikor fontolóra vesszük, mi minden tarto­zik ide, meddig terjednek a határok, — egyrészt merhetjük tágabban értelmezni a mecenatúrát, mely vo­natkozhat egy zeneiskola fönntartá­sára éppúgy, mint mondjuk a helyi képzőművészek alkotásai iránt meg­lendülő, financiálisán is tapasztalha­tó lakossági érdeklődésre, — másrészt pedig, ebből követke­zően, a támogatás forrását, a támo­gatók körét sem szeretnénk leszűkí­teni a tanácsra; szabad a gazda, mert például a termelés frontjáról lehet is, kell is beszélni. ra Lépten-nyomon hallani, nem él eléggé lehetőségeivel Szeged a művé­szetek ' patronálásában. Hogy könnyű szívvel engedi tova értékeit, tehetségeit. Hogy nem tud igazán vonzóvá lenni egy-egy ágazat számá­ra. S mivel a mecenatúra tanácsi re­szort, a szemrehányásokat leginkább oda adresszálják. Nem szeretnék a hívatlan prókátor álarcában tetsze­legni, hisz jó néhány jogos indulat feszül a panaszok mögött (e helyütt eleget magam is sóhajtoztam már), mindazonáltal méltánylandó körül­mény, ha ennek a városnak az elmúlt évtizedek során túl sok mindene tá­madt. Túl sok szellemi, kulturális­művészeti vagyona ahhoz, hogy bár­melyik jogos igény formálhassék a támogatásra. Márpedig méretes buk­szából kétfelé osztani vagy húszfelé — nem egészen mindegy. Szabadtéri játékok? De hát ott van a színház. A kettő együtt meg olyan széles szezon, nehéz győzni okos elosztássalf, Iskolaváros? Mióta vágyálom egy igazi művelődési köz­pont. Pompázatos épületbe költö­zött a Somogyi Könyvtár. De hát a város egyetlen komoly filmszínházát áldozta föl, hosszú évekre, megmen­teni zenei életét, operakultúráját. Máig sincs méltó otthona az Alföld legjelentősebb szimfonikus zeneka­rának. Felépült viszont — csupán az utóbbi évekből — a televízió székhá­za, készül a rádióstúdióé; meg persze a nagyszínház. Csakhogy, nyújtja markát a képzőművészet is (város­kép!), nem beszélve arról (jóllehet érintőlegesen tartozik csak ide), mi­nő bástyáit építette ki e tájékon ma­gának a tudomány. Ismert dolgok, minek sorolni tovább., Hogyan érvényesül a mecenatúra? Közvetlen formái az értékteremtés ben nyilvánulnak meg, alkotások lét­rehozását segítik, közvetve pedig a művészi munka feltételeinek megte remtéséhez, fejlesztéséhez járulnak. Legfontosabb területéhez, a kulturá­lis, művészeti és művészetoktatási in­tézményeknek fenntartásához, mű­ködéséhez a városi tanács adja pénz­ügyi fedezeteit. Az utóbbi évek legje­lentősebb vállalkozásaként befejezé­séhez érkezett a színház rekonstruk­ciója, jóidőre garantálhatja a színvo­nalas színházi-zenei életet; most majd tartalommal megtölteni lesz az igazi feladat, ami mégis csak kelle­mesebb, bár csöppet sem jelentékte­lenebb gondokkal jár. valamelyest javultak a szimfonikusok próbalehe­tőségei, változatlanul súlyosak azon­ban épületfeltételei a zeneoktatás­nak: zsúfoltak a termek, megoldat­lan a hangszigetelés, nincs lehetőség az instrumentumok javítására, kar­bantartására Általában problémát okoz, hogy az állami támogatások reálértéke képtelen lépést tartani az emelkedő üzemeltetési, fenntartási költségek­kel. A tervezett új gimnázium költ­ségvetéséből kikerültek a művészeti alkotások, holott egy iskola hadtáp­ja a közművelődésnek, s mint ilyen, esztétikai nevelőhatása, a környezeti kultúrában betöltött szerepe, funk­ciója vitán felül áll. Lakások, műter­mek ?Egy város nemcsak vonzó kül­lemével, pezsgő szellemi életével csá­bíthatja a letelepedni szándékozó (meg persze a benne élő) művésze­ket, hanem olyan „hétköznapi gesz,­tusával" is, hogy megfelelő lakáso­kat biztosit, nyugodt feltételeket az alkotómunkára. A színészekre, ze­nészekre jóval több figyelem jutott az elmúlt évtizedben, mint koráb­ban. A hatvanas évek végén tíz mű­termes lakást, később a Széchenyi té­ren újabb kettőt juttattak képzőmű­vészeknek. Mindazonáltal a garzo­nok azok garzonok, s a műtermeket is többen lakni, nem alkotni használ­ják; hiába, szűkösek a viszonyok. Ahhoz pedig, hogy mondjuk egy harsonás odahaza gyakoroljon, a szomszédoknak is akad pár kereset­len szavuk. QD Félmilliót költött 1981-től a városi tanács köztéri alkotásokra, azok fel­újítására. A házasságkötő termek dí­szítésére hirdetett pályázatokat jó­részt helyi művészek nyerték, egyéb­iránt azonban szerényebb arányban kapnak megbízást, amit sokan zo­kon vesznek. Mint általában, az éremnek ezúttal is legalább két olda­la van. Egyrészt nem árt, ha a város­kép tervezői nyitottan gondolkod­nak, s máshol élő, jelentős művészek fölkérésétől sem zárkóznak el — ugyanakkor előfordul, hogy helyi al­kotók fölverik a taksát, irreálisan magas árat.szabnak egy-egy megbí­záskor. Jogos a város igénye: ha egyébiránt a mecenatúra különböző eszközeivel támogat egy művészt, Ő is viszont-támogathatja a várost. Miközben az elmúlt fél évtizedben tizenöt szegedi szerző harminchárom önálló kötete jelent meg országos ki­adók gondozásában, a város tizenöt intézménye majd száz irodalmi-mű­vészeti-kulturális kiadvány publiká­lására vállalkozott. Csak a zenemű­vészet terrénumán: húsz új mű szó­lalt meg Szegeden, ami a tanács föl­kérésére született a mai magyar zene hetére vagy a kamarazenekari na­pokra. Másfelől viszont bosszantó figyelmetlenség, hogy az árvíz cente­náriumára készült Páskándi-drámát, A szélmalom lakóit például a szin­házvezetés soros válsága folytán el­bliccelték, s a budapesti Nemzeti mutatta be — holott Szegeden ren­delték, fizették. A mai magyar drá­ma kínzó hiányából, szükségéből fa­kadtak meghívásos pályázatok a sza­badtéri játékokra és az új, pontosab ban újjáépülő színházba — az előbbi zátonyra futott, az utóbbit majd lát­juk; a hírek szerint közelesen öt be­mutatóra lehet számítani. Értékteremtésre ösztönöz a tanács 1979-ben alapított alkotói támogatá­si szisztémája, ami részint komo­lyabb vállalkozásokra buzdít, részint fiatalok megnyeréséhez segit — pá­lyázatok révén évente 10—14-en ré­szesülhetek belőle. A keret -azóta változatlan (100 ezer forint), a dijak reálértéke azonban csökkent, kevés­bé ösztönöz ma már, ám fölülvizsgá­latuk azért sem indokolatlan, mivel eléggé bizonytalan a sorsuk, nem ki­sérik figyelemmel az eredményt, a támogatás mögött gyakorta nincs semmilyen produktum. Az elbírálás demokratizálásával, illetékes művé­szeti szövetségek, szakemberek véle­ményezésével az ilyesfajta va banque elkerülhető. Egy időben kiadott a város alkotói dijakat, volt Ifjúság Szegedért plakett — később a me­gyei alkotói dij, az szmt Juhász Gyula-díja és a fölterjesztés maradt országos kitüntetésekre. Nem biztos, méltányosan. Szeged megyei város, ahol koncentrált a szellemi-művésze­ti tőke, ezért a helyi ösztönzésnek komolyabb formáiról lemondani gyakorlatilag alig jelent többet, mint beérni holmi vigaszdíjakkal. Meg­győző vélemény: ne mindenkit tá­mogasson a város, csak a valóban te­hetségeseket, de azokat ösztönzően. •D Párt- és tanácsi bizlatásra régeb­ben nagyvállalatok, szövetkezetek is kezdeményeztek szocialista szerző­déseket, többnyire képzőművészek­kel. Jó évtizede azonban nemigen akadtak követők. Szegeden mind­össze három cégnek van ilyen — máskülönben gyümölcsöző — kap­csolata hat alkotóval, de Hódmező­vásárhelyen például tizenhat üzem, szövetkezet adományoz munkajutal­mat évente az őszi tárlaton eredmé­nyesen szereplőknek. Bizony gyá­moltalan a gazdasági szféra készsé­ge, eltekinteni tőle mégsem szabad könnyű szívvel. A képzőművészetnél maradva: a mecenatúra formái az ál­lami és közületi vásárlások is, me­lyek napjainkban a különböző or­szágos és helyi kiállításokon évente két-három alkotót érintenek. A vá­sárlásokra fordítható összegek ugyanis valamennyi területen folya­matosan apadnak — a Képcsarnok Vállalat és a viszonylag friss gmk, a Paletta Geléria segiti, nem is ered­ménytelenül, hogy a művek'a vá­sárlókhoz eljussanak. A fontosabb fórumokon 85—100 kiállítást ren­deznek évente, többnyire a múzeumi hálózat, illetve a művelődési köz­pontok közreműködésével. Az utób­bi időben országosan tapasztalni épí­tészek, belsőépítészek és képzőmű­vészek együttműködését különböző épületek tervezésében. Szegeden sincs ez másként, jóllehet a városi beruházásokban egyre szűkülő anya­gi lehetőségek zord korlátokat szab­nak — előfordul, hogy a kelleténél is zordabbakat. * Az amatőr művészeti mozgalom legszervezettebb ága a kórusmozga­lom. Szegeden hetven énekkar is mű-^ ködik, szakszervezeti, üzemi, szövet­kezeti támogatással, amelyek mérté­két természetesen az adott cégek anyagi képességei szabályozzák. S hogy mennyire nem lehet lemondani a gazdasági szféra mecenatúrájáról, ékes példája, hogy a város — messzi környék — egyetlen félhivatásos oratóriumkór.usát, a nagy hagyomá­nyú Zenebarátokét jó pár éve a Dé­lép is finanszírozza. De ne feledkez­zünk el a Szeged Táncegyüttesről, a JATE, az Olajbányász Bálint Sán­dorról elnevezett, illetve a Délép Napsugár Táncegyütteséről, melyek­nek fönntartását, működését látvá­nyosan garantálják. Föllépési lehető­ségeik úgyszólván korlátlanok, de rendszeresen járnak külföldi feszti­válokra is (a Szeged Táncegyüttes­nek csak az elmúlt hetekben két cso­portja járta meg Nizzát): hírét-nevét öregbítve Szegednek, a város kultú­rájának. KATONA JUDIT Lámpások Tanítóim, akiktől felragyogtam és pislákoló, gyönyörű fényem támadt, most számonkérőn néztek: nem tudom helyét az álmok katedrálisának. Rátok nyitok nyikorgó, régi ajtót, leírtam százszor: készülök minden napra. Szorongva állok, hű szavaitok várom, s hogy csak ráhull egy kéz fakó hajamra. Nem radírozok kenyérgalancsinnal, és tudom még a Himnuszt, egyszeregyet, s eltűrnék körmöst, fájó tenyerest, ha ifjúságom lehetne a kezdet. Szeged műemlékei 31. AZ UJ ZSOTER-HAZ NIKOLENYI ISTVÁN L A Klauzál tér I. számú épület „Műemlék, Új Zsólér-ház"-ként ismert, kora eklektikus stílusú, 1873-ban épült. A várost újjáépítő királyi bizottság székhelye." A három utcára szóló kétemele­tes lakóházat Zsótér Andor építtet­te. Földszintje domborúra kvade­rezett, nagyméretű félköríves záró­dású kapukkal és üzletekkel. Kap­csolt ablaksorai felett az első eme­leten egyenes, a másodikon timpa­nonos párkányok. Homlokzatai fogazott párkánnyal zárulnak. Az U-alakú épület két végében, a ka­puk feletti finom kiképzésű vasrá­cson az építtető ma már hiányos névbetűi. Tágas kapualjai klasszi­cista formát mutatnak, a Széchenyi tér felőliből nyíló lépcsőházában gazdag rajzú, legyezős öntöttvas korlát. Hasonló, de egyszerűbb a korlát az udvarról nyiló középső lépcsőházában. A három házból álló „háznégy­szög" első épülete, melyről 1874 nyaránt Írták, hogy Kaluzál téri ol­dalán „Allemann és társa" cukrász­dája lesz. A cégfelirat egy része lát­szik Lauscher egyik árvizfelvételén. A ház két árvízkárosultja: „Házig Péter cukrász, Allemann János ká­vés". Az épület a nagyárvízkor és az 1880-as években is az építtető tulaj­dona. A hires Virág cukrászda ma is földszintjén működik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom