Délmagyarország, 1986. május (76. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-24 / 121. szám

Szeged műemlékei A KISS DÁVID-HÁZ BAK IMRE: NAP, MADÁR, ARC POLNER ZOLTÁN Olvasópróba egyik mondja: nem bolond ez másik mondja hal nagyfröccsöt színész mondja im nagyságos király Burgund és Frankhon fejedelmei jó reggelt urak kint dobrokoltak a fuvaros lovak bent zajlott az élet akár a Globe-színpádán se direktor se kritikus itt különben is vadászati tilalom volt a művészekre elefántcsonttoronyban a főmaestro a cethal hasában a díjosztó bizottság csupán a pacalok gőzölögtek a neonfényben transit universum grand provinciai Kis Hungaria gyerünk most már egyik mondja másik mondja csak fizetnénk . színész mondja mylord én bűntelen vagyok legyünk egymáshoz irgalommal halljak felőletek nemsokára most dologra mensek díszítik. A féloszlopos, hosszú kapualjakból nyiló lépcsőházakban gazdag rajzú öntöttvaskorlátok. Hasonló rajzolatú a négyzetes udvar konzolos függőfolyosóinak korlátja. 1871 elején a palota „vonulának" kijelölésével osztották ketté a régi Széchenyi teret. 1872. október 4-én már itt hirdeti kalapraktárát Lemle Miklós. Bietler 1872-es sorozatának két fényképe a Széchenyi tér felől, Letzter 1876-os sorozata a Klauzál tér felöl örökítette meg. Az árvízkor még Kiss Dávid tulajdona (a károsultak 17-en vannak), míg az 1880as években az örököseié. Szombat, 1986. május 24. 103f Közelmúltunk történelme Nagy hatású filmsorozattal ünnepelte a televízió felszabadulásunk 40. évfordulóját. A fiatalokat, az öregeket, a szemtanúkat és a közelmúlt történelmét csak könyvből ismerőket emlékezésre, továbbgondolásra, vitára ösztönözte. Iskolások, gyerekek kezdték a film láttán kérdezgetni szüleikel. Felnőtt fiatalok forrásmunkákat kerestek, középkorúak, idősek életük epizódjait idézlék fel. A sorozat címe is telitalálat: Velünk élő történelem. Közelmúltunk, megélt, álélt történelmünk. Lelkesedésünk és kiábrándulásunk, megtorpanásunk kora. Apáinké, nagyapáinké és a mi korunk. És tények, adatok. Jól ismert, tudott, alig hallott, vagy éppen most először publikált dokumentumok. A sorozatot szerkesztő Berecz János ma az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Most is sajátjának érzi e jelentős vállalkozást, a Velünk élő történelem cimű sorozatot, mely a XXVI. Miskolci Tévéfesztiválon Miskolc város nagydiját nyerte el — Miért tartotta fontosnak ezt a témát ? Miért vállalkozott arra, hogy írója, szerkesztője legyen, s hogy a képernyőn is megjelenve kommentálja, értékelje, értelmezze az elmúlt évek történelmét? — Amikor a Népszabadsághoz kerültem, felvetődött bennem, hogy a negyvenedik évforduló jó alkalom az elmúlt évek nagyobb szabású áttekintésére. A megvalósításhoz a tévé kínálkozott, mint leghatásosabb eszköz. A televízió is készült ilyen történelmi visszatekintésre, de még nem volt tervük. Megírtam a szinopszist, az ötlettárat. Alkalmasnak tartottam az időt, 1957-ig részletesebben, tematikusán, majd azt követően kronológia szerint tárgyaljuk az eseményeket. Ügyelve arra, hogy mindenkit, aki tevékeny részese volt a korszaknak, megidézzünk. A történelmi hűségre történészcsoport vigyázott, minden résznek külön felelőse volt. Hogy szükség van ilyen, a közelmúlttal foglalkozó filmre, sorozatra, arra éppen korábbi miskolci zsűrielnökségem idején döbbentem rá. Amikor is egy, az ötvenes évekről szóló film vetítésén (a talán mulatságosnak szánt) vastapsot, lelkesedést, a mai fiatalok egyáltalán nem nevették meg, inkább érdeklődéssel, vagy csodálkozással nézték. — Hogyan válogattak a bőséges anyagból? — Sok volt az anyag, legalább 2—3 órányi film minden részhez, s aztán élő szereplők, az interjúk, a memoárok. Igyekeztünk a legjellemzőbb, a legtöbbet mondó képsorokat kiválogatni. Néhány villanással a hangulatot felidézni. Például Sztálin halálát a moszkvai ravatal és a budapesti utcákon álló tömeg képével. Láthatták Rákosit és Nagy Ferencet. Hegedűs Andrást, amint a varsói szerződést javasolja, olimpikdnjaink megérkezését. Megannyi átélt, megélt pillanatot. Amelyekre még jól emlékeznek az idősebbek, és amelyek megdöbbentik a fiatalokat. A sorozat részei egy-egy órányi időt töltöttek ki. Természetesen egy korszakot ennyi idő alatt nem lehet teljességgel tárgyalni, csak jelezni, vázolni és újabb kérdéseket felvetni. A néző érdeklődését egy sor kérdés iránt felkelteni. — A miskolci fesztiválra az 1953—56-os időszakkal foglalkozó Válság és kibontakozás című részt nevezték. Miért éppen erre a részre esett a választásuk ? — Személyesen nem vettem részt a döntésben. De egyetértek a választással. Magam is ezt, a sorozat ötödik, vagy a megelőző negyedik részét javasoltam volna. Miért? — Az ezekben a részekben tárgyalt időszakról volt a legnehezebb szólni. Hiszen annyi jót és rosszat elmondtak már róla. A felszabadulás, az újjáépítés, a fényes szelek korszakának lendületes jó hangulata máig hiteles. Épült az ország, Dunaújváros, a Népstadion. A sorozat negyedik részében az ötvenes évek a téma, amikor még épült az ország, de már feszültségekkel volt terhes a levegő. Az ötödik részben 1953-tól 1957 május elsejéig tárgyaljuk az eseményeket. Mindezt úgy kellett feleleveníteni, hogy meglássák a válságot, a robbanást, s azt, hogy szükség volt a forradalmi ellentámadásra. — Gondolnak a sorozat folytatására, egy-egy téma, korszak bővebb kifejtésére? — Most készül egy több részes sorozat, amely 1956-tal foglalkozik, ugyancsak a Velünk élő történelem felcímmel. — Ön is részt vesz benne? — Mint eszmei irányító. Nem jó, ha egy téma egy emberhez kötődik. De minden héten ott vágyok a tévében a megbeszéléseken, most olvasom az első forgatókönyvet. K. M. A Klauzál tér 3. szám alatti épület „ Városképi jelentőségű, Kiss Dávid-ház néven ismeri, eklektikus stílusú, 1872-ben épüli." Nagyméretű, négy utcára szóló elegáns bérpalota, földszintjén üzlethelyiségekkel és két bejárattal. A név-betűs és házszámos kapuzatok feletti, hosszú babás erkélyt csigás konzolok tartják. Egyenes záródású ablakai között: féloszlopok felett: a kiemelt részeken íves párkányok. Homlokzatain a keskeny konzolokon nyugvó párkány fölé hat bástyaszerű építmény emelkedik. Földszintje erősen kváderezett, emeleteit csigás, leveles ornaGyermekrajzok — gyermekvágyak A gyerekek elmélyülten rajzolnak. Házakat, utcasorokat, útkereszteződéseket, autót, és villamost. Péter igyekezetében az arcát is összemaszatolja. Ági a nyelvét is kidugja, úgy koncentrál. Kati rajzlapján csak úgy izzanak a szinek, kisütött a nap, s a kép sarkába odarajzolta saját magát és kistestvérét. A gyerekek elmélyülten rajzolnak. Lerombolt házakat, fegyveresalakokat, tankot és repülőt. Egyikük rajzának az a cime; Átkelés a folyón. A másik rajzon újjáépülő házak láthatók. A harmadikon a rajz készítője áll, szeméből könnyek hullanak halott kistestvérére. Néhány kocka egy dokumentumfilmből. Néhány képsor, amely megdöbbentőbb, mint bármily szépen megfogalmazott mondat. A tények szűkszavúak, az összehasonlítás gondolatokat ébresztő. A gyerekek rajzolnak. Azt rajzolják, festik, amit látnak maguk körül, ami foglalkoztatja őket. Ahogy ismereteik bővülnek, ahogy megismerik a valóságot, a környező világot, úgy akarnak rajzban is „igazságokat" elmondani. Lerajzolják, amit látnak, s amit látni szeretnének. A magyar kislány testvért rajzolt magának — pedig szüleinek egyetlen gyermeke. A vietnami fiú új házat, virágokat. Gyerekek és rajzaik. Gyerekek és vágyaik. A gyerekek alkotókedve, fantáziája gazdag, kimeríthetetlen és bonyolult. A hat-hét éves már mindent el tud mondani rajzban. Ahogy mindenre van szava, mindenre van vizuális jele is, mindkettő természetes szükségleteiből fakad. Le tudja rajzolni az idő múlását, a térbeli viszonyokat, vonalakkal, formákkal, színekkel jellemezni tudja a jó vagy a gonosz „szereplőket". De rajzolni tud már a másfél, kétéves gyerek is, ha papirt, ceruzát adunk a kezébe. Előbb csak azt érzékeli, hogy a ceruza nyomot hagyott a papíron, aztán már élvezi a játékot, a szabálytalan irka-firkát, az „alkotást". A saját firkájában találja meg először a gyermek környezete formáit. A függőleges vonalakkal a fát, a kerítést, a vízszintessel az asztal lapját, a földet azonosítja. S ahogy a felnőttektől, a mesekönyvekből látja, úgy formálja az alakokat, a növényeket, az állatokat, a napot, a holdat, a csillagokat. A mi gyerekeink rendkívül kifinomult forma- és térlátással rendelkez nek. Meglepően jól adják vissza környezetüket, tárgyaikat. Természetes vágyaikban — mint a mesékben, népmesékben — az igazságot viszik diadalra, a jó elnyeri jutalmát, a rossz büntetését. Kívánságaik — játékok, új ruha, színes ceruza vagy egy kistestvér — megjelennek rajzaikban. De a világ sok országában még nem ilyen természetesek, gyermekiek a vágyak. Sok helyütt egy falat kenyér, egy könyv, egy kényelmes ágy vágyaik netovábbja. Gyermekek ezrei éheznek, fáznak, gyermekek ezrei nőnek fel iskola, tanulás nélkül. Gyermekek ezrei kényszerülnek kenyérkereső munkára nyolc-tízévesen. A gyerekek örömüket lelik a rajzolásban. Ezért is működik egész sor iskolában, művelődési házban, múzeumban gyermekrajz szakkör. Az egyikben mesét illusztrálnak, a másikban gyurmát formáznak, a harmadikban játékokat, játszóteret terveznek. Rajztanárok, festőművészek, szobrászok a vezetői azoknak a gyermekszakköröknek, ahol papírkivágásokkal, textilragasztással, bábfigurák tervezésével vagy játékformázással foglalkoznak. Az óvodás vagy iskolás korú gyerekek korlátlan fantáziával rajzolják, festik le környezetüket, rajzolnak az aszfaltra, befestik a falakat, játék állatokat, bábukat, megmászható, kívülbelül bejárható játékokat szerkesztenek. Élvezik a játékot, az alkotást. S mi felnőttek szeretettel és kicsit elfogódottan vesszük kezünkbe munkájukat. A jövő nemzedék igéretét. KÁDÁR MÁRTA