Délmagyarország, 1986. május (76. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-24 / 121. szám

Szombat, 1986. május 24. 104f Csapszeg nélkül? Sajnos, vele jár a/ elei lel. hogy elindul valaki reggel ott honról, es a rádió ad rola Inri nemsokara. Nekiment egy Iának kocsistól, nekiment cg> másik autónak, vagy ö találkozott Oss/e egv kóbor másikkal. Azt mondja a rádió, a balesetei műszaki hiba oko/la. Megnyugszunk azonnal, meri nem itta le magai a sárga lóidig, sói egy gramm szeszt se találtak benne, nem is aludt cl útközben, a reflexei se bénultak meg. a szive se állt meg, csak műszaki Hiba jón kózbe. Nem is számítunk rá, hogy valaha is megtudjuk, melyik csavar lazuli meg. miért esell ki a kerek. Néha-néha a/éri bizunk benne, előveszik a szerelőt is, aki olyan állapotban adta ki keze közül a nagy buszt, hogy kiegyenesítette a szerpentinen a kanyarokat. Ha egyáltalán elő lehet venni. Az is megesett már. hogy a szerelőműhely főnökét vették elő, mert neki látnia kellett volna azt is, amit nem végeztek el a munkatársai. Erről azonban annyira ritkán hallunk, belénkivódik már az a rossz meggyőződés, hogy a műszaki hiba egyúttal fölmentést is jelent a következmények alól. Sajnos, jelenthet is néha. Ki tehet arról, hogy a kismillió alkatrészből három, tizenöt vagy százkettő eppen nem kapható? Ki lenne hajlandó végigbogarászni a kereskedelem őserdejet, miért nincsen? Mert meg se rendeltek? Kinek kellett volna jeleznie, hogy elfogyott, kinek aláírnia a megrendelőt, kinek visszaigazolnia, és kinek betartania az Ígéretet? Akkora apparátusunk nekünk talán soha nem lesz. Azt irja az újság valahol, „bevizsgálatlan" alkatrészekel építettek be a maszek javitók is, ha egyáltalán ilyet is kaptak. Tíz tételből legföljebb hét van a boltban, de a hiányzó három miatt akár generációk állhatnának ki a forgalomból. Csak a tízre számítva három! Azért a legjobb a kel kőkorszaki szaki kocsija, mert az lábhal hajtódik. Legföljebb a sarkuk kopik el, ha sokat fékeznek. Bonyolult históriák születhetnek ebből, belegondolni is elég. Az ősködbe, a végtelenség homályába futhatnak a szálak. Ki tudná megmondani, ha elad valamelyik kulföldi cég nekünk akármilyen herkentyűt, miért nem ad hozzá azonnal pótalkatrész! is? Azonnal, és folyamatosan. l ehel, hogy mi nem rendelünk, meri ezer más bajunk is van. I.ehel, hogy ő nem kuld, meri neki is ezer baja van. Nem elhessenteni akarom azokai, akik eddig velem tartottak, és nem is belenyugodni a lehetetlenbe, de jobb, ha a hazai áricrckre térünk ál. Azi mondtuk az előbb, a műhelyfőnököt veszik elő, miért nem ellenőrzött. És akit ellenőriznek ? Akit rajtakapnak, hogy kedveltjei számára rakosgatja félre, ami jó, és szériában szereli he a gyöngéi ? Ha egyébként lapátra való lenne is, ezi a lépést ő nyilvánítaná műszaki balesetnek. Nem tudom az okokat, mert arról nem sokai ir a rövidke tájékoztató, de olvasom az újságban, hogy azonnali hatállyal elbocsátották a népi ellenőrök vizsgálatai alapján a gépipari technológiai intézel meg se nevezett igazgatóját és ugyancsak névtelen ket igazgatóhelyettesét. Ahhoz, hogy ennyire megnőhessenek a bajok, többek közölt az is kell, hogy jó sokáig senki ne háborgassa őket. Amikor végre kopogtattak az ellenőrök, nyilván elháríthatatlan műszaki balesetnek fogiák föl ők is. Haszonrészcscdési szerződésekről és javadalmazásokról szól az újság, ez pedig azi is jelentheti, hogy egyesek érdemtelenül is többet kaphattak, mini mások alapos indokkal. A világ minden kincséért se akarom őket ismeretlenül hántani, csak arra utalnék csöndesen, hogy annyit beszéltünk a differenciálásról, kirojtolódzott a szánk már, de nem gondoltunk rá, micsoda visszaélések lehetnek ebből is. Hallom, egyik igazgatónkat azért nem volt hajlandó újraválasztani a vállalati tanács, mert kiderült róla ugyan, hogy nem ért a szakmájához, a fölfelé ájtatoskodas kora viszont lejárt (talán), de a saját zsebére, és a körehez tartozók javára nagyszerűen tudott differenciálni. Lehet, hogy az igazgató most is elkerülhetetlen balesetnek fogja föl, hogy kiesett a pikszisből, de lám, a balesetek is lehetnek hasznosak. Arról is beszélnek, tönkrement a vállalat, amelyiknek eddig csak a kitüntetéseket akasztgatták a nyakába. Külön falat kellett már építenie, hogy elférjenek a plecsnik és a zászlók. Igaz, évek óta susogja a köznép, hogy bajok vannak, és előbb-utóbb mérleghiány lesz a vége, de nem nagyon hallgatott rájuk a világ. Ekkora vállalatról föltételezni ilyesmit? Agyon kéne verni, aki képes rá!. Egyik ősszel már holtbiztosra vették, hogy elúszik, szanálni kell majd, de működésbe lépett egy belső mechanika. Ha szanalnak bennünket, úgyis csökkentenünk kell a létszámot, vegyünk föl tehát most annyit, amennyitől majd meg kell szabadulnunk, és a végén meg se érezzük. Mintha tűzzel akarnánk lángot oltani! A madzag ugyan majdnem beszakadt, de a monopolhelyzetből fakadó, vele együttjáró kiszolgáltatottság képes volt előre számlázni annyit, amennyi kihúzta őket a csávából. Most kezdett el működni a téves automatizmus. A fölöslegesen fölvett embereket nem lehet elbocsátani azért, mert mégse lett mérleghiány, őket tehát el kellett tartaniok. Ki tartja el a fölösleges embereket? A nem fölösleges. Csakhogy amikor látta, hogy többen és jobban szívják a vérét, mint azelőtt, és amikor a fizetése szinte fillérrel se emelkedett, oldalt távozott. Maradt a sok léhűtő, nem volt, aki dolgozzon, a hatalmas összereccsenés elkerülhetetlen lett. Régóta tudjuk, a kicsike cégek könnyebben átállhatnak az új szisztémákra, a nagyokra más magyarázatokat szoktunk mondani. Pedig csak akkora baj volt itt is, mintha az autóból kiesne egy csapszeg. A szerkezet forog tovább, veszi a kanyarokat, mintha semmi nem történt volna, egyszer aztán átlibben az ellenkező oldalra, összetalálkozik a vétlen autóssal, el is gázolja, sőt tovább vágódik, a járdán várókat is megtizedeli. Valakinek tudnia kellett volna, hogy csapszeg nélkül nem mehet a kocsi. Ha kopik, akkor ki kell cserélni, és úgy kell a helyére tenni, hogy ott is maradjon. • Minden balesetre fölkapjuk a fejünket, akkor is, ha soha meg nem tudjuk, kivel történt. A cégek balesetei mintha szaporodnának. El tudjuk könyvelni magunknak, hogy kiesnek az idő (= a mechanizmus) rostáján, mert ha mozdul a rosta, mindig többen kipotyognak belőle, de ha a felejtés, a hozzá nem értés szedi áldozatait, akkor föl szoktunk tenni egy másik kérdést is, feleletet se várva rá: senki nem vette észre, hogy ez lesz belőle? Emberroncsok szoktak kikerülni a műszaki balesetekből, és legtöbbször tönkremennek, használhatatlanná válnak azok is, akik alatt a toronyépület omlik össze. Emberi tartásunk kivánja, hogy sajnáljuk őket. Jó lenne azonban a tanulságot is levonnunk belőlük. HORVÁTH DEZSŐ KASSÁK LAJOS Invitálás a hosszú útra Vérrel és síelővel teljék meg a szó amit kimondok. A fecske nyilröpulésével szálljon más profán szólamok között a fény térben és legyen kinyilatkoztatás vokális zene hirdetőoszlop minden mindenkinek akik a múló idő hátrahagyott iszapjában rejtőzködő kincseiket keresik. Róluk és nekik énekelek. És több ez mint az éjjeli nr dob verése mikor az égő falu népét riasztja és más mint a csordába verődött farkasok üvöltése. Emberi hang a testvériség pehelybe burkolt szavai. Áttörnek az éjszaka zsúfolt árnyain hogy megpengessék a virradat húrjait kézenfogják a gyermeket aki ártatlan szemeit most nyitja ki a világra és sírva távolodik anyja szoknyájától. S talán ő az aki nem tévedésből fogamzott akit nem sodornak el a véletlenek aki megtalálja szerencsecsillagát s a koszos dudvával benőtt romok helyén építeni kezd üvegből szerkesztett városokat falvakat a zöld övezetek karjai közt. Ezt a gyermeket köszöntse kísérje és vonzza magához énekem s mini akikel rokoni szálak fonnak össze ne szégyeljúk ne Irigyeljük ne gáncsoljuk el egymást az úton mely hajnalunk kikölőjébe vezet. mm A szegedi vár A történetírás olyan, mint a harmoni.ka: összecsukva kis helyet foglal el, széthúzva tízszeresét is. A szegedi vár történetét meg lehet irni olyan tömören, ahogyan 1979-ben e hasábokon és azóta Szegedi örökség című könyvemben (1983) olvasható, de íme, önálló könyvet, monográfiát is lehet róla írni csaknem kétszáz lapon. A helytörténetirás nem bennszülöttek monopóliuma. Veress D. Csaba nem szegedi. Eleddig annyit tudunk róla, hogy hadtörténész: megírta A balatoni csata címmel (Veszprém, 1976) Veszprém fölszabadításának katonai történetét. A Dunántúl hadi krónikája (1984) címmel az 1944/45. évi harcokat. Várak a Bakonyban (1984) cimmel pedig a veszprémi, pápai, várpalotai vár históriáit. Ez a ke-ttő — hogy nem szegedi, és hogy hadtörténész — érezhető a szegedi várról irt monográfiájában is. Bár meglepően jól ismeri a város tör-, ténetére vonatkozó irodalmat (múzeumi évkönyvet, Somogyi-könyvtári Műhelyben megjelent tanulmányt is idéz), nagyon fontos, a tárgyhoz nélkülözhetetlen művekről nem tud. 1986-ban megjelent műtől joggal várjuk el, hogy ismerje és használja föl a Szeged története 1983-ban megjelent első kötelét (ha az 1985-ben napvilágot látott második kötetet, ismerve a mai nyomdai „átfutási" időt, nem vehette figyelembe). Ám az első kötetben Nagy Zoltán és Kulcsár Péter idevágó fejezetei kikerülhetetlenek. A vár korai történetéről Petrovics István dolgozata (1982) szintén forrásmunka: eredményei sajnos hiányoznak a könyv megfelelő fejezetéből. Hiányzik Heltai Gáspár verses krónikája Mátyás király palástjának történetéről; hiányzik Szántó Imre dolgozata Az 1552. évi szegedi hadjárattól (1968) a Szegedi veszedelem leírásából; Szakály Ferenc közleménye (1984) az 1697-i tűzvészről; Abonyi Lajos (1918) és Albérlő Gianola (1934) tanulmányai a várbeli olasz foglyokról; Szántó Imre dolgozatai a szőregi véres vasárnapról és a szőregi csatáról (Szőreg és népe, 1977; Somogyikönyvtári Műhely, 1983); Békés István hiteles adattára Rózsa Sándorról (Magyar ponyvapitaval, 1966), de főként Nagy Czirók László füzete (A Ráday-kor s a szegedi vár titkai, 1962). Bőven idézhette volna Kováts István önéletírásából a várbontás történetét; fölhasználhatta volna Takáts Endre dolgozatából (Gróf Nádasdy László csanádi püspök, 1943) a Comet készítette 1711-i rajzot; Csajkás Bódog könyvébői (Szeged egészségügyének története a 18. században, 1944) a kórházakra, járványokra vonatkozó adatokat. Nem tud arról, hogy 1823—26 közt Bolyai János mint hadmérnök megfordult a várban; hogy 1848 nyarán Petőfi petíciót nyújtott be a kormányhoz a szegedi olasz foglyok ügyében. Dolgozatában több helyt azonosít régi helyeket maiakkal. Ezt hályogkovács módjára, kétely nélkül teszi, nem véve tudomást a bizonytalanságokról. A Boldogasszony utcát a 21. lapon a Kelemen és a Zrínyi utcával azonosítja, a 68. lapon a Kárász és az Oskola utca között levőnek mondja; ez igaz is, csakhogy nem párhuzamos velük, hanem összekötötte őket, tehát inkább a mai Oroszlán utca nyomvonalán lehetett; ebben Vass Előd és Máté Zsolt is egyetért. Kossuth 1849. július 11-i beszéde szerinte „egy Széchenyi téri ház erkélyéről" hangzott el; akkor valóban egy tér volt a mai Széchenyi és Klauzál tér, a Nagypiac, de a Kárász-ház ma már a Klauzál léren áll. Zavaró a szőregi csata kapcsán a „volt temesvári vasúti hídról" beszélni; hiszen ma valóban csak volt a híd, de 1849ben még nem is volt! Összekeveri a Csongrádi sugárutat a Csanádi utcával, a Tisza Szállót az új Hungáriával s igy tovább... Hadtörténész volta az arányokat billenti föl. A vár történetén jóval túlmenően tárgyalja a török kor csatározásait, a végvári katonák sarcolásait. Javára volt viszont szakértelme az 1552-i és 1686-i várostromok leírásában; ez utóbbi szemléletesebb, mint amit a Szeged története második kötetében olvashatunk. A szőregi csata leírása is élvezetes, de ez is jóval túlmegy a vár történetén. Annál soványabb, amit az újabb kori történelemből nyújt: a börtönné alakított várról még Vajna Károly emiitett, de aligha használt könyvéből sem veszi át a legérdekesebb adatokat, aminthogy a Ráday Gedeon kirá/ybiztossága (és nem kormánybiztossága, még kevésbé bizottsága) sincs jelentőségének megfelelő mértékben képviselve a könyvben. Jellemző, hogy Vajna néhány adatát másodkézből, Ráth-Végh István népszerűsítő művéből veszi; másutt Hegyi Klárát idézi az első forrás, Káldy-Nagy Gyula helyett. Még az is kétséges, hogy Reiznernek A régi Szeged című műve volt a kezében, hiszen akkor nem „év nélkülinek" jelölte volna, hanem a címlapján szereplő adatot közölné: 1884. Többször meg a cimét adja rosszul, névelő nélkül. Hibásan olvasott neveket. Buday Mihályt Berdaynak, Jankovácot (Jánoshalmát) Jarkovácnak, Beba Vechét (Óbébát) Verdiének, Korda Jánost Péternek, Bizinger Andort Bissinger Nándornak, Zseravica Jánost Zserovicsnak irja. Egyszer Todorovic, többször Teodorovic a szerb tábornok. Benitzky lovas nemzetőr hadnagyot ügyvédnek mondja, s nem tudja keresztnevét. Benitzkv Andor (1809—1848) szolgabíró Dugonics András unokaöccse volt; Juhász Gyula szép emlékezést irt róla a Homokóra 1928. december 1-i számában. Sok kcltezésbeli eltérést is talál az olvasó". Legföltűnőbb, hogy Ferenc József árviz utáni látogatását április 15-ére teszi március 17-e helyett. De Szakály Ferencnek a Szeged története első kötetében olvasható fejezeteivel összevetve is számos eltérést találunk. Szakály több krónikás adatot kétségbe von, amelyet Veress tényként fogad el. PL nem küldhetett a török a Szegedi veszedelem után 3000 levágott orrt Isztambulba, ha az elesett hajdúk és más magyarok száma összesen csak ötszáz lehetett. Bármennyire is örülünk a várostörténeti irodalom gazdagodásának, és bármennyire elismerjük is, hogy Veress D. Csaba szorgos, fáradságos munkát végzett a szegedi vár történetének összeállításával, a hiányok, egyoldalúságok és tévedések nem teszik zavartalanná örömünket. (Zrínyi Katonai Kiadó, 1986. — Képünkön a középkori vár északi oldala a Szent Erzsébet templommal, a déli kaputoronnyal, háttérben a Demeter-templom tornyával — Debon Raiconrt hadtmérnök 1686-os ábrázolásának részlete,) PÉTER LÁSZLÓ