Délmagyarország, 1986. május (76. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-17 / 115. szám
12 Szombat, 1986. május 17. DM röviden Úttest - kétéltűeknek Szerenádok Ügy húsz évvel ezelőtt, öregember kopogott be a rosszul megvilágított tanterembe. Tanárnőnkhöz lépett, s miközben az osztály mozdulatlan csöndességgel, merev vigyázz állásban leste a fejleményeket, fülébe súgott valamit. Magányosan élő tanító nénink arca lángba borult. Az öregember üzenetet hozott neki valakitől: dallamokba öntött, szerelmi vallomást. Néma figyelemmel hallgattuk a kopott hegedűből előkúszó nóta hangjait. Vilma néni zavarban volt. Sűrűn emelgette szemeihez zsebkendője csücskét. Aztán Véget ért a dal. A muzsikás meghajolt, kezet csókolt a meghatott aszszonynak, és csöndesen távozott Kedves tanítónk gondolatai messze repültek. Néhány percig szótlanul ült a katedrán, majd fölfigyelve a körünkben oly ritkán tapasztalt feneketlen csöndre, kezébe vett egy piciny cserépbe ültetett kísérleti növénykét, és tűnődő hangon kezdett magyarázni: — A fénytől elzártan fejlődő növény levelei nem termelnek klorofillt... A hosszúra nyúlt, sápadt hajtásokon pedig sohasem fejlődik termés... Az ilyen növények gyöngék. s fény híján előbb-utóbb elpusztulnak ... * Hédi néni gyakran sírt éjszakánként. Sehogy sem tudta megszokni a gondolatot, hogy itt kell maradnia a szociális otthonban. „Csak addig. édes, míg a házat felújítják..." — hallotta minduntalan lánya vigasztaló szavait. Szobatársaival sem barátkozott szívesen. Tél volt, hideg, s nyomasztóan hatott rá az is, hogy feküdt a teremben néhány súlyos beteg ember is. Szeretett volna ablakot nyitni, hogy beáradjon a friss levegő, de hát azt sem szabad. Az öreg házat látta maga előtt mindig, ahol eddig élt A vén diófát látta maga előtt, amint ott áll a kertben. A legapróbb részletek is fontossá lettek most számára. Egyszer azután mégiscsak tavasz lett. Már kinyithatták a parkra néző ablakokat. Éjszakánként csalogány dalolt a bokrok között, valahol messzebb békák kuruttyoltak. És Hédi néni megintcsak az otthonra gondolt. A csöndes kis szobára, hová majd ugyanezeket a hangokat lopja be az éjjel. Szivébe befészkelt a remény. Úgy vélte, most neki szól a természet szerenádja, csak őt vigasztalják az otthon hangjai Az otthoné, ahová — mostmár bizonyosan tudta — nemsokára újra viszszatérhet * Előbb azt hitte, álmodik, Aztán mégiscsak eljutott a tudatáig a fölismerés: a tangóharmonika ott szól az ablaka alatt. Éjjel egy óra volt, holdsütötte május éjszaka. Az erkélyre lépve, meglátta az embert is, kinek ujjai fáradhatatlan fürgeséggel csalogatták elő a hangszerből a régi dallamokat A különös idegen fekete öltönyt viselt. Ott állt az utca közepén, szembefordulva a sokemeletes „betonkaptárakkal", s csak játszott, játszott, játszott, ö meg, a zenétől megbűvölt lakó, mezítláb topogott az erkélyen, a garabonciásokról. esőcsinálókról szóló történetek jutottak eszébe. Végül is senki sem tudja, mi készteti e fura idegent, hogy túlcsorduló érzelmeit belemuzsikálja a meleg, tavaszi éjbe! Később észrevette, ,'nogy már minden erkélyen áll valaki Meglepőnek tartotta, hogy most senki sem kiabál: „Hagyja már abba!" Az idegen pedig tett néhány lépést a házak felé, és csöndesen megszólalt- — Most maguknak játszok, tanácsi szociálisok! A lakók arcára mosoly libbent. Hálásak voltak a muzsikusnak Györe Katalin 22-27" „Szerencsések" a Kállay Albert utca lakói. Történt 1980-ban, hogy szilárd útburkolatot kapott a sáros úttest, történt aztán három év múlva, hogy „olajos" munkásszállót kezdett építeni a Délép. El is készült a szép épület, amihez természetesen betonelemeket kellett szállítani. A fuvart a Kállay utcán át bonyolították. Bizonyítja az apróra tört kocsiút. Mi történt ezután? Semmi! Szomorkodtak az emberek egy ideig, de rájöttek, jobb örülni, mert a közelmúltban volt csőrepedés miatt nem kellett nagy víztől tartani. A hatalmas gödrök víztározóként funkcionáltak. Igazolja ezt Somogyi Károlyné felvétele is. Jó lenne, ha a közeljövőben az úthelyreállítást fotózhatnánk. A.S. BÉKEHANGVERSENY Tegnap, pénteken Kisteleken, a II. Rákóczi Ferenc általános és zeneiskolában az intézmény tanárai, valamint szegedi művésztanárok, és az iskola országos hírű énekkara közreműködésével rendeztek békehangversenyt. Köszöntőt Mucsi Ferencné, a Hazafias Népfront nagyközségi titkára mondott. Az eseményen kitüntetést adtak át a zeneiskolának többéves kiemelkedő béketevékenységéért. OLAJBÁNYÁSZOK BÉRLIK A VIDÁMPARKOT Az újszegedi vidámparkot holnap, vasárnap délelőtt tíz órától délután egy óráig az Olajbányászok bérlik gyermekeik részére. Más csöppségek és szüleik fogadják ezt megértéssel. TUDOMÁNYOS ÜLÉS VÁSÁRHELYEN A Magyar Fül-orr-gégeorvosok Egyesületének délmagyarországi szakcsoportja és a hódmezővásárhelyi kórház-rendelőintézet fül-orrgégeosztálya tudományos ülést rendez ma, szombaton délelőtt 10 órától a hódmezővásárhelyi városi tanács dísztermében. összesen nyolc előadás hangzik el, egyebek között a dobhártyapótlásról, a hallásjavitó műtétekről, diagnosztikai és terápiás lehetőségekről. MŰSOR GYEREKEKNEK Holnap, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel Szegeden, az Olajipari Dolgozók Klubjában Szelet kiabálunk címmel zenés, humoros gyermekműsort rendeznek. Közreműködik a pécsi Szélkiáltó együttes. Várható időjárás szombat estig: Általában napos, száraz idő várható, csupán keleten, délkeleten valószínű még egy-egy zápor. A mérsékelt, változó irányú szél csak zivatarok idejére erősödik meg. A hőmérséklet hajnalban 10 és 15 fok, délután 22 és 27 fok között várható. A lottó nyerőszámai: 21f 24, 44, 75, 81 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a Fertődön pénteken megtartott 20. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 21, 24, 44, 75, 81. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÓ A Szeged Városi Vöröskereszt rendszeres családvédelmi tanácsadó szolgálatot tart minden héten hétfőn délután 2-től 5 óráig, csütörtökön pedig délelőtt 9 és 12 óra között. A Székely sor 21. szám alatti klubhelyiségben várja és fogadja mindazokat, akik családi és egyéni konfliktusaik általuk megoldhatatlannak látszó gondjaikban megoldási lehetőséget keresnek. Akik a személyes beszélgetést valamilyen oknál fogva nem vállalják, problémáikkal levélben fordulhatnak a tanácsadó szolgálathoz, amelynek címe: Szeged, Pf. 102. TANÁCSOK A GYÓGYSZERSZEDÉSRŐL Az egészségvédelmi hónap keretében az idős kori betegségek megelőzéséről beszél Benkő Sándor, a II-es számú belklinika adjunktusa hétfőn délután 2-kor a Paprikafeldolgozó klubjában. Az érdeklődők tanácsokat kapnak a gyógyszerszedéssel kapcsolatban is. Tanfolyam, szociális gondozónőknek Parkban — Cgy látom, szereted nézegetni a fiatal nőket! — mondja aa egyik nyugdíjas a másiknak a parkban. — Miért is ne? Az ember csak egyszer Öreg! Kétnapos tanfolyamot szervez a Vöröskereszt mórahalmi vezetősége május 20-án és 21-én hat község — Mórahalom, Asotthalom, Rúzsa, Öttömös, Pusztamérges és Zákányszék főállású, tiszteletdíjas és társadalmi szociális gondozónői részére. A résztvevők a házi gondozás és betegápolás tudnivalóit sajátítják el itt. Egyebek között a Vöröskereszt és a szociális gondozás kapcsolatáról, a gondozás, az egészség-betegség elméleti meghatározásáról, az idős, beteg ember ápolásának gyakorlati teendőiről, a szociális otthonok feladatairól, egyes speciális gondozási formákról, a foglalkoztatás lehetőségeiről tartanak előadást a módszertani szociális otthon, a Vöröskereszt, a helyi tanács szakemberei, valamint Mórahalom körzeti orvosa. VIDEOFILMEK A VOLÁN-KLUBBAN A rendőrség megköszöni, illetve az Egy zseni, két zaver, egy balek című olasz filmeket vetítik videón ma, szombaton és holnap, vasárnap este 8 órai kezdettel a Juhász Gyula Művelődési Központban levő Volánklubban Kiskerti növényvédelem Kombinált permetezések szükségesek BÉKE-, BARÁTSÁGI GYŰLÉS Az MSZMP Belváros IV/B alapszervezete, az Ortutai Gyula kollégium igazgatósága és pártalapszervezete, a Hazafias Népfront Belváros IV/B körzeti bizottsága és nyugdíjasklubja holnapután, hétfőn délután 5 órakor béke-, barátsági gyűlést rendez az Ortutai kollégium ebédlőjében (Április 4. útja 26—28 ). Beszédet mond Rákai István főiskolai adjunktus, a műsorban közreműködik a kollégium úttörő-kamaraegyüttese. Az ünnepség előtt nyitják meg Seres János festőművész kamarakiállítását. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerelő férjem. édesapa, nagyapa, rokon, KOSZO ANTAI. 62 eves korában rövid szenvedés utrtn örökre itlhagyott bennünket, Temetése május 19-en 13 Órakor lesz u tápéi temető ravatalozójából. A gyászoló esalád. Krtszó Antalne es esaládjai. Tápe. Ostrom utca 2. Fájó szívvel tudaljuk, hogy a szeretett ferj és nevelőapa, KOZr.ONYI SÁNDOR, a nemász nyugdíjasa, életének 79. CvCben rövid szenvedés után elhunyt. Temetése május 20-án, 15 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozó iából. A gyászoló család. Hunyadi J. sgt. 18. Fáidalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szerető férj, drága jó édesapa, nagyapa. após. testvér, rokon es Ismerős. II). FARKAS ISTVÁN 51 Cvi boldog házasság után, rövid. súlyos betegségben 74 Cves korában elhunyt. Búcsúztatása május 21-Cn 13 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család. Csuka u. 6. Fájó szivvel tudatjuk, hogv a szeretett édesanya, anyós, dCdmnma, testvér Cs a legdrágább nagymama. VASTAG JANOSNÉ Török Erzsébet türelemmel viseli, sulvos betegség után május 3-án, életének 65. evében elhunyt. Hamvasztás utáni búesúxtatása május 19-cn, 14 órakor lesz u Belvárost temető ravatalozómból. Emléket orokre megőrizzük. A gyászoló család, Vedres u. 24/1) es KerckzlloltCs u-. 23/H. Gyászközlemények Tudattuk, hogv LAKÓ ISTVANNÉ Mándoki Rozália hamvasztás utáni búcsúztatása május 20-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló esalád. Bécsi krt. 2—4. B. III. 15. Mély fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett féri. édesapa. SZÓKÉ JÓZSEF volt Nyíl u. 30. sz. lakos életének 63 évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése május 20-án. 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló csalad. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett testvér, sógornő, nagynéni és rokon, HADOBAS JÓZSEFNÉ Borsos Erzsébet fájdalmas szenvedés után 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 19én, 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló Csonka esalád. Április^ 4. utja 10. Fáió szívvel tudatjuk. hogy felejthetetlen férj, apa. nagyapa, apos, testvér, VASS FERENC életének 77. evében rövid szenvedés után hirtelen Itlhagyott bennünket. Emiekét örökre megőrizzük. Temetése május 20an, 13 orakor lesz az tljszegedi temető ravatalozójából. Cyaszoio felesege es családja. Fájó szivvel tudatjuk mindazokkal. akik ismertek és szerették, hogy a felejthetetlen drága jó édesanyánk, ÖZV. IIALASZ MIHALYNE kisteleki lakos 87 éves koraban meghalt. Temetése május 20-an 11 órakor lesz Szegeden az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló csalad. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősüknek, akik felejthetetlen edesapank. BADtNYIJÓZSEF temetésén megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csalad, Baíastya. Hálás szívvel mondunk koszonetet a testvéreknek, rokonoknak. jó barátoknak, szomszédoknak. Csongrád Megyei Vendeglátóipari Vállalat és a Tömegcikk Ktsz dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, PÁLINKÁS JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk a rokonuknak. munkatarsaknak. ismerősöknek és a ház lakóinak, akik jó édesanyánk. anyós, nagymama és dédmama. ÖZV. TANDAR1 JÓZSEFNÉ lemefesén megjelentek es fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csalad. Köszönetet mondunk mindazoknak. akik felejthetetlen szerettünk. KORMOS SÁNDOR búcsúztatásán megjelentek és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetet mondunk rokonoknak, ismerősöknek, a ház lakóinak. szomszédoknak és mindazoknak, akik szeretett feleségem, RÁIIR JANOSNÉ Csorba Klára búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel. virágaikkal mélységes gyászunkban osztoztak, s utolsó útjára elkísérték. A gyászoló csalad. Köszönetet mondunk mindazon kedves rokonoknak, ismerősöknek. munkatarsaknak, akik felejthetetlen halottunk, CSANYI ISTVANNÉ Kókai Anna temetésén reszt vettek, virágaikkal mély fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a Deszki Tudókórház Gyógyintézet orvosainak, ápolóinak és édesanyánk betegtársainak, akik élete megmentéséén fáradoztak. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, OZV. MÉSZÁROS MIHALYNET utolso útjára elkísérték. Külön mondunk köszönetet körzeti orvosának és a deszki gyógyintézet főorvosának. orvosának és ápolóinak, akik fájdalmát enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Ujszentiván. A futó záporok és a ködös, párás éjszakák a gombabetegségeknek, a meleg időjárás a rovarkártevőknek kedvez. Ezért a gyümölcs- és zöldségfélék védelménél mindkét károsító csoportot figyelembe kell venni. Általában jó eredményt kapunk, ha a különböző típusú „kombi csomagokat" használjuk. Pontosabb a munkánk, ha az előforduló betegségeknek és rovarkártevőknek megfelelően magunk állítjuk össze a permetlé-kombinációt Almánál és körténél ebben az időszakban legveszélyesebb a varasodás, mert az érzékeny, fiatal levelek mellett a gyümölcsöt is fertőzi. Ellene a Rubigan 12 EC (0,05%), vagy a Ch. Fundazol 50 WP (0,1%) és a Dithane M—45 (0,2%) együtt javasolható, őszibarackon, cseresznyén, megygyen és szilván a levéllikasztó és levélfoltosodás betegségek miatt Orthocid 50 WP-t (0,2%), vagy Zinebet (0,3%) használjunk. A folyamatosan rajzó molykáy tevők, az elszaporodott levéltetvek és takácsatkák ellen az Anthio 33 EC (0,1%), vagv a BI—58 EC (0,1%) eredményes. Díszfákon és bokrokon a levéltetvek előfordulásakor inkább a Pirimor 50 DP-vel (0.1%) permetezzünk, mert így nem pusztulnak el a hasznos rovarok (pl katicabogár). Sok gondot okoz a nagytömegű burgonyabogár kiirtása. Akkor kapunk jó eredményt, ha különböző hatásmódú rovarölő szereket társítunk, ilyen kombináció például a Decis 2,5 EC (vagy Chinetrin 25 EC) + Fiiból E (vagy BI—58 EC). Üj, jó hatású készítmény a Bancol nevű szer Több figyelmet fordítsunk az előirt óvórendszabályok betartására. Szeles időben ne permetezzünk, mert az elsodródó méreg kellemetlenséget vagy kárt okozhat a szomszédnak. Csongrád Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás A NAPSUGÁR A VIGADÓBAN Az amatőr együttesek minősítésének újonnan szabályozott rendje szerint „két részletben" kell lebonyolítani a versengést. A néptáncosok az első menetben táncfórumon, valamely más együttessel közös programban mutatják be műsorukat. így, hétfőn este 7 órakor a Budai Vigadóban közös műsort ad a szegedi Délép Napsugár és a pécsi Kiszöv Táncegyüttes A program első részében lépnek fel a szegedi táncosok, főként az együttes művészeti vezetőjének, Diószegi Lászlónak a koreográfiáival. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. F'elelús kiadó: Kíspál Antal — Szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, útja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajesy-Zsilinszky útra. 28. 6720. Igazgató; Surányi Tibor. — Terjesstl a Magyar Posta, Előfizethető a postahivataluknál és késbesítóknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 furint — ISSN: 0133—025 X