Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-02 / 77. szám

4 Szerda, 1986. április 2. 4 Ml? HOL? MIKOR? Itt a Háttér Háttér címmel új kiad­ványsorozat első, bemutat­kozó számának megjelenésé­ről tájékoztatták az újság­írókat. Az Országos Pedagó­giai Intézet és a Delta Szaklapkiadó Leányvállalat gondozásában — a 13—18 éves diákok számára — ké­szülő új, évente két alka­lommal jelentkező periodi­kum az iskolai tananyag­hoz kapcsolódó témákat dol­goz fel, gazdagon illusztrált, színes, szórakoztató formá­ban. Mint azt Szabolcsi Miklós akadémikus, az OPI főigaz­gatója, a Háttér szerkesztő­bizottságának elnöke és Er­dei Grünwald Mihály, a ki­advány felelős szerkesztője elmondta, a hat évfolyam számára külön-külön össze­állított kötetek az iskolai tantárgyszerkezetet követve, fontos háttérinformációkat, tudomány- és technikatör­téneti érdekességeket, mű­vészeti és tudományos is­mereteket tartalmaznak. Ezek segítik a tanulók fel­készülését, kiegészítik a tan­könyvek anyagát, és meg­világítják a különböző tár­gyak, tudományterületek kö­zötti összefüggéseket is. A Háttér 14 című. a 8. osztályosok számára készült, mintegy 40 témát felölelő kísérleti szám már kapható a könyvesboltokban, a ter­vek szerint szeptembertől megjelenik majd az első. a második tanítási félév elejé­től pedig a második hat-hat szám. Az egyenként 90-100 oldalas, magazin formájú színes kiadványt — az ál­talános iskolások számára 50—50, a középiskolásoknak 25—25 ezer példányban — a Könyvért terjeszti. Növénypatika - Bordányban Budapesten már kettő mű­ködik belőle, ezek után miért ne lehetne a harmadik egy olyan községünkben, ahol a háztáji árutermelés­nek hagyományai vannak' Nagy Húszéin Tibor, az Elő­re Szakszövetkezet elnöke már egyetemista korában dédelgetett egy álmot, ami úgy tűnik, előbb-utóbb való­sággá válhat. A múlt év vé­gén elkezdett puhatolózni a tagság körében, hogy igé­nyelnek-e a jobb vetőmag, növényvédő szer, műtrágya, kínálatot s hozzá a szakta­nácsadást. Most tavasszal szaván fogták: nemsokára permetezni kell, mire várnak még? Ilymódon nem lehe­tett más a választás, bele­vágni, de azonnal. A háztartási boltban már leltároznak, mivel ezt az épületet adta nekik bérbe a Dél-Tisza Menti Áfész. Egy kis átépítés után április közepén nyit a szakszövet­kezet üzlete. Egy a bökkenő csak, kicsi az udvar és a raktár. Már most látják, hogy ez kevés, nem fér el| benne a labor sem. Addife azonban, míg nincs másik, ez is jobb a semminél. A) kereskedő mellett azonban, már itt is egy növényvédő szakember látja el tanácsok­kal, intelmekkel a rászoruló­kat. Ebben a szezonban még díjtalanul, de később) ha a laboratóriumot is igénybe veszik, önköltségi árat számítanak fel. Közben még az idén vagy rosszabb esetben jövőre méltó helyre, nagyobb épületbe költöznek át. Addig egy olyan házai) kell átalakítani, vagy újat építeni, ahol a locsolótömlő, a fólia, a vasáru -s a kerti gépek is elférnek — és ter­mészetesen a laborberende-; zés is. Behozza majd a teH meló a gyanús, beteg nö­vényt, s itt kitenyésztik a kórokozót. Ezek után jöhet a testre szabott recept. A jó kúra többletterméssel fizet, és az oktalan vegyszerhasz­nálat megszüntetésével, kör­nyezetünket is, pénztárcán­kat is kímélhetjük. A jó áruellátáshoz kevés csak az akarat, olyan társ kell, aki kiemelt kínálatot biztosít. A Szegedi Agrokeré a készlet, a bevételek egy része őket illeti, erre jön még a termelési adó. Ezek után ami marad a szövetke­zetnek, abból fizeti a keres­kedőt, a növényvédelmi szakembert és a bérleti díjat. Tízmillió forint körüli be­vétel kell ahhoz, hogy a vál­lalkozás mint üzlet se legyen veszteséges. Erre minden reményük megvan, hisz a központi majorban a kisebb választék ellenére korábban is 3,5 millió forint értékű növényvédő szert és műtrá­gyát eladtak, s a vegyi bolt­ban is hasonló volt a forga­lom. A kistermelés „nagykorú­sodott" már, Bordányban ta­valy csak a szakszövetkeze­ten keresztül >30 millió fo­rintnyi érték talált gazdára. S ez a közös gazdaság támo­gatása nélkül aligha való­sulhatott volna meg. Kezdő­dött az értékesitésszervezés­seí, folytatódott a közös gé­pek használatával, tavaly táp-takarmány boltot nyitot­tak, s most következik a nö­vénypatika. Ennek is volt már itt előzménye, Zádori Imre a most nyugdíjba vo­nuló növényvédős a major­ban kifüggesztett táblára krétával kiírta, hogy a főbb növényekre épp akkor mi­lyen veszélyek leselkednek, s érdemes permetezni. Az ő szaktudását ezután a boltban szeretnék kamatoztatni. Segítőkből nincs hiány, a növényvédelmi és Agroké­miai Állomás átvállalja az itteniek erejét, és lehetősé­geit felülmúló vizsgálatokat, s mód nyílik a kisparcellák szervezett talajvizsgálataira is. Holland vetőmagértéke­sítő cégek is jelentkeztek, akik a keresett szaporító­anyagaikat az üzlet polcain szeretnék látni. Természetesen nem kell, annak Bordányba költöznie, aki élvezni akarja a terme­lést segítő előnyöket. A kör­nyező községek lakói, a kis­kerttulajdonosokat is „kedJ ves vevőként" üdvözlik majd. T. Sz. I. Rejtvényfejtők versenye A KISZ szombathelyi bi­zottsága, a Vas Megyei Ál­lami Építőipari Vállalat KISZ-bizottsága, az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Vas megyei kirendelt­sége és a Füles szerkesztő­áft, Fizetett szabadság o gyes idejére Egyfolytában nyolc évig volt szülési, illetve gyermekgondozási sza­badságon M. I.-né szege­di olvasónk. Erre az időre, amely alatt két gyermeket szült, válla­lata összesen 25 munka­nap fizetett szabadságot állapított meg.. Az első gyermeke 1977-ben, a második pedig 1979-ben született, és ez utóbbi gyermekével — mivel tartósan beteg — hat­éves koráig volt gyesen. Érdeklődésére, hogy mi­ért csak az egyik gyer­meke után kapja meg a fizetett szabadságot, közölték vele, hogy az első gyermek után járó fizetett szabadság már elévült. Szeretné tudni, hogy a munkáltató eljá­rása szabályos volt-e? A munkáltató eljárása szabálytalan. A rendelkezés szerint a tényleges munká­ban töltött időn túl jár a fi­zetett szabadság — egyebek közt — a szülési szabadság tartamára, továbbá a tíz éven aluli gyermek gondozá­sa vagy ápolása miatt mun­kában nem töltött időre, leg­feljebb azonban egy évre, függetlenül attól, hogy erre az időre jár-e táppénz, ille­tőleg gyermekgondozási se­gély. Egyértelműen kimond­ja a rendelkezés azt is, hogy ez a kedvezmény az anyát újabb szülés esetén újra megilleti. Szó sincs tehát ar­ról, hogy kedvezőtlenebb lenne a rendelkezés a két­vagy többgyermekes anyára, illetve, hogy jobban járna az, aki hosszabb megszakítá­sokkal szül. Olvasónknak tehát a ren­delkezés értelmében jár a fizetett szabadság kétszer húsz hétre és kétszer egy év­re. Vagyis összesen két évre és kilenc hónapra. A rendelkezés szerint a szabadságot az esedékességé­nek évében, munkatorlódás, betegség vagy más akadály esetén később, az akadályoz­tatás megszűnésétől számí­tott harminc napon belül kell kiadni, kivéve, ha a kol­lektív szerződés eltérő határ­időt ír elő. Tehát olvasónk­nak a gyermekek után járó fizetett szabadságra a joga nem évült el. A fentiek alap­ján kérje a fizetett szabad­ság kiadását, vita esetén for­duljon a munkaügyi döntő­bizottsághoz. Dr. V. M. sége országos rejtvényfejtő versenyt rendez. A nevezé­seket április 15-ig lehet be­küldeni a szombathelyi vá­rosi KISZ-bizottságra (9700, Kisfaludy Sándor utca 1), és ugyanott, a verseny hely­színén is lehet nevezni áp­rilis 19-én, szombaton dél­előtt 10 óra 45 percig. (A verseny 11 órakor kezdődik.) A vetélkedőt három — if­júsági (18 éves korig), hala­dó és mesterfokú — kate­góriában rendezik meg, egyéni indulók és háromta­gú csapatok részvételével. Az Express a versenyre ér­kezőknek négyágyas kollé­giumi szobákban biztosít szállást. A versennyel kap­csolatban Joó Alfréd, a szombathelyi KISZ-bizott­ság munkatársa ad részlete­sebb felvilágosítást a 94­14292-es telefonon. HAZASSAG Mihaleczki János és Hajdúk Margit Zsuzsanna, dr. Kondász Dénes és Balogh Erzsébet. Kj­nyó Tibor Mihály és Pigniczki Erika. Kónya Károly és Bozsó Emese. Murka István és Mato­csán Erzsébet, Rapcsány Árpád és szegfű Ilona, Dobos István és Horváth Tünde, Sájer György és Tychi Mariann Ilona, Czinege Károly és Fodor Klára Zsuzsan­na, Kukla József Péter és Nagy Margit, Molnár Attila és Turó Mária Julianna, Makai Károly és Budai Ágnes házasságot kö­töttek. SZÜLETÉS Papdi Jánosnak és Baráti Ág­nesnek Bence, Makalieza István­nak és Szabó Matild Katalinnak Róbert. Tasi Gyulának és Csúcs Ildikó Máriának Tamás Sámuel, Grezsa Istvánnak és Kovács Ildi­kónak Csaba István, Papp Imre Istvánnak ós Dohány Zsuzsan­nának Nóra, Kővágó Sándornak ós Horváth Zsuzsannának Réka, Prágai Béla Gábornak és Tüth Erikának Andrea, Ricza Mihály­nak és Mészáros Katalinnak Katalin, Gyuris Lászlónak és Berta Robertának Ferenc Zoltán, Konya Mihálynak és Kis Katalin Annának Tünde. Papp Lajosnak és risányi Rozáliának szabolcs, Sebők Mihálynak ós Szekeres Márta MagdoLnának Erika Geor­gina. dr. Oroszi Tamás Csabának és dr. Polner Kinga Magdolná­nak Sára Magdolna, Forró La­josnak és Barla Ilona Móniká­nak Tímea. Rózsa Jánosnak ós Horváth Magdolnának Krisztina, Farkas Zoltánnak és Kolompár Ibolyának Andrea, Ungi László­nak és Kiri Márta Honának Márta, Dér Ferencnek és Scre­gelj Editnek Andrea. Király Fe­rencnek ós Kappan-Tóth Mária Erzsébetnek József. Bakos Ist­vánnak ós Ivanics Erikának Ju­áít. Huszka Ferencnek és Csat­lós Irénnek Ildikó Gyöngyvér. Dimitrievits Miklósnak és Egres Ilonának Tünde. Sárosi Sándor­nak és Deák Piroskának Kata­lin, Sárosi Sándornak és Deák Piroskának Zoltán. KtspáJ Fe­rencnek és Opletán Zsuzsanná­nak Anikó, Pócsik Gábornak és Kiss Máriának Gabriella, Papdi Családi események Jánosnak és Borbola Julianná­nak Zsanett. Csányt Józsefnek ós Farkas Juliannának Ágota, Ződi László Ferencnek és Trep­lán Máriának Tamás, Zódi László Ferencnek és Troplán Máriának Gábor, Balázs Gézának és Ko­vács Ágnesnek Tünde Orsolya, Nagy László Gézának és dr. Szűcs Editnek Tünde Orsólya, Nagy László Gézának és dr. Szűcs Editnek Beáta. Olasz Zol­tánnak és Bacsa Évának Péter Zoltán, dr. Hegedűs Gyulának és dr. Lajkó Ilonának Gergő. Vas­tag Gyulának és Révész Máriá­nak Gyula Mihály. Valter Jó­zsefnek és Paksi Katalinnak Ta­más. Gyukin Miadrágnak és Brczán Szpomenkának Adriána. Salamon lászlö Pálnak és Mak­ra Arankának Norbert. Salamon László Pálnak ós Makra Aranká­nak Róbert, Pataki Sándornak ós Knndász ETZSébetne.k Csilla. Sza­bó Andrásnak és Varga Etelká­nak Emese Tímea, Nagy Mi­hálynak és Terhes Ilonának At­tila. Rézsó István Dénesnek ás Imre Magdolna Máriának Leven­te Gergő. Márton Ernőnek és Tóth Máriának Henrik. Tolnai Sándornak és Csatordai Iloná­nak Sándor Róbert. Vörös Ist­ván Imrének és Török Erika Máriának Attila. Vajasdi-Nagy Sándor Jánosnak és paragi Ág­nesnek Ágota, Hargitai Sándor­nak és Gubina Ildikó Gabriellá­nak Nikolett. Hargitai Sándor­nak és Gubina Ildikó Gabriellá­nak Alexandra, Nagypál János­nak és Tóth Juliaitnanak Anikó. Major Pálnak és Várszegi Gab­riellának Andrea. Horváth Ká­rolynak és Dóknny Erika Má­riának Anita, Kulcsár Jónásnak t-s Szomcrvdi Katalinnak Gergő Csaba. Mészáros Ferencnek és Sebők Lilinek Andrea £va, Tóth Istvánnak és Katona Erzsébet­nek Ivett, Kóbor Zoltán János­nak és Lisztóczki Zsuzsannának Attila, Búza Mihálynak és Haj­dú Annának Szilvia. Lőrinez Lászlónak ós Cselik Zsuzsanná­nak Mónika. Túri Antalnak és Török Ilonának Bettina, Mayer Ferencnek és Hibánszki Iloná­nak Tímea, Mayer Ferencnek és Ribánszki Honának Adrienn, Bércsök Tamásnak és Pakal Má­riának Tamás. Kakuk Ferenc­nek és Váradi Mónikának Petna, Mondovits András Jánosnak és Fogas Máriának András, Fülöp Lászlónak és Kakuszi Ilonának Tibor. Bodó Dánielnek és Már­ton Gizellának Adina, Vízvári Istvánnak és Szeri Magdolnának Tímea. Rácz Józsefnek ós ¡Ber­kecz Évának Beáta, Nagymihály Lászlónak ós Gyuris Annának Gábor, Veress Gézának és Far­kas Ildikónak Krisztián. Fodor­Kelemen Gyulának és Palotás Mária Magdolnának Péter nevű gyermeke született. HALÁLOZÁS Gárgyán Miklós, Sólyom Bá­lintné Babcsák Matild, Bá­lint Imre. Csikós Mihály. Ijéh­mann Antiin„ Boldozczky Anna, Mladi László, Németit Istvánné Papp Margit, Töcsmagi András, Szabó Istvánné lstváimffy Gizella, Spróber József. Fibisan Mátyás. Tóth Pál, Süveg Lajosné Kovács Mária. AJmási István, Domonkos Jozsefnc Bodó Terézia, Ottroba Antal. Kis István. Domonkos Jó­zsef né Tóth Katalin, Szabó-Ko­osis Imréné Vass Anna Mária. Lázár József. Gajdos Józsefné Toldi Erzsébet, Veres Jánosné Maróti Erzsébet. Holovár And­rásné Tóth Mária, Kovács Ist­ván. Langó Józsefné Jaksa Etel­ka. szél Mátyás, Kakuszi István, Kozák Józsefné Balogh Erzsébet Rozália, Báldog Gyula, Savanya imréné Fehér Piroska, Bakos Sándor, Kovács Mihály György. Molnár Ferenc, Varró Károlyné Gyuris Franciska, Szolnoki Lászlóné Kertész Etel. Kocsis Györgyné Altmayer Mária, Bár­kányi György, Magda Jánosné Somogyi Rozália, Eperjesi Vin­réné Popin Ilona, Koaasz János Ádám, Béres-Deák László, Csö­mör Istvánné Nyári Hona, Bár­kányi György, Szabó Márton meghaltak. 1986. ÁPRILIS 2., SZF.RDA — NÉVNAP: ARON, FERENC A Nap kel 6 óra 22 perckor, és nyugszik 19 óra 14 perckor. A Hold kel 3 óra 33 perckor, és nyugszik II óra 1« perckor. VIZAI.LAS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 491 rm (áradó). SZAZ ÉVE született Zay Dezső (18B6—1918). Messziről vezetett az útja a munkásmozgalomhoz. Elszegé­nyedett grófi osaládból szárma­zott, Szegeden volt katonatiszt, de ellenzéki megnyilvánulásai miatt már 1910-ben szolgálaton kívüli állományba került. A vi­lágháború kitörése után, isis­ben reaktiválták, előbb összekö­tőtiszt volt a török haderő mel­lett, majd csapatszolgálatra ren­delték. Budapesten katonái — el­távolítva a reakciós tiszteket — öt választották meg ezredpa­rancsnokukká. Ekkor az Orszá­gos Katonatanács tagja lett, 1019 elején belépett a KMP-be. A Ta­nácsköztársaság kikiáltása után Dombóváron megszervezte a 44. vörösdandárt, amelynek feladata a Dombóvár—Pées vonal védel­me. s Baranya területén az el­lenforradalmi erők fékentartása volt. Zay Dezső 1919 augusztusá­ban a p.rónay-különítmény kezé­be került, s augusztus .t'L-én Si­montornyán kivégezték. Zay De­zsőt 1946. március l-én vezérőr­naggyá léptették elő. ÖTVENÉVES Oiukás István (sz. 1936) József Attila-díjas és Bnlöni-dijas köl­tő. ifjúsági irodalmunk nemzet­közi fórumokon is elismerést keltő képviselője. KJSSZlNHAZ Este 7 órakor: Vágy a szilfák alatt — Vaszy-bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt ló óra­kor: Vaskos tréfa (színes, m. b. olasz filmvígjáték. III. helyár!.14 éven felülieknek!), délután fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Sze­relem első vérig (színes magyar film. II. heJyár! 14 éven felüliek­nek !). Fáklya: délután háromnegyed 3 órakor: Hiúz a vadászósvényen (színes, m. b. szovjet film), dél­után negyed fi és fél 8 órakor: Vaskos tréfa (szines. m. b. olasz filmvígjáték. III. helyár! 14 éven felülieknek!). Filmtéka (Kígyó u. 4.): délután fi órakor: Agónia, I—II. rész (színes, ni. b. szovjet film. Dup­la helyár! 14 éven felülieknek!). Kiskörössy Halászcsárda (vi­deomozi): este 10 órakor: A ti­zedes meg a többiek (szines ma­gyar filmvígjáték). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS HKOI.OGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket szegeden az Idegsebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvé­teli ügyeietet a H. Kórház (Tol­buhin 6gt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi jáno3 sgt. L ez. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön este 19 órától reggel 7 óráig, szombatonként reggel 8 órától déli 1B óráig gyermek fül-orr­gégészeti ügyelet az újszegedi Gyermekikórházban van (Odesz­szai krt. 37.). Telefon: 22-666. Egyéb napokon a Fül-orr-gége Klinika tart ügyeletet (Lenin krt. ina.)- Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reg­gel fi óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Sze­ged. Zöld Sándor u. 1—3. Tele­fon: 14-420. SOS I.FI.KISEGÉLY­SZOLGALAT Mindennap oste 7-től reggel 7 óráig: Telefon: 11-000. Hflf/J 21.10: A hét műtárgya 21.20: A Molitor-ház — tv-film 22.45: Tv-híradó 3. 22.55: Himnusz BUDAPEST 2. Ifi.»: Képújság 16.30: Ifjú Oroszország — szovjet tv-íilm­sorozat — 1. 17.35: Unser Bildschlrm — a pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 17.56: Bajai SK—Bp. Honvéd — férfi kosárlabda MNK­döntő A szünetben: összeállítás a kosárlabda BEK-döntők történetiéről 19.40: Larisza — szovjet kisfilm — (ism.) 20.00: Igor Sztravinszkij — angol dok.-ölm — 3. 20.55: Tv-hfradó 2. 21.15: Rockpalota — Big County közreműködésével 22.00: Tv-BASIC-tan folyam — 9. — (ism.) 22.25: Képújság BELGRÁD I. 17.00: Tv-híradó magyarul és szerbhorvátul 17.45: Benji, Zax és a világűri fiú 18.10: Rajzfilm 18.15: Ismeretterjesztő műsor 18.45: Zene a képernyőn 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó 2fl.no: Játékfilm 21.30: Mozgóképek 2230: Tv-híradó BELGRÁD 2. 18.00: Belgrádi műsor 19.00: A zöJdterv iskolája 19.30: Tv-híradó 20.00: Sportszerda 22.30: Huszonnégy óra CTJ VIDÉK L7.00: Tv-hlradó magyarul és szerbhorvátul 17.45: Benji, Zax és a világűri fiúk 18.15: Szórakoztató zene 18.45: Dok.-műsor 19.15: Rajzfilm 19.3i>: Tv-hiradó 20.00: Sportszerda 22.30: Tv-hfradó szerb­horvátul EffiExI 8.55 9.00 9.25 9.33 10.00 10.30 11.20 15.55 16.40: 16.45 17.20 L7.45 17.50 17.53 18.50: 18.55: 19.10: 19.15: 19.30: 20.00: BUDAPEST 1. Tv-torna — (ism.) ITV T.vovi etűdök — szovjet dok.-film — (Ism.) Delta — tdományos híradó — (ism.) Szia, Mamii Asztalos István: A tejesember — tv­novellák — (ism.) Képújság rrv Hírek Aki mer. az nyeri — matematika vetélkedő az ált. lsk. 5—6. osztályos tanulólnak Ml és a számítógép — 6zámítógépkedvelők műsora Képújság Reklám Történelem felülnézetben ... — fejezetek a magyar repülés történetéből — 1. A Közönségszolgálat tájékoztatója Reklám Tv-torna Esti mase Tv-hfradó Századunk — Végjáték a Duna mentén — 1L 8.20: 8.50: 8.55: 9.37: 9.49: 10.05: 10.35: 10.50: 11.40: 12.30: 12.45: 13.00: 13.19: 14.09: 14.25: 15.00: 15.30: 16.50: 16.05: 17.00: 1730: 18.02: 19.15: 20.L7: 20.40: 21.30: 2230: 22.30: 21.30: 0.10 0.15 4.20 8.05: 8.50: 9.05: 12.10: 12.25: 311.30: 13.10: 14.00: 15.06: 1S.35: 16.00: 16.48 17.06 37.30 18.30 19.06 19» 20.00 20.05: 20.50: 21.05: 21.26: 22.00: 21.20: 24.00: 0.14: o.is: 4.30/ KOSSUTH Nem vicc! — (ism.) Kis magyar néprajz Népdalcsokor Beszélni nehéz — (ism.) Régi magyar táncok gyerekeknek „Vár egy új világ . .." — fejezetek a szocialista irodalom történetéből Macskadal Ravel: A gyermek és a varázslat — lírai fantázia 2 részben Isten egyetlen Igazi pónzo — Molnár Géza elbeszélése — 2. Ki nyer ma? Törvénykönyv Bizet: Az arlesl lány II. — szvit Mit üzen a rádió? A magyar széppróza századal — Az eszmélkedő, késel Mikszáth — (ism.) Operaslágerek Zengjen a muzsika Kapaszkodó Filmzene Magazin tizenéveseknek Olvastam valahol... Rácz Aladár cimbaLmozik — 5. Kritikusok fóruma Rádiószínház: Hazajött egy katona — Mocsár Gábor hangjátéka Palló Imre operaáriákat énekel Évszázadok mesterművei Hírek, érvek, vélemények Tiz perc külpolitika Kiss András hegedül. Gulyás Márta zongorázik Operaáriák Himnusz E.ifél után ... PETŐFI Idősebbek hullám­hosszán Tiz perc külpolitika Napközbon — zenés délelőtt Fúvószene az NDK-ból Útikalauz üdülőknek Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik A tegnap slágereiből A ma est! előadás előtt Kézilabdakapus és korbonenok Nóták Vasco Rossl 1985-ös „Cosa succede in cittá" (Mi történik a városban) e. albuma Diákfoci Talpalávaló ötödik sebesség Ritmus I Alpár Géza nótáiból Operettmúzeum Mit olvashatunk a Pártélet áprilisi 6Zám:iban? Rock földről érkezett... Lassltható-c az öregedés? Legkedvesebb verseiből válogat: Avar István Népszerű dallamok Zenés beszélgetés az észt Apelszln együttessel Arehic Sbcpi) felvételei — 5. Virágénekek Éjfél után...

Next

/
Oldalképek
Tartalom