Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-19 / 92. szám
Csütörtök, 1986. április 19. 3 Területfejlesztési dilemmáink A II. világháború utáni évtizedekben rendre elavultak hazánk gazdasági térképei. Az ország viharos gyorsaságú társadalmi-gazdasági fejlődése átformálta a termelés térbeli elhelyezkedését, az egyes tájegységek, városok, községek társadalmát. Sok ezer embernek kenyeret adó ipari központok alakultak a gyárat korábban alig ismerő Alföldön, a DélDunántúlon. Minden második kereső foglalkozású életében legalább egyszer alapvetően megváltoztatta foglalkozását, társadalmi helyzetét; parasztból, mezőgazdasági napszámosból ipari munkás, munkásból értelmiségi lett. Évente százezrek kerekedtek fel s telepedtek át a kedvezőbb életkörülményeket nyújtó több, változatosabb munkaalkalmat kínáló régiókba, városokba, agglomerációkba. Falvak helyén több tízezer lakosú városok nőttek, provinciális kisvárosok pezsgő életű megyeszékhelyekké fejlődtek; közben a falvak egy részéből, mindenekelőtt a néhány száz lakosú kisfalvakból szinte menekiilésszerííen távozott a lakosság, s alaposan megritkult az Alföldre korábban olyannyira jellemző tanyavilág. Gyors változások — feszültségekkel. A hatalmas iramú változások az egyenlőtlen területi fejlődés jó néhány gondját megoldották, köztük a foglalkozási gondokat, kiegyenlítődtek az ipari és a mezőgazdasági keresetek, a falvak is hozzájutottak az alapvető infrastrukturális javakhoz, a villanyhoz, úthoz, tömegközlekedéshez. Ugyanakkor új, társadalmi méretű, a társadalmi igazságérzetet próbára tevő gondok, aránytalanságok, feszültségek keletkeztek. Az utóbbi időben e folyamatok lanyhultak. Az ipari fejlődést ma a technológiai fejlesztés, ajvorszerű termékszerkezet, a termelékenység fokozása jelzi, s nem az új üzemek, gyárak építése, nyitása. A vidék iparosítása lezárult, az ipari keresők száma évről évre csökken. Az emberek ritkábban váltanak foglalkozást — akkor sem kényszerből —, s ritkábban változtatnak lakóhelyet is. A vándorlók száma 20 év alatt a felére csökkent. A lassuló változások jó alkalmat biztosithatnak arra, hogy a további feszültségeket oldjuk, a területi egyenlőtlenségeket mérsékeljük. A múlt évben az Országgyűlés tárgyalta s jóváhagyta a terület- és településfejlesztés hosszú távú feladatait, amely dokumentum hangsúlyozza a területi és települési viszonyaink meghatározó voltát a népgazdaság fejlődésében, a lakosság életkörülményeinek javításában, a szocialista életmód kibontakoztatásában. Javultak a területfejlesztés egyes feltételei, mindenekelőtt a helyi sajátosságok, kezdeményezések fokozottabb figyelembevételét biztosító irányítási, döntési rendszer lett hatékonyabb, nőttek a helyi közösségek fejlesztési lehetőségei, rugalmasabbá vált a tanácsi gazdálkodás, arányosabb lett a fejlesztési erőforrások területi elosztása — mindenekelőtt a városok és falvak között —, korszerűsödött a közigazgatás. A VII. ötéves terv már figyelemmel volt e változásokra. Helyi érdekek és gazdaságosság. Ennek ellenére gondokkal, súlyos következményekkel járó döntések kényszerétől, a társadalmi igazságosság által diktált kívánatos fejlődéstől eltérő lépésektől sem mentes az 1986—1990 közötti időszak sem. E gondok az országos tervező-irányító szerveknél s helyi szinten egyaránt jelentkeznek. A nehéz helyzetben levő gazdaság érdekei ellentétbe kerülhetnek az arányosabb területi fejlesztés, a szociálpolitika — területi vetülettel is rendelkező — érdekeivel. Elfogadhatónak látszik a gazdaság nézőpontjából a tartósan gazdaságtalan, ráfizetéses, a gazdaság egészének, különösen a dinamikus ágazatoknak fejlődését gátló üzemek, vállalatok termelésének megszüntetése; ám a terület érdeke, ahol esetleg komoly foglalkozási gondok lépnének fel, ezzel merőben ellentétes, s e terület gazdái — a maguk szempontjából teljesen érthetően, indokoltan — a végsőkig ragaszkodnak az üzemek fenntartásához. A korábbi évek nagyon egyenlőtlen településfejlesztését (amely főleg a város—falu igen eltérő fejlesztési alapjaiban nyilvánult meg) elmarasztaló társadalmi kritika hatására fogalmazódott meg a községek népességmegtartó képessége fokozásának igénye, s a halmozottan hátrányos helyzetű területek támogatásának szükségessége. A mesterséges hátrányok — erős területi elvonás, egyenlőtlen újraelosztás — megszüntetése természetesen indokolt, de felvethető a kérdés; ha elfogadjuk az egyének jövedelmi viszonyai között a jelentősebb differenciálódást, akkor milyen mértékig szükséges az arányos területfejlesztést szorgalmazni? Másként téve fel e kérdést: mindenáron törekednünk kell a népességmegtartó képesség fenntartására? Az ország földrajzi munkamegosztásába a jelenlegi szerepkörével bele sem illeszthető területek népességének, településeitfek, gazdaságának megtartásához célszerű minden esetben ragaszkodni? A hatékonysági, a szociálpolitikai vagy a területpolitikai szempontokat érvényesítsük? Hosszabb távú döntéseket. A halmozottan hátrányos helyzetűnek minősített, főleg agrártermelést folytató területeinkre készített mezőgazdasági fejlesztési javaslatok extenzívebb hasznosítást — erdősítést, a gyepterületek növelését — látnának célszerűnek. Ez viszont a munkaalkalmak csökkentéséhez vezet, ami egész sor kérdést vet fel. A gazdaság gondjai tartják életben azt a korábbi gyakorlatot, amely a bővített újratermelés folyamatában kitüntetett helyet biztosit a szűkebb értelemben vett termelésnek. E gyakorlat kedvezőtlen kihatásai ismertek: például az infrastruktúra fejlesztésének mellőzöttsége vezetett a tarthatatlan telefonhelyzethez, vagy egészségügyi ellátásunk gondjaihoz. Hiába azonban a felismerés, ha a beruházási javak szűkössége megint csak arra szőrit, .hogy a területi fejlődés gondjait elsősorban a termelés felől közelítsük meg. A halmozottan hátrányos helyzetű területek fejlesztésére tervezett program (és pénzügyi alap) szintén e területek gazdaságának támogatását célozza; nem vált még elfogadottá, hogy a helyi társadalmak szerkezete (iskolázottsága, szellemi fogékonysága, egészségi állapota) is visszahat a termelésre, érdemes tehát e szférában is beruházni. Biztató fejlemények. Hazánk változó demográfiai helyzete is területfejlesztési gondokhoz vezet. Az 1981 óta csökkenő népességszám önmagában nem jelent egyelőre gondot; egyébként is a munkaképes korúak száma a 90-es évek derekáig még növekszik. Gondot okoz viszont helyenként a népesség összetételének megváltozása. Végül a területfejlesztés részeként megújuló településpolitika jó néhány gondja közül még egy; a korábbi elosztási gyakorlat a településhierarchia különböző szintjén álló települések — megyeszékhelyek, egyéb városok, községek — között hozott létre éles különbségeket, erősen támogatott, illetve mellőzött településekre osztva hazánk városait, községeit. A mai gyakorlat ezt a hierarchizáltságot megszüntette, s helyi megítélésre bízta a támogatások — egy főre jutó — mértékének megállapítását, így viszont az egyes megyék azonos típusú, nagyságú települései között alakulhat ki — ki is alakult — számottevő különbség, s jelentkezik újra a társadalmi méltányosság kérdése. Néhány gond felvillantása mellett is biztató, hogy a területfejlesztés hosszú távú koncepciója igényli az egyének és közösségek szándékainak beépítését a tervezésbe, végrehajtásba, igényli a tüdományos kutatás segítségét is. Ez utóbbira jelentős feladatok várnak a területfejlesztés elméleti kérdéseinek tisztázásában, a gyakorlati tennivalók meghatározásában. BELLSZKY PÁL, a Magyar Tudományos Akadémia regionális kutatások központja osztályvezetője VÖRÖS ISTVÁN A varjak éje Mini hinta leng a pillanat az évek vékony rúdján, és földre hull a gondolat átfordulva múltján. Reánkzárul a jövő, mint ruhára a szekrény, összerezzen az idő a moly lep kék testén. A pillanatokat kibontja, mint lány éjjelre copfját, a varjak éje rikoltva fölénk gyári gondját. Szeged műemlékei 26. A NYOMDA ÉPÜLETE A Kárász utca 9. számú ház, jelenleg a Szegedi Nyomda épülete „Műemlék, az 1870-es években épült romantikus stílusban." Egyemeletes lakóház, földszintjén két bejárati kapu között ablakok, melyek a jobb oldali szegmentíves kapu kivételével egyenes záródásúak. Emeleti ablakai alatt hármas arabeszkek, "felette erőteljes párkány, középen oroszlános zárókővel, közülük egyik erkélyajtó. Homlokzatát rozettás mező és íves gyámkősor zárja le. Középütt kőkonzolos és sarokoszlopos erkély, ajtóval és egy ablakkal, Öntöttvas rácsa szerény mintázatú, Az épület alaprajza hosszan benyúló téglalap, udvari lezárása többszöri hozzáépítés eredménye. A házat 1869 elején építtette Kéménczy Adalbert vaskereskedő. Neve Letzter 1876-os fényképsorozatán az üzlethelyiség felett olvasható. Egy árvízi fényképen Várnai cégtáblája a mellette levő házon látható. A nagyárvízkor még Kéménczy a vízkárosult háztulajdonos, míg az 1880-as években már Várnai Lipót és neje Celberger Janka. A fényképek szembetűnő különbséget őriznek a mai homlokzathoz képest. Az üzlet és kapunyílás félköríves záródású, öntöttvas konzolú és rácsú kis erkélye jobb oldalt, a kapu felett van, ablakain zsalugáterek.