Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-15 / 63. szám

Szombat, 1986. március 15 „...a sok szépség mind mire való?" BEMUTATJUK A VEDRES BABITS MIHÁLY ÖNKÉPZŐKÖRÉT Babits sorait választották mottónak, de nem melankóliája miatt, hanem a világra való rácsodálkozást találván benne. — A világ számos olyan értéket rejt magában, melynek felismeréséhez kevés az iskolai kötelező anyag. — Janicsek Béla, a Vedres István Építőipari Szakközépiskola negyedikes tanulója, önképzőköri titkár mutatja be az Önképzőkört. — Vedres István, a neves szegedi építész — iró is volt. Az építész is szeretheti, értheti, művelheti az irodalmat. Régen minden középiskolában volt valamilyen önképzőkör. (Ebben az épüleben, a Baross Gábor Főreáliskolában is!) Nem volt nehéz dolguk az alapitóknak: az iskolai vezetés támogatta tervünket. — S a tollforgatók bátorsága, meg hiúsága is nagyobb volt, mint a nyil' vánosságtól való félelem — szól közbe Juhász István. — Az Önképzőkör 1983. november 23-án alakult, azon az ülésen hatan voltunk: Füzesséry Orsolya, Kustár Márta, Szépfalusi Márta, Juhász István, Serfőző Zsolt és én —, folytatja a titkár. — Zsoltot választottuk titkárnak, egy évig töltötte be e tisztet. Az alapszabály szerint elegendő irás esetén (szépirodalmi vagy műelemzés) ülést tartunk, ahol az elhangzott munkákról a választott bírálók kezdik a vitát. Ezután döntünk arról, hogy bekerúlhet-e az Érdemkönyvbe, vagy csak jegyzőkönyvi említésre méltó. — A „mérce" korosztályukhoz és lehetőségeikhez viszonyított — egészíti ki az elnök. — Az 1984-es év legjobb „termései" Füzesséry Orsolya versei: Szent Johanna Tűzben állok, fázom S ott lent: átok Égő fahasábok, Nem látok. Tejszerű füst, Fortyogó üst — Könnyemben úszkálnak Fahasábok. Köröttem lángok Ropnak vad táncot Hajamba túrnak Élesen, Menekülnék Szívesen. Aztán gyorsan, Hirtelen, Jégcsap szúr át Szívemen. Kormot nyeltem, Zabálnak lángok: — Verejtékben úszó Égő fahasábok... .sAzöiMhl eii fiaddínoji * f>' ví r '* . «niE A legyek Egy pillanat vagyunk a mindenségben. De biztosak vagyunk az öröklétben. Mert ott lakunk a csillagok ágán, Tiszta szemünk selyem arcunk árán. Ott lakunk a Nap melegében, A tisztára izzók seregében. — Ott lebegünk a szenteltvízben, Felszentelt légytetem Képében. — . — Részt vettünk mi minden lehetséges pályázaton — sóhajt fel Kalics Lajos —, de többnyire visszajelzés se jött. — Ám az Országos Di&knapokra beadott „antológiánk" sikereként egyikünket Sárvárra hívták, a Diákírók nyári táborozására. — A titkár elhallgat, majd folytatja: — Az Önképzőkör engem jelölt... Szépfalusi Márta fejezi be: — A táborban is tanulhatott, mert ősszel hozta az 1985-ös év legjobbját: Vonalon Fák, oszlopok, tanyák, búzatáblák rohantak el mellette vad iramban. A vonat egyenletes zakatolása, a borongós őszi nap elálmosította, de nem akart elaludni. Szeretett a robogó vonat ablakán át nézelődni. Végiggondolta újra meg újra az életét és ábrándozott. Várták otthon. Nem epekedve, nem sóvárogva, még csak nem is nagyon, hanem egyszerűen várták. Várták, mert tudták, hogy jönni fog. Minidg úgy képzelte, hogy ilyenkor türelmetlenül számolgatja majd az órákat, a perceket; hogy otthon majd mosolyogva, vagy könnyek közt nyakába borulva fogadják. Nem igy történt sose, és ezért csak önmagát hibáztathatja. Tulajdonképpen szerencsés volt, hiszen semmilyen válság, vagy tragédia nem volt az életében. Szinte tökéletesen kiegyensúlyozott életet él. „Élek?" — gondolkodott el a szó értelmén. „Talán inkább csak létezem." Szerette volna újrakezdeni az életét. Átgondolta ezerszer: mi mindent csinálna másként —, de ez is csak ábrándozás volt. Ránézett az előtte ülő fiatal srácra. Néhány perce a fiú tüzet kért tőle, és most élvezettel szívta a füstöt. Épp arra gondolt, hogy ő már ezt se tudja igazán élvezni, mikor az megszólalt : — Hová utazik? — de látszott rajta, hogy igazából nem érdekli. — Haza — mondta, de nem érezte igaznak. Még a hangja is elárulta; s hogy leplezze kinos érzését, gyorsan kérdezett: — És te hová? — Még nem tudom — válaszolta, ajkán mesterkélten szomorkás mosoly játszott. Hallgattak. Érezte, hogy különös bizsergető érzés keríti hatalmába, s egyre csak a fiú válasza jár a fejében. Miért mondta? Talán észrevette a keserű beletörődést a hangjában? Vagy a fiatalság pimaszsága? a szive mélyén hitt a fiúnak. Elhitte neki, hogy nincs célja, hogy nem tudja még: hova megy. Megint kinézett az ablakon, és érezte, hogy gondolatait elkapja valami áramlat, és minduntalan egy irányba tereli. „Még nem tudom" — irigyelte a fiút. Annyi szabadság, annyi lehetőség volt abban a három szóban! Újrakezdeni mindent egy idegen, ismeretlen városban. Igen! Érezte, hogy egyre inkább ezt szeretné, ezt akarja. Eszébe jutott néhány elhagyandó ismerős, barát; a szívszorítóan szép búcsú! s aztán az új élet, s az új remények. A vonatablakban egy város ipartelepei tyntek fel. Gyárak, emberek, raktárak, ismerős képek. A vonat megállt. Hallotta a hangosbemondón lakhelye nevét, de most idegenen csengett, ülve maradt. Az új, ismeretlen érzéstől minden porcikája reszketni kezdett. A vonat lassan elindult, és ő még mindig ott ül. „Új életet kezdtem" — gondolta. Sokáig kellett várnia a következő állomáson, amig újra egy hazafelé vivő vonatra ülhetett. * — A Diáknapok kudarcot is jelentett — szólal meg Szatmári Zsuzsa. — Nem volt sikeres az 1984-ben megalakított Színjátszó csoport premierje: Tom Stoppard: Valami bűzlik Dániában cimű darabja. — De Király Leventének tetszétt! — védi Zádori Gyöngyi. — S előadtuk a tavalyi könyvhéten — fűzi hozzá Prágai Anikó. — Az idén, február 23-án bronz minősítést szereztünk. Igaz, Csurgóra nem jutunk el — sajnálkozik Farkas Márta —, de ez is előrelépés. — S ha úgy lesz, akkor ezt is eljátszhatjuk a könyvhéten — teszi hozzá Arnold Mariann. A darabon 23-an dolgoztak, tudom meg Jankó Sándortól, ebből 11 az „állandó" tag. Hogy ne haljon el a Színjátszó csoport, ebben segít az, hogy a tanulók órákon jeleneteket mutatnak be a kötelező olvasmányokból. Az Önképzőkör tagjai a MESTER-re tekintve dolgoznak, aki 1906—1908 között e falak közt tanított. Különféle pályázatokkal szeretnék bevonni a többi diákot is munkájukba. Tavaly Kosztolányi-emlékülést is tartottak. — Az iskolarádió feltámasztását is tervbe vettük — veszi át a szót Kustár Márta —, de elmaradt. — Persze, az Önképzőkör nem gondolt a rádió vezetésére — folytatja Janicsek Béla. — Segíteni természetesen segítünk, de... — Igazából még a faliújságig se jutottunk el! — szól közbe Varga Erika. — Ha egyszer nincs bennünk szerkesztő hajlam! — legyint lemondóan és egyszerre elnézést kérve Kalics Lajos. Az ülés végéhez közeledik. Újra a titkáré a szó: — A legfőbb cél az, hogy irodalomértő és -érző emberekké váljunk, akiknek van szemük a szépre! (Ezért még a fűzfapoézis is elviselhető.) írni önkifejezés, éppen úgy, mint más hobby. Amig több lehet az ember, addig nem baj, ha amit tesz ezért, az a „profi" szinttől kevesebb. De, azt hiszem, vannak itt tehetségesek is! Tizennégy diák mélyedt el magában. Vajon mit takar a hallgatás? l.esz-eecsöndből valami? Kívánjuk, hogy minél többen bizonyítsanak! S. K. ZELEI MIKLÓS Följegyzés március 15-re ehhez a földhöz is tartozik haza ehhez a hazához is tartozik még föld PETRI CSATHÓ FERENC Béke tanszék már por vagyunk már füst vagyunk de itt fiúk találkozunk még nyagda székekkel asztalokkal kinyit megint a Béke tanszék bohémtanya egy utcasarkon primhegedűs és filozófus a legelső székfoglalót Suki Béluska mondja el a lét leggyötrőbb problémáiról kortyolja közben óarany sörét az idő áll az óra bandzsa számlapján nem jár mutató az elmúlás badar halandzsa a hóesésből bokszkesztyűben megjön iszik a kocsmapultnál Gerelyes kettős fedezékben két kifli bástyája mögött a bokszolót többféle okból lesik szemközti ablakokból kékharisnyák kicsinyes főnökök elöltük palackok sora tartanak már a harmadiknál hexameterben diskurálgat totális rímeket farigcsál Szepesi és Petri Csat hó aztán megérkezik Veress átállnak pindaroszi sorra egyik szava a másikéi sodorja metrum szelében vitorláznak iszogatnak és játszanak Porlódról jön farmergatyában Temesi tengerhosszú sálja úszik a füstben Zelei ücsörg mellette és citálja neoavantgarde műveit az asztalfőn maga a mester sorskérdések kerülnek szóba Mocsár a tanítványai között látni a síi völvény Ördöghöt miközben éppen hadonászik szemüveggel a legsarokban gubbaszt magában muzsikálgat 'Baka Krisztus-szakáila leng A Béke tanszék immár idefeni égi székekről lóg te lábunk bohéhitanya cgv utcasarkon már por vagyunk már füst vagyunk az újság liírul adta holtunk az is lehet hogy sose voltunk csuk most vagyunk csak mos! vagyunk BLRLZS CSABA RAJZA «