Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-15 / 63. szám

Szombat, 1986. március 15. MAGAZIN A könyvtár hatalma; volt („igen, nagyüzem vagyunk" mondta a könyvtárosok egyike, mikor körbekisérte az öltönyös vendégeket az épületben), alapzatáról eleinte azt hitték, csak annyival mélyebb a szokásosnál, amennyit monumentalitása megkövetel, aztán a javítási munkák során egyszerre kiderüli: többszáz méíer mély. A munkavezető a » fejét vakarta, s mikor három munkás keszonbetegsége! kapott odalenn, húsz kilométer mélyen, önkénycsen beszüntette a munkálatokat, és állást változtatott. Az aknákat utóbb berobbantották, mert kezdett nyilvánvalóvá válni: a könyvtár alapzata beolvadt a magmába, maga a könyvtár pedig együtt mozog a kontinensekkel. Ugyanebben az időben expedíciót szerveztek a könyvtár megmászására, fölfelé terjedő magasságának megmérése céljából, melyre vonatkozóan mindaddig alig látott napvilágot mértékadó publikáció. Napos, száraz téli időszakokban azonban néha láthatóvá lett a csúcs, a kráterből időnként gőzök és gázok törtek eló, ugyanakkor pedig kövek potyogtak az égből, esés közben felizAz ezüstkönyvtár zottak, de a földfelszín elérése előbb többnyire elégtek. Mindazontáltal egyre gyakoribbá vált, hogy nemcsak kövek, hanem rózsaszínű és zöld békák is hullottak a magasból. Némelyikük túlélte a zuhanást, bevette magát a könyvtár falait elborító borostyán-, és vahszőlőtengerbe, utóbb szépen ,el is szaporodtak, s meleg nyári estéken a környék békaszótól visszhangzott. (A rózsaszínű békák egyébként — melyek egyre inkább többségbe kerültek a zöldekkel szemben, mint a kóros fehérvérsejtek a szervezetben — kiállhatatlan természetűek voltak: ha a járókelők megpróbálták őket elkapni, haraptak, köptek, némelyikük pedig hangosan szitkozódott.) A kellemetlenné váló helyzet azonban csakhamar megoldódott: egyszer véletlenül arra járt egy óriási, hosszú nyakú ősgyík (a gyerekek ujjongva követték, az autósok pedig ingerülten kerülgették), és bár nem bántotta a békákat, tán észre sem vette őket, mégis eltünedeztek a környékről, nem is tértek vissza soha többé. Az ösgvik aztán lement a folyóhoz, begázolt a közepébe, s egész nap ott ült mozdulatlanul, csak a torka lüktetett. Estefelé aztán visszatért a városba. A könyvtár megint útjába esett, egy nyitva hagyott ablakon bedugta fejét a har-' madik emeleti olvasóterembe, s megszagolta, majd megnyalta a falat, nyilván, mert zöld volt. Ezek után a polcról leemelte a Szovjet világtörténet című munka szintén zöld szinű ötödik kötetét, s nyilván meg is ette volna, ha a teremőrök észre nem veszik, hogy lopják a könyvet. Néhány olvasó segítségével sikerült szétfeszíteni az őslény száját, a kissé megviselt művet visszatették a helyére, a gyik orrát pedig addig ütögették, amig fejét vissza nem húzta. Aztán becsukták az ablakot. * Ugyanebben az időben kezdett el a könyvtár kívül mágnesesedni, belül pedig kristályosodni és fémesedni. A zártláncú tévé képernyője megvasta . godott, homályossá vált, a benne támadó feszültségek hatására pattogni kezdett, mint a jégpáncél, ha rásüt a nap, végül durrant egyet, ezer darabra pattant, és esöszag töltötte be a levegőt. Egyes régebbi könyvek rész' ben vagy egészben ezüstté váltak, a kutatószobák porában szellemek lábnyomai tűntek fel, és ritka fajtájú manóké. A különféle vasszerkezetek mérhető gyorsasággal arannyá let tek, az íróasztalok anyaga ébenné és rózsafává nemesedett. Általában tendenciává vált a nemesedés; a levegőben levő kripton- és neongáz mennyisége hirtelen többszörösére emelkedett, az óezüst termek csengtek-bongtak, a világosabb helyeken csipkebogyó termett, a sarokban áfonya, a gonoszabb könyvekből halvány mérges gombák nőttek ki, a többiből gyógyfüvek, csak a Bibliá ból nem nőtt ki semmi. A vízvezetékben ritka fémek ra kódtak le, pisztrángok úsztak bennük az árral szemben, a fűtőtestek csöpögő vizéből feneketlen tó gyűlt össze a harmadik emeleten, s a második emelet mennyezetéből óriási cseppkő nőtt ki, a padlót átfúrva összeért egy másik cseppkővel, ami viszont az alagsori padlóból jött fölfelé. A termek levegőjében háromszínű, lábatlan madarak röpdöstek ide-oda, le sosem szállva, a lépcsőkön vízesés zúdult fölfelé, fölötte szivárvánnyal. Az épületet kívülről teljesen benőtték a pálmák, óriási zsurlók és páfrányok (az éghajlat időközben trópusivá melegedett), a burkolat dísztéglái vörösfölddé váltak, melyen égetéses irtással egybekötött teraszos földművelést folytattak a hegyilakók, s a délnyugati passzát néha félig roncs hajókat futtatott zátonyra a környező korallpadokon (hiszen a könyvtár egy ideje szigetként emelkedett ki á világtengerből.) Az olvasók és könyvtárosok beltenyészete pedig odalenn, a könyvtár mélyén, boldogan élte életét, olvasni még tudtak ugyan, de a betűk értelmét már csak a hallgatag öregek ismerték. \ FARKAS CSABA Szociofotók a 30-as évekből Orosházán született. Vásárhelyen járt középiskolába. Szegeden jogi tanulmányokat folytatott. Tagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, barátja Ortutay Gyula, Buday György, Darvas József. A 30-as években nagyszerű szociofotókut készített, majd a fasizmus előretörésekor Spanyolországba emigrált. Ma is ott él. Neve Müller Miklós. Mintegy 30 szociofotőja a Fekete-ház kiállításán látható. KB KD ARATÓ KUBIKUSOK KISFIÚ NYUGDÍJASOK > I