Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-26 / 48. szám
Szerda, 1986. február 26. Ujabb nagyszabású iráni támadás A Biztonsági Tanács fölszólította a hadbanálló feleket, haladéktalanul kössenek tűzszünetet 0 New York (AP. AFP) Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn egyhangú határozatban felszólította a hadban álló Iránt és Irakot, hogy haladéktalanul kössenek tűzszünetet, csapataikat seg kedden jelentette, hogy ejjel az iráni csapatok áz iraki Kurdisztán területén átlépték a határt, és elfoglaltak Irak északkeleti hegyvidékén a katonai szempontból fontos magaslatokat. Az ,,A1 Fadzsr—9" (Hajnal—9) vonják vissza a nemzetközi- fedőnevű hadművelet során leg elismert hatarok moge. és békés úton. rendezzek konfliktusukat. A BT összehívását Irak kérte, számos arab ország támogatásával, miután Iran a ifebruar 9-én kezdett offenzíva során jelentős dél-iraki területeket foglalt el. Irán, melynek képviselője nem vett részt a tanácskozáson, ezúttal is elutasította — hangzik a teheráni jelentés — az iráni erök 25 iraki falut foglaltak el Szuleimánija Város körzetében. A város mindössze 150 kilométerrel fekszik a legnagyobb iraki olajmező, Kirkuk központjától. (Kirkuktól indul Törökországon keresztül a Földközi-tengerig az az iraki kőolajvezeték, amelyen keresztül az iraki olaja testület határozatát — jól- export 75 százaléka bonyolehet az elébo ment Teherán követelesének, és most első izben, bar csak közvetve, elitelte Irakot a háború kirobbantásáért. Egyben azonban sajnálkozását fejezte ki a háború folytatása és eszkalációja, így a más állam területére való behatolás felett is, aminek pedig mar Teherán a címzettje. Irán a háború kezdete, 1980 óta bojkottálja a ÍBTnek a konfliktusról folytatott tanácskozásait, mivel — mint Teheránban hangsúlyozzák — a testület nem lódik le.) A Reuter jelentése szerint az Irán-barát iraki kurdok két nappal ezelőtt támadásba lendültek a szóban forgó körzetben. (A két ország több száz éve tartó ellenséges viszonyában Kurdisztán iraki es iráni térfélén a kurdok — rendszerint az ellenfélt támogatva — jelentős szerepet játszottak a konfliktusok kimenetelében.) Irak egyelőre nem tett említést az újabb iráni offenzíváról. A legutóbbi iraki katonai- közlemény arról száfoglalkozott azzal, ki felelős m()] be hogy a front déli szakaszán, az iraki oldalon levő Fáo kikötö körzetében összeomlóban vannak az iráni állások. a háború kitöréséért. Az iraki ENSZ-nagy követ kijelentette, hogy országa gondosan tanulmányozni fogja a határozatot, és válaszáról haladéktalanul tájékoztatja a Biztonsági Tanácsot. A Teherán, Bagdad (Reuter, AFP) Néhány órával azután, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban szólította fel Irakot és Iránt határháborújuk befejezésére, Irán újabb nagyszabású támadást indított a határán húzódó front legészakibb szakaszán. Az ÍRNA iráni hirügynokKedden reggel Teheránban az öt őrizetbe vett francia állampolgárból négyet szabadon engedtek. Az ötödik foglyul ejtett személy (egy francia mernok) sorsa ismeretlen. A francia nagykövetség egyik diplomatája, aki ugyancsak az őrizetbe vettek között volt, közölte, hogy egy iráni különleges rendőri alakulat tartóztatta le. Ennek okárol azonban semmit sem mondott. Reagan válasza 0 Washington (MTI) A Fehér Ház szóvivője hivatalosan is bejelentette, hogy Reagan amerikai elnök válaszolt Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának januárban előterjesztett új leszerelési javaslataira. A szóvivő megerősítette, hogy Reagan a válaszban kitért a szovjet javaslatok valamennyi pontjára. A Fehér Ház állásfoglalása szerint az előrehaladást a leszerelés terén össze kell kapcsolni olyan kérdések megoldásával, mint a regionális konfliktusok, illetve a2 emberi jogok problémái. A nyilatkozat hangsúlyozza: Reagan véleménye szerint a nukleáris fegyverek teljes felszámolásához első lépésként „nagyszabású csökkentést kell végrehajtani a két fél támadó fegyverzetében". Az elnök — hangsúlyozta Speakes — igen elégedett azzal, hogy a Szovjetunió egyetért a nukleáris fegyverek teljes megszüntetésének céljával. Az Egyesült. Államok „támogatja azt a folyamatot", amely elvezethet a támadó nukleáris fegyverzet ötvenszázalékos csökkentéséhez, és a közepes hatótávolságú eszközök felszámolásáról szóló megállapodáshoz". Ugyancsak méltatta a fehér házi állásfoglalás a Szovjetuniónak az ellenőrzés kérdéseivel kapcsolatos álláspontját, kijelentve, hogy a konkrét, kérdéseket ezzel kapcsolatban a genfi tárgyalásokon kell megvitatni. A nyilatkozat ugyanakkoi azt hangsúlyozza, hogy a szovjet javaslat „számos részlete nem alkalmas arra, hogy előremozdítsa a tárgyalásokat", és egyebek között azt követeli, hogy a nukleáris leszerelést kössék össze a hagyományos fegyverzet csökkentésével, főként Európában, s a Szovjetunió „vállaljon nyilvános kötelezettséget, a békés versengésre". Az állásfoglalás szerint az új javaslattal a Szovjetunió nem válaszolt az Egyesült Államok tavaly novemberben Genfben előterjesztett leszerelési javaslataira. Fülöp-szigetek Ferdinand Marcos lemondott Washington politikai menedékjogot ad a bukott diktátornak Aquinót beiktatták elnöki tisztségébe Washington, Manila * (MTI) Shultz amerikai külügyminiszter kedden — középeurópai idő szerint röviddel délután négy óra előtt — sajtóértekezleten jelentette be, hogy Ferdinand Marcos lemondott a Fülöp-szigetek elnöki tisztéről. Shultz közölte: az Egyesült Államok elismeri és támogatja Corazon Aquino kormányát. Shultz elmondotta: Marcos jelenleg a Fülöp-szigeteken levő Clark amerikai légitámaszponton tartózkodik. de nem közölte, milyen további tervek vannak vele. A külügyminiszter azonban aláhúzta, hogy Washington kész politikai menedékjogot adni a volt elnöknek, családjának és közeli munkatársainak, beleértve Ver tábornokot, volt főparancsnokot is. Shultz aláhúzta, hogy Marcos „hosszú éveken át volt az Egyesült Államok szilárd és megbízható barátja", s Washington azt kívánja, hogy „méltá és tisztességes" módon élhessen a továbbiakban. A külügyminiszter az amerikai kormányzat és Reagan elnök nevében üdvözölte a „békés átmenetet" Fülöp-szigeteken. hangsúlyozva, hogy sikerült elkerülni a vérontást. Ezért külön elismerését fejezte ki, hangsúlyozva: Corázon Aquino „az erőszakmentesség mellett kötelezte el magát, s ezzel kivívta magának minden amerikai tiszteletét". „Az új kormányzat — mondotta az amerikai külügyminiszter — a modern történelem demokratikus fejleményeinek egyik leginkább megkapó és demokratikus folyamatának eredményeként jött létre." Shultz megnyugtatta az amerikai közvéleményt, hogy Aquino kormánya hozzájárul az F.gyesiilt Államok katonai támaszpontjainak fenntartásához, és segítséget ígért az A Magyar Szolidaritási Bizottság ülése A Magyar Szolidaritási Az ülésen az MSZB tag- tása, hatékonyságának növeBizottság Jakab Sándor el- szervezeteinek kepviselői lése. Megállapították: a szonökletével kedden ülést tar- beszámoltak tevékenységük- lidaritási bizottság koordiná. tott. A testület Sütő Gyula ről. Fontos feladatként vető- ciós tevékenysége során tagtitkár előterjesztésében meg- dött fel a tomegpolítikai szervezeteinek aktívabb közvitatta és elfogadta az 1985. agitációs és propagandamun- remüködesével eg.vre naévi tevékenységről szóló be- ka javítása, a hazai és a számolót, majd jóváhagyta nemzetközi szolidaritási tea szolidaritási munka idei vékenység új formákkal és irányelveit. módszerekkel való gazdagiBelvíz 90 ezer hektáron Az Országos Vízügyi Hi- elhárítási készültségben vataltól kapott tájékoztatás mentesíti a belvíztől veszészerint a múlt heti olvadás lyeztetett lakott területeket, hatására az országban 90 A vízügyi igazgatóságok 12 ezer hektárra növekedett a szivattyúval, .3 íöldmunkabelviz alá került terület, s geppel es 5 gépkocsival sietebböl 24 ezer hektáron ve- tek segítségükre. Ezenkívül test és további 20 ezer hek- a tanácsok első- és másodtáron szántóföldet borít a fokú készültségben védekezvíz. Elsősorban a Tiszántúl nek Balmazújváros. Karcag, középső részén, a Debreceni Kunhegyes. Kisújszállás, Meés a Szolnoki Vízügyi Igaz- zöbereny, Békéscsaba, Kögatóság területén gyúlt össze röstarcsa, Békés, Gyula, sok belvíz. Ezért három bel- Gyomaendrőd, Kondoros, vizoblözetben harmadfokú, Szeghalom, Füzesgyarmat és egyéb helyeken már első- és Dévaványa belterületein. A másodfokú készültségben víztelenítést 26 szállítható dolgoznak a területek bel- szivattyú és több földmunvizmentesítésén. összesen kagép segíti. 137 szivattyútelepet és 53 A belvíz- és a helyi vízszállítható szivattyút helyez- kár-elhárítási védekezésben tek üzembe, és másodper- összesen 1715 vízügyi és tárcenként 264 köbméter vizet sulati dolgozó, 90 jármú és emelnek át a csatornákból a 35 földmunkagép vesz részt, folyókba. A hidegebbre fordult időjáA Tiszántúl tobb települő- rá4 lassítja a belvízborítás sének mélv fekvésú részén növekedését, de a védekezési is összegyúlt a hólé. Körös- munkákat jelentősen nem ladány és Hódmezővásárhely befolyásolja, tanácsa harmadfokú vízkár- (MTI) gyobb figyelmet fordít társadalmunk különböző rétegeiben a szolidaritási érzés fejlesztésére. Nemzetközi téren az MSZB a korábbi évekhez hasonlóan támogatja a hazájuk függetlenségének kivívásá ért, illetve megszilárdításáért küzdő haladó mozgalmakat, erősíti együttműködését a különböző — elsősorban a szocialista — országok szolidaritási szervezeteivel. A Magyar Szolidaritási Bizottság továbbra is segíti az Afroázsiai Népek Szolidaritási Szervezetének munkáját. A Magyar Szolidaritási Bizottság állást foglalt a Szovjetunió által a közelmúltban közzétett nagy jelentőségű leszerelési javaslatai mellett. melyek megfelelő alapul szolgálnak földünk békéjének és biztonságának megerősítésére. (MTI) Corazon Aquino Az 53 éves kistermetű naptól kezdve yz özvegy asszony felbukkanásával csak egy célt látott maga rövid pár hónap leforgása előtt: a diktátornak búnalatt döntően megváltoz- hődnie kell. tatta a politikai helyzetet Erre jó alkalmat kínált az országban. Pedig ezt a február 17-ére kitűzött megelőzően harminc éven elnökválasztási küzdelem, keresztül „csak" háziasz- melyen Marcos ellenjelöltszony volt, férje, Benigno jeként indult. Maga möAquino „árnyékában" élt. gött tudva az ellenzék haNagyhatalmú, gazdag szú- talmas táborát, joggal lök gyermekeként született érezhette, hogy nagy eséManilában. A Fülöp-szige- lyekkel indulhat a hatalteki elit családok gyerme- mi versenyben. S bár keinek életét élte: kato- Marcos — az eredmények likus egyházi iskolákban meghamisításával — gyöznevelkedett, majd New tesnek hirdette ki magát, York egyik kollégiumában Corazon Aquino leleplezte szerzett matematikusi dip- az ellenfél választási meslomát. Jogi tanulmányait terkedéseit s tiltakozásul házasságkötésekor félbe- a választási csalások ellen hagyta. Politikával nem- meghirdette engedetlenséigen foglalkozott, férjé- gi kampányát. Az esetnének és öt gyermekének nyek ezután felgyorsultak szentelte életét. a szigetországban. Február 1972-ben, a szükségálla- 22-én nyíltan is fellázadt pot bevezetésekor, Benigno a hadsereg egy része, százAquinót, a fiatal ellenzéki ezernyi ember vonult az képviselőt börtönbe ve- utcákra a lázadók támogatették, majd 1980-ban tására, Cory pedig a legegészségügyi okok miatt felsőbb bíróság egyik bíszabadon bocsátották. „Co- rá'a előtt letette a hivary" ekkor követte férjét bali esküt, s a „Fülöp-sziaz önként vállalt számüze- getek népe nevében" ketésbe az Egyesült Álla- zébe vette a hatalmat, mokba Gyors győzelmét persze 1983-ban sorsa új fordu- nagyban elősegítette, hogy latot vett. Augusztus 21-én az Egyesült Államok „eia manilai repülőtérre tette" az immár kényeiszáműzetésből hazatérő metlenné vált, levitézlett férjét — feltehetőleg Mar- diktátort, és elérkezettnek cos elnök utasítására — látta az időt. Ferdinánd meggyilkolták. Ettől a Marcos megbuktatásához. klub épületében tették le. Corazon Aquino ezután Salvador Laurelt kinevezte miniszterelnökké, Fidel Ramost, a mellé állt „reformista haderők" egyik vezetőjét megpróbáltak asszony manilai házának közeieben is, valamint a televízió kilences csatornájának épületénél, amelyet Corazon Aquino hivei állítólag elragadni pedig katonai főparancsnokká. Jüan Poncé Enrile eddigi hadügyminisztert megerősítette tisztségében. Fidel Ramos egy kedden tartott sajtóértekezleten azt állította, hogy a fegyveres erök Marcos támogatóitól. Itt négy ember vesztette életet. Ferdinand Marcos elnök kedden délután beleegyezett abba. hogv lemond hivataláról, ha garantálják neki és családjának az ország elhaúj kormánynak „a gazdasá- «5 százaléka Aquino asszony g.vását. Rögtön ezután az gi fejlődés és a nemzetbiz- pártján áll. tonság kérdéseinek" megöl- Ferdinánd Marcos, akit a dásához. A Fülöp-szigeteken párthívei által uralt parlazajló politikai események ment már korábban államrendkívül érdekesen alakul- fővé nyilvánított, az elnöki tak az elmúlt huszonnégy palotában tette le a hivatali órában. esküt. Marcos kijelentette, Kedden délelőtt mind Fer- hogy „az utolsó csepp vérédinand Marcos, mind pedig ig" folytatja a harcot. Az esEgyesült Államok egyik Fülöp-szigeteki légitámaszpontjára indult. Marcos a bejelentés előtt telefonbeszélgetést folytatott Enrile hadügyminiszterrel, a lázadók katonai vezetőjével, lemondásának feltételeiről. Ezt egy manilai független Corazon Aquino letette a hi- kütételt közvetíteni kezdte rádióadó jelentette. Más jevatali esküt. Így két elnöke a Fülöp-szigeteki televízió lentések szerint az elnöki is volt az országnak. több csatornája, ám az adás palota védelmét ellátó ezerAqunio asszonyt és alelnö- hirtelen megszakadt. Később fős tengerészgyalogos egyket. Salvador Laurelt a par- az egyik adó szakemberei lament ellenzéki képviselői műszaki hibával magyaráz— az összes képviselő mint- ták a kimaradást, egy egyharmada — ezt meg- Kedden délelőtt lövöldöelőzően a február 7-i válasz- zés tört ki Makatiban, Matások győztesévé, azaz el- nila üzleti negyedében. A nőkké. illetve alelnökké jelentések szerint legkevenyilvánította. Az esküt a sebb 12 ember meghalt, igen legfelsőbb bíróság két tagja sok a sebesült. Fegyveres előtt, egy manilai magán- összetűzések voltak Aquino seg elvonult a palotától, hogy visszatérjen laktanyáiba. Parancsnokuk kijelentette: a háborúnak vége. Sin bíboros, a Fülöp-szigeteki katolikus egyház feje bejelentette, hogy Aquino asszony kormányát ismeri el. A bíboros üdvözölte az új kormány győzelmét. Magyar-mongol gazdasági tárgyalások Czinege Lajosnak, a Mi. az elnöki találkozó kereté- zött az ulánbátori ruhagyár nisztertanács elnök helyette- ben tárgyalásokat folytatott bővítésében, a darhani hússének, a magyar—mongol a két ország együttmúködé- kombinát és a szonginoi gazdasági és műszaki-tudo- sének fejlesztésével össze, biokombinát fejlesztésében, mányos együttműködési kor- függő kérdésekről. Hangsú- fontos ásványkincsek kitermányközi bizottság magyar lyozták, hogy Magyarország meléseben. A következő tagozata elnökének meghí- és Mongólia az elért, ered- években közös erővel új bőr. vására február 21—25. kö- ményekre alapozva továbbra feldolgozó üzemet létesítezött Magyarországon tartóz- is érdekelt a kölcsönösen nek. kodott Szonomin Luvszan- előnyös gazdasági együttmú- A mongol miniszterelnökgombo miniszterelnök-helyet- ködés fejlesztésében. Meg- helyettest fogadta Lázár tes, a bizottság mongol társ- elégedéssel állapították meg. György miniszterelnök, elnöke. hogy maradéktalanul telje- Szonomin Luvszangombo Czinege Lajos és partnere sültek az 1981—85. évi köl- magyarországi tartózkodása csönös áruszállításokra vonat- során látogatást tett a MeDumas elutazott Szófiából • Szófia (MTI) Háromnapos hivatalos látogatását befejezve, kedden elutazott Szófiából Roland Dumas, a Francia Köztársaság külügyminisztere. Tárgyalásokat folytatott Petar Mladenov bolgár külügyminiszteriéi, találkozott Tódor Zsivkovval, a bolgár államtanács elnökével és Grisa Filipov kormányfővel kozó megállapodások. A tárgyalások befejeztével a társelnökök aláírták a két ország kormánya közötti 1986—90. évi gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési, valamint az ezzel összefüggő pénzügyi megállapodást. Ennek alapján a zőfalvi Mezőgazdasági Kombinátban és a főváros nevezetességeivel ismerkedett. A mongol miniszterelnökhelyetles és kísérete kedden elutazott Budapestről. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Czinege Lajos búcsúztatta. jelen volt Dangá. szurengin Szaldán, a Mongol magyar vállalatok továbbra Népköztársaság budapesti is részt vesznek többek kö. nagykövete (MTI) I