Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-26 / 48. szám
Szombat, 1986. február 22. 5 Országos idegenforgalmi fórum Növekvő turizmus A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság idegenforgalmi szakosztálya és az Országos Idegenforgalmi Hivatal kedden idegenforgal mi fórumot rendezett a Bu. dapest Kongresszusi Köz. pont Pátria termében. A fó. rumon a népgazdaság különböző területein dolgozó idegenforgalmi szakemberek csaknem ezer képviselője megvitatta az elmúlt tervidőszak tapasztalatait és a VII. ötéves tervidőszak leg. fontosabb feladatait. Juhár Zoltán belkereske. delmi miniszter, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke bevezető előadásában elmondta, hogy az elmúlt ötéves periódusban folytatódtak a kedvező tendenciák az idegenforgalomban az innen származó devizabevételek egyre nagyobb sze. repet játszanak a népgazdaság külpiaci egyensúlyának javításában, a bővülő idegenforgalmi kapcsolatok pedig mind inkább hozzájárulnak ahhoz, hogy a világban kedvező kép alakuljon ki Magyarországról. Az idegenforgalom fejlődése a magyar lakosság számára is előnyös, mór csak azért is, mert a beutazó forgalomból származó devizabevételek határozzák meg a külföldi utazásokra forditható devizakiadásokat. A hazánkba látogató külföldiek száma öt év alatt 8 százalékkal emelkedett, az összes devizabevétel pedig folyó árakon két és félszeresére nőtt. Ugyanezen idő alatt 5,5 millió magyar turista utazott külföldre, túlnyomó részük a KGST-országokba. A belföldi idegenforgalmon belül a szociálturizmus fejlődött a legnagyobb ütemben, elsősorban az olcsóbb, kedvezményes áraknak köszönhetően. A kereskedelmi szálláshelyek az öt év alatt 60 ezer hellyel — 27 százalékkal — gyarapodtak. A miniszter hangsúlyozta, hogy továbbra is a devizabevételek növelése a cél. A tervek szerint a beutazó forgalom bevételéi 50 százalékkal növekednek 1985 és 1990 között. Ehhez azonban — elsősorban a programkínálat bővítése révén — szükség van az elő- és utószezon jobb kihasználására. Fontos az is, hogy tovább bővüljön az idegenforgalmi fogadókapacitás, javuljon a szogáltatások minősége. Mint mondotta, a közel, múltban elkészült magas kategóriájú szállodák jelentősen hozzájárultak ugyan a devizabevételek növekedéséhez. de az építéshez igény, be vett hitelek a szállodavállalatok fejlesztési fórrá, sait. 10—15 évre előre leter. helték. Olyan feltételek megteremtése a feladat, amelyek tartósan hozzájárulnak a szállodavállalatok fenntartásához, s lehetővé teszik számukra a gyógy- és közép kategóriájú szállodák fej. lesztését, valamint a rekonstrukciókat. A Balatonnal kapcsolatban Juhár Zoltán rámutatott: a? eddigi intézkedéseknek köszönhetően javult a víz minősége, de a föszezoni zsúfoltság csökkentésében, nem sikerült eredményt elérni. Nehezíti a helyzetet a balatoni élelmiszerbolt-hálózat elavultsága. A tervek szerint bevásárlóközpont épül több üdülőhelyen, emelett ABCáruházakat és pavilonokat is létesítenek. A vadkempingezés megelőzésére, illetve a kempinghelyek növelésére a tó északi és déli oldalán, a parttól távolabb egy-egjkétezer személyes, s kizárólag a csúcsidőben nyitva tartó szükségkempinget alakítanak ki, de emellett tovább folytatódik a parti sávban levő kempingek rekonstrukciója. Külön szólt kongresszusi amely fontos forrás. Mint a miniszter o lur izmusról, devizaszerző mondotta, a kongresszusi központ létesítésével Magyarországon lényegesen javultak ennek a speciális turizmusnak a feltételei; az idén mintegy ötven nagyobb kongresszus, illetve nemzetközi rendezvény lesz hazánkban. Egyre növekvő szerepet játszik az idegenforgalomban a gyógyturizmus is. A gyógyszállódákban az átlagosnál jóval hosszabb a tartózkodási idő, emiatt indokolt, hogy tovább fejlődjön e szállók hálózata, illetve javuljon a meglevők színvonala. (MTI) Végső búcsú a hősi halott bányászoktól Az egy héttel ezelőtt történt vasasbányai fejtésomlás hősi halottjai közül két bányászt kísértek kedden utolsó útjára. A Pécshez tartozó vasasi temetőben a bányászhimnusz hangjainak kíséretében helyezték örök nyugalomra a 49 éves- Szanda László csapatvezető vájárt. Ravatalánál a Mecseki Szénbányák vezetői és munkatársai álltak díszőrséget, s családtagjain kívül végső búcsút vettek tőle a vállalat képviselői és egykori bányásztársai is. A föld mélyének természeti erőivel folytatott küzdelem másik hősi halottját, a 26 évesen elhunyt Brandt József vájárt Pécsváradon temették el. A fiatal bányászt a vállalat és a munkatársak nevében búcsúztatták el. majd a bányászhimnusz hangjai mellett bocsátották sírba. (MTI) Óvjuk vizeinket Az OVH és a Medosz vezetőinek értekezlete Az Országos Vízügyi Hivatal vezetői és a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete titkárságának tagjai, Kovács Antal államtitkárnak, az OVH elnökének és Dobi Ferencnek, a MEDOSZ főtitkárának vezetésével kedden Budapesten áttekintették a vízgazdálkodási ágazat hetedik ötéves tervében előirányzott feladatokat és a közös tennivalókat. Egyebek között szükségesnek tartják, hogy az érintett vállalatok a Vízgazdálkodási Intézettel és Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központtal együttműködve, újabb víztakarékos- és környezetkímélő technológiákat dolgozzanak ki. Az OVH és a MEDOSZ vezetői támogatják az ágazat üzemorvosi hálózatának bővítését. Közösen szorgalmazzák a vízügyi szervek munkaverseny-szabályzatának és anyagi érdekeltségének korszerűsítését is Neb-iilés Szegeden Tegnap, kedden délelőtt Szegeden ülést tartott a városi népi ellenőrzési bizottság. A testület értékelte a neb múlt évi munkáját, és az ellenőrzési tapasztalatokat. A feladatvégzést eredmenyesnek ítélték, és a neb köszönetét és elismerését fejezi ki a bizottság munkáját segítő felügyeleti társszerveknek, szakcsoportoknak. A népi ellenőrzés sajátos eszközeivel igyekezett elősegíteni több fontos társadalompolitikai é.s gazdaságpolitikai célkitűzés megvalósítását. Figyelemmel kísérték a lakosság életkörülményeinek alakulását, és hangot adtak a fogyasztói érdekvédelemnek is. Több oldalról megközelítve mérték fel a fiatalok és az időskorúak helyzetét. Kalmár József, a városi népi ellenőrzési bizottság elnöke tájékoztatót adott a két testületi ülés közötti intézkedésekről. Nemcsak a munkahelyre figyelve Egy balesetekkel foglalkozó tanulmány adatai szerint a balesetek 20 százaléka üzemi, 15 százaléka közlekedési, 46 százaléka otthoni, míg 19 százaléka egyéb baleset. Ezek a számok elgondolkodtatóak. Eddig a közlekedési és üzemi balesetekről jóval többet hallottunk, mint az ezek összességét is meghaladó nem üzemi balesetekről. A balesetek színhelyét is elemző vizsgálat arra hívja fel a figyelmet, hogy a háztartási sérülések többsége udvarban, kertben, telken, illetve lakásban. épületben történt. A balesetek leggyakoribb okai: esések, tárgyak, személyek ütése, fulladás, tűz, mérgezés, fagyás, áramütés. A következmény szempontjából szinte mindegy hol, mikor, hogyan következett be, hiszen a sérült hosszabb, rövidebb időre munkaképtelen lesz, ápolásra, orvosi ellátásra szorul. Az a törekvés, hogy a szakszervezetek az üzemen kívüli baleset-megÁ szakszervezet a balesetek megelőzéséért Fejlődő növény-egészségügyi szolgálat Sikeresnek bizonyultak a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja növény-egészségügyi leányvállalatának szolgáltatásai: a múlt évben négyezren keresték fel laboratóriumát, ahol azt vizsgálták, hogy egészségesek-e vagy fertőzöttek a behozott növényminták. A beteg növények gyógyítására egy év alatt 2300 receptet állítottak ki, amelyekre a vállalat helyszínen levő üzletében ki is lehetett váltani a növényvédő szert. A szolgáltató leányvállalatot másfél éve alapították, azzal a céllal, hogy segítse a fővárosban, a környékén, majd megfelelő hálózat kiépítésével országszerte is a hazai szőlő- és gyümölcsültetvényeket ápoló, valamint a zöldségtermő-területtel rendelkező kistermelök növényvédelmi munkáját. Budapestről, a Balaton környékéről, a Dunakanyarból és a Pilisből hozták be a legtöbb mintát a vállalat Fehérvári úti laboratóriumába, ahol két növényvédelmi szakmérnökük vizsgálta meg azokat, ök minden esetben elmondják és a szaktanácsadói recepten írásba is adják az ügyfeleknek, hogy a fellépett kártevő ellen milyen vegyszerrel, mikor és hányszor kell védekezni. A növény-egészségügyi leányvállalat a jövőben országosan 18, a Fehérvári útihoz hasonló szolgáltatórészleget hoz létre. A legközelebbit ismét Budapesten, a Garay téri piacon nyitja meg március elején. Ebben az üzletben a\ laboratóriumon és a vegyszereket, mezőgazdasági kisgépeket és eszközöket árusító bolton kívül „növénykórházi" részt is berendeznek, ahol a bevitt, fertőzött kerti, illetve szobanövények pár napos megfigyelését is elvégzik. A vidéki hálózat kiépítését egyelőre anyagi nehézségek gátolják. A fővároson kívül már több helység tanácsa jelentkezett, hogy bérleményt. szívesen adna számukra üzlethelyiségnek, így a többi között Vác, Kaposvár, Nyíregyháza. Szeged, Szentes, Kecskemet, Békés városa, és például a fővárosközeli nagyközség. Veresegyház is, ám a helyiségek berendezésére a vállalatnak csak fokozatosan lesz pénze. előző tevékenységből is részt vállaljanak. Ma, amikor a munkaidő kitolódik — a második gazdaságba, háztájiba, kiskertbe, egyéb másod- és mellékfoglalkozásra —, nem közömbös, hogy mi történik a főállás munkaidejének eltelte után. Az sem szokatlan ma már, hogy a háztartási, mezőgazdasági vagy éppen házépítési munkában egyre több géppel találkozunk, melyekkel számos veszélyforrást is teremtünk magunk számára. A szolgáltató vállalatok — például a Gelka, a Dégáz — időben értesülnek az úgynevezett fogyasztói balesetekről, és vizsgálják a történtek okait. A munkahelyi baleset-nyilvántartás képet nyújt a foglalkoztatottak otthoni baleseteiről, az úti balesetekről, tgy pontosan tudják a vállalatoknál, hogy hányan vannak táppénzen nem üzemi baleset miatt, sőt azt is nyilvántartják, melyek a leggyakrabban előforduló baleseti okok. A baleset-megelőzés olyan területeire irányítják ezek a statisztikák a mos lehetőség kínálkozik. Olyan, ahol kifejezésére juttathatják a dolgozók lakóhelyi érdekeit, életkörülményeik javításának feladatait. A lakásépítés és -elosztás, a városfejlesztés és városszépítés, a környezetvédelem, a gyermekelhelyezés, a szolgáltatás, a kultúra, sport és szabadidő-eltöltés mint életminőséget és életkörülményt alakitó kérdések a szakszervezetek programjában megalakulásuk óta szerepelnek, ha nem is a mai tartalommal. Ma már a munkahely és lakóhely, a munkakörülmény és életkörülmény kérdései intézményesítetten is közelebb állnak , egymáshoz. A fejlődés szükségessé teszi, hogy azokat a jelenségeket, amelyek a dolgozók életében szorosan összetartoznak, a szakszervezeteknek is összetartozóan kell kezelni. Meg kell találniuk azokat a formákat, ahol az érdekvédelem határait kiterjeszthetik. Ügy gondolom, a munkahelyi balesetek megelőzésében a hagyományokra épülő nevelő-, felvilágosító munkájuk segítséget nyújthat a nem figyelmet, amelyek sikeres üzemi" baleset-megelőző progmüködéséhez valóban széles körű társadalmi összefogásra van szükség. Megtalálja benne a feladatát a közlekedésibaleset-megelőző, a munkahelyi, üzemi baleset-megelőző, de a Hazafias Népfront aktivistája, a szakszervezet és az elsősegélynyújtási ismeretekben feladatokat vállaló Vöröskereszt is. tgy a legáltalánosabban értelmezett baleset-megelőzés, mely társadalompolitikai kérdésként kezeli ezt a tevékenységet, valóban társadalmi segítséget, támogatást kap. A Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsának területi szervei a szakmaközi bizottságok városainkban egvre inkább partnerei a lakóterületi tanácsi, párt-, népfrontszerveknek. Számukra a területpolitikában még száramokban is. Megindult a kisteleki tanács, népfront, szakszervezet szervezésével egy ilyen összehangolt munka. Szakképzett előadók a háztartási, az építőipari kisgépek, a gázkészülékek biztonságos használatára, a növényvédő szerek és mezőgazdasági eszközök veszélyeire hívják fel a figyelmet. Ilyen és hasonló általánosabban ható balesetmegelőző oktatásra szükség van. Nemcsak azért, mert a nem üzemi balesetek — ahogy ezt láttuk — az öszszes baleseteknek csaknem a felét jelentik, hanem azért is, mert igazolja a gyakorlat azt az elméletet, hogy társadalmi erdekekért csak társadalmi összefogással lehet hatékonyan dolgozni. Richter Aranka Az Európa Kiadó tervei Érdekes könyvsorozatok Több mint kétszáz művet jelentet meg az idén az Európa Könyvkiadó. Az elmúlt évi sikerkönyvek közül újra közreadják Bohumil Hraba! Gyöngéd barbárok, Joseph Helier A 22-es csapdája, valamint Michael Ende A végtelen történet című kötetét. A tavaly útjára indított Femina sorozat hét új darabbal gyarapodik. Közöttük lesz Daphne du Maurier Írószövetségi megállapodás Két évre szóló együttműködési megállapodást írtak alá a magyar és a csehszlovák írószövetség képviselői kedden Budapesten a Magyar Írók Szövetsége székházában. A szerződést Ördögh Szilveszter, a Magyar írók Szövetségének és Rudolf Chmel, a Csehszlovák írószövetség titkára irta alá. A megállapodás tartalmazza, hogy a két szövetség vezetői közös titkársági ülésen találkoznak 1086-ban, csehszlovákiai írók is részt vesznek Magyarországon az ünnepi könyvhét rendezvényein, alkotói találkozókon, többek között a cseh és a szlovák irodalom baráti körének szervezésében. KGST-szekcióülés Kedden megkezdte ülését Kecskeméten a KGST-országok számítástechnikai kormányközi bizottságának mikroelektronikai szakértői szekciója. A KGST 2000-ig szóló új komplex programjának elfogadása óta a szekció első ízben tart ülést; napirendjéa az integrált áramkörök minőségének, megbízhatóságának javítása, a tagországok közötti munkamegosztás fejlesztése szerepel. A tanácskozás pénteken jegyzőkönyv aláírásával fejeződik be. (MTI) A Manderley-ház asszonya című regénye, amelynek történetét Alfréd Hitchcock is feldolgozta. Lilian Hellman amerikai drámaíró Egy befejezetlen asszony című könyve egy tipikusan XX. századi női sorsról fest képet. Üj kötete jelenik meg Edith Brucknak, a Magyarországon született olasz írónőnek. Kisregényeinek címe: „Tranzit" és „Gyönyörű romlásom." A Világirodalom Klasszikusai című könyvsorozat tizenkét művel folytatódik. A spanyol drámákat két kötetben közreadó könyvben hét színmű — közöttük Lope de Vega két darabja — is helyet kap. Az angol késő középkor legnagyobb költője, Geoffrey Chaucer Canterbury mesék című költeményei új fordításokkal immár teljessé bővülve először jelennek meg magyarul. Ismét kiadják Homérosz „Odüsszeiá"-ját, James Joyce „Ulysses"-ét és T+omas Mann tetralógiáját, a „József és testvérei"-t. A Világirodalom Remekei című sorozatban jelentetik meg Csingiz Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap című regényét. Itt jelenik meg az 1950-ben elhunyt olasz szerző, Cesare Pavese négy kisregénye. A kötet a Szép nyár címet kapta. Mai amerikai kisregényeket adnak közre a Faragott koporsók című könyvben. Az Életmű sorozatban Dosztojevszkij, Goethe, Shakespeare, Walter Scott, Emily és Charlotte Bronte; valamint Zola írásai kapnak helyet. A történelmi, vallástörténeti, vallásfilozófiai kötetek sorában lát napvilágot Bernardo de Áldana spanyol zsoldosvezér leírása a XVI. századi Magyarországról. A Kézirattár sorozatban jelenik meg a legrégibb magyar vers, az Ómagyar Mária-siralom szövege, s a kötet közli a vers modern, mindenki által érthető átiratát. A bevezető tanulmány elsőként adja közre a szöveg keletkezésének valószínű történetére fényt derítő nyomozás eredményeit. A magyar történettudomány és néprajz kiváló művelője, a százesztendeje elhunyt Ipolyi Arnold püspök Magyar mitológia című munkáját reprint kiadásban jelentetik meg. A könyvészeti ritkaságnak számító kötet — amely 1854ben látott napvilágot — a magyar nép hiedelmeit, szokásait mutatja be. A huszadik századi líra egyik megűjítója, Thomas Stearns Eliot válogatott költői és drámai műveit is kiadják. A kötet közli a Macskák könyve című müvét is. amelyből a népszerű musical készült. Eliot drámái közül kettő szerepel a kötetben; a Thomas Becket érsek mártíríumáról szóló „Gyilkosság a székesegyházban", valamint a „Koktél hatkor". Margaret Mitchell Elfújta a szél című világhírű regenyét is megjelentetik