Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-19 / 42. szám

2 Szerda, 1986. február 19. Tanácskozott az SZKP KB 0 Moszkva (MTI) Moszkvában kedden teljes ülést tartott az SZKP Központi Bizottsaga. Megvitatta: 1. a Központi Bizottságnak az SZKP XXVII. kongresszusára készített beszámo­lóját; 2. az új szerkesztésű pártprogram pár­ton belüli és országos vitájának főbb eredményeit, továbbá a pártprogram elő­terjesztését az SZKP XXVII kongresszu­sán; 3. a szervezeti szabályzatban eszközölt módosítások vitájának eredményét és a módosított szabályzat tervezetének előter­jesztését az SZKP XXVII. kongresszusán; 4. az SZKP XXVII. kongresszusára ké­szült beszámolót az 1986—90-es évekre szóló, valamint a 2000. évig terjedő, a fő gazdaság- és társadalomfejlesztési irányo­kat tartalmazó szovjet tervről; 5. az 1986—90-es évekre szóló, valamint a 2000. évig terjedő szovjet gazdaság- és társadalomfejlesztési terv országos vitájá­nak eredményét és a tervezet előterjeszté­sét az SZKP XXVII. kongresszusán. A KB ezekről a kérdésekről meghall­gatta Mihail Gorbacsov és Nyikolaj Rizskov beszámolóját, majd jóváhagyta a beszámolókat, az SZKP új szerkesztésű pártprogramjának tervezetét, a szervezeti szabályzat módosítását és a fejlesztési terveket. Ügy határozott, hogy ezeket b dokumentumokat az SZKP XXVII. kong­-esszusa elé terjesztik megvitatásra. A keddi, egynapos plénum személyi kér­déseket is megvizsgált. Borisz Jelcint a PB póttagjává válasz­totta, és felmentette KB-titkári megbíza­tása alól, azzal összefüggésben, hogy a moszkvai városi pártbizottság első titkára lett. A plénum Viktor Grisint nyugállomány­ba vonulásával kapcsolatban felmentette a PB-tagsággal járó kötelezettségek alól. A plénum Konsztantyin Ruszakovot felmentette KB-titkári megbízatású alól. tekintettel arra, hogy egészségi okok mi­att nyugállományba vonul. Moszkvában kedden ülést tartott az SZKP Központi Revíziós Bizottsága. Az ülésen megvitatták és jóváhagyták a bizottságnak az SZKP XXVII. kongresz­szusa elé terjesztendő jelentését és a tes­tület működését szabályozó dokumentum­nak a tervezetét, amelyet szintén a párt­kongresszus hagy véglegesen jóvá. inn RÁDIÚTELEX ÜDVÖZLÖ TÁVIRAT Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke táviratban fe­jezte ki jókívánságait Mario Soaresnek, a Portugál Köz­társaság elnökévé történt megválasztása alkalmából. MAGYAR PARTKÜLDÖTTSÉG UTAZOTT AZ NSZK-BA Gyenes Andrásnak, a • Magyar Szocialista Munkás­párt Kozpoáti Ellenőrző Bi­zottsága elnökének vezeté­sével a Német Kommunista Párt meghívására kedden pártküldöttség utazott az NSZK-ba. A küldöttség tag­jai : • Lakatos László, az MSZMP Győr-Sopron Me­gyei Bizottságának első tit­kára és Kovács László, az MSZMP KB külügyi osztá­lyának helyettes vezetője. HAZAÉRKEZETT MOSZKVÁBÓL AZ OBT DELEGÁCIÓJA Kedden hazaérkezett Moszk­vából az Országos Béketa­nács küldöttsége, amely Ba­rabás Miklós főtitkár veze­tésével a Szovjet Békevédel­mi Bizottság vezetőivel tár­gyalt. MESSNER MOSZKVÁBAN A Szovjetunió Miniszterta­nácsának meghívására hi­vatalos baráti látogatásra kedden Moszkvába érkezett Zbigniew Messner, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. COSSIGA BELGIUMBAN Kedden, négynapos hiva­talos látogatásra Belgiumba érkezett Francesco Cossiga olasz köztársasági elnök. Tárgyal Martens miniszter­elnökkel, a parlament és a szenátus elnökével, és fogad­ja I. Baudouin király is. Látogatást tesz több vidé­ki városban, továbbá Brüsz­szelben, a Közös Piac, va­lamint a NATO központjá­ban. VILÁGKONFERENCIA Prágában kedden meg­nyílt a nemzetközi rádió- és televíziós szervezetek ötö­dik világkonferenciája. A kilenc rádió- és televíziós szervezetbe tömörült társa­ságok képviseletében 200 küldött hat napon át ta­nácskozik a műsorcsere, a műholdas hírtovábbitás, va­lamint a kiemelkedő sport események közvetítési joga ért történő együttes fellépés kérdéseiről, más jogi, illet ve műszaki problémákról. A CHALLENGERRŐL A KONGRESSZUSBAN IS Az amerikai kongresszus is megkezdi a Challenger űrrepülőgép katasztrófájá nak vizsgálatát. A szenátus illetékes albizottsága meg­hallgatja William Rogers volt külügyminisztert, a sze­rencsétlenség okának fel­tárására alakított külön­bizottság elnökét és William Grahamot, a NASA meg­bízott igazgatóját a kataszt­rófáról. Iraki — iráni háború Folytatódnak a súlyos harcok Diplomáciai erőfeszítések az ellenségeskedések megszüntetésére 0 Bagdad. Teherán, New York (MTI) Folytatódnak a harcok az iraki—iráni frontokon, ezzel párhuzamosan újabb diplomáciai kísérletek tör­ténnek a háború beszünte­tésére. Teheránban beje­lentették: Irán nem vzsz részt az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, ame­lyet az iráni offenzíva tár­gyában hívtak össze Irak és az Arab Liga képvise­lőinek kérésére. Tarik Aziz iraki külügyminiszter New Yorkban van. A hadszíntérről — a hétfő esti harcokról — a szemben álló felek saját sikereikről számoltak be, s egybehangzó­an megerősítik, hogy heves szárazföldi, légi és tengeri összecsapásokra került sor. A bagdadi hírek szerint az ira­ki csapatok három frontsza­kaszon is visszaszorították az iráni csapatokat Fáo kikötő­város környékén, az iraki ha­ditengerészet hétfőn este két iráni szállítóhajót semmisí­tett meg, Abadanban pedig hidakat rombolt le az iraki légierő. Teheránban ugyanakkor azt közölték, hogy az iraki ellentámadásokat vissza­verték, s az iráni erők meg­erősítették az iraki állásokat, sőt folytatták előrenyomulá­sukat. Teherán szerint leg­alább 500 iraki katonát meg­öltek, sokat megsebesítettek, az iraki veszteségek a múlt heti iráni támadás óta elér­ték a 14 ezret. Szaddam Husszein iraki el­nök hétfőn fogadta a szaúd­arábiai és a kuvaiti külügy­minisztert, akik Damasz­kuszból érkeztek Bagdadba. A két Öböl menti ország, amely a konfliktusban Irakot támogatja, az iráni támadás leállítását szeretné elérni. Hans van den Broek hol­land külügyminiszter, az BGK tanácsának soros elnö­ke iLuxemburgban kijelentet­te, hogy a „tizenkettek" tá­mogatják Javier iPérez de Cuellar ENSZ-főtitkár béke­javaslatait. Korábban a Be­nelux országok képviselői fo­gadták Kuvait, Irak, Észak­Jemen és Jordánia nagykö­veteinek küldöttségét, amely szorgalmazta, hogy az EGK gyakoroljon nyomást Iránra a harci cselekmények be­szüntetése érdekében. Az iraki fegyveres erők az ország déli részébe benyo­mult iráni csapatok ellen kedden is folytatták immár negyedik napja tartó ellentá­madásukat, miközben Irán — ezúttal visszafogottabb hang­nemben — saját harci sike­reiről számolt be. Eközben az ENSZ Bizton­sági Tanácsában nem hivata­los konzultációk kezdődtek az Öböl menti háborúról. Bagdadi közlés szerint az iraki katonai erők szoro­sabbra vonták az ostromgyű-' rűt az iráni egységek körül, amelyek 9 nappal ezelőtt vet­ték be Fáo kikötőjét. A bag­dadi katonai főparancsnok­ság közleménye szerint az iraki erők továbbra is három irányban nyomultak előre. Fáo körzetében, a Satt-el­Arab vizűt, iraki partján és a Khor Abdallah hajóút men­tén. Irak kedden azt közölte, hogy február 9-e óta az irá­ni haditengerészeti erők „148 egységét süllyesztették el, s az ellenség 8 harci repülőgé­pét és két katonai helikopte­rét lőtték le". Az ÍRNA teheráni hírügy­nökség kedden azt jelentet­te, hogy az iráni erők Fáo városától északi és nyugati irányban nyomulnak előre. MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉSE A VI. ÖTÉVES TERVIDŐSZAKBAN ÉS 1985-BEN Np'tveii |övedeiem (%) Belföldi felhasznalas f°0) 1980 1989 •HÍTM jioo • 96-97 :yy lakosra |ufo reáljövedelem (%) ma J 100 107-108 Ipán leimples (1980100) Gépipari leimples i m 1100 mm ] us msMsm 1 Vegyipari termeles f'Jo) 1 1980 mm 100 1 1985 HMMN ] 111,8 1980 1989 Merogardasagi lermeles (»at | Mivöga/flasag. lermekek ierinp|..sp 1976-1980 ewk itli|i 1 1 latr.tMC 1 "níllio Ionnal «.o^ijj í 14.8 1980 1981 gyümölcstermelés (°o) 1918-1980 1 ewk itlifj 1' 1981-1981 1 erek ittiEi 114 hpktaronfcpnti ho/am(kgf. 19 76-1960 1981 -1985 I eier rtllfl 4 060 4 630 * bura í j 4850 6110 >V kukorica iV Aktív k»?resök 5/181,1 (januar 1 fo) 1981 198S IjHH^P 4 739 000 1981 198S ||||f|f|§j 4 877 000 Tarsadalmi |uttatasok összege ! (folyo aron milliard Ft) ! 1980 _J87 1985 J 138 Szocialista szervek beruhazasa (milliard Ft) 189,7 138—191 1980 1985 10000 lakosra |uto orvosok szama (fő) Személygépkocsi állomány (millió db) Külkereskedelem i"ol I 100 106 1 behozatal , Pártközi eszmecsere Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára kedden találko­zott Karim Mrouéval, a Li­banoni JCP KB főtitRárhe­lyettesével, aki a 'Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága meghívásá­ra tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkö­rű megbeszélésen véleményt cseréltek időszerű nemzetkö­zi kérdésekről, mindenek­előtt a közel-keleti térség helyzetéről, a libanoni belső fejleményekről. Áttekintet­ték a két párt kapcsolatait, az együttműködés fejleszté­sének lehetőségeit. Szűrös Mátyás megerősítette az MSZMP szolidaritását a li­banoni kommunisták nehéz körülmények között vívott harcával. A találkozón részt vett Györké József, az MSZMP KB külügyi osztályának he­lyettes vezetője. EGK „Nyugat-európai alapokmány" 0 Luxembourg (MTI) A nyugat-európai közösség tagországainak külügymi­niszterei tanácsülésükön hét­főn este aláírták az úgyne­vezett „nyugat-európai alap­okmányt", amely rögzíti a római szerződés múlt évben elhatározott reformját: a döntéshozó mechanizmus egyszerűsítését, a vezető in­tézmények, a brüsszeli fő­bizottság és a nyugat-európai parlament jogkörének némi bővítését, valamint az egy­séges belső piac megteremté­sét célzó reformokat. A terjedelmes okmány az alábbi alapvető változásokat tartalmazza: 1. Egységes belső piac: 1992. december 31-íg meg­valósul „a határok nélküli egységes belső piac, ame­lyen teljesen akadálytalan az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőkemoz­gása". Az e cél megvalósí­tására irányuló közösségi rendeleteket, jogszabályokat minősített (kétharmados) többséggel hozzák meg, ki­véve a közvetett adózást, a személyforgalmat, a dolgozók jogait és érdekéit érintő intézkedéseket, amelyekben egyhangúlag lehet csak ha­tározni. A munkavállalást, a környezet- és egészségvé­delmet érintő esetekben egyes országok jogot kap­hatnak nemzeti határellen­őrzésük fenntartására, felté­ve, ha ez nem vezet elzár­kózáshoz. 2. Pénzügyi egység: A tagországok „egyetérte­nek a gazdasági és pénzügyi egység megvalósításának cél­jával, figyelembe véve a nyugat-európai pénzügyi rendszert (SME) és a meg­lévő közös pénzegységet (ECU), illetve az e téren szerzett tapasztalatokat". 3. Nyugat-európai parla­ment: A belső piac. valamint a műszaki fejlesztés és kutatás kérdéseiben hozandó határo­zatokat a parlamenttel együttműködésben dolgoz­zák ki. Csádi csaták Csád a világ egyik legsze­gényebb és legritkábban la­kott országa. Az 1 millió 284 ezer négyzetkilométeren élő 4,7 milliós lakosságot immár tizenegy éve polgárháború is sújtja. 1975-ben a katonai puccsot követően föloszlat­ták a parlamentet, és a pár­tok tevékenységét. 1982-ben a korábbi miniszterelnök ás hadügyminiszter: Hisszén Habré megfosztotta hatal­mától Gukuni Veddei állam­főt. Véres harc folyt a két politikus hívei között, s eb­be francia, illetve líbiai erők is bekapcsolódtak. Párizs az újonnan hata­lomra került Hisszén Habré mellett kötelezte el magát, Tripoli viszont a volt állam­fővel rokonszenvezik. 1984 novemberében sikerült ugyan véget vetni az öldök­lő harcoknak, a külföldi erők távozása után azonban a fe­szültség továbbra is fennma­radt. A múlt héten azután ismét kirobbant az ellensé­geskedés a GUNT (ideigle­nes nemzeti egységkormány) és a kormányerők között. Líbia „váratlannak, meg­lepetésszerűnek" minősítette a polgárháború újbóli föl­lángolását. Párizsban vi­szont a megfigyelők — alig­ha alaptalanul — összefüg­gésbe hozzák az újabb csádi harcokat a francia konzer­vatív erők manővereivel. Aligha leihet ugyanis vélet­lennek tulajdonítani, hogy egy hónappal a francia nemzetgyűlési választások előtt a szocialista kormány­zatot súlyos dilemmák elé állították. Ha ugyanis Mit­terrand elnök — korábbi el­kötelezettségének megfelelő­en — egykori gyarmatán a kormányerők mellett kato­nailag- beavatkozik a konf­liktusba, ezzel látványosan kudarcot szenved rendezési kísérlete, ráadásul ember­életeket kockáztat. Ha vi­szont elmulasztotta volna a N'Dzsamena-i rendszer támo­gatását, akkor az ellenzék másik ütőkártyáját játszhat­ta volna ki, nevezetesen: Mitterrand lemondott az or­szág afrikai érdekeinek — úgymond — védelméről. Akár így, akár úgy, Csád mindenképpen veszélyezteti a francia szocialisták pozí­cióit. Emellett a csádi konf­liktus fölizzása ismét ember­életeket követel, s fokozza a feszültséget Közép-Afriká­ban. Párizs máris négy har­ci gépet küldött a csádi fő­városba, s jelentős francia katonai erők is beavatkozás­ra készen állnak. Az ország északi részén a francia re­pülők — Hisszén Habré el­nök állítólagos kérésére — lebombáztak egy líbiai se­gítséggel épült légibázist, a kormányerők pedig több he­lyen megütköztek Gukuni Veddei fegyvereseivel. A csádi csaták mozgató­rugói minden bizonnyal Pá­rizsban keresendők. Éppen ezért nehéz, szinte kilátás­talan az afrikai országok vállalkozása a békés rende­zésre, a szemben álló felek közti párbeszéd fölújítására. Gyapay Dénes Ítéletidő Kaliforniában (H) Washington (MTI) Árvizek, földcsuszamlások pusztítanak Kaliforniában. Az ítéletidő eddig már hat halálos áldozatot követelt, több mint ezren kényszerül­tek elhagyni lakóhelyüket, és egyes helyeken katonai alakulatokat vetettek be a védekezéshez. A Csendes-óceán partján már egy hete szinte folya­matosan esik az eső. A part" menti hegyláncolaton az enyhébb idő hatására gyor­san megolvadt a hótakaró, és ez is felduzzasztottá a folyókat. A helyzet a kaliforniai bortermelő vidék központjá­ban, a Napa völgyben a leg­súlyosabb. A megduzzadt fo­lyók több települést elóntöt­tek, innen a lakosságot biz­tonságosabb helyre kellett telepíteni. Az árvíz hidakat mosott el, utakat szakított át, ledöntötte az elektromos vezetékeket. Egy földcsu­szamlás több mint tíz órán át tartott fogva egy vasúti szerelvényt, ennyi idő kel­lett, amíg a mentőosztagok szabaddá tudták tenni az el­zárt pályát. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom