Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-12 / 291. szám

10 Csütörtök, 1985. december 12. Kapcsolataink rendezettek Kádár János a két ország kapcsolataira vo­natkozó kérdésre válaszolva hangoztatta: „A magyar— osztrák kapcsolatok sajátos­ságának azt tartom, hogy realisztikusak, és a — köl­csönös érdekeknek megfele­lően — széles körben bon­takoztak ki. Két szomszédos országról van szó, s joggal állithatom, hogy kapcsolata­ink a különböző társadalmi rendszerű országok között példásnak nevezhetők. Esz­szerűek, a kölcsönös érdeke­ket szolgálják, és pozitívan befolyásolják az emberiség számára fontos nemzetközi folyamatokat is. Minderre gondolva örömmel vettem jKirchschliiger úr meghívá­sát, s annak készséggel tet­tem eleget, mert úgy gon­doltam, hogy találkozónk to­vábbi hozzájárulást jelent kapcsolataink kibontakozá­sához. Megbeszélésünkön egybehangzóan úgy értékel­tük. hogy ez a folyamat be­csületes. jó szolgálata a két ország és a két nép ügyének. Személyes okom is volt arra, hogy szívesen tegyek eleget a meghívásnak, hiszen Kirchschlager elnök urat ré­gen ismerem, és tudom, hogy magas tisztségeiben több mint másfél évtizeden át, mint külügyminiszter, majd szövetségi elnökként is so­kat segített a kapcsolatok építésében." Kádár János kitért arra, hogy természetesen mind­két országban sokat tesznek a napi munkában is a két ország kapcsolatainak fej­lesztéséért, ezen munkál­kodnak n két ország kormá­nyai is. Ebben az összefüg­gésben méltatta Bruno Kreisky korábbi és Fred Si­nowatz jelenlegi osztrák kancellár szerepét, tevé­kenységét. „Együttműködésünk — mondotta ezután — nem konjunkturális jellegű, nem a széljárástól függ, hiszen azt évtizedeken át alapoztuk — ezért szilárd és van jö­vője." A nemzetközi helyzettel kapcsolatos kérdésre vála­szolva az MSZMP főtitkára rámutatott: megbeszélésü­kön véleményt cseréltek a nemzetközi biztonság, az enyhültebb, békésebb világ megteremtéséről, amire — mint mondotta — megvan a lehetőség, de automatikusan nem valósul meg. A kis országok nemzetközi politikai szerepéről Kádár János kijelentette: vélemé­nye szerint nem különíthető el ez a szerep az országok nagysága szerint. Napjaink­ban a nemzetközi helyzet meglehetősen veszélyes sza­kaszba jutott, ezért feltétle­nül meg kell gyorsítani az érdemi tárgyalásokat, hogy kielégítő megoldások szüles­senek, olyanok, amelyek az emberiség békés életét biz­tosithatják. A nagy, a köze­pes és a kis országoknak egyaránt megvan a maguk felelőssége, és valamennyi­üknek élniük kell a rendel­kezésre álló lehetőségekkel az enyhülés érdekében — hangoztatta. Mi, magyarok így értjük a kis országok, köztük a magunk szerepét és felelősségét. Kádár János hozzátette: a gyümölcsöző és rendezett magyar—osztrák kapcsolatokkal nemcsak a két nép, a két ország érde­keit szolgáljuk. Túlzás nél­kül elmondhatjuk, hogy az európai légkört, a különbö­ző társadalmi rendszerű or­szágok közötti kapcsolatok javulását is segítjük — hangsúlyozta az MSZMP fő­titkára. A genfi találkozóval kap­csolatban Kádár János em­lékeztetett rá: bár ott sok fontos megoldásra váró vitás kérdésben nem született megállapodás, maga a talál­kozó segített a párbeszéd erősitéseben, a Szovjetunió Sajtótájékoztató és az Egyesült Államok kö­zött csakúgy, mint más or­szágok vonatkozásában. Rudolf Kirchschlager szö­vetségi elnök kijelentette: a magyar—osztrák kapcsola­tok sajátossága abban áll, hogy mindkét ország fel tud­ja használni a történelem ta­nulságait viszonyuk alakítá­sához. „Mindkét fél abból indult ki, hogy bár különbö­ző társadalmi rendszerekben élünk, de éppen itt, Európa közepén nagy felelősséget vi­selünk földrészünk stabilitá­sáért. Ezt a politikát nyil­vánvalóan nemcsak a kor­mányok, hanem a népek is magukénak vallják, mindkét oldalon." Az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva az osztrák államfő elmondotta: Kádár Jánossal folytatott, igen beható tárgyalásaikon visszatekintettek a múltba, és foglalkoztak a jelen kér­déseivel, mindenekelőtt az­zal, hogyan látja a két fél az európai és a világhelyze­tet. „Tárgyalásainkat — hangoztatta — mindenek­előtt nagyfokú realizmus jellemezte. Kell elgondolá­sokkal rendelkeznünk a jő-, vőre, de szilárd talajon kell állnunk a jelenben is — amint ezt mindkét fél teszi" — mondotta az osztrák ál­lamfő. Kádár János hazaérkezett Ausztriából Kádár János,' á Magyar Szocialista Munkáspárt főtit­kára, az Elnöki Tanács tagja, Rudolf Kirchschlagernek, az Osztrák Köztársaság szövétségi elnökének meghívására Ausztriában tett látogatását befejezve, szerdán este vissza­érkezett Budapestre. Kíséretében volt Kovács László, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője, Esz­tergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes és Nagy János, hazánk bécsi nagykövete. Kádár János fogadására a Keleti pályaudvaron meg­jelent Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke, Németh Ká­roly, az MSZMP főtitkárhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai. Kótai Géza, a KB külügyi osztályának vezetője, Várkunyi Péter külügyminiszter. Kamara János belügymi­niszter, a Központi Bizottság tagjai és Urbán Lajos köz­lekedési miniszter. Jelen volt dr. Peter Wilfling követ-tanácsos, az Oszt­rák Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. (MTI) Közéleti napló ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT Losonczi Pál, az Elnöki niel arap Moi elnöknek ; a Tanács elnöke táviratban fe- Kenyai Köztársaság nemzeti jezte ki jókívánságait Da- ünnepe alkalmából. NÉMETH KAROLY A II. KERÜLETBEN Németh Károly, az MSZMP pártbizottság székházában főtitkárhelyettese szerdán a Dérfalvi István első titkár főváros II. kerületébe lá- és Zavagyi Lajos tanácsel­,,. • . .. ,, nők fogadta, s tájékoztatta a togatott. Kisereteben volt vendég*t a 'no eJzer ,akosú Jassó Mihály, a budapesti budai kerület politikai, tár­pártbizottság titkára. A sadalmi életéről. A SZOT ÜLÉSE Szerdán ülést tartott a Magyar Szakszervezetek Szakszervezetek Országos XXV. kongresszusának elő­Tanácsa. A testület Bara- készületeit, majd megvitatta nyai Tibor főtitkár előter- és jóváhagyta a kongresz­jesztésében áttekintette a szus dokumentumait. Magyar-jugoszláv közös közlemény Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke Milka Pla­nincnak, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársa­ság Szövetségi Végrehajtó Tanácsa elnökének meghí­vására 1985. december 10— 11-én hivatalos, baráti láto­gatást tett Jugoszláviában. Lázár Györgyöt fogadta Radovan Vlajkovics, a Ju­goszláv Szocialista Szövetsé­gi Köztársaság Elnökségé­nek elnöke, Vidoje Zsarko­vics, a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnökségének el­nöke. A magyar kormányfő találkozott Dusán Cskrebics­csel, a Szerb Szocialista Köz­társaság Elnöksége elnöké­vel. A találkozók szívélyes, baráti légkörben zajlottak le. Lázár György virágot he­lyezett el Joszip Broz Tito sírján. ­Lázár György és Milka Planinc áttekintette a két­oldalú kapcsolatok helyze­tét, és megbeszélést folyta­tott a Magyar Népköztársa­ság és a Jugoszláv Szocialis­ta Szövetségi Köztársaság széles körű, jószomszédi együttműködése bővítésének lehetőségeiről. Részletesen tájékoztatták egymást or­szágaik társadalmi és gaz­dasági fejlődéséről, véle­ménycserét folytattak a nemzetközi helyzet legfon­tosabb kérdéseiről. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország köl­csönösen hasznos együttmű­ködése és baráti kapcsola­tai sikeresen fejlődnek, fo­lyamatosan gazdagodnak az élet minden területén. Lázár György és Milka Planinc megerősítette, hogy a magyar—jugoszláv baráti kapcsolatok a felségjogok és a területi egység, a függet­lenség, az egyenjogúság liszteletben tartásán és a belügyekbe való be nem avatkozás; a kölcsönös meg­becsülés és a kölcsönös elő­nyök elvein nyugszanak, a belső építés saját útjainak ós a két ország eltérő nemzet­közi helyzetének tiszteletben tartásával. E Kádár János és Joszip Broz Tito találkozóin elfogadott, és az élet által igazolt elvek képezik az alapját a sokoldalú és köl­csönösen előnyös, a Magyar Népköztársaság ós a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság népeinek érde­keit jól szolgáló együttmű­ködés fejlesztésének. Hangsúlyozták, hogy a Magyar Népköztársaság kap­csolatai a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság köztársaságaival és autonóm tartományaival, továbbá a natár menti területek és vá­rosok, a helyi társadalmi és politikai szervezetek egyre bővülő együttműködése, és a közvetlen lakossági kapcso­latok a két ország jószom­szédi viszonyának fontos té­nyezői. A kormányelnökök alá­núzták, hogy a Magyar Nép­köztársaságban élő horvát, szerb és szlovén nemzetisé­gek, illetve a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársa­ságban élő magyar nemzeti­ség fontos szerepet tölt be a Jószomszédi kapcsolatok fej­lesztésében a két ország né­pei barátságának erősítésé­ben. A két fél különös fi­gyelmet szentel a nemzetisé­gek e szerepének és kölcsö­nösen erősiti azt. A kormányfők megkülön­böztetett figyelmet fordítot­tak a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére, és megelége­déssel állapították meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság között kedvezően fejlődik a gaz­dasági, valamint a műszaki­tudományos együttműködés. Hangsúlyozták, hogy a sza­kosítás, a kooperáció és a hosszú távú ipari együttmű­ködés elősegíti az árucsere­forgalom bővülését, és ked­vező tényező a gazdasági kapcsolatok további fejlesz­tésében. Kiemelték, hogy a nehezebbé vált külgazdasági körülmények között fokozot­tabban ki kell használni a szomszédságból adódó lehe­tőségeket. Mindkét fél részé­ről további erőfeszítések szükségesek a harmadik pia­ci közös fellépés lehetőségei­nek feltárására. A két kormányfő kedve­zően értékelte a Magyar Népköztársaság és a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság közötti 1986— 1990. időszakra szóló áru- és szolgáltatásforgalmi egyez­ményt, valamint az 1986. évi áru- és szolgáltatáscserére vonatkozó jegyzőkönyvet, amelyek jelentősen hozzá­járulnak a két ország kö­zötti áruforgalom növelé­séhez. A két fél kifejezte kész­ségét, hogy ösztönzik a ha­tár menti területek gazdasá­gi együttműködését, a kis­határforgalmat, az együtt­működést a kultúra, a köz­művelődés, a tájékoztatás, a sport terén, valamint a ha­tár menti városok és köz­ségek együttműködését an­nak tudatában, hogy ezek hozzájárulnak a két ország közeledéséhez egymáshoz, ál­talános kapcsolatainak fej­lődéséhez. A két fél támogatta az együttműködés fejlesztését a kultúra, az oktatás, a tudo­mány és a tájékoztatás terü­letén. A felek rámutattak, hogy a kulturális, az oktatási és a tudományos együttmű­ködési munkaterv végrehaj­tása hozzájárul a két ország népei és nemzetiségei kultu­rális értékeinek és vívmá­nyainak minél teljesebb megismeréséhez. Lázár György és Milka Planinc véleménycserét foly­tatott a nemzetközi helyzet­ről. Kiemelt figyelmet for­dítottak a béke és bizton­ság erősítésére a világban, a fegyverkezési hajsza megfé­kezésére, a leszerelésre, a nemzetközi feszültség eny­hítésére, valamint a nyitott kérdések békés eszközökkel, tárgyalások útján történő megoldására. Kedvezően értékelték Mi­hail Gorbacsov és Ronald Reagan genfi találkozóját. A csúcstalálkozó — minden or­szág érdekében és tevékeny hozzájárulásával — megte­remtheti a feltételeket a vi­lághelyzet kedvező alakulá­sához, a béke és biztonság erősödéséhez, a fegyverkezé­si verseny megfékezéséhez és a leszereléshez. Véleménycserét folytattak az ENSZ szerepe erősítésé­nek jelentőségéről és a vi­lágszervezet hozzájárulásá­ról az időszerű nemzetközi problémák, a béke, a biz­tonság, a gazdasági fejlődés és az egyenjogú nemzetközi együttműködés kérdéseinek megoldásához. A két kormányfő kife­jezte meggyőződését, hogy a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaságban tett lá­togatása, a nyílt munkalég­körben, a kölcsönös tisztelet szellemében folytatott meg­beszélések hozzájárulnak a magyar—jugoszláv kapcso­latok és a sokoldalú jó­szomszédi együttműködés to­vábbi fejlődéséhez, Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke hivatalos baráti látogatásra hívta meg a Magyar Népköztársaságba Milka Planincot, a Szövet­ségi Végrehajtó Tanács el­nökét, aki a meghívást kö­szönettel elfogadta. A láto­gatás időpontját később egyeztetik. Siklós János Á csillagokban » élni (Kisregény) 14. Az álom és az ébredés kuszaságában egy ri­asztóan fényes pontocska emelkedett a leve­gőbe, foszforeszkáló jelekkel haladt, és Székáts követte, egészen a paksi erdő keleti széléig, ahol már egészen otthonosan mozgott. Ismerős volt a terep, gpndolatban ezerszer is megfor­dult ott, a valóságban csak egyszer, egy őszi hadgyakorlaton. A végefelé tartottak, a törzs­tisztek körében Wittig tábornok magyarázta a támadóegységek lezáró manőverezését, vékony pálcájával mutogatott a terepasztalon, és olyan szakmai badarságokat beszélt, amiért egy őr­mestert lefokoznak. A törzs tagjai a süket­némák pózába merevedtek, Székáts észrevette, hogy a kemény tekintetek mögött iszonyatos küzdelem folyik a kirobbanni készülő röhögés elfojtásáért, valamennyien őt nézték, a törzsfő­nököt. Megszédült vagy a szégyen vette el a józan eszét, ezt azóta sem tudta megállapíta­ni, de arrogáns hangon rákiabált a parancsnok­ra: „Szamárságokat mond! Ha ezeket elfogad­nánk, a támadóegységeket a Dunába hajszol­nánk!'' A sátorban megállt a levegő. Székáts tenyerére izzadtság tapadt, szája kiszáradt. Wit­tig nevetségessé vált, a megdöbbenés másodper­cei után csak annyit mondott: „Távozzon." Eltűnt az útjelző fény, a tél végére járt az idő, s a tárgyaló (vagy megalázó) -terem olaj­szagú padlóján vigvázzba álló Székáts megkap­ta az obsitot. Egy hajlott hátú, kopasz, szíjarcú százados olvasta föl a miniszteri végzést. Az inkvizitorképű tiszt olyan hangsúllyal és szug­gesztivitással beszélt, hogy Székáts kezdte el­hinni saját, súlyos^bűneit. Politikailag képzet­len, a régi hadsereg tipikus szakbarbárának prototípusa, összeférhetetlen, feletteseit lejárat­ja, intrikál a hadsereg vezetése ellen, közönsé­ges karrierista stb. Székáts hallgatta a vádakat, s közben Janka ágyára gondolt, meggondolat­lanságának színhelyére. Kérdés, észrevétel nincs! Megenyhült azután az inkvizítor hangja, és így fejezte be: „örülhet, hogy elkerülte a börtönt, ez a ml humanizmusunk!" Az első pil­lanatokban a dac és a büszkeség kavargott ben­ne, a tiszttarsak (akik természetesen jelen vol­tak) kifejezéstelen tekintettel bámultak a leve­gőbe. Sarkonfordult, s egyenes tartással, kato­nás léptekkel ment az ajtóhoz. Csak néhány nap­pal később eszmélt rá igazán, hogy ifjúkori ambí­cióit idő előtt fölfalta az élet; a pálya gellert kapott, most és mindörökké. Mindörökké, mindörökké, mindörökké, vissz­hangzott a kongó helyiség. „Ez részeg, mint a disznó, magában mo­tyog", hallotta a távoli hangokat. „Vigyük be." Egészen közelről kiabáltak: „Ébresztő, hééé!" A gyötrő álmokat lassan oldotta az eszmélés, fölnézett, és nem tudta, hol van, körülötte rendörök álltak, kemény szóval az iratait kér­ték. „Igazolja magát!'' Belül, a mellében még dübörgött a díszszem­le, Janka álnok szavakat .súgott neki az ágy­ban, és nem sütötte meg többé a bejglit, bör­tön helyett vasúti rakodótér, ez a humánum, vezérkar, fölcsillant még egyszer a remény, az­után kialudt, csak Márta maradt, gyűlöletével és irtózatos kétségbeesésével, és az üres, ócska mundér a fényes váll-lapokkal. — Igazolja magát! — az ordítás ereje fejbe­vágta. — Mit akarnak? — kérdezte vagy csak gon­dolta. — Ez eszméletlen! — szólt csöndesebben va­laki. — Csak rosszul vagyok — ez már igazi élet­jel volt. A piszkos, rideg helyiségben körülnézett, egye­dül ült a padon, a fenyőn a villanyégőket elol­tották, a váróterem lézengői eltűntek. — A személyi igazolványát kérem! — Nincsenek itt az irataim. — Kicsoda maga? Hogy hívják? — Székáts ezredes. — Kicsoda? — Székáts ezredes. — Mit keres itt félig civilben, félig egyen­ruhában? — Rosszul vagyok, kérem. Kiugrik a szívem. A rendőrök egymásra néztek, azután ketten kimentek a váróteremből, egy mellette maradt. A karácsonyi énekek ősi varázsa az együvé tartozás pillanatának fölhabzó érzelmi ereje megindította Márta könnyeit. A két nagyobb unoka állt mellette, hajukat simogatta, ösztö­nös kézmozdulataiban olyan sok fájdalom és veszendőbe borult idő munkált, s az elfojtott érzelemnek olyan ereje tört föl, hogy a min­denből tréfát csiholó Ácó is megrendült e csi­nálatlan látványtól, s az „Ö, gyönyörű szép, ti­tokzatos éj" fölcsendült, Márta óvatosan, láb­ujjhegyen kiment a hallból, magára csukta csöndesen a konyhaajtót, Szégyellte talán az elszabadult fölindulást vágy önsajnálat uralko­dott el benne, bár lehet, hogy a keményen vi­selt magány külső burka sérült meg, s kitet­szett alóla a társtalanság sebezte lélek, amely zaklatottságával, takart szorongásával, megreb­benő félelmével titkolnivaló! Az ünnepet köszöntő liturgikus hangulatú dallamok befejeződtek, Acó visszaállította a díszkivilágítást, a gyerekek némaságba mereve­dett szülőutánzása föloldódott. — Légy szíves bejönni — nyitott be István a konyhába, a komoly, sőt komor szavak Mártát visszazökkentették természetes szerepkörébe. El­maszatolódott szemhéjfestékét rendbe hozta, a megszokott viselkedés pózát, eleganciáját felöl­tötte, és az izgalommal várakozó unokáknak az ajándékokat átadta. (Folytatjuk.) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom