Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-09 / 288. szám
8 Hétfő, 1985. december 9. DM röviden december 9december 15. öl vagon burgonyát küldtek Szabolcsból Szegedre — 610 művész és 100 tudós kap karácsonyi segélyt. — Ezek a címek negyven évvel ezelőtti újságokból valók Eljön a negyvenedik békés karácsony is — e hét végén már ezüstvasárnap lesz. Csak az ezüstfehér csillogás nem akar lehullani hozzá Hétfőn ül össze Moszkvában a szovjet—amerikai kereskedelmi tanács. Kedden Oslóban adják át a Nobelbékedijat'az Orvosok a nukleáris háború ellen nevű szervezetnek, ugyanaznap Stockholmban osztják ki a szakmai Nobel-dijakat. Itthon folytatódnak a szakszervezeti küldöttértekezletek. A hét vége legfontosabb belpolitikai eseménye, hogy pénteken kezdődik a Hazafias Népfront VIII. kongreszszusa. A héten ünnepelhető névnapok közül kétségkívül a Luca-nap a legjelentősebb. Pénteken kell nekifogni a székfabrikálásnak, hogy karácsonykor lelepleződjenek a boszorkányok. Óvatosan faragjunk ha tizenharmadika még péntek is, vigyázni kell a fűrésszel-kalapáccsal . Azért ne feledkezzünk meg Natália, Judit, Árpád, Gabriella, Szilárda és Valér nevű ismerőseinkről sem. A Natália a latin dies natales Domini (az Ür születésnapja) kifejezésből született, eredetileg a karácsonykor világrajött leányok neve volt. A Judit héber eredetű. Jelentése: Júdeából származó nő. Az Árpád nevet a 19. században újították föl Árpád fejedelem tiszteletére. A Gabriella a héber Gabriél női párja, a Szilárda pedig a nyelvújítók által a Konstantinból fordított, magyarosított Szilárdé. A Valér jelentése erős, egészséges, amit kívánunk is nekik és minden névnaposnak. A nagy lehetőség Ezennel ország-világ előtt elismerem, hogy sose lesz belőlem sem rendes ember, sem gazídag, de még „kettős állampolgárság" (!) sem, mert nem dohányzom, s ital-ügyben is olyan vagyok, akár az állat: akkor iszom, ha szomjazom. Keserű csalódásom tapasztalatait összegezve leszögezhetem — szakadjon rám bár az egészségnevelési intézetek összes ege, és sose kapjam meg a Csajtai Miklós-díjat — igaz, hogy a dohányzás káros, de a nem dohányzás bizonyos esetekben még károsabb, a nem-ivás pedig egyenesen hajjaj! Tételem igazolására álljék itt e gyorsjegyzőkönyv, mely felvétetett december havának nyolcadik napján a szegedi Népek Barátsága Placcon — egyszerűbben a Marx téri piacon, midőn érzékeny búcsút vettem szerencsecsillagomtól — Tisztelt uram, ha nem tévedek, ön az, aki a mi tájékoztatáspolitikánkra jelentkezett, nem, nem, ne is tagadja, megláttam a mozdulatáról, ahogyan a Vasárnapi Híreket a szatyrába csúsztatta. Helyes, helyes, ez az igazi konspiráció, így kell álcázni, amint azt mindnyájan csináljuk ebben a számunkra nem kedvező társadalmi közegben. Ügy vetetni észre magunkat, hogy nem veszik észre, mert úgyis mindent figyelnek. Ezek itten! — Akkor most gyorsan rátérek a tárgyra és még egyszer köszönöm, hogy ilyen diszkréten jelentkezett a Nevijork Állam Egyesült Királyság tájékoztatáspolitikájára, ami a lapokban álcázottan megjelent. „Dolgozókat keresünk", ez az, jól tetszett látni, ezt mi hoztuk a nyilvánosság szeme láttára, itt az aláírás, csak az siflírozva van és a szöveg egyenlő a mi Nevijork Állam Egyesült Királyság hirdetvényünkkel. — Noaszondja, meg tudok fogadni tizenkilenc vasbetonszerelőt, nyolc lakatost, hatvanhárom darukezelőt és egyszáznegyven .. . pillanat, rögtön összekompjúterezem, hétszerháromhuszonegy az harminc, az annyimint egyszázkilencvenhat kubikost, akik a magyar rónát képviselik a tengerentúlon. A felvett dolgozók személyósen kettős állampolgárságok lesznek egyetemlegesen és automatika. — A fizetség negyvenkétezer dollár lesz, mint azt már mondtam, ha nem mondtam, akkor megismétlem, s nem évente, havonta! És persze ruhapénz megegyezés szerint. Kólát ingyen adunk, mert van sok, és a szervezetüknek szükséges is a folyadék, ugyanis az őserdők közelsége miatt klimatikus viszonyok uralkodnak. — Hajójegyet biztosítunk, de csak másodosztályra, viszont a hajó fel van szerelve vendéglátóiparral, amire végig érvényes az általam igazolt munkaszerződés. Csak fel kell mutatni és lehet fogyasztani, nem úgy, mint ebben az országban, ahol még-mindig jegyrendszer uralkodik a vasfüggöny mögötti üzemi étkezdékben. Hány ebédjegyet mutassak önnek, amire még krumplilevest sem adnak egy vacak dátumeltérés miatt! Ennek következtében jómagam is kénytelen vagyok diplomáciai megbízatásom idején bizonyos anyagi természetű szükségleteim kielégítése végett — ideiglenesen ellátási célzattal — rövidbejáratú kölcsönöket kieszközölni, melyeket természetesen a kikötés után átutalási számlának tekintek. Ezen a rövid bejáraton tessék a titkárnőmhöz fáradni és a jelentkezési díjat befizetni, két sör, két rum, egy-egy az öné, és öt szsendvics, de elég négy is, ha ön nem eszik, s akkor már csak egy szál cigarettát kérek, gyufám van: még a Nevijork Állam Egyesült Királyság Munkaerő Hivatalától. Szíveskedjék a pulthoz fáradni, és elintézni .a formaságokat, addig én előkészítem a szerződési okmányokat, hogy legyen" mire koccintani. Személyi szám nem kell, mert odakint újat kap. — De uram, hát hogy képzeli? Negyvenkétezer dolláros állást elszalasztani, csak mert ekkora befektetésre sem képes?! Már megbocsásson, de kétségbe kell vonnom, hogy ön normális, ha még egy szál cigarettája sincs! Hát tessék mondani ezek után, hogy nem szerencsésebb, aki dohányzik. Igriczi Zsigmond OSZTRÁK ÉPÍTŐMŰVÉSZEK BEMUTATÓJA A századforduló ikét kiváló osztrák építészének, Ottó Wagnernek és Adolf L/oosnak munkásságát mutatja be az a tárlat, amely a Magyar Épitömüvészek Szövetsége cs az Osztrák Kulturá-t lis Intézet összefogásával a Délterv Rózsa Ferenc sgt. 16 —20 szám alatti székházának aulájában nyílik december 9-én, hétfőn délelőtt 11 órakor. A kiállítást — amely 17-ig tekinthető meg naponta 8 és 17 óra között — Finta József, a Magyar Épitömüvészek Szövetsége vezetőségének tagja, állami és Ybl-díjas építész nyitja meg. 11ÉT VÉGI PIACI ARAK A hét végén a Marx téren oz élő csirke kilóját 45—55, a tyúkét 40—45, a pulykáét 55—60, a libáét 55, a kacsáét 50—55, a tejföl literjét 80, a tehéntúró kilóját 40—50, a juhtúróét és sajtét 80—90, a tojás darabját 2,40—3,50 forintért (kínálták. Egy kiló rózsa típusú 'burgonya 5—6, fehér és sárga típusú 7—9, sárgarépa 8—10, petrezselyem 10—20, vöröshagyma 8 —10, fejes káposzta 6—8, kelkáposzta 10—12, egy fej saláta 3—1 forintba került. A karalábé kilója 8—10, a karfial 10—25, a paradicsom 46, a zöldpaprika 110—120, a főzőtök 10—12, az uborka 160, a retek csomója 3—6, a zöldhagymáé 5—6, a fokhagyma kilója 50—80, a paraj 30—40, a sóska 30, a gomba 50—80, a téli alma 6—20, a körte 12 —40, a szőlő 20—28, a héjas dió 40—50, a száraz bab 50— 60, a savanyú kápaszita 20— 26, a imák literje 55—60 forint volt 13 + 1 A PALETTA GALÉRIÁBAN A Paletta Galéria 13+1 címmel grafikai kiállítást rendez. A tárlatot december 9-én, hétfőn délután 5 órakor Supka Magdolna művészettörténész nyitja meg. Tizenhárom művész alkotásai láthatók a bemutatón, ők a következük: Agotha Margit, Almásy Aladár, Hanga Ferenc, Berki Viola, Oácsi Mihály, Gajzágó Sándor, Gross Arnold, Gyulai Líviusz, Kovács Tamás, Rókassy Csaba, Somogyi Győző, Szemethy Imre, és Tulipán László. Hogy ki lehetne a plusz egy? Ennek kitalálására várják a játékos kedvű érdeklődőket. A helyes megfejtők között a 14. művész értékes grafikai lapját sorsolják ki, karácsonyi ajándékként. TARLAT A KSZV ÚJSZEGEDI GYÁRÁBAN Major István, a 600-as számú szakmunkásképző művésztanára kiállítást rendez a KSZV újszegedi gyárában. A tárlatot hétfőn fél 3kor Hofgesang Péter, az intézet igazgatója nyitja meg, a bemutatót az érdeklődök december 20-ig tekinthetik meg. AMERIKAI PROFESSZOR ELŐADÁSA A SZAB kémiai szakbizottsága és a Magyar Kémikusok Egyesületének megyei csoportja rendezésében John T. Yates, a Pittsburgh-i egyetem professzora tart előadást a 6zilárd felületen végbemenő folyamatokról — az előzetes programoktól eltérően — holnap, kedden délután 4 órakor, a SZABszékházban Marad a jó idő Várható időjárás hétfő estig: változóan felhős, többfelé párás — főként északkeleten — helyenként tartósan ködös idő. A nyugati és az északi országrészben elszórtan kisebb eső is lehetséges. A délnyugati szél többfelé élénk, a Dunántúlon néhol időnként erős lesz. Folytatódik az enyhe idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 9 és 14 fok között, néhány tartósan ködös helyen 5 fok körül alakul. MOZGÁSSÉRÜLTEKNEK A Hazafias Népfront Belváros l/A körzeti bizottsaga műsorral egybekötött Mikulás-napi ünnepséget rendez 10-én, kedden Újszegeden a Köjál-klubjában, mozgáskorlátozottak részére. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 49. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó nyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 85 fogadónak volt, nyereményük egyenként 127 ezer 297 forint; 3 találata 8 ezer 659 fogadónak volt, nyereményük egyenként 625 forint; a 2 találatos szelvények száma 261 ezer 135 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. TAGGYŰLÉS TEADÉLUTANNAL A Vöröskereszt 18-as alapszervezete teadélutánnal egybekötött taggyűlést tart lóén, kedden délután 5 órakor az Eszperantó utca 1 szám alatti pártházban így igaz — Eddig mindenkinek azt mondta, hogy maga Napóleon, most pedig egyszerre bejelenti, hugy maga Hamlet! — Ez azért van doktor űr. mert maga nagyon szimpatikus nekem. én magának nem akarok hazudni. ORVOSOK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE A SZAB orvostudományi szakbizottsága ós a SZOTE tudományos ülést rendez holnap, kedden délután 4 órakor az oktatási épületben (Dóm tér 13.). Három orvosprofesszor: Simon Miklós, Béládi Hona ós Gál György tart előadást napjaink új betegségéről, az AIDS-ről. FEJÉR CSABA FESTMÉNYEI A megyei bíróság dísztermében folytatódik a kiállitássorozat. Ezúttal Fejér Csaba, Vásárhelyen élő festőművész alkotásai1', mulatják he. A tárlatot december 9-én, hétfőn délután fél 5 órakor Dömötör János, művészettörténész, a vásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Tények, teóriák, tudomány SZUPERKONCERTRE SZEGEDRŐL •Mint oirról már korábban hírt adtunk, karácsony másnapján, december 26-án, valamint december 28-án Budapesten szuperkoncertet rendeznek, a° legkiválóbb hazai popsztárok felléptével, a harmadik világ éhezőinek megsegítésére. A nagyszabású koncertre a Mávtouns szegedi körzeti irodája különvonatot indít Szegedről, melyre még lehet jelentkezni a MAV Igazgatóság mögötti menetjegypénzlárnál. Gyászközlemények Olvastam, hogy ... .. Tokió egyik szórakozóhelyén robotpincér szolgálja ki a vendégeket. A beszélő „dobozember" .palackot bontani ugyan nem képes, de a konyhából a vendég asztalához viszi a rendelést. Hatalmas népszerűségnek örvend, ami pillanatig sem csodáihaló. Mert képzeljük csak el, mily kitörő örömmel fogadnánk mi is vendéglátó egységeinkben az ilyen gépfelszolgálót. A mi robotpincérünk talán úgy lenne betáplálva, hogy takarítsa le az asztalt az előző vendég távozása után, és a rendelés pillanatától számított legfeljebb húsz perc múlva hozza az éle'.t Továbbá tűrje rezzenéstelen arccal, ha a vendég még többször is rendel, avagy kevés borravalót ad .. És főleg csináljon úgy, mintha ő lenne a vendégért. K. K. Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett fiam. UANY/U ANTAL (Szeged, Bokányi Dezső u. 37.) életének 48. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése december 11-én. délelőtt lt órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló édesanyja. Káló szívvel tudatom, hogy drága jó édesanyám, OZV. IttlRGHAKDT JOZSEFNE Pleskó Franciska 100. életévében rövid szenvedés után, december 4-én örökre elhagyott. Temetése december 10én 14 órakor a Belvárost temető ravatalozójából lesz. Gyászoljak lánya. Pleskó és a Burgliardt család és mindannyian, akik szerették. Gyászmise december ío-én reggel fél 8 órakor a móravárosi templomban lesz. Katona u. 36,á). Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett nagynéni, testver. rokon, ÖZV. HATKAI JANOSNE Csizmadia Erzsébet hosszú szenvedés után. 68 éves korában elhunyt. Temetései; a tavaszias után lesz. A gyászoló család. Veresács u. 46. Mely fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa. PAPP PAL életének 73. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése december ro-én 13 órakor lesz az ÜJszegedi temető ravatalozójából. Gyászoló gyermekei és a Szúnyog család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa és dédapa. BATKt JÁNOS életének 72. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése december Ll-én Hl órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj. édesapa, nagyapa, vö, testvér és sógor, rokon, VER JÓZSEF eletének 46. évében rövid, de súlyos betegség után meghalt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 12-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló felesége és kisleánya. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, testvér, nagymama és anyós, BARTA KFRENCNE életének 60. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december tjén 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymama cs dedmama. ÖZV. DOMONKOS JÖZSEFNE Nagyiván Mária életének 85. évében elhunyt. Temetése december tl-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa.lád, Baktó, Pázsit u. 31 Lőpor helyett áram A hetvenes évek elején kezdték meg a kísérleteket, s most érték el az első „sikereket" egy új, félelmetes fegyverrel, a mágneses ágyúval. Az alapmodell működési elve rendkívül egyszerű: két nagy, többméteres réz sin végére kötik a nagy erősségű áramforrás pólusait, s az áramkört úgy zárják, hogy a két sínt, mint a H betű középvonalát, egy csúszóképesen elhelyezett vasdarab köti össze. Az áram mágneses teret indukál a sínekben, amely az ún. Lorenz-törvény értelmében előre irányuló erőt hoz létre a középdarabban, azaz a lövedékben. Így már 5—6 kilométeres másodpercenkénti sebességet is elértek a kilövéskor, ami meszsze felülmúlja a lőporral működő ágyúgolyó „mind össze" 2 km/sec. torkolati sebességét. A lövedékek egyelőre kicsik, s még sok nehézséget kell leküzdeni, ámíg a mágneses ágyú a parádékon is megjelenhet — reméljük, nem is vetik be másutt... Az egyik nehézség például az, hogy a rettenetes sebesség miatti súrlódás egyszerűen megolvasztja a lövedéket. (Scientific American) A savas cső és a halpusztulás Minden háziasszony tudja, hogy ecetes ételt nem szabad alumíniumedényben tartani, mert az edény is, az étel is tönkremegy, aki pedig az ételből eszik, mérgezést kap. E jelenség ismétlődik meg a savas esők egyik újonnan felfedezett mellékreakciójában. A talajt alkotó ásványokban bőségesen fellelhető alumíniumot a sav kioldja, s az erősen mérgező ionok feldúsulnak a felszíni vizekben. Különösen veszélyes a hóolvadás, amikor a talajjal sokáig érintkezett, s ezért magas alumíniumtartalmúvá vált csapadékvíz egyszerre nagy adagokban jut a patakokba és folyókba, az eddig is számos okra visszavezethető halpusztulások újabb, szinte kivédhetetlen módozatát teremtve meg. (Science) Azonosították a tumor nekrózis faktort Mint arról rovatunkban is hírt adtunk, nemrégiben egy olyan, közelebbről meg. nem határozott fehérjét izoláltak, amely hatékonyan pusztítja a ráksejteket igen kis menynyiségben is, s igy a vegyszerekkel ellentétben, nem kell mellékhatással számolni. Nos, a képlet azóta anynyiban módosult, hogy a fehérjéről kiderült, hogy a makrofág nevű fehérvérsejtek termelik, s eredeti funkciójuk a baktériumtoxinok elleni védelem. A cahexinről — így nevezték el a fehérjét — ugyancsak most azt is kimutatta'egy másik kutatócsoport, hogy van mellékhatása, legalábbis, ha huzamos ideig alkalmazzák: kóros soványságot okoz, mivel gátolja a szervezetben a zsírok keletkezését. Az erdekes anyagról bizonyárasokat hallunk még. hisz az intenzív kutatások csak ezután kezdődnek meg. (Science, Nature) DÍIMAGYARORSZÁG A Magyar Szociálist? Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — • Szerkesztőség és kiadóvállalat: szeged. Tanácsköztársaság útja 10. Sájloliáz 1,710 — Telefon: 12-633 — A laoot nyomja: Szegedi Nyomda, S/eged, Bajcsy-Zsilinszky iilea 28y/672(l» Igazgató: Dolió Jözscl — Terjeszt) a Magyar Posta, Előfizetnem a poslanivalalaknai és kézbesítőknél. Elófizétési díj egy hónapra 43 forint. — ISSN: 0133—025 X