Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-09 / 288. szám

Szerda, 1985. december 4. 7 Elhunyt Gellért Hugó Kilencvenhárom éves ko­•rában az Egyesült Államok­ban elhunyt Gellert Hugó, a magyar származású ki­váló. haladó grafikusművész és újságíró. Gellért Hugó még a szá­zad elején' kerüli Ameriká­ba, s itt ismerkedett meg a haladó mozgalmakkal. Korábban többször is el­látogatott Magyarországra, ahol kiállítást is rendeztek alkotásaiból. Gellért Hugót 1981-ben a Magyar Nép­köztársaság Zászlórendjével tüntették ki. Szenteleky-napok A bácskai, Szivácon a het végen megtartották a vaj­dasági hagyományos ma­gyar irodalmi rendezvényso­rozatot, a Szenteleky-napo­kat. Unnepelyes keretek kö­zött ezúttal adták át Vajda­ság autonóm tartomány leg­rangosabb magyar irodalmi díját, a Szenteleky-dijat, amit az idén életmüve el­ismeréseként Fehér Ferenc költő, és közel négy évti­zedes, kiemelkedő müfordir tói tevékenységeert Alek­szandra Tisma szerb író ka­pott meg. A díjakat dr. Szeli István akadémikus nyújtotta át. Ásotthalmi bébipapi Épp jókor csöppentünk az sebb zökkenők akadnak a ban a munkával lehet meg­ásotthalmi Alkotmány Szak­szövetkezet zöldség-gyü­mölcs átvevő helyére. Gu­mis kocsiról, autók csomag­tartóiból, megrakott mü­anyagzsákok kerültek elö, amiket a mérés után azon­nal teherautóra raktak. Ugyan, miféle növényt ter­mesztenek errefelé, amit de­cemberben kell az átvevő­höz vinni? megszemlélve, szállításban, ütemezésben, keresni. Igaz, több mint mert a gyár maga sem hit- harmada a hulladék, de az le* hogy ilyen mennyiséget sem megy veszendőbe. '.ehet itt egyik napról a má­sikra feldolgoztatni. A meg­tisztított tök kilójáért de­cefnberben 8 forint ötven fillért, januárban a tarolá­sért még ötven fillért ad­nak. A húsz vagonnyi mennyiségből tíz már a Közelebbről gyárkapun belül van. kiderült. Igen, szeletelni nemcsak hogy hámozott és darabolt nagy késsel lehet! Mire jó sütőtök szaporodik a gépko. esi platóján. Oltványi Géza átvevő ezen a reggelen több mint ötven mázsányit méricskélt az becsülettel össze, ebből a „kissori ta- lánckesztyút. s lálmányból". Ahogy Demus László, téeszelnök elmond­ta, ebben a félkész termék­ben az itteni emberek lele­ményessége, élelmessége is testet ölt. A sütőtököt nem művészet megtermelni, de megpucolni, annál inkább, raadásul. mázsaszám. A Kecskemeti Konzervgyár­nak 20 hektáron termeltek ..bébipapinak" valót. Általá­ban egy-egy család fél holdnyit vállalt ebben az első, kísérleti évben. Mond­ákkor a szalagfűrész, az át­alakított barkácsgép? Per­sze. aki nem akar bajt, se­besülést okozni magának, felveszi a a borosüve­get még a környékről is száműzi. A világért sem mutatnák meg a gépeiket, mert Tnég valaki lecsapná a kezüW"ől a jó ötleteket, és vele együtt az üzletet is. Jakus Palné azt hozta be, amit a családja az elmúlt délután összeügyeskedett. Az egy holdon termett száz mázsányi tök jó pár ősz vé­gi, téli estére ad munkát. Ahogy hazaérnek a gyere­kek a munkahelyről, né­gyen-öten vágnak neki a ják. hogy ez már az ötödik családi „géemkának". szövetkezet, amellyel a gyár próbálkozott, a legtöbbnél vagy rossz volt a termés, vagy a pucolással nem vol­tak elégedettek. Itt meg ki­— Dorozsmán lakunk, a jószág itt van kint a ta­nyán, mi dolgozni járunk ide. Hét végén jön a három unoka is. A pénzt itt való­Emlékezés Kenyeres Júliára Kenyeres Júlia, újságíró, a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom ki­emelkedő személyisége szü­letésének 90. évfordulója al­kalmából, december 11-én, szerdán. 10 órakor, a Mező Imre úti temető munkás­mozgalmi panteonjában lévő urnájánál koszorúzási ün­nepséget rendeznek. Kalapács és gézcsík Nehéz dolúB mások életé­be beleszólni, beleavatkoz­ni. Különösen akkor, ha a gondokkal, bajokkal küsz­ködök nem éppen barátsá­gos, békés természetűek. S Mag Julianna, Gyulai József szomszédai nemegyszer győ­ződhettek meg, maguknak keresik a bajt. ha közbe­szólnak Gyulait agresszivi­tásáról mindenki ismerte. A kívülállók nem értették, miért nem próbál szabadul­ni az 54 éves asszony nálá­nál jóval fiatalabb élettár­sától. Rászorult volna? Félt az egyedülléttől? Nem va­lószínű. Az asszony 3 ezer forint rokkantsági nyugdí­pat kapott, a II-es kórház­ban takarítást vállalt, fize­tésével együtt 6 ezer forin­tos havi jövedelemmel ren­delkezett. Ennyi pénzből el­tarthatta önmagát, élhetett volna nyugodtan, saját ház­részében. a családjának pei­dául, hisz ket gyereke van. Első férjétől elvált, de ta­lálhatott volna megfelelő társat magának. Valójában a környék lakói már szinte várták, történjék valami. A To­polya sor évek óta két ember civakodásától, ve­szekedésétől volt zajos. Gyakran állt a 3-as szá­mú ház előtt rendőr­autó. de mikor a segít­ségül hívott egyenruhá­sok megérkeztek, rend­szerint nem volt mit tenniük, akkorra elcsi­tult a zaj, senki sem veszekedett. Ám szep­tember 24-én másképp történt: nem a szomszéd telefonjáról érkezett be­jelentés, a rendőrséget személyesen értesítet­ték. ezentúl nincs mit kifogasol­ni. „Julinak nem lesz er­kölcsi alapja vádaskodni". Ki hisz olyan embernek, aki maga is iszik? A tárgyalá­son egyébkent Mag Julianna azt vallotta, félelme is köz­Gyulai Józsefet barátnője rejátszott abban, hogy együtt " „ feteltett'kalácsot' lakásán ismerte meg, tud- ivott Gyulaival, az utóbbi ^avaron telepeit kalapacsot. ta, Gyulai válik feleségé- időben pedig már gyógy­szerként hatott megviselt az alkohol, meg­ványát, s ez a vállalkozás ti kudarcba fulladt, de újabb pénz állt a házhoz, az autr' ára. Mag Julianna végül is ez év nyarán szánta rá ma­gát, hogy a törvény segít­ségét kérje. Feljelentést tet" testi sértés miatt, perre' akart szabadulni barátjától A szeptember 24-j esemé­nyek azonban váratlan for­dulatot vettek. Aznap, kora reggel ment el hazulról Gyulai, dél volt már, mire hazaért. Két üveg itallal. Rá­parancsolt az asszonyra, aki délelőtt mosott, teregetett, vetkőzzön meztelenre, ö ma­ga is pucéran ült a heverő­re, cigarettát és italt kért. Drasztikus kifejezésekkel szidalmazta az asszonyt, s újabb, módot eszelt kj meg­aláztatására. Kényszeritette, csókolja meg a kezét, de ezért megpofozta. Fajtalan­kodni akart, ám a sok ital­tól elaludt. A szerencsétlen asszony örült, hogy megsza­badult, s eszébe jutott a házi munka. Kiment, ösz­szeszedte a száradó ruhá­kat, s közben észrevette az töl, de nem volt ismeretlen, hogy az italt sem veti meg, idegrendszerére s a munka után sem kap két Minden herce-hurca, kézzel. Rövid ismeretség aláztatás ellenére után Gyulai beköltözhetett a menteni kettejük Topolya sori házba. 1981 no helyzetét. Az lehetetlen évek során vemberében kezdték közös Gyulai sorra eladogatta a életüket, és hamar elmúltak lakás berendezési tárgyait, a a ..mézeshetek". S mint az előre várható is volt. Gyu­lai mindjobban kihasználta bútorokat, már nem volt miből inni. Mag Julianna rávette élettársát, az elvo­az asszonyt, aki nem tudott nókúrára, amit maga is vál­annyit keresni, hogy az eleg lett volna italra. Élettársa pénzét elvette, csavargott, néha napokig eltűnt otthon­ról, aztán rendszerint ha­zatért, mintha mi sem tör­tént volna. Persze az asz­lalt, úgy gondolta. így na­gyobb esélye lesz a kúra si­kerének. „Cserébe" elfogad­ta Gyulai ötletét, és egy au­tóra, 130 ezer forint köl­csönt kért édesanyjától. A kocsi taxizáshoz kellett. Ezt szony nem hagyhatta nélkül. Mindennaposak tek a veszekedések, aztán már az is természetessé vált, hogy az erős fizikumú férfi megverte élettársát. Az asszony nem adta föl a reményt, gondolta, kedvé­ben jár. ha vele iszik ott­hon. Ez kapóra jott Gyulai­nak, tudta, az o italozásán szó a munkát Gyulai jól jöve­Akad, aki elmagyarázza nekem, hogy miként szok­ták a hulladékot felhasznál­ni. A magot kiszedik, meg­szárítva ledarálják a ma­lacnak, a héjat, belet, azon­nal feletetik. Két-három hó­napig elvetik a takarmány­vásárlás mindennapos gondjait. Hát valahol itt lehet ke­resni a magyarázatát, hogy ez az ezer hektáros kis szó­vetkezet még mindig meg­áll a saját lábán. Ahogy az elnökük mondja, úgy érzik, még nem fűszálba kapasz­kodnak, hanem akácfába. A terület fele a közösé, ezen nyolcvanan dolgoznak. A nyugdíjasokkal együtt 338 tagot tart el ez az ország­határhoz simuló terület. Er­refelé mindig is elsődleges volt a zöldség- és gyümölcs­termelés, még akkor is. mi­kor másutt egyre többen felhagytak vele. A hagyo­mányosan termelt fűszer­paprika újra kezdi vissza­szerezni régi becsületét. A dinnyéből is húsz vagonnyit termeltek, s a Kecskeméti Konzervgyárnak elszállítot­tak 240 vagon paradicsomot is. A szőlő és a sárgaba­rack rosszul sikerült az idén. megsínylette a ke­mény fagyokat, jégverést. A gyenge termőhelyi adottságú szövetkezetnek érdeke, hogy a tagok minél többet termeljenek, hiszen az átadott terményekre jár az állami támogatás. A tök­re például 22 százalék, ez a szövetkezeté, így a bonyolí­tásért egy fillért sem • von­nak le a tagok pénzéből. Amit a gyár fizet, hiányta­lanul megkapják. Itt igazi téli foglalkoztatásnak az ilyen parasztemberhez kö­zel álló munkát tartják, mint a tökhámozás. A „bü­gyürügyártás"-hoz, fröccs­öntéshez talán mások job­ban értenek. Igaz. van egy öttagú korrózióvédő és festő szakipari gárdájuk. Egy kis ügyeskedéssel, úgy látszik, az idén is meglesz a ko­rábban megszokott szerény eredmény. Az már önmagá­ért beszél, hogy hiteltarto­zásuk nincs, saját pénzüket forgatják. No, meg az eszü­ket! T. Sz. I. Közlemény Gyümölcsfák és gerlék szaDO­ritása címmel: Szabó László­né dr. kertészmérnök tart tájé­koztatót a kertbarátoknak dec. 10-én. kedden du. fél 5 órakor a Postaigazgatóságon. Azt is magával vitte. A tiszta holmit a helyére rak­ta, majd járt-kelt a lakás­ban, míg végül döntött; 'próbálta aey°nüli Gyulait. Eveken keresztül megfélemlítve élt, lehetetlen élettársi kapcso­latát, további sorsát meg­oldatlannak látta. Legalább tíz ütéssel összezúzta az al­vó Gyulai koponyáját — amit az orvosszakértők meg­állapítása szerint a bór tar­tott össze —, begipszelt jobb kezéről letekerte a gézcsí­kot, s azzal megfojtotta hör­gő élettársát. Ezután felöl­tözött, Jelentkezett a rendőr­ségen. A Csongrád Megyei Bí­róságon. Exterde Tibor tá­lét- delmezönek tartotta, nácSa Mag Juliannát a mindketten a gyors meggaz­dagodást várták. Fiatalok, figyelőm I Garzon- és másfél szobás lakások, valamin; garázsok kevés készpénzért leköthetők. Érd.: 3. sz. ÜMK, 12-063 4-es telefonon délután 3—4 óra között. HA Soimogyt Károlynó felvétele HÓ NINCS, AZ AVAR IS JÓ Rendkívüli árengedmény! DECEMBER 20-IG AZ ALÁBBI ÁRUINKBÓL: FELSZERELVE; Típustól függően. 1520 Ft-tól ELADÁSRA; Típustól (úggóen; 1200 Ft-tól ONÓHOROG 6771 SZEGED SZÓREG, SZERB U. 176. -62- 20-243, 19-253 AZ ORÓSHÁZI BAROMFIFELDOLGOZÓ VÁLLALAT pályázatot hirdet konzervüzem­vezető-helyettes munkakör betöltésére. • A munkakör tevékenységéhez tartozik: a baromfihús­konzervek és -töltelékes aruk gyártásának irányítása. Jelentkezés feltételei: egyetemi vagy szakirányú fő­iskolai végzettség, 3 éves vezetői gyakorlat (húsipari vagy konzervipari gyakorlat előny­ben. Alapbér: megegyezés szerint, az érvényben levő ren­deletek 'alapján. Pályázni lehet írásban vagy személyesen, részletes ön­életrajzzal, december 31-ig. A szakember le­telepedéséhez lakást biztosít a vállalat. Cím: Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalat, Orosháza, Október 6. u. 8. Telefon: 46. es lönös kegyetlenséggel elkö­vetett emberölés miatt tíz év fegyházbüntetésre ítélte, öt A kúra sikertelennek bi- évre eltiltotta a közügyek zonyult, Gyulai változatlanul gyakorlásától. Az ítélet nem ivott, amikor pénzhez ju- jogerős, a vádlott és védője tott, rögtön elköltötte. Ha- fellebbezett, marosan bevonták a jogosít- M. E. A KISTELEKI ÁFÉSZ SKÁLA-COOP ÁRUHÁZÁNAK MŰSZAKI OSZTÁLYÁN december 10-től — amíg a készlet tart — engedményes áron kínálunk: RIGA KISMOTORKERÉKPART 5460 Ft helyett 4000 Ft-ért. SZOVJET FÉRFIKERÉKPÁRT 1700 Ft helyett 1200 Ft-ért, JUGOSZLÁV KERÉKPÁRT 3750 Ft helyett 2750 Ft-ért. Továbbá OTP-hitellevélre értékesítünk: MZ 125 motorkerékpárt 17 300 Ft-ert, MZ 250 motorkerékpárt 28 800 Ft-ért Jáwa 350 köbcentiméteres motor­kerékpárt 32 000 Ft-ért, CZ Jáwa 125.köbcentiméteres motor­kerékpárt 13 500 Ft-ért. Kínálunk továbbá különböző típusú fekete-fehér televíziókészülékeket, lemezjátszókat, képmagnókat, rádiókat és egyéb híradástechnikai cikkeket. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT!

Next

/
Oldalképek
Tartalom