Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

Kedd, 1985. december 31. k:dm N Garri Kaszparov az új sakkvilág­bajnok. Huszonkét éves. Magyaror­szág újra bekerült a soron levő lab­darúgó-világbajnokság döntőjébe Nagy dolog, jól rámpirítottak ezer kilencszáznyolcvanötben, amikor is mindezek megtörténtek, s az került bele az egyik dobozba, hogy Len gyelországban vagyok életemben először, s hencegek egy kicsit a ma­gyar labdarúgókkal (aranycsapat, jövőre Mexikó), erre ők, hogy Len­gyelország pedig: egy világbajnok­ság, két ezüstérem stb. stb., jól fes­tünk hát. Két ezüstérem. Nekünk meg csak ezüst ötvennégyben! Kö­szönöm. De most újra ott vagyunk. Ez is benne van a dobozban. Itt van a Halley-üstökös. Soha életemben nem láthatom többet. Hetvenhét évenként röpül errefelé. Bár állítólag januárban szabad szemmel is meg­nézhetem. Nincs veszve még semmi. November 16-án B. L. kiérkezett kö­zénk a börtönből 4200 forint rabjö­vedelemmel. Három nap múlva csak néhány vas csörgött a zsebében, mind elitta. Betört. Ivott. Még egy­szer betört. Rajtakapták. Nem sokat teketóriáztak, néhány napra rá meg­kapta újabb kétesztendei börtönét. Most mennyi lesz a jövedelme? Ma hajnalban betörték a lépcsőházunk ajtajának az üvegét. Négy óra volt, nem aludtam, mert lakást avattak a szomszédban. Nem volt az ipsének kulcsa, hát bevágta az üveget egy kő­darabbal. S hallottam az új lakás­ban, amit én is nyolcvanötben kap­tam. Kaptam? No, azért nem aján­dék, nem egyszerű jótétemény, de van. Lakásom van ismét nyolcvanöt­ben. Anyám már nem láthatta. Meg­halt nyolcvanötben. Sokan meghal­tak. Nincs világháború, de halnak. Eltérítettek egy luxushajót. Milyen lehet egy olasz luxushajó? Eltérítet­tek egy repülőgépet — berobbantot­ták, meghalt hatvan ember. Földren­gés volt Mexikóban. Kolumbiában kitört egy vulkán, maga alá temetett egy egész kisvárost az iszap. A kitö­résről megint egy betörés jut az eszembe. Odaköltöztünk az új ház­ba, két hónapra rá „feltörték" a tizenegyedik emeleti lakásokat. Nem tudom, hogy mit tudtak elvinni. A mi kerékpárunk töretlenül áll a hato­dik emeleti szemétledobó előterében. Életem, negyvenhárom évem első új kerékpárja! Ezerkilencszáznyolc­vanötben vásároltuk. Ez is volt az idén. Meg az is, hogy eladtam cigánydolgaimat. Hát kicsit furcsa. Cigánydolgok. Tíz éven át gyűjtőt­Óév—új év A TÉNYEK ERDEJE Ezerkilencszáznyolcvanötben végighallgattam, milyen új könyvek jelennek meg az ünne­pi könyvhétre. Nos, például do­kumentumok erró'l-arról, mert az emberek szeretik a tényeket. Emlékiratok ugyancsak tények­kel teletűzdelve. Egyszóval: té­nyek, tények, amelyek ponto­san rögzítenek, nem imbolyog­nak ki erre-arra — változatla­nok, a földbe vannak gyökerez­ve, belőlük áll össze az erdő. Az kerekedik ki belőlük, amelyet aztán szemléletünk szerint oszt­hatunk, szorozhatunk, össze­adhatunk, kivonhatunk, ár­nyasnak, fényesnek nézhetünk, ám ez a szabadság adassék meg nekünk. Ilyen erdő az én álmom Is. írre az erdőre óhajtok. Gye­rekkoromtól fogva gyűjtöm a leveleket, a gyökereket, az ág­darabokat a mindenkori erdő­höz, minden esztendő erdejé­hez, vagyis kóricálom a doku­mentumokat, a tényeket. S most isméi véget ért egy év. Ki­húzom fiókjaimat, szétszórok, összesöprök, rendezek és alaki­tok. Mi van a dobozokban? tem a magyarországi cigányokról szóló cikkeket, mindenféle írást, könyvet, összeállítottam róluk egy antológiát, s most mindent eladtam egy nagy könyvtárnak. Nem akar­tam én érte pénzt, csak egy jelképes összeget. Jövőre talán az is meglesz. A könyvtárak ma oly „gazdagok". A Széchényi Könyvtár kiállította fönt a Várban legszebb, legérdeke­sebb kódexeinket. Mert új helyre költözött az idén. Már fönt van a Várban. Ezen a kiállításon a Halotti Beszédet, az Ó-magyar Mária Siral­mat láthatom, s a Königsbergi Töre­déket is. A Königsbergi Töredék fris­siben került elő Torunból, Lengyel­országból, s már meg is nézhetem ezen az európai kulturális fórumra készített bemutatón. Ilyen kiállítás százévenként egyszer adódik, már csak az a kérdés, tudjuk-e, hogy így van. Jó lenne megkérdezni: milyen hosszú sor áll a könyvtár előtt?, A hentesüzletekben nincs hosszú sor, kenyerem is van. Cukrom is le..­Kardoskúton jugoszláv munkás szedte föl francia kombájnjával ma­gyar cukorrépánkat, neki is jut belő­le, nekem is. Tudom, arra jártam, egy munkás-olvasótábor vitt oda, mert az idén olvasótáboroztam is. Olvasnak vagy nem olvasnak ná­lunk, én olvasótáboroztam. Könyve­ket vettünk elő, verseket hallgat­tunk, azt se bántam, érdekli-e a kar­doskúti tehenészt vagy sem, elmond­tam mindenkinek, és úgy mondtam el, mint ami életbevágó. Rájuk csap­tam erőszakosan. Arra gondoltam, talán megérzik, mennyire fontos ne­kik is az a vers. Éppen az! A himrím, a nőrím. Hiszen még a juharfát sem ismerik. Mentünk a tó, a Gyopáros körül, s még a juharfát, a bodzát sem tudták, ők, a vidékiek, az oros­háziak. Rackajuhot vittek látni szürke magyar gulyát, s az utcabei fák is lassan rackajuhokká lesznek messzivé. Ezért is magyaráztam el mi az a hímrím. Rögtön megértették A tábor végén csujogattunk. A tábor végén elszomorodtam. Mi lesz ve lünk ezerkilencszáznyolcvanhatban Bertold Brecht a második világhá ború idején kivagdosta az újságok ból a képeket, aztán verseket irt alá juk. Előttem egy fénykép: „Reagan és Gorbacsov első kézfogása". (Nép szabadság, 1985. november 20. szerda, 1. oldal.) Nincs alatta vers hímrímmel, nőrímmel, de ez is meg történt ezerkilencszáznyolcvanöt ben. Már a táborban is beszélget tünk arról, mi lesz, ha Reagan meg Gorbacsov találkozik. Tények, tények, dokumentumok ezerkilencszáznyolcvanöt ból. Fonto­sak, jók, rosszak, magasak, alacso­nyak. Egyet még tudok: fölment a lázam, és arra révedtem: izomlázat kaptak az álmaim. Szó szerint ezt ál­modtam: „Izomlázat kaptak az ál­maim". Belefáradtam az álmaimba — azt jelentené? Nem tudom, mit beszél az álom, meg hát lázas is vol­tam. — Nyújtsa ki a nyelvét! Még job­ban ! — mondta az orvos. — Kinyúj­tottam. — Egy kis fadeszkát dugott a számba. Eltört. — Bocsánat — szólt. — Én erre kivettem a deszkát, aztán a szálkákat is kikotorásztam. — Semicilin — mondta ő. — Hat­óránként. így fejeződne be 1985? Ezzel a ténnyel? Nem, újabb tényeket, újabb do­kumentumokat várok. GY. L. > - - ' MRÁZ JÁNOS RAJZA »»l KOPASZ MÁRTA METSZETE GYŐRI LÁSZLÓ Újév Újév új hóval, új fehérrel hajolj rám, ne a tegnapi feketével, ne ocsmány saraknak hosszú idejével! Kívántunk boldog újesztendőt, szállt a kéz, sárban motyogtunk szép illendőt, hóesés — szaporái, mocskot elijesztőt. , És lap, lap, mennyi rengeteg lap utazott, érkezett, csöngetett mindennap: kopogott, koppant, a ládákba belobbant. És mennyi hó volt a lapokon I Friss csapás, egy lucfenyő szárnya, egy orom, egy bogáncs, mint szikrázva, fényesen borong! A lapok hát ezt hoztak: havat, nem halált, míg mi csak rímjét, a rossz sarat éltük át botolva, már magunk is latyak. Várunk: talán az újesztendő mégse köd, mégse sár, de millió zsebkendő — vég, csücsök — integet egyre közelebbről. A fehér szösz — látom — a száraz erkélyen is átszáll, érkezik, eláraszt, s én mélyen hallgatok. Ez a vers a válasz. PÁKOLITZ ISTVÁN Gyanakodva Kölcsönösen számontartják a köhintések árnyalatait, a nyugtalanító forgolódásokat, az álmatlan sóhaj-rebbenéseket, a szlvdobbanás-kimaradásokat, a szokvány-jajok visszafojtottságát, a zsibbadásokat és görcsöket — Gyanakodva nézicskélik egymást, figyelmezve az Evangélium Igéjére: „...mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát..."

Next

/
Oldalképek
Tartalom