Délmagyarország, 1985. november (75. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-20 / 272. szám

8 mmmmmmmmmmmmmammmaí 70 Szerda, 1985. november 20 Osi magyar hangszer Egy kicsi mozgás ... Meg kellene nézni már egyszer, hogy hányan és kik állnak fel este­lente a karosszékből, a tévétorna idegesítő felhívására, hogy „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell..." Az előtornászok a sziklás hegy­séget, vagy a viharvert Balatont ábrázoló poszterek előtt minden­képpen. Sőt időnként le is ülnek, és a lábukkal bicikliznek. A feleségem tejberizst főz, mert beteg a gyerek, és közben le-leül az íróasztalhoz, mert hazahozott vala­mi határidős munkát, s azt körmö­li. Ezért én a dohányzóasztalhoz szorultam, aminek billeg az egyik lába. Hetek óta meg akarom már csinálni, de mindig elmarad valami miatt. A tévébeli gyerekek tornáz­nak. Már a kicsi se téveszti el, ugyanazzal a karjával kalimpál, amivel a nagyobbak. Monspart Sa­rolta egyszer már világosan el­mondta egyik ifjúsági lapunk ha­sábjain, hogy mennyit ér az esti torna. Nem akarok morbid hasonla­tot mondani, inkább nagyapám kedvenc, idevágó mondását hasz­nálom: annyit, mint a kutyának az órazseb. Inkább azt kellene végig­gondolni, hogy kik és hányan tor­náznak estelente erre a tolakodóan kellemetlen, szupergiccses diszkó­zenére. % Én például soha, pedig sportol­tam valamikor. De ha a karom fel­nyújtom, a csillárt verem le, ha törzsdöntést csinálok balra, a köny­vespolcot borítom fel. K., aki fölöt­tem Lakik szintén nem. Bekapcsolja este a tévét, s azon­mód elalszik, mert mozgott aznap eleget. Az egyik legnehezebb mun­kát végzi: követ farag. Apósom be se kapcsolja, ő már rég alszik. Haj­nali háromkor kel, mert éhesek a tehenek a téesz tejkombinátjában. Sógorom hazahozza a buszt, beáll vele a szűk utcába, slagot csavar a csapra, s elkezdi lemosni. Közben az ablakon kihallik, hogy: „A ka­rosszékből álljanak most fel" Só­gorom mutat valamit az ablak fe­lé, és mossa tovább a buszt. A vonatok nyelik az embereket Mennek haza, Záhonyba, Szalkára, Vásárosnaményba. Mennek haza enni, aludni egyet, kiegyenesíteni a görcsbefáradt derekakat, mert hol­nap megint pmelni kell. Nem tor­náznak, kártyáznak inkább hátra­dőlve, s időnként felszisszennek „szentségit neki, érzem a hat köb­métert". A faluban, ahova megér­keznek, etetnek az otthonlévők. Ustház füstöltig, krumpli fő. A szomszéd építkezik, rakja a falat, amíg lát. Az utca felett mint tolla­hullott beteg madár bugdácsol a dal: „mindenki frissebb, fiatalabb lett". Mindenki? Ezek az emberek napról napra öregszenek. Egyre nehezebben ébrednek hajnalban, egyre meszesebbek a csontjaik. Mi­nek őket ilyen álságos dolgokkal idegesíteni? Egy országban, ahol az igazi tömegsport csak néhány meg­szállott sportvezető álmaiban él, minek hazug fiatalságot kapni öt perc szükdécseléssel? És egyáltalán kik állnak fel es­ténként rendszeresen a kényelmes karosszékből? Mester Attila Székesfehérváron él az idős Borka József lakatosmester, az ősi magyar népi hangszer, a tárogató egyetlen hazai készítője. A mester gyártmányai a világ számos országába eljutottak már. A mester műszer segítségével hangolja a kész tárogatót FESTMÉNYEK A GULACSY­TEKEMBEN Szegeden, a Képcsarnok Gulácsy Lajos Termében ötödik önálló tárlatát ren­dezi meg Csomor Katalin festőművész. A kiállítást, mely november 30-ig látha­tó, holnap, csütörtökön dél­után 5 órakor D. Fehér Zsu­zsa művészettörténész nyit­ja meg! AZ ORSZÁGOS TÁRSADALOM, BIZTOSÍTÁSI TANACS ÜLÉSE Az Országos Társadalom­biztosítási Tanács — Poden Gyula alelnök elnökletével kedden ülést tartott. A tes­tület a VII. ötéves népgaz­dasági tervről szóló tör­vényjavaslat alapján meg­tárgyalta a társadalombizto­sítás fejlesztésére vonatkozó elgondolásokat. Állásfogla­lását eljuttatja a Mi­nisztertanácshoz. A tes­tület tudomásul vet­te az 1985. szeptember l-jén hatályba lépett társadalom­biztosítási jogszabályok vég­rehajtásáról szóló tájékozta­tót. s megállapította, hogy a lakosság kedvezően fogadta az űj rendelkezéseket, ame­lyeknek végrehajtása zavar­talanul megtörtént. ISMÉT TV-EOTTÖ A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság ismét tv­lottószelvényt hozott for­galomba, melynek s/.im­sorsolását december Ki­én, a televízió és a rádió is közvetíti. A tárgy­nyeremény-sorsoláson — de­cember 17-én — 501 darab nyereményt sorsolnak ki. Fő­nyeremény egy személygép­kocsi, melyet a nyertes 5 különböző típusú gépkocsi közül választhat ki. A szel­vények beérkezési határide­je: 1985. december 7., déli 12 óra. A tv-lottó a decem ber havi előfizetéses lottó­szelvényen is szerepel SZÍVÁTÜLTETÉS Olaszország második szív­átültetését hajtotta végre egy 16 fős sebészcsoport Paviában egy 20 éves diá­kon. A fiatalember mellka­sába egy 14 éves kislány szívét ültették A kislány va­sárnap motorbaleset áldoza­taként vesztette életét. MOZGÁS­SÉRÜLTEKNEK A mozgáskorlátozottak megyei egyesülelének sze­gedi csoportja ma, szerdán délután 5 órai kezdettel filmvetítést tart a Petőfi Sándor sugárút 75. szám alatti klubjában MICI MACKÓ ÉS PINK FLOYD Ma, szerdán délután 5­kor kezdődik az Ifjúsági Ház két állandó programja. A videomoziban a Pink Floyd együttes koncertfilm­jét vetítik, a Mici mackó kuckója című gyermekfog­lalkozáson pedig az egérrel barátkozhatnak, ismerked­hetnek a kicsik. TÓBIÁS KLARA TŰZZOMÁNCAI EGEKBEN Tóbiás Klára szegedi ipar­művész tűzzománcaiból ren­dez kiállítást a Képcsarnok egri Rudnay Gyula Terme (Széchenyi tér 13.). A tár­latot holnap, csütörtökön délután 5 órakor Sári Katalin művészettörténész nyitja meg. TANÁCSKOZÁS A HÚSTERMELÉSRŐL A Magyar Kereskedelmi Kamara Dél-Alföldi Bizott­sága keretében működő Me­zőgazdasági és Élelmiszer­ipari Munkabizottság tanács­kozott tegnap, kedden dél­előtt a Csongrád Megyei Tesz'öv székházában. A Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyei hústermelés és -értékesítés tapasztalatairól tanácskoztak, valaminí át­tekintették a legutolsó mun­kabizottsági ülés óta vég­zett munkát. Csapadékos idő Marad a csapadékos idő. A középső, valamint a kele­ti országrészben is csökken időnként a felhőzet. Ország­szerte várható csapadék. Nyugaton, északnyugaton is­métlődő havazás, másutt ha­vazás. ónos eső, eső egyaránt valószínű. Az északkeleti, keleti szél sokfelé erős, gyakran viharos lesz, majd 'délkeletire fordul. A meg­erősödő szél hófúvást okoz. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 fok körül, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet szerdán ál­talában kevéssel 0 fok fe­lett. északkeleten azonban plusz 4 fok körül alakul SZÖVŐGÉPEK CSERÉJE Leállították az utolsó 80 éves szövőgépet a Pápai Textilgyárban, ezzel befe­jeződött a gépek teljes cse­réje. Az 1152, századfordu­lón készült Roscher 105 tí­pusú berendezést szovjet au­tomaták váltották fel. ösz­szesen 466 SZTB típusú,, korszerű szövőgépet állítot­tak munkába, s ezek nem­csak egyszerűen helyettesí­tik a korábbi gépparkot: lényegesen többet termelnek, és a termékszerkezet módo­sítását is lehetővé teszik. Az utóbbit kihasználva a jövő­ben a Pápai Textilgyárban — főleg a pizsamaanyagok rovására — egyre több sza­badidő-ruhának való kel­mét készítenek. Először a bolyhozott, flanelltípusú anyagokat kezdték gyártani, s azok sikere után már a farmertipusú, ingnek, blé­zernek, szoknyánakvaló, tar­kán szőtt termékkel is sike­resen bemutatkoztak a ha­zai és külföldi piacon is. SZÖVEG NÉLKÜL EGYETEMI TÁJÉKOZTATÓK PÁLYAVÁLASZTÓKNAK A pályaválasztási hetek keretében ma a soproni er­dészeti, a gödöllői és a deb­receni agrártudományi egye­temek képviselőitől hallanak tájékoztatókat a továbbta­nuló diákok, szüleik. A pá­lyafelvilágosító beszélgetést délután 3-tól tartják a pe­dagógiai intézetben (Ápri­lis 4. útja 6 ). TANÁR—DLAK ESZMECSERE A számítástechnika az a terület, ahol tanárok és diá­kok igazán tanulhatnak egy­mástól is. Ilyen beszélge­tést rendeznek holnap, csü­törtökön a Ságvári gimná­ziumban. A résztvevők: ál­talános iskolásoktól az egye­temi oktatókig. A kezdési időpont: délután fél há­rom. SPORTORVOSOK Szerdától péntekig Kecs­keméten tartja nemzetközi tudományos konferenciáját a Mggyar Sportorvos Társa­ság. A Tudomány és Tech­nika Házában a konferencia fő témái: A rekreáció és a rehabilitáció orvosi kérdé­sei; A táplálkozás sportor­vosi vonatkozásai; Szaba­donválasztott előadások kü­lönféle sportorvosi témakö­rökben. Előrejelzések sze­rint a három nap során 85 előadás hangzik majd el, köztük 15 Külföldi is. A konferencián adják át a bel­ga Albert Dirix profesz­szornak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Orvosi Bizottsága tagjának a Ma­gyar Sportorvos Társasáé tiszteletbeli tagságát igazoló oklevelét. A kecskeméti sportorvosnapokkal párhu­zamosan Magyarországon ülésezik a Nemzetközi Sport­orvos Társaság (FIMS) iro­dája dr. Allén Ryan ame­rikai főtitkár vezetésével. RITKASÁGOK A BARANYAI KERTEKBEN Különleges nagyságú és formájú termékeket produ­kált a természet szeszélye a baranyai kertekben. Ha nem volnának romlandók, kiál­lítást érdemelnének, és bi­zonyára sok csodálójuk akadna Tóth Lajosék egy ritka nagy burgonyára akadtak mohácsi kertjük­ben: több mint egykilósra hízott. Mégsem a súlyával tűnt ki, hanem a formájá­val. Elöl lapos volt, hátul magasabb, kétoldalt apró gu­mók sorakoztak, teljesen úgy nézett ki, mint egy krumplikamion. A Siklóson lakó Szűcs Józsefet egy óriá­si sütőtök lepte meg: súlya 32 kilogramm és átmérője 62 centiméter, akkora te­hát, mint egy biciklikerék. A pécsi Gáli Sándorné kert­je szokatlanul nagy kel­káposztát produkált. súlya nyolc kiló volt, átmérője hetven centiméter. Az ugyancsak Pécsett lakó Bar­kóczi János két deka hí­ján félkilós paprikát ta­lált az egyik tövön Pénteken az Ifjúsági Házban Nemzetközi dzsesszest A szegedi dzsesszklub rendezésében neves külföldi együttesek lépnek föl. pén­tek este az Ifjúsági Házban. Krzesimir Debski neve is­merősen csenghet e zenei műfaj kedvelői körében. A lengyel muzsikust világhírű hegedűsként tartják számon. Szegeden a Vasvári-kvartett vendégszólistájaként mutat­kozik be. A magyar együt­tessel nem ez lesz az első közös fellépése, másfél éve tart ismeretségük, bár Má­gvarországon először zenél­nek együtt. Egyébként a Vasvári-kvartett 4 éve ala­kult, igen tehetséges muzsi­kusokból. a magyar dzsess.z­élet fiatal nemzedékét kép­viselik. Szerepel a szegedi koncerten Zbigniew Namys­lowski együttesével (szintén Lengyelországból). Namys­lowski szerzeményei, hang­szeres játéka alapján, ha­sonlóan Debskihez, a legne­vesebb európai zenészek kö­zé tartozik, új együttesével rési stílusát, a mainstrean irányzatot képviseli. S végül néhány szó a Kadansz együt­tesről: a Szovjetunióból! ér­kező dzsessz-zenekartól ki­válóan hangszerelt, muziká­lis előadást ígérnek a szer­vezők. A szegedi dzsesszestról. amelyre jegyek az Ifjúsági Házban kaphatók, a rádió felvételt készít. Nem Rembrandt festette Az eddig Rembrandtnak tulajdonított világhírű kép. az „Aranysisakos férfi" nem minden idők egyik legna­gyobb mesterétől, hanem a Rembrandt-iskola egy festő­jétől származik — adja hí­rül a nyugat-berlini Dahlem Múzeumának hivatalos ka­talógusa.A képre vonatkozó új megállapításra stílus­elemzés segítségével jutott Rembrandt-kutató művé­szettörténészek egy csoport­ja — közölte Jan Kelch, a Németalföldi Kultúrkincsek Porosz Alapítványának szak­értője. Egyidejűleg a nyu­gat-berlini Hahn-Maitner In­tézetben is tudományos vizs­gálat folyik; ennek eredmé­nvét a jövő évben teszik közzé. Egy bizonyos: a mű nem rpásolat, amelyet az is bizonyít, hogy a művész fes­tés közben, és nem utána javított a képen. A művészettörténészek számára a mostani közlés nem teljesen meglepő: a hetvenes évek elejétől tart a vita a képről. Elzárás munkakerülésért Közveszélyes münkakerü­lés miatt 60 napi elzárással büntette a rendőrség Marto­r.osi Antal 24 éves. bünte­tett. foglalkozás és lakás nélküli fiatalembert. Marto­nosi Antal 1985. október 6­án szabadult a börtönből, de ezután sem változtatott élet­módján. munkát nem vál­lalt. idejét csavargással töl­tötte. Erdős Ferenc, 33 éves, fog­lalkozás nélküli. Nyíregyhá­za, Árok u. 16. szám alatti lakost is 60 napi elzárással büntette a rendőrség közve­szélyes munkakerülés miatt. Erdős Ferenc italozó élet­módja miatt 2 évet töltött a Nagyfai Alkoholelvonó Mun­katerápiás Intézetben, de ezt követően sem változta­tott életvitelén. 1985. au­gusztus 1. óta állandó mun­kát nem vállalt, csak eseten­ként 1-2 napos alkalmi mun­kát végzett. Az így keresett pénz nagy részét italra köl­tötte. Italokat loptak Lopás bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást indí­tott a rendőrség, előzetes le­tartóztatás mellett. Berta József István. 31 éves, fog­lalkozás nélküli. büntetett. Szeged. Szilágyi u. 3., és Molnár János István, 30 éves, alkalmi munkás, bün­tetett, Miskolc. Vándor u. 28. .szám alatti lakosok el­len. A többszörösen büntetett két fiatalember italozó élet­módot folytatott. alkalmi munkál is csak esetenként vállaltuk. 1985. október 6­án az éjszakai órákban al­kalmi ismerősük lakásán italoztak, majd éjfél után, amikor az ital elfogyott, el­határozták. hogy szereznek. Először az Oroszlán u. 2. szám alatti élelmiszerbolt kirakatát zúzták be egy fél­téglával, ahonnan több üveg italt vettek magukhoz, majd hasonló módszerrel a Parti­zán u. 1. szám alatti élelmi­szerbolt kirakatát is „kirá­molták". Cselekményükkel mintegy 12 ezer forintos kárt okoztak. Ügyükben az eljárás folyamatban van. DÉLMAGYARORSIÁS A. Magyar .Szociálist? Munkáspárt Szeged Városi r.lzoUságáíiak napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács Lászió -• Szerkesztőség cs kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztár­saság ólja III. Sajtóház litln — Telefon: 12-633 — A lapot nyomta: Szegedi Nyi-mda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. «"2U. Igazgató: Doho József — Terjeszti a Magyar Fosta. Előfizetnem a posianiva­lalaknai cs kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint. — ISSN: U133—025 x

Next

/
Oldalképek
Tartalom