Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

1985. okióbor 5., szombat Változó világ, változó iskola GONDOLATOK A TEHETSÉGNEVELÉSRŐL Hazánkban a nevelés tömegessé válásával népünk műveltségi szintje jelentősen emelkedett, s általa a társadalom részéről is megteremtődött az iskolai készségfejlesztés, a tehetségnevelés, s a társadalmi és politikai céljaink megvalósítása érdekében a szellemi tartalék felszínre hozása iránfi igény. Egyre jelentősebb az a felismerés, hogy a gazdasági élet és a társadalom fejlesztése mindinkább az iskolai élet függvénye, s a fejlődés egyik legfontosabb láncszeme, hogy a nevelés-oktatás eredményesebben segítse a gazdasági, a társadalmi és a kulturális fejlődést. LÉPÉSTARTÁS A KORRAL • Amikor változik a feladat, s új elvárások és igények is jelentkeznek, az iskolának meg kell újulnia céljában, tartalmában eszközrendszerében, nevelési felfogásában s nem utolsósorban pedagógiai kultúrájában. Azaz: lépést kell tartania a korral. Ennek a lépéstartásnak ma egyik központi témája: a tehetséges tanulók felkarolása, a képességfejlesztés és tehetséggondozás. Az MSZMP XIII. kongresszusának határozatában az oktatásügy feladatával kapcsolatosan ezt olvashatjuk: .fejlessze a fiatalok egyéni adottságait, bontakoztassa ki képességeiket, segítse az esélykülönbségek csökkentését, gondozza a tehetségeket." Az 1985. évi Oktatási Törvény így fogalmaz: z állam segíti a kiemelkedő tehetségű fiatalok képességeinek fejlesztését és tudásának gyarapítását." S mindez azért szükséges —, idézek tovább a Törvényből — „mert gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésünk egyaránt igényli, hogy minél több kiemelkedő alkotóerejű fiatalt neveljünk. Ennek érdekében fokozottabban kell segíteni a diákok sajátos képsségeinek fejlesztését." Figyelemre méltó Köpeczi Béla művelődési miniszter nyilatkozata: <hA jövőben a többség nevelését is eredményesebbé kell tennünk, ugyanakkor a kitűnő tehetségeknek is meg kell adni a lehetőséget a képességek fejlesztésére. Vallom, hogy nem kell félni a tehetségek felkarolásától, még akkor se, ha egyesek elitizmusnak akarják nevezni". Valóban, hazánkban és külföldön is élénk vita folyt arról, hogy legyenek-e úgynevezett „elit iskolák", amely intézményekbe a tehetséges fiatalokat összevonják. Illés Lajosné a Pedagógiai Szemle hasábjain arról tájékoztat bennünket, hogy nagyon sok országban megkísérelték már az „elit iskolák" létrehozását. Ilyen például a Szovjetunióban, a novoszibirszki egyetemhez tartozó bentlakásos iskola, ahol az előadásokat akadémikusok tartják, a gyakorlatokat pedig az akadémiai intézetek tudományos munkatársai végzik. A moszkvai matematika-fizika tagozatos iskola a Lomonoszov Egyetemhez tartozik, ahová 2-3 ezer gyerek közül választanak ki, és vesznek fel 150-200 főt. Az NDK-ban például a Humboldt Egyetem mellett működik speciális matematika-fizika tagozat. A Bolgár Népköztársaságban többek közt híres intézet a szófiai Országos Matematikai Gimnázium. A Kinai Népköztársaságban Peking 800 középiskolájából tizenötöt az „elitiskola" rangjára „emeltek", ahol a kiválasztott tanulókkal dolgoznak. Az Egyesült Államokban a Tehetségesek és Átlagon Felüli Képességekkel Rendelkezők Hivatalát 1972-ben alapította a kongresszus. Lehetne még tovább is sorolni a különböző intézmények számát. S természetes, különböző országok különféle módon kísérleteznek még a tehetségesek nevelésével. Franciaországban például differenciált tagozatok révén, Ausztriában az osztályon felüli teljesitménycsoportok szervezésével, az NSZK-ban emeltszintű tanfolyamok, ill. nívócsoportok létrehozásával stb. Az „elitiskolák" munkája azonban nem problémamentes. Egyrészt szemléletbeli, emberi magatartásbeli problémák jel-.-nt kéznek tanulóiknál, másrészt ,ran előfordul, hogy az „elitiskolából" kikerült fiatal a felsőoktatási intézményben már nem fejlődik a tudományágban az elvárásoknak megfelelő szinten. Nem véletlen tehát, hogy e témakörben a nemrég megtartott nemzetközi konferencia is zömében elvetette az „elitiskola" rendszerű oktatás gondolatát. A szocialista országok nevelési szakemberei általában nem értenek egyet a tehetséges tanulók összevonásával, külön oktatásával. Véleményük szerint a „kiválasztottak osztályának létrehozása összefügg a rejtett társadalmi szelektálás mechanizmusával, nem mozdítja elő az oktatómunka intenzívebbé való tételét sem, ezenfelül csökkenti a gyermekek erkölcsi-, társadalmi nevelésének színvonalát". LEHETŐSÉGET MINDENKINEK A szocialista országokban a tehetségek kibontakozása és nevelése az oktatás differenciálása útján történik. Ez annyit jelent, hogy a differenciálást a kötelezően választható tárgyak, valamint a szakköri, és különféle versenyre felkészítő stb. foglalkozások keretében oldják meg. Ezt tapasztaljuk például hazánkban, Csehszlovákiában, Lengyelországban és Romániában stb. Az Országos Pedagógiai Intézet a differenciálást tartja elsősorban az iskolai tehetségnevelés alapelvének. Báthory Zoltán egyik tanulmányában találóan jegyzi meg, hogy az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny nem meriti ki az iskolai tehetségnevelés fogalmát, és a középiskolák e versenyben elért eredmények szerinti rangsorolása munkájuk minősítésének legfeljebb harmadlagos kritériuma lehet. A képességfejlesztés és a tehetségkibontakoztatás érdekében tehát olyan megoldást kell keresnünk —, mivel a képességet, a tehetséget csak a tanulás és a munkatevékenység során állapithatjuk meg, — amellyel a tanulók képességének és tehetségének kibontakoztatását folyamatosan elősegítjük, a fejlődést állandó jelleggel figyelemmel kísérjük és új lehetőségek megteremtésével kibontakoztatjuk. Mi is azt az elvet valljuk, hogy a tehetségek nevelését nem „elkülönítve" kell megoldani. A tehetségek a tömeges képességfejlesztés bázisán bontakoznak ki, s azután tanári segítség és ösztönzés révén önmagukat is továbbfejlesztik. Találó Ágoston György nézete, miszerint „a tehetségek kibontakozásához való segítésének a demokratikus és valóban eredményes útja a tömeges, minden tanulóra kiterjedő képességfejlesztés, és azoknak a személyiségtulajdonságoknak tömeges nevelése, amelyekel a tehetség nem nélkülözhet". A tömegoktatás keretei között az egyéni adottságokhoz, a képességekhez, valamint az egyén fejlődésének üteméhez igazodó pedagógiai eljárásmódokat kell meghonosítani. KDK ÉS EGYEBEK A tehetségnevelés gyakorlati megvalósítása hazánkban is hosszabb idő óta foglalkoztatja mind a gazdasági élet, mind a pedagógia szakembereit. Az Országos Pedagógiai Intézet tehetségneveléssel kapcsolatos elgondolásaiban olyan javaslat szerepel, hogy a kiválóan dolgozó gimnáziumok mellé — beiskolázási körzetüket növelve, vagy akár országos körűvé szélesítve — szervezzenek kollégiumokat. Ilyen megoldás alapján dolgozik a Budapesti Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium a speciális fizika és az integrált tagozatával, valamint a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium a biofizika, valamint a speciális biológia és kémia tagozatával. A tudományos intézetekben teret hódít az az elgondolás, hogy területi szakműhelyeket kell létrehozni, amelyek beiskolázási körzetüknek megfelelően összegyűjtik délutáni foglalkozásokra az egyes tantárgyakban tehetséges fiatalokat. Egy ilyen jellegű kísérletet vállalt Győr. Figyelemre méltó: a Magyar Tudományos Akadémia és a KISZ KB Középiskolai és Szakmunkás Tanuló Tanácsa az 1985/86-os tanévtől megalapította a Kutató Diákok Körét (KDK). A KDK célja, hogy a tehetséges és kimagasló felkészültségű diákok érdeklődését felkeltse a mélyebb ismeretszerzésre, kutatásra, s annak módszertanával való ismerkedésre. Ilyen kör Szegeden is működik majd. Azon tantárgyakban indulnak körök, amelyek iránt legalább öt diák érdeklődik. A felvétel szakmai elbeszélgetés alapján történik. A köröket kutatók, tudósok vezetik, akik a diákok munkáját folyamatosan segítik konzultációk, gyakorlatok és más foglalkozások formájában. Tanintézeteink érdeklődéssel tekintenek az érdekesnek tekinthető kezdeményezés elé. Az iskolában folyó tehetségkutatás és fejlesztés terén kísérleti munkák közül külön is jelentőséggel bír a Szolnoki Varga Katalin Gimnázium tevékenysége. Az 1985/86. tanévtől kezdve pedig Szegeden, a Radnóti Miklós Gimnáziumban a speciális tagozatok mellett ugyancsak indulnak úgynevezett „Előrehozott vizsgájú fakultációs osztályok", melyben az egy-két tárgyból tehetséges tanulók számára biztosítják, hogy a III. osztály végén a IV. osztály anyagából vizsgát tehessenek, s IV. osztályban speciális kollégium formájában készüljenek fel a felvételi vizsgára, s ugyanakkor élethivatásukra. SZÍNVONAL, ÉRDEKELTSÉG Az Oktatási Törvény középpontjában az a gondolat áll, hogy az iskolarendszer fejlesztésében a teljesítmény és a minőség elvét juttassuk érvényre, s a magasabb igényszínt és a képességek differenciált fejlesztésének követelménye érvényesüljön. A minőség követelése összhangban áll társadalmi, gazdasági fejlődésünk fő tendenciáival. Nagyobb erőkifejtésről, jobb eredmények eléréséről van tehát szó. Olyan munkáról, mely nagyobb szorgalmat és akaratot kíván a tanulóktól. Ez esetben pedig sok múlik azon, hogy miként tudjuk a tanulót és a tanárt e magasabb szintű munkában érdekeltté tenni, s a szükséges, s igényesebb taneszközöket beszerezni! Ez utóbbit illetően elképzelhetőnek tartom, hogy a jelenlegi sportegyesületek szakosztályainak támogatásához hasonlóan üzemek és vállalatok is segítik anyagilag az iskola munkáját. Ugyanis az üzemeknek, vállalatoknak stb. is egyre inkább érezniök kell, hogy a gazdasági növekedés és a munka hatékonysága szempontjából nem a munkaerő és annak szerkezete a döntő, hanem a munka minősége. A minőség pedig mindenekelőtt az iskolai munka színvonalától függ. Érdemes lenne azon gondolkozni, hogy a külön munkát vállaló, szorgalmas, szép eredményeket elérő tanulókat —, pl. a felvételi vizsgán plusz pontok adásával, az érettségin bizonyos kedvezmények nyújtásával —, miként tudjuk érdekeltté tenni a tanulásban, a magasabb szintű eredmények elérésében. BÁNFALVI JÓZSEF SZEMENDREY ISTVÁN Paletta—Dervis MILÁN KONJOVIC JUGOSZLÁV FESTŐNEK Te, a Sátán patataposását beváró, az ürgelyukból kiöntötték zokogásaiból is örömet festő Paletta—Dervis! Te, Nyugat felé ámuló, a Jean- d' Arc-imájú párizsi sikátorok tölgyfakapuira fölverted szülőfölded Máriát-zengő, zászlós zombori körmenetét! Szeretkező párok gyöngyülő hátukkal kifényezték a vakrámát: a bácskai földek áldását, a Fényt, a Sikolyt! Lidérc-balzsamba mártott ecseted belevágtad anyád Érted-kínló mosolyába: az lett a vászon. A carmin a véred, a kobalt a lényed, a csontod az ecset, és sörte rajta ezer ideg! Vajákos, energia fehér-fényű képekké álmodtad a bénák fantom-kólóját: Táncod. Képpé szelídítetted a Benned lihegő sarokba szorított állat, az emberi örök Barom erő-vicsorgását. Látomásaid sziszegő szélmalmaiban képpé cigánykerekezik az emlék, a jövőbe halt tegnapok, Párizs-szerelmed: csillag hímpora Szajnába fúlt könnyeidnek... Te szerb-hirtelenség! Te dolgoknak neki-vadóc! Te fösvény-adakozó! Te paraszt ölelésből kék-vérbe sudárodó hosszú fényű Fáklya! Emlékházadban, matat már a képeid koloritjától lúdbőröző Halál... Vágd arctalan arcába a baráti kézszorításokat, inas kezed damár-szagú festék-kesztyűjét! S örömíts tovább! Agyag-nehéz vájkálással vesd ki magadból a Művet! A vásznakra! A mellkasokra! Vetítsd ki a megtartó, megmaradt Szépet, melyet még nem öleltél el, ifjúságod elködlő Párizsában. Riogass még! Riogass! Még sokáig riogass, zengő Szín-Szirénánk!