Délmagyarország, 1985. augusztus (75. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-14 / 190. szám

4 Szombat, 1985. augusztus 17. Ml? HOL? MIKOR? Debreceni virágkarnevál Több mint ötvenezer ha­zai és külföldi vendéget várnak az augusztus 20-i debreceni nemzetközi vi­rágkarneválra, amelyen 26, együttesen mintegy más­fél millió szál virágból ké­szített kompozíció vonul végig a város főutcáján. Mivel a vendégek többsége különféle jármüvekkel ér­kezik a városba, külön par­kolási programot és parko­lási térképet készítettek a szakemberek erre a napra. A különböző irányból Deb­recenbe torkolló utak men­tén — a város szélén — augusztus 20-ra érvényes közlekedési térképet kap­nak a gépkocsik, autóbu­szok vezetői. Ezeken fel­tüntetik a legnagyobb és legközelebbi parkolási he­lyeket. A karnevál napján elvesztik hatályukat a vá­ros legtöbb pontján a vá­rakozni tilos közlekedési táblák. A nagyállomás előtt felállított térképen is ki­függesztik, hol lehet par­kolni. A városi autóbusz-, villamos- és trolljáratok a megváltozott forgalmi rend­ben is menetrendszerűen közlekednek. Párizs orvosa A bácskai születésű és ta­nu'ni vágyó fiatalemberek közül többen is a szegedi piarista gimnáziumba irat­koztak be. hogy az alapis­meretek és a műveltség meg­szerzése után továbbtanul­janak. Itt tanult többek kö­zött Beszédes József, a Du­na mérnöke, Reitter Ferenc, Pest városépítője, s őket is megelőzően, 1820 és 1826 kö­zött Gruby Dávid, a világ­hírű párizsi magyar orvos, aki 175 esztendeje, 1810. au­gusztus 20 án született a bácskai Kiskéren. A hatosz­tályos gimnáziumi tanul­mányt követően, miután a filozófiai kurzust is elvégez­te. Pesten kezdte meg orvo­si tanulmányait, és diplomá­ját Bécsben szerezte meg. Ezután néhánv évet Német­országban töltött, és 1840­ben Párizsban telepedett le, ahol a kutatással s gyógyí­tással egyaránt foglalkozó orvos hamarosan világhír­névre tett szert. Betegei között kezelte Balzacot, Dumas-t. Chopint, Heinét. Victor Hugót. Dau­det-t. Liszt Ferencet. Mun­kácsyt. Zichy Mihályt. Koí\ suth Lajost. Teleki Emmát és 'eánvát. Antóniát. Orvosa volt 111. Napóleonnak, de még Amerikából is felkeres­ték betegek, mert eredmé­nyeinek híre az óceánon is átszárnyalt. „Az ön betegsé­gére. Balzac úr, a legjobb gyógymód az. ha mindennap elsétál a Diadalívhez, és odamenet és visszajövet is elfogya--t egy egy almát" — mondta emésztési zavarok­kal küzdő híres betegének Gruby Dávid. Gruby nemcsak gyógyí­tott. hanem kutatásokat is vé°zett a bőrgyógyászat te­rületén, elsősorban a gom­bás betegségeket tanulmá­nyozta. Több gombás beteg­ség kórokozóját — pl. a cse­csemőkorban gyakran elő­forduló szájpenészt — ö fe­dezte fel. Ö volt az első. akinek az emberi rühessé­get sikerült kutyára átolta­nia. s ezzel bizonyította a betegség fertőző voltát. Mik­roszkópján át bámulatos ügyességgel figyelte meg, és rajzolta le a kórokozókat. A maga szerkesztette készülék­kel elsőként készített mik­roszkópos fényképfelvétele­ket. Kutatta az éter- és a kloroformaltatás hatásait. A szabadságharc idején hazajött, és Bem erdélyi se­regében harcolt. Megsebe­sült, majd evógyulása után visszament Párizsba. Az or­vosi gyakorlatban 1859-ben ő alkalmazta először a vat­tát. amire már a harcokban (1849) is gondolt. Betegei valósággal rajonp­Mikor semmisíthető meg a munkakönyv? Gy. I.-né szegedi olvasónk arra kíváncsi, hogy meddig köteles a munkáltató a dol­gozó munkakönyvét meg­őrizni, s a dolgozónak ki­adni. Azt is szeretné tudni, van-e rendelkezés arra, hogy a munkáltató az át nem vett munkakönyvet minden előzetes értesítés nélkül megsemmisítse. A dolgozó munkakönyvét a munkáltatónál kell kezel­ni és megőrizni. A munka­könyvet legkésőbb a munka­viszony megszűnésekor, ha pedig a dolgozót a munka­végzés alól korábban fel­mentették, azon a napon kell részére kiadni, amikor a munkáltatónál utoljára munkát végzett. A dolgozót munkakönyvének átvételére előbb szóban, ha- ez ered­ménytelen marad, írásban is fel kell szólítani. A dolgo­zó kérésére a munkakönyv postán ajánlott küldemény­ként is feladható. Ha a dol­gozó a munkakönyvet fel­szólítás ellenére sem veszi át, és annak elküldését sem kérte, a munkakönyvet a munkáltató a munkaviszony megszűnése napjától számí­tott egy évig köteles meg­őrizni. (A szabadságvesztés büntetését töltő vagy előze­tes letartóztatásban levő dolgozó munkakönyvét az elitélt szabadulásáig, de leg­alább öt évig kell megőrizni.) Azt a munkakönyvet, ame­lyet a dolgozó a munkavi­szonya megszűnését követő egy évig, illetve öt éven be­lül nem vett át, meg kell semmisíteni. A megsemmisí­tésről jegyzőkönyvet kell ké­szíteni, amelyben fel kell tüntetni a munkakönyv so­rozatát, sorszámát, a tulaj­donos nevét és személyi ada­tait. A jegyzőkönyvet öt évig meg kell őrizni. A mun­kakönyv megsemmisítésének időpontját a munkakönyv­nyilvántartás aláírás ' rova­tába be kell jegyezni. Az elhunyt dolgozó munkaköny­vét érvényteleníteni kell, az érvénytelenítésről értesítve a Központi Munkakönyv Nyil­vántartót. Az érvénytelení­tett munkakönyvet az el­hunyi dolgozó házastársának vagy örökösének kell kiadni. Ha a munkakönyvet nem veszik át — az előbbiek sze­rint — meg kell semmisí­teni. Dr. V. M. tak érte. A szegény beteget ingven kezelte, még gyógy­szerrel is ellátta őket. de a gazdag pácienseitől busás tiszteletdíjat kért. Orvosi praxisából meggazdagodott, de vagyonának jelentós ré­szét emberbaráti célokra fordította. Szociális intézmé­nyeket támogatott, alapítvá­nyokat tett. Az 187l-es pá­rizsi kommün idején házá­ban negyvenágyas kórházat rendezett be. Tanítvánvai voltak: Ma­gendie. Claude Bemard, Flourens, Milne-Edwards stb., mind a Francia Tudo­mányos Akadémia tagjai. Szülőhazáiéról sohasem feledkezett me" Pénzt, mű­szereket küldött hazai inté­zeteknek. Párizsi háza ma­gyar honfitársainak mindig nyitva állt. Markusovszky Lajos, a neves magvar or­vos a múlt század közepén meglátogatta és így írt róla: „Gruby büszke magyarságá­ra, szereti földijeit. akik Párizsban felkeresik. Szíve­sen tanít. Mint orvos, a lea­nemesebb. a legönzetlenebb módon fáradozik a szegé­nyek érdekében ... Mikrosz­kópos felfedezései a Francia Tudományos Akadémia ál­tal is meabecsültek." Korá­nyi Frigyes és a magyar or­vostudomány más nagyságai is felkeresték, és lelkes han­gon számoltak be Grubv munkájáról, gvógvító mód­szereiről. Gruby jól ismerte, és eredményesen alkalmazta a evógvszeres kezelést. de nagv súlyt helyezett az egész­séges étrendre, annak rend­szerességére. az egészséges életmódra, amint azt Balzac esetében is tette. Gruby Dávid, az egykori szegedi diák. Párizs orvosa, hosszú, eredményes . pálya­futás után, 1898. november 14-én halt meg a francia fő­városban. 88 éves korában. Az első hazai méltatást Ko­rányi Frigyes irta róla, ha­lálának évében. Bátyai Jenő Számítástechnikai programok a középiskolákban A középiskolások Bzámi­tástechnika iránti érdeklő­désének felkeltésére, illetve a számitógépek kezelésének, használatának széles körű megismertetésére az idei tan­évben ismét több hasznos, szórakoztató programot ren­dez a KISZ KB Középisko­lai és Szakmunkástanuló Ta­nácsa. Októberben indul a kö­zépiskolások egyéni országos számítógépes játéka, amely­re szeptember 30-ig nevez­hetnek az iskolák. A részt vevő oktatási intézmények logikai feladatokat, valamint ügyességi és készségfejlesztő játékokat tartalmazó prog­ramkazettákat kapnak a Középiskolai és Szakmun­kástanuló Tanácstól. E prog­ramok felhasználásával az iskolai számitógépeken ren­dezik meg az országos játék első fordulóit Az iskolai ve­télkedőkön legjobbnak bizo­nyult diákok a megyei ver­senyeken mérik össze tudá­sukat. Az országos döntőt a jövő év tavaszán tartják meg. A vetélkedő játékos, oldott formájának köszönhetően — a szakemberek tapasztalata szerint — még a számítás­technika iránt kevésbé fogé­kony diákokkal is képes megismertetni és megszeret­tetni a komputereket, a gé­pek használatát. Ugyancsak a számítástech­nika szélesebb körű elter­jesztését szolgálja a Neu­mann János Számítógéptu­dományi Társaság, a Tudo­mányszervezési és Informa­tikai Intézet, valamint a Középiskolai és Szakmun­kástanuló Tanács által a középfokú oktatási intézmé­nyek számára meghirdetett úgynevezett microklubmoz­galom. Az új tanévben in­duló kezdeményezés célja, hogy a mozgalomhoz csatla­kozó iskolák számítástechni­kával foglalkozó diákjai a microklubokba szerveződve vállaljanak szerepet a kör­nyezetükben élő fiatalok — más iskolák tanulói, általá­nos iskolások — számítás­technikai ismereteinek bőví­tésében. Szeged a hazai lapokban 1985/32. Szegedről... : A munka meg­kapja rangját / Földes Károly =" Taurus Hírlap. — júl. 10. — Be­szélgetés Varga Ottónéva!. a gu­migyár gazdasági igazgatóhe­lyettesével. „Köszönöm a közösségnek. . ." : Szegedi országgyűlési képvise­lőnk 7 — ml — = Taurus Hírlap. — júl. 10. : 111. — Szerző: MiLlel Ilona. — Bödöné Rózsa Editről. Megelőzés, törődés a munka­védelemben : Szegedről / (föl-) =•= Taurus Hírlap. — júl. 10. — Szerző: Földes Károly. — A gu­migyár munkavédelmi szerveze­téről. A szegedi szociálpolitika ... — Taurus Hírlap. — júl. 10. — Be­szélgetés Máriás Jánosnéval, a g/umigyár szociálpolitikai cso­portjának vezetőjével. Szegedi krónika — Taurus Hír­lap. — júl. 10. — Események a gumigyárban. Dugonics és a tevepárduc / May István — Élet és Tudomány. — júl. 26. — (Nyelv és élet). — A zsiráf leírása A' szerecsenek c. regényében. A körtöltésen is túl... : A kor tanúja és krónikása : Kass Já­nos Galéria Szegeden / Sz. D. — Esti Hírlap. — júl. 30. Néptáncgála a zárónapon / Ha­lász Miklós — Magyar Nemzet. — jul. 30. — A szabadtéri játé­kok Tavaszköszöntő c. műsorá­ról. Hárman meghaltak a szegedi közúti balesetnél : A sérültek között a Zsoldos—Sáros! házas­pár / (halász) — Magyar Nem­zet. — júl 30. — Szerző: Halász Miklós. Zsoldos Imre állapota még sú­lyos — Magyar Hirlap. — júl. 31. — A SZOTE sebeszeti klini­káján. Végső búcsú Petri Gábortól Magyar Nemzet. — júl. 3). — Nekrológ az orvosprofesszorról. Dóm téri ismerkedések / Sza­bó Iréné — Népszava. — júl. 31. — Riport. Jubileum szögedtesen / Dezső László = Táncművészet. — 7. sz. : 111. — (Három együtte". jubi­lál). — A Szöged Táncegyüttes­ről. Befejeződött a népművelők nyári egyeteme í Tizenhat elő­adás : Szeged = Magyar Hirlap. — aug. 3. — A müvelödéselméte­ti nyári egyetem. Mesterpapir nélkül is mesterl­en : Automatizálás a Szegcdi Ruhagyárban / Bőle István — Népszava. — aug. 3. Tage der Kunst und Psyeho­logie : Szeged — Budapester Rundschau. — aug. 5. Csökkent az építési kedv Ósongrádban : Megyei NEB-vizs­gálat a magán 'alkás-épitésröl / Horváth Kálmán = Népsza­badság. — aug. 6. Színvonalas szolgáltatás : Sze­gedi Agroker Vállalat •= Magyar Mezőgazdaság. — aug. 7., melL. : áll. Szeged : A János vitéz popvál­tózata / Nikolényl István — Pes­ti Műsor. — aiug. 7/14. Fácáncsibék utógondozásban = Szövetkezet. — aug 7. — A Csongrád megyei vadásztársasá­goknál. Kisgépkölcsönzö Szegeden = Szövetkezet. — aug. 7. — A Csongrád megyei Agroker Vál­lalat kezelésében. Kis tételek szállítása Szö­vetkezet. — aug. 7. — A 10. tz Volán Vállalatnál. Megnyílt a Kass Galéria Sze geden / Ibos Éva = Bíkés me gyei Népújság. — aug. S. : 1IL Hová gurulnak a forintok? : é Szeged1. Szabadtéri Játékok haszna / Halász Miklós — Ma­gyar Nemzet. — aug 8. — Az idegenforgalomról. Jubllarni medjunarodni festi­val narodnih igara sindikalnih ansambla : Szegedin / (md.) Narodno Novine. — aug. 8. : 111. A Varázsfuvola először : Sze gedl Szabadtéri Játékok / - i - r = Petőfi Népe. — aug. 8. Szerző: Heltal Nándor. — Kriti­ka. Mozart Varázsfuvolája Szege­den : A spektákulum elmaradt / Fodor Lajos = Esti Hirlap. — aug. 9. — Kritika. Folyóiratszemle : Üj Írás, Ti szatáj / A. G. = Magyar Nem­zet — aug. 9. — Szerző: Arrta: Gábor. — Ismertetés a Júliusi számról. Ősbemutató Szegeden — Nép­szava. — aug. 9. — János a vitéz a szabadtéri játékokon. János a vitéz : Popdaljáték ős­bemutatója a szegedi Dóm térer. = Petőfi Népe. — a,ug. 9. — Ua Szolnok megyei Néplap. — aug 9. Szeged : János vitéz, rock­ritmusba / Máté Judit --= Képes Újság. — aug. 10. : 111. — A sza­badtéri játékokon. Szegedi ifjúsági napok — fél szemmel nézve / Horváth Kál­mán. — aug. 10. Szeged ünnepel / M. T. — Sza­bad Föld. — aug. 10. — Szerző: Majoros Tibor. — Az ünnepi he­tekről. János a popcsomaigban : Be­mutató Szegeden / Nikolényl Ist­ván — Vasárnapi Hinek. — aug. 111. — A János, a vitéz szabadté­ri előadásáról. Finálé előtt Szegeden — Ma­gyar Hírlap. — aug. 13. : 1U. — A szabadtéri játékokon. Kenderes dinasztia Szegeden / Rieigl Endre — Textilmunkás. — 8. sz. : ül. A Meleg család Kendorfonó és Szövőipari Válla­lat újszeged! szövőgyárában. Szövetkezeti emléktúra ópusz­taszenen / John Károly — Tu­rista Magazin. — t. sz. 1985. AUGUSZTUS 14., SZERDA — NÉVNAP: MARCELL. ÖZSÉB A Nap kel S óra 38 perckor, és nyugszik 19 óra 58 perckor. A. Hold kel 2 óra 38 perckor, és nyugszik 19 ára 27 perckor. VÍZÁLLÁS A Tiszr. vízállása Szegednél kedden plusz 235 cm (áradó). NYOLCVANÖT ÉVE halt meg Papp Dániel (1455— 1900) író, újságíró. 1893-tól poli­tikai tárcái jelentek meg a Pesti Naplóban, az egyházpolitika vita idején „Dániel pap" aláírással antlklerlkális levelei. Jelenté­keny tehetségre valló szépiro­dalmi munkássága egy kisre­gényből (A rátóúak, 1898) és há­rom novelLáskötetből áll: jó né­hány elbeszélése mindmáig ki­adatián . MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. dél­után negyed 4 és fél 6 órakor: Éljen D'Artagnan 1 (színes, m. b. angol—olasz rajzfilm), este há­romnegyed 8 órakor: Hány az óra, Vekker út? (színes magyar, III. helyár!). Kert: este 9 órakor: Fanlom az éjszakában (színes, m. b. amerikai, kiemelt helyár! Csak H3 éven felülleknek!). Fáklya: háromnegyed 3 és ne­gyed 6 órakor: Fehér Toll (szí­nes, m. b. NDK kalandfilm), es­te fél 8 órakor: Egy filmcsillag életo (színes szovjet). Szabadság: fét 4. háromne­gyed 6 és 8 órakor: A karatézó Cobra (szülés, m. b. japán kri­mi. III. helyár! Csak 16 éven fe­lülieknek 1). Kiskórössy Halászcsárda, Kert: éjjel 34 órakor: 39 lépcsőfok (színes, m. b. angol krimi). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7-lg. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÖGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. Kórház (TolbuhLn sgt. 57.) veszi fel, se­bészeti felvéíell ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi Ugyeletet a II. Kórház tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részéne: Szeged, Hunyadi János sgt. l. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napókon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 32 órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7­től hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-420. SOS LFLKISEGÉLY­SZOLGALAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. DUf/j BUDAPEST 1. 8.23: Tv-toma 8.30: Szünidei matiné 9.25: Delta — (ism.) 3.50: A négy páncélos és a kutya — lengyel filmsorozat — 5. '0.40: Képújság 16.25: Hírek 16.30: Jó hangulat zenével — NSZK film 16.55: Valami van a levegőben — csehszlovák ÍUm 18.15: Képújság 18.20: Víz van! — de . . . 14.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.10: Tv-toma 10.13: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Jogi esetek 20.45: Ostobaságok kora — francia tv-film — 14 éven felülieknek! 23.15: Vendégjáték 22.45: Tv-híradó 3. 22.55: Himnusz BUDAPEST 2. 17.10: Képújság 17.15: ÜtravaJó 17.45: Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Kulturális Fórum. Budapest, 1985 18.35: Nasa Obrazovka — a Szegedi Körzeti Stúdió szlovák nyelvú nemzetiségi műsora 14.55: Vasas—Siófoki Bányász — bajnoki labdarúgó­mérkőzés — a szünetben: Reklám 20.45: Tv-hiradó 2. 21.05: Autómotórsport 21.25: Periszkóp 21.55: Gourníoa — kubai balcttíilm 22.30: Képújság BELGRÁD L 17.30: Magyar nyelvű tv-napló 17.50: Vidcooldalak 14.00: Hírek 11.05: Tv-naptár 18.15: A világ legendái 18.45: Szórakoztató műsor 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 30.00: Utolsó leheletig — francia játékfilm 23.30: Tv-napló BELGRÁD 2. 19.00: Tribün 19.30: Tv-napló 20.00: Komoly zenei műsor 20.50: Hírek 20.554 Indulatos történetek 21.40: Dzsessz CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.25: Tv-toma — (ism.) 8.30: Szünidei matiné 9.30: A négy páncélos és a kutya — Lengyel filmsorozat — 6. — (ism.) 10.25: Képújság EHKil KOSSUTH 8.20: Vllágablak — (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Triólemezeinkböl 9.31: Mi ez a gyönyörű? 9.49: Régi angol zene — gyerekeknek 10.05: A világszínház humora — Tartuffe — Moliére vígjátéka 11.43: Vámos Ágnes operett­felvételeiból 12.30: KI nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: Oj Melódia­lemezeinkből 14.09: A magyar széppróza századai — Eötvös Józseí: A karthausi — (ism.) 14.25: Operaslágenek 15.00: Népzenei Hangos Üjság 15.40: Fűvósziene táncritmusban 16.05: MR 10—14 17.00: Helyszínrajz — az Attrium Hyatt szállóról 17.25: Hallgassuk együtt! — Debussy-művek 18.02: Kritikusok fóruma 19.15: Vallomások a szülő­földről 20.23: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek 21.10: Nóták — Márkus Ilona és Lenté Lajos énekel 21.30: Negyvenéves az ENSZ — 7. 22.20: Tiz perc külpolitika 22.30: Kodály-kórusmüvek 22.45: Mikor szabad, mikor lehet? 23.00: Magyar előadóművészek felvételeiből 0.15: — 4.20: Éjszakai zenés műsor • , PETŐFI 8.05: Idősebbek 'J hullámhosszán 8.50: Tiz perc külpolitika — (ism.) 9.05: Napközben — zenés délelőtt 12.10: A Benkó Dixieland felvételeiből 12.25: Útikalauz — üdülőknek 12.30: A Magyar Rádió nepi zenekara játszik. Lakatos Sándor vezetésével 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Az én rádióm 15.05: Akár Hi-FI. akár nem 16.15: Gólok, méterek, történetek . . . 17.05: Ötödik sebesség 17.55: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről 18.35: Diákfocí 18.45: Közvetítés a Bp. Honvéd­Békéscsaba bajnoki Labdarúgó-mérkőzésről 19.05: Nótacsokor 20.05: Rockföldröl érkezett . . . — az Eurythmos együttes felvételeiből 20.56: Tudósítás a Vasas­Siófok bajnoki labdarúgó­mérkőzésről 21.10: A Magyar Rádió Karinthy Színpada: Tábori Nóra kabaréja 22.26: Az élő népdal — (ism.) 22.36: Vukán György szerzeményeiből 23.20: Zenés játékokból 0.15: — 4.20: Éjszakai zenés műsor 3. MŰSOR 9.06: Felejthetetlen arcok az Operaházból 9.35: A MAV Szimfonikus Zenekar hangversenye, vezényel: Zdenek BILek 11.05: Pillanatkép 11.10: Kamarazene 12.00: Operafinálék 13.05: Szonda — tudományos magazin — (ism.) 13 35: Népzene sztereóban 14 00: Gesualdo-madrigálok 14.20: Popzene sztereóban 15.00: A tékozló ország — Juhász Ferenc eposzának onatóriukus változata — 2. — (ism.) 15.44: Zenekari muzsika 17.23: A Párizsi Raphaete Hangversenyzenekar Offenbach-mg veiből játszik, vezényel: Peter Waldcn 17.55: A Chocolat's együttes feLvételeiból 18.30: V materinskom jazyku — a Magyar Rádió szlovák nyelvű nomzellségl műsora Miskolcról 19.05: Hanglcmezújdonságok 19.33: Romantikus operákból 20.29: Külföldi tudótoké a szó . .. az ókori Róma vízellátása 20.35: Énekek Éneke — 4. 21.17: Szimfonikus könnyűzene 31.35: A zeneirodalom remek­müveiből 22.30: Séta az egypercesek körül — 4. 22.50: Mites Davis együttese játszák

Next

/
Oldalképek
Tartalom