Délmagyarország, 1985. augusztus (75. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-24 / 198. szám

Szombat, 1985. augusztus 24. »MAGAZIN j Művelődés és urbanisztika A műemlékvédő N

em titkolom, vérmes reményekkel készülődtem a nemrégiben Balassagyarmaton rendezett hetedik észak-magyarországi urbanisztikai konferenciára Sokat sejtető témát tűztek ugyanis napirendre a tanácskozás meghirdetői: a művelődés és az urbanisztika összefüggéseit Mintha végre — valami égi sugallatra — meghallották volna építészeti szakembereink is a közművelődésben dolgozók sóhaját városfejlesztési terveinket, művelődési szempontból is át kellene gondolnunk. Hiszen számtalan területét emelhetnénk ki mindennapi életünknek, hogy a térfelhasználás milyen rejtett módokon képes befolyásolni a művelődési folyamatok sikerességét. Szerepe van például a környezet minőségének, szervezettségének és annak is, hogy mennyire gazdag világot tudunk magunk körül kialakítani. Miért vonzóbb például a városokban kibontakozó művelődési élet? Miért érzik jobban magukat az elfoglalt emberek — mondjuk — egy vendéglátóipari egységben? Miért nagy a vonzása egy város főterének? Számtalan olyan kérdés, amelyre ez az urbanisztikai konferencia tudatosabban is felhívhatta volna a figyelmet. A

ki ugyanis egy kicsit is elmélyül a kérdéskör vizsgálatában, ráeszmél' még az apróbb dolgokban is mennyire jelen van az emberszempontúbb térfelhasználás igénye. Példaként egyik lakótelepünk jut eszembe — ahol nem tudni, tervezési hiba folytán-e, vagy szándékosan —, a lift előtt kialakult egy elszeparálható L-alakú térrész. Az érkező, amikor kilépett a liftből, azzal a furcsa érzéssel találkozott, hogy egyenesen egy lakásba és nem egy lépcsőházba érkezett. Az elszeparálható térrészt ugyanis, még ha nem is függönyözték el, berendezték, „humanizálták" az emelet lakói. Az egyik emeleten virágok, szőnyeg. A másik emeleten polc, gyermekjátékoknak, sakkasztal és igy tovább. S ami a legfontosabb, az azonos emeleten lakók közösen használt térrészévé, afféle kis klubbá vált. Nos, mindez csupán egy kis építészeti hiba végeredménye. Mégis elgondolkodtató, hogy éppen az ilyen „funkciótlanságok" alkalmasabbak a leginkább az ember sajátos igényeinek kielégítésére. Hányan bosszankodtunk például már amiatt, hogy a kertmérnökök asztalán roppant szépen megtervezett parkok sétányai mindenfelé, csak éppen arra nem vezetnek, amerre a többség halad. E- s hosszan-hosszan lehetne még a sort folytatni. Az egyik ifjúsági klubunk például azzal aratott nagy sikert a fiatalok körében, hogy kiszórta a székeket a helyiségből. Beszereztek egy nagy padlószőnyeget, amire csak cipő nélkül volt szabad rálépni — még a vendégeknek, meghívott előadóknak is. Megszűnt a feszengés, a merev széken ülés, és a klub egy csapásra benépesedett. Pedig csak a rendelkezésre álló teret használta fel sajátosan, a fiatalok igényei szerint. Mindez hogyan tartozik azonban a művelődés és az urbanisztika viszonyához? A balassagyarmati konferencián elsősorban építési szakemberek vettek részt. Mindössze két közművelődési szakember tett eleget a meghívó invitálásának. Az észak-magyarországi urbanisztikusok jószerivel csak egymásnak mondogatták, egymást erősítgették abban az egyébként fontos nézetben, hogy az urbanisztikai fejlesztéseket művelődési szempontból is át kell gondolni. Egy azonban bizonyos: mindezekről a problémákról ötletgazdagabban is szó eshetett volna, ha a konferencián a közművelődési szakemberek is elmondják, miképpen hat a tér szervezettsége, funkciógazdagsága, emberarcúsága a művelődési és szabadidő-felhasználási folyamatok sikerességére. FORNAI MIKLÓS Felújítások, átépítések Lezárt utcák, állványozott házak, építkezési bosszúságok. Naponta találkozunk velük, nemcsak a fővárosban, a vidéki városokban is. Am valószínű, hogy főleg azok nézik rossz szemmel, akik. összkomfortos (komfortos), kényelmes lakásban laknak, esztétikus környezetben. Hazánk jó néhány városközpontja, városrésze minden tekintetben elavult, erősen leromlott, akik itt laknak, nagyon is várják a korszerűsítést. Az építési, felújítási munkákról beszélgettünk Kvaasay Tiborral, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság főosztályvezetőjével. — Többféle megoldással és gyakorlattal találkozhatunk. Mik a különbségek közöttük? — A városfelújítás gyűjtőfoga. lom. Ebbe tartozik például az átépítési (rekonstrukciós) típusú akció, melynek során az adott városrész belső szerkezete és területfelhasználása megváltozik. A meglévő építmények nagyobb részének lebontása után újak létesülnek. A rehabilitáció azt jelenti, hogy a városrész belső szerkezete lényegében nem változik, a meglévő épületállomány nagyobb része megmarad, és az új építése kiegészítő jellegű. Beszélhetünk úgynevezett fenntartási típusú akcióról, melynek során a teljesítőképesség növelése az építményrendszer egyes elemeire korlátozódik, és így tovább. — Hogyan lehet röviden öszszefoglalni a városfejlesztés altalános célját? v — A fejlesztés célja végső soron a funkcionális teljesítőképességek növelése annak érdekében, hogy a lakosság igényeit menynyiségileg és minőségileg jobban lehessen kielégíteni. Ez tönténhet úgy, hogy üres területeket beépítenek, de úgy SS, hogy a meglévő épületeket felújítják, korszerűsítik. Hangsúlyozni szükséges, hogy ezek előkészítése igen gondos, körültekintő munkát igé. nyel. A beavatkozás műszaki vonatkozásain túlmenően figyelembe kell venni' annak társadalmi, pénzügyi, szociológiai és jogi vonatkozásait is. Nagyon kényes kérdések. Mert ha csak azt veszszük figyelembe, hogy családokat kell kiszakítani a régi, megszokott környezetükből és ideiglenesen (netán végleg) áthelyezni egy másik helyre, bizony nem könnyű döntések várnak ránk. — A döntések közé tartozik a minősítés. Ez hogyan valósul meg? — Minden egyes városrészt külön-külön kell vizsgálni. Ennek eredménye dönti el aztán a minősítés milyenségét is, melynek feladata, hogy a központi fekvésű belső városrészeket a már említett típusesetekbe sorolja. E sokrétű vizsgálat kiterjed az épület szerkezetére (arra, hogy a teherhordó szerkezetek egy felújítási ciklus időtávlatában a szükséges műszaki beavatkozás esetén alkalmasak-e az épület megtartására stb.), valamint az épületállomány történetiesztétikai és városépítészeti minősítésére. — A felújítási, korszerűsítési teendők mennyire vonatkoznak a közúti gépjárműforgalomra? — A városrészek korszerűsítése során fontos szempont: a városrészt meg kell szabadítani minden olyan forgalomtól, melynek az adott helyen sem kiinduló-, sem célpontja nincs. Mindez a városrészt környező területek úthálózatának gondos Vizsgálatát igényli. Ennek kapcsán sor kerülhet elkerülő útszakasz kijelölésére, esetleg új útvonal nyitására, a teljes átmenő forgalom bizonyos súlyhatár feletti részének korlátozására. Megoldást kell találni a belső városrészek személygépkocsi-állománya elhelyezésére, parkolásra, üzletek áruforgalmának biztosítására. A városrész korszerűsítésével egyidejűleg gondoskodni kell a parkolás-rakodás céljait szolgáló felületek bővítésére. Gondolok itt üres telkek igénybevételére, udvarok. pincék felhasználására, föld alatti parkolóhelyek és parkológarázsok létesítésére. Áruk rakodásának könnyítését szolgálhatják a hátsó rakodóutak, és a föld alatti rakodó utak létesítése is. A felújítási, építési munkák tervezése természetesen nemcsak a felsorolt szempontok figyelembevételét jelentik. Mert meg kell újítani a telefonhálózatot, a vizi. és energiaközműveket is. — Végül: milyen eredmények várhatók a rehabilitációktól? — A rehabilitáció elsősorban az érintett területek társadalmi, városszerkezeti javítását eredményezi. A megújuló környezet fokozza a lakók felelősségérzetét és jelentősen megjavítja a lakosság életkörülményeit. A lakók öntudatával, felelősségérzetének növekedésével új üzemeltetési és karbantartási módszerek alakulhatnak ki. A rehabilitáció következtében megmenthetők a történelmi értékek, műemléképületek, kellően kiemelhetők a hely jellegzetességei, és így tovább. Mindezek együttesen esztétikai, pszichológiai, környezeti szempontból egyaránt kedvező feltételeket teremthetnek. Természetesen nem csak magyarországi jelenség mindez. A nyugat-európai és a szocialista országokban is folynak jelenleg rehabilitációs munkálatok. A második világháború pusztításainak helyreállítása, az ipari forradalom elterjedése, a felgyorsult urbanizáció szinte kiköveteli magának a városok, városrészek helyreállítását, felújítását, korszerűsítését. SZATMÁRI JUDIT Dercsénui D«zsö •művészettörténész, a középkori magyar művészet és műemlékek jeles szakértője és védelmezője most hetvenöt éves. Ebből az alkalomból kerestük fel, s beszélgettünk vele életpályájáról. — A harmincas években, miután ledoktoráltam régészetből, magyar irodalomból és művészettörténetből, állás után kezdtem keresgélni, de persze nem találtam — emlékezik vissza a múltra Dercsényi Dezső. — Végül a Széchényi Könyvtárban kaptam némi lehetőséget, igaz, az sem volt állás. Az 1934-es év a nagy váltás időszaka volt, akkor alakult ál a Műemlékek Országos Bizottsága, melynek Gerevich Tibor lett az elnöke. Ö maga köré gyűjtött egy sor kitűnő embert. S a bátor embert a szerencse is kíséri, akkor kezdődtek el az esztergomi palota, a székesfehérvári bazilika, a szombathelyi császári palota és más műemlékek ásatásai, s ezek egy sereg leletet hoztak felszínre. Bizonyítanunk lehetett a védelem új módszerét. Igy kerültem magam is ebbe a hivatalba, és bármily furcsa is, attól fogva mindig a műemlékvédelemmel foglalkoztam. — Mi volt az első jelentős munkája? — A székesfehérvári bazilika, amely sokaknak csalódást okozott, hiszen alig találtunk valamit. Mindössze romkert lett belőle és kőtár. Engem azonban kezdettől fogva ezek a kőfaragványok érdekeltek. Erről is írtam meg első munkáimat. — Könyvei, publikációi, tanulmányai a középkorhoz kötődnek. A sok közül melyik volt a legkedvesebb? — Árpád-kori anyagokkal foglalkoztam később is. A szorosabban vett, tudományos érdeklődésem megmaradt a középkornál. Nagy Lajos és kora cimü könyvem annak idején, (1941-ben adták ki), 8000 példányban jelent meg, ez igen nagy szám volt. Ez a könyv sok örömet szerzett nekem, még ma is használják, bár ma már sok mindent másként látnak. Mégis azt kell mondanom, mindig az a legkedvesebb, amivel éppen foglalkozom. — A művészettörténésznek is szembe kell néznie tévedéseivel? — Nem is annyira szakmai tévedések ezek. Egyszerűen eljött egy korszak, amikor jobban ítélik meg a dolgokat, mint ahogy annak idején én láttam. Néha csak apró nüanszokról van szó. — Eveken át tanított is... — Gerevich Tibor hivot meg először, hogy tartsak előadásokat kedvenc témáimról, igaz, akkor ellenszolgáltatás nélkül, amolyan szemináriumi előadóként. Nekem ez akkor megtiszteltetés volt. Csak később lettem magántanárrá. Igy kerültem kapcsolatba a fiatalokkal, s kedveltettem meg velük e témákat. Mindig a középkori, magyar művészettörténetről adtam elő. Szerettem tanítani. — Az igazi területe azonban a műemlékvédelem. — Ez így van valóban... A műemlékvédelem egyre inkább előtérbe került, és ez lett az én igazi területem. Amikor 1949-ben megalakult a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja, a mi feladatunk lett a háború utáni Magyarország műemlékeinek felmérése, feltárása, helyreállítása. Ez bizony nem ment könnyen. Csak 1957-től fogva sikerült sínre tennünk a dolgokat. — Mi volt az alapelv a műemlékek helyreállításánál? — Az, hogy a műemlék helyreállításának tudományosan megalapozottnak kell lennie. A hazai műemlékvédelemnek az volt az erőssége, hogy igyekeztünk megőrizni az emlékekben rejlő eredetiséget, hitelességet. — Milyen a magyar műemlékvédelem híre a nagyvilágban? — Tagadhatatlanul jó hírünk van, s egyre többen veszik át módszerünket. Az 1964-ben megalakult nemzetközi szervezetnek, az ICOMOS-nak mi is tagjai lettünk, s mi is elfogadtuk a velencei kartát. A végrehajtó bizottságban én képviseltem tizenhárom éven át Magyarországot. A franciáknál kezdeményezett város helyreállítási törvényt — mely csodálatos konstrukció volt — a mi építésügyi törvényünk követte: védelem alá helyeztünk húsz egynéhány várost, sőt, öt falut is. Jelentős korszaka következett a műemlékvédelemnek. Olyan kultúrpolitikát eredményezett, amelyet alig lehetséges kellő módon értékelni. Történelmi múltunkat és értékeinket védelmeztük. Egyúttal kialakult műemlékvédelmi koncepciónk is: a műemlékvédelem és a városrendezés szorosan öszszefüggenek egymással, célt és rendeltetést igyekeztünk adni. A védett műemléknek szorosan bele kell illeszkednie a varos életébe. Ennek eredményeként kapta meg Sopron a műemléki Európadijat. — Dercsényi Dezső doktor számos magas díj és más kitüntetések, így a Herder- és a Kossuth-díjak elnyerése után ment nyugdíjba. Ez végleges visszavonulást jelent? — Egy évtizede már, hogy nyugdíjba mentem, de azért kétnaponként most is feljárok régi munkahelyemre, s ha netán tanácsot kérnek tőlem ... Amennyire lehetséges, folytatom tudományos munkámat. Sokat persze már nem vállalok, fizikailag nem bírnám, y publicisztika ma is érdekel, rendkívül fontosnak tartom az írást, mert az embereket nem lehet másként meggyőzni. — A „műemlékvédő" évtizedek távlatában ma hogyan értékeli életpályáját, az elvégzett munka eredményességét? — Nem könnyű az eredményeket megfogalmazni... A műemlékvédelemnek is a való élethez kell kapcsolódnia. Persze, nem mindent sikerült megmenteni. Sok mindent lebontottak. Mégis azt kell mondanom, több volt az érdemi lépés, mint a kudarc. Valamit sikerült elfogadtatnunk az országgal, s az eredmények mögött tömegbázis áll. Ma országunkban mindenki szívesen védelmezi a műemlékeket —, kivéve a saját használatban vagy tulajdonban lévőt.,. SZÉMANN BÉLA -V » I