Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-15 / 164. szám

Hétfő, 1985. július 15. Vasúti tiszteket avattak Q Budapest (MTI) maradás mutatkozik, amely- vezési lehetőségekben rejlő Szombaton a Nyugati pá- nek döntő többsége az év további tartalékokat a MAV lyaudvar melletti téren tar- e'ső két-három hónapjában, dolgozói feltárják, haszno­tották a vasutasnap hn«vtk. a kemény tél miatt keletke- sítsák. Szükséges emellett a mányos eseményét, a tiszt- zetL Azóta az iparban meg- további technikai fejlesztés, avató ünnepséget. Jelen indult a kiesések pótlása, a mint például a vonalak vil­volt Ballai László, az vasút azonban a fuvarozta- lamositása, új kocsimosó be­MSZMP KB gazdaságpoliti- tók igényeit nem tudta rendezések üzembe állítása, kai osztályának vezetője, megfelelő ütemben követni, a pályakorszerűsítések mi­Urbán' Lajos közlekedési A miniszter kiemelte: a hamarabbi befejezése, to­miniszter és Koszorús Fe- vas"t folyamatos fejlesztést vábbi biztosító berendezé­rcnc, a vasutasok szakszer- idényei, s azt. hogy mind sek telepítése, valamint a vezetének fótitkára is. teljesebbé váljék az önálló közút—vasútkereszteződé­. .. . .. , K vállalati gazdálkodás. Az sek jelzőberendezéseinek „ uszijeioiiet nan pgyre bővü,6 üzJeU jellegű automatizálása. Ezek a Dezső, a MAV Tisztképző és vállalkozások, a javuló ke- munkálatok a terveknek Továbbképző Intézetének reskedelmi munka várható- megfelelően haladnak, igazgatója köszöntötte, majd an már a közeljövőben köz- végezetül elmondta: a a kozlekedesi miniszter tar- vetlenul erezteti halasat vasutasok, _ köztük a most tolt ünnep, beszédet Az el- mind az utazóközönség. felavatandó tisztek _ szak. mult felev munkáját érte- mind az áruszállítók kore- érte, felelősségérzete, a kelve megálap. tolta hogy a ben. változó körülményihez va­személyszallitas teljesitmé- A második felev, (elada- ,ó aIkaImazkodasy képessé_ nve hasonlóan alakult az el- tokról szólva a miniszter egvik leafontosabb múlt év azonos időszakához hangsúlyozta: a_ személy- liztosítéka 7 vas? továhhl es megegyezett a tervezettel szallitasban elsosorban a íej;ddáséneí is. Az utasok száma már szolgáltatások javításával, ' ' nem csökkent, az üzletpoli- az utaskiszolgálás színvona- Ezután tisztté avatták a tikai kedvezmények bevál- Iának emelésével tovább MÁV Tisztképző és Tovább­tolták a hozzájuk fűződőre- kell szorgalmazni az utasok képző Intézet 181 végzős menyeket. Ugyanakkor az visszaáramlását a vasúira, hallgatóját, akik forgalmi és áruszállításban, a belföldi A legfontosabb, hoev a kereskedelmi munkakörök­és a tranzitforgalomban technikai eszközökben, az ben teljesítenek majd szol­mintcgy 4 millió tonnás le- emberi munkában és a szer- gálatot. Közéleti napló ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT Losonczi Pál a Magyar Francia Köztársaság nemze­Népközlársaság Elnöki Ta- ti ünnepe alkalmából Fran­nácsAnak elnöke, táviratban cois Mitterrand köztársasá­fejezte ki jókívánságait a gi elnöknek. TÖRÖK ALLAMMINISZTER BUDAPESTI LÁTOGATÁSA Marjai József miniszterei- dásara a Ferihegyi repülő­nök-helyettes meghívására téren megjelent Török Ist­vasámao este Budapestre , .... , . , . . ., ~ , ._„ ván külkereskedelmi mi­erkezett Cemal Buvukbas török államminiszter. Foga- nisztériumi allamtitkar. HAZÁNKBA ÉRKEZETT A SVÉD KÖZIGAZGATÁSI MINISZTER Papp Lajos államtitkár- igazgatási miniszter vezet. A nak, a Minisztertanács Taná- delegáció a magyar tanácsi esi Hivatala elnökének meg- szervezet tevékenységét ta­hívására vasárnap Budapest- nulmányozza. A küldöttség re érkezett a Svéd Királyság f?fadósára a ^rihegyi repü­J loteren megjelent Papp La­közigazgatási küldöttségé, jos és vidar Hellners, Svéd­amelyet Bo Holmberg köz- ország budapesti nagykövete. Fejlődők füstölnivalója A „kis cigarett", bármily reskedelmi árából 75 száza­„valódi, finom", immár lék a költségvetést megille­nem ígér busás profitot a tő adó, ez havonta 100 mii­nyugati országokban. Az lió dollárnak megfelelő be­egészségügyi minsztériumok, vételt hoz. Noha ez a vi­társadalmi szervezetek do- lág szegényebbik fele, im­hányzásellenes kampányait, már a fejlődő országokban sőt, a tüdőrákban megbete- vásárolják meg a világon gedett dohányosok által be- eladott 200 milliárd dollár nyújtott mind több bírósági értékű cigaretta egyharma­kereset elöl a nagy nyugati dát. 1984-ben például az dohánygyárak a fellendülő Egyesült Államokban, Nagy­fejlőUö piacokra menekül- Britanniában, Franciaor­nek. szágban, vagy az NSZK-ban Miközben a cigarettafo- már számottevően keveseb­gyasztás stagnál, vagy éppen bet füstöltek el, mint 1979­csökken a legtöbb fejlett ben, ám eközben az afrikai ipari országban, a fejlődő vi- földrészen 17 százalékkal lág szegény országaiban egy­re többet füstölnek. Indo­néziában például a hetve­ugrott meg a fogyasztás. A KUNA kuvaiti hírügy­nes évek eleiétől a nvolcva- nökség elemzésc szerint a A.ÍU -tata:- JY-iíta?. növekedésért a nyugati tár­nas évek elejéig megnégy­saságok sok millió dolláros szereződött az egy főre jutó ~^|mkarnDánvá is íérelő­cigarettafogyasztás egy rekiamkampanyai is leieio ENSZ-tanulmány . , sek, amelyek a nyugati ci­szerint. garettát> mint valami „fej­Kenyában évente 8 százalék- reTt" életvezetési mödelí re­kai növekszik a einarptta- eieivezeiesi moueu rt Kai novensziK a cigareua é kínálják a fejlődő or­gyartas, de messze nem tart szágokbanJ Része vJan a fo. lépést a kereslet novekedé- a^alban a nók la6SÚ A fejlődő országok emancipácidJAnak is; mind többségében ennél sokkal kisebb ütemben bővül a termelés —» bár még min több nő tekinti felszabadu lása jelének a dohányzást, éppúgy, mint az európai ben. dig jobban, mint az Egye- ™ húszas évek sült Államokban, vagy Euró- °rsza8OKDan a nuszas eveK pában —, úgyhogy a nagy nyugati gyártóknak jók az exportesélyeik. Á fejlődő piacokon a ci­Csak nagyon kevés fejlő­dő országban tilos a do­hányzás a buszon, vagy a garettagyárak nem ütköznek színházban, s Szudán egye­olyan korlátozásokba, mint dül áll azzal, hogy bcliltot­a nyugati államokban, ahol ta a cigaretlareklámol. A általában már szabályozzák helyzet az, hogy a helyi há­a cigarettareklámot, a dobo- borúkkal, belső forrongások­zon pedig figyelmeztetni kell kai, mérhetetlen adóssággal a dohányzás ártalmaira, sújtott fejlődő országoknak Sőt, a fejlődő országokban ma még kisebb gondja is a kormányok jelentős adó- nagyobb a dohányzás terje­bevételre tesznek szert a désénél — vélekedik a forgalomból. Braziliában kuvaiti hírügynökség elem­például a cigaretta kiske- zője. Vásárzárás Pécsett $ Budapest (MTI) A díjak átadásával vasár­nap véget ért a tizedik Pé­csi Ipari Vásár. A látogatók szavazatai alapján a Közön­ség díjával a Hunor Pécsi Kesztyű és Börruházati Vál­lalat, a Dél-dunántúli Tüzép, a Baranya Megyei Baromfi­feldolgozó és Forgalmazó Kö­zös Vállalat, a Pannonvin Borgazdasági Kombinát ter­mékeit és a jugoszláv válla­latok kiállítását jutalmazták. A fogyasztók tanácsának kü­löndíját a Baranya Megyei Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat lisztjei, a Rek­lámszövetség megyei szerve­zetének idén először kiosztott diját a Baranya Megyei Hús­ipari Vállalat termékei, a Kiosz külön leismerését fje­dig Várnai Erika női szabó ruhamodellje kapta. A vásár kivitelezői közül a Szentlő­rinci Költségvetési Üzemet és Nádor István grafikustel­ismerő oklevéllel jutalmazta kimagaslóan színvonalas munkájukért a vásárigazga­tóság. A jubileumi Pécsi Ipari Vásár — felülmúlva rende­zőinek várakozását — össze­sen 75 ezer látogatót foga­dott az idén. Ehhez a külföl­di kiállítók minden korábbit meghaladó magas részvételi aránya és a hazai vállalatok újdonságai iránti fokozódó érdeklődés egyaránt hozzá­járult. Reagant megoperálták 0 Washington (ÜPI) Ronald Reagan amerikai elnökön szombat este — az orvosi jelentés szerint — si­keres műtétet hajtottak végre, amelynek során eltá­volították szervezetéből az előző operáció alatt felfe­dezett daganatot. Larry Speakes fehér házi szóvivő a beavatkozás után nem sokkal közölte: az elnök már vissza is vette hivatali jogkörének gyakorlását Bush alelnöktől, akire le­vélben ruházta át hatalmát a műtét előtt. Reagan orvosai szerint a csaknem háromórás műtét „nem szolgált bizonyítékok­kal" arra. hogy a daganat rákos jellegű lett volna. Bolíviai választások a La Páz (Reuter) Elnök-, parlamenti és hely­hatósági választások kez­dődtek vasárnap Bolíviában. Az esélyes két elnökjelölt a gazdasági válság felszá­molását jelölte meg legfon­tosabb feladatának. Az első jelentések szerint számos városban csak késve tudták ' elkezdeni a szava­zást, mert a választási bi­zottságok nem jelentek meg időben a szavazás helyszí­nén, 21 választókörzetben el sem lehetett kezdeni, mert több urna eltűnt még a szavazás megkezdése előtt. Bár a katonaság ígéretet tett arra, hogy tiszteletben tartja a választások ered­ményét, sokan tartanak a katonai puccstól. B'ilívia új­kori történetében, az ország 1825-ben elnyert független­sége óta több volt a pucs. csok, mint az évek száma. Á szebbik nem panaszai A hétfő, ma reggel Nairobiban kezdődő világkonfe­renciával hivatalosan lezárul az ENSZ által 1975-ben meg­hirdetett „nők évtizede". A rendezvénysorozat vége azon­ban nem jelenti azt, hogy a szebbik nem panaszai kivétel nélkül megoldást nyertek volna. Sőt. A világszervezet egy idei jélentése szerint a Föld lakosságának női fele végzi, a munka kétharmadát, kapja a jövedelem egytizedét, és birtokolja a javak egyszázadát. A helyzet egy évtizeddel ezelőtt is hasonló volt, ezért döntött úgy a nők I. világkonferenciája Mexikóvárosban, hogy a következő tíz esztendőt a fokozott propaganda, az egyenjogúságért vívott küzdelem időszakává teszik. Jel­szóként az „egyenlőség, fejlődés, béke" hármas célját fo­gadták el, s a részt vevő százharminchárom ország lányai­asszonyai valóban mindent elkövettek, hogy valóra vált­sák az évezredes álmokat. Csakhát a nők ereje ehhez nem elegendő, főleg, hogy a politikai és gazdasági hatalom, ritka kivételektől eltekintve, férfiak kezében összpontosul. Az enyhülés korszakának végefelé, 1980-ban tartott II. világkonferencián, Koppenhágában a békeharc állt a fi­gyelem középpontjában. A száznegyvenöt országot képvi­selő delegátusok emellett még az új gazdasági világrend kérdéskörének szentelték sok időt. Nem véletlenül, hiszen a béke és a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés nélkül szó sem lehet a nők egyenjogúságának megteremtéséről, társa­dalmi szerepük növeléséről; a fegyverek árnyékában, vagy éppen a nyomorküszöb alatt tengődve bizony nincs lehe­tőség a változtatásra. A Kenyában most nyíló III. világkonferencia résztvevői mintegy száz különböző munkacsoportban vitatják majd meg a nők helyzetét szerte a világon, különösképpen a fejlődő országokban. Megdöbbentő, de tény, hogy a világ számos részén több tíz-, százmillió nőt érintenek még a különböző rituális csonkításokat előíró hagyományok, a szexuális és tényleges rabszolgaság, a kényszerházasság, a teljes anyagi kiszolgáltatottságot jelentő törvények, az ide­jétmúlt erkölcsi, kulturális korlátok. Nem beszélve arról, hogy a helyi háborúk, vagy éppen, az Afrika, Ázsia és Latin-Amerika számos országában pusztító éhínség is első­sorban a nőket, közülük is a családos anyákat sújtja a legnagyobb erővel. Természetes, hogy a világpolitikai törésvonalak a nők mozgalmát js átszövik. Az amerikai küldöttség tagjai kö­zölt lesz Maureen Reagan, az amerikai elnök lánya, és a szélsőjobboldali nézeteiről ismert volt ENSZ-nagykövet, Jane Kirkpatrick is. A viták azonban még egy nemzetközi tanácskozásnak sem ártottak. Éppen ellenkezőleg: csak úgy érthetjük meg a másikat, csak úgy érhetünk el sike­reket, ha megismerjük egymás véleményét. Komoly, jelentős politikai, gazdasági és társadalmi töltést hordozó tanácskozásra lehet tehát számítani Nai­robiban. Nem véletlen, hogy korántsem csak a nők fi­gyelme irányul most a kenyai főváros felé. Horváth Gábor Jótékonysági rockkoncert már.y gyűlt össze az afrikai éhezők számára. A Wembleyben tíz-, Phila­delphiában tizenegy órás volt a műsor, mindvégig élő rá­diós és televíziós közvetítés­ben. A műholdak igen sok országba juttatták el a mu­zsikát vannak olyan nézetek, Kínai vöröskeresztes-küldöttség érkezeit Szegedre Eev hete tartózkodik ha- helyettese fogadja, délután zánkban a Kínai Vöröske- pedig a véradó állomást né­reszt küldöttsége, melyet zik meg, ahol dr. Gál Tan Jün-he, a Kínai Vörös- György professzor, az állo­kereszt alelnöke vezet (tag- más vezetője ad tájékozta­jai: Fan Jü-tien fötitkárhe- tót. Vendégeink ma este lyettes, Vang Csi-meng, a utaznak tovább Szekszárdra, sanghaji szervezet elnöke és s a hét közepén, július 18­Csao Csi-cseng, az országos án indulnak haza Kínába, szervezet munkatársnője), s C London (MTI) A vasárnapi londoni lapok elragadtatott jelzőkkel dicsé­rik a világ eddigi legnagyobb és legsikeresebb rockkon­certjét, amelynek a színhe­lye szombat-vasárnap a londoni Wembley és a phila­delphiai John F. Kennedy ,'Jogy minlegy másfé, milnárd stadion volt. ember láthatta-hallhattaegy­„A rockzene dicsőséges éj- idejűleg a rockzene legna­szakája") — irta a Sunday gyobb csillagait Mirror; „A rockzene legszebb Az együttesek és szólóéne­órái" - vélte egy laptárs, a ke*ek egyetlen fillér tiszte­letdíjat sem kaptak, az osz­The Mail on Sunday. A ma- szes hevétd a külön e célra gasztalás annak szólt, hogy létrehozott jótékonysági se­az ikerkoncerttel egyidejűleg gélyalapot gyarapítja. — becslések szerint — 40 A két monstrekoncert millió fontnyi önkéntes ado- volt a popvilág harmadik ilyen akciója. A múlt év ok­tóberében elsőként angol ze­nészek készítettek egy „se­gélydalt", nem sokkal később amerikai kollégáik készítet­ték el a magukét. Mindkettő — zenei kvalitásai miatt is — hangos siker lett, hosszú hetekig a slágerlisták élén ta­nyáztak. Hozadékuk megha­ladta a 10 millió fontot. Le­mez a két hét végi koncert­ről csak később készül, a pénz, amellyel számolnak, egyelőre részben folyószám­la-megterhelések, részben Ígérvények formájában léte­zik. amely vidéki körútja során Debrecenből tegnap, vasár­naD érkezett Szegedre. A vendégeket Pádár Lászlóné, a Csongrád Megyei Vörös­kereszt titkára fogadta. Dél­után előbb a munkásmoz­galmi múzeumot tekintették meg, majd ellátogattak az Ópusztaszeri Nemzeti Em­lékparkba. A kínai küldöttséget ma, hétfő délelőtt Szabó G. Lász­ló, a megyei tanács elnök­Az Amfora és a MOraiuümi Afész hazat és külföldi üveg­és porcelánáruk gazdag választékával várja kédvos vásárlóit a Mórahaimá Áruházban július 16—afí-lg megrendezendő áru­vásárlással egybekötött bemutatóján. AMFORA AFÉSZ MÖRAHALOM Éjjel-nappal GKanET /SMmímJ lei/. 22-686. Személy-teher taxi Tel*: 22­A kétmilliomodik Fia! 126p D VARSÖ (MTI) A bielsko-bialai autógyár­ban szombaton elkészült a kétmilliomodik Polski Fiat 126p típusú gépkocsi. A ná­lunk is közkedvelt, kis fo­gyasztású autótípust olasz licenc alapján már tizen­négy éve gyártják Lengyel­országban, A kétmilliomo­dik „kispolski" két nappal azt követően gördült le a futószalagról, hogy Varsó­ban a Pol-Mot autóipari egyesülés megállapodást kö­tött a torinói Fiat céggel a típus korszerűsítéséről. A kétmilliomodik Polski 126-os átadásán jelen volt Kazimierz Barcikowski, a LEMP KB PB tagja, a KB titkára, aki ünnepi beszédé­ben emlékeztetett arra, hogy a mostani szerződés volt több év óta az első nagyobb sza­bású megállapodás, amelyet nyugati cég a lengyel iparral kötött. VASAR július í'.-inl ameddig a készlet tart 50 százalék árenged­ménnyel női és bakfis nyári ruhák gazdag szül­és fazonválasztékban a földszinten KONFEKCIÓ­OSZTÁLYUNKON C Centrum Aruhaz < i

Next

/
Oldalképek
Tartalom