Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-15 / 164. szám

Hétfő, 1985. július 15. I A nyáron is kihasználják az egyetem számítógépeit A nyári oktatási szünetben is csaknem teljes üzemmel működik a JATE kibernetikai laboratóriumában a hazai felsőoktatási intézmények legnagyobb számítástechnikai apparátusa. A negyven végkészülékkel működő R 55 —M típusú számítógép, illetve a százfőnyi laboratóriumi személyzet fő feladata a szakemberképzés. Mintegy félezer hallgatót részesítenek az év folyamán különböző szintű számítástechnikai oktatásban, emellett azonban — megfelelő szerződések alapján — fontos népgazdasági, vállalati megbízatásokat is megoldanak. Most a nyári szünetben ezek a több millió forint értékre rúgó gazdasági feladatok kerülnek előtérbe. Mint egy 15 vállalat, intézmény tervezési, pénzügyi, készletgazdálkodási és egyéb problémájának számitógépes megoldása szerepel a napirenden. Például a Metripond Mérleggyárnak egyebek között új típusú, mikroszámítógépes vezérlésű betonmérlegek programkészítéséhez nyújtanak segítséget. Fontos számítási feladatdkat kaptak a Vidia Kereskedelmi Vállalattól, a Tisza Bútoripari Vállalattól, valamint az egyetem fizikai, kémiai és más intézeteitől. A finiséhez érkezik a nyáron négy fonton állami megbízatás teljesítése. Közöttük olyan programrendszerek kialakítása is szerepel, amelyeket a társadalomtudományi kutatásokban használnak fel. Az egyetemi számítástechnikai apparátus tehát a nyáron is csaknem teljes műszakokban dolgozik, hogy befejezhessék ezeket a fontos vállalati, népgazdasági és egyéb munkákat, illetve, hogy ilyenkor is kihasználják a rendkívül értékes berendezéseket. Kissori évtizedek (A.) Az ebesi sztahanovista , Mindig tiszteltem a törvényt, elvégeztem a dolgom. Ha én jól viselkedek, mért bánnak velem is úgy, mint a csibészekkel?" Turú Imre most is a határsávban lakik. Á régebbi tanyájukból azért kellett elköltözniük, mert 1950-ben ott epítették a drótakadályokat. Részben kártalanították, de szerinte többet ért a ház, a föld, mint amennyit kapott erte. Az arrafelé lakóknak oda lehetett menni egész a nyomsávig, de 50 méterig csak alacsony növényt volt szabad ültetni, ötvenháromban szedték föl aztán a drótakadályokat, meg az aknákat. Szögi-Mihály meséli: — JÍiírták minden családnak, mennyi élő baromfit, kukoricát, búzát kell beszolgáltatni. A levágott sertésekből is kellett dézsmát adni. Kiírták a tanácsnak is, hogy miből mennyit keH begyűjteni, nekik is muszáj volt behajtani az embereken. Amikor a téesz föloszlott, Demus László is más munka után nézett. A vasút még őrizte akkor a nimbuszát. Több helyre jelentkezett, de csak pályamunkásnak vették föl. Vasutaskodott aztán, különböző beosztásokban egészen 1969-ig. Bíró József Deszkről került Kissorra. Mórahalmon volt katona, úgy ismerkedett meg a feleségével. Most 73 éves, sokat 'betegeskedik. Havonta 1930 forint járadékot kap, azt mondja, ha teljesen abból kellene megélni, a mentőre, orvosokra, gyógyszerekre sem lenne elég. — Amikor összeházasodtunk, Deszken laktunk. Apámnak volt 128 hold földje, meg egy cséplőszekrénye. Az ottani szerbekhez járt csépelni. Amikor Tito ellen ment a kampány, a deszki szerbek közül ás sokat kitelepítettek. Nem volt ki a transzport, kellett még egy ember. A tanácsházán hiába védték bennünket, azt mondták, itt a határ mellett nerh vagyunk elég megbízhatóak, s elvittek Ebespusztára, „tanfolyamra". Dolgozni mindig szerettem. Ebesen egész nyáron csépeltem a heremagot. Hozzám osztották 'be a lányokat traktoros tanfolyamra, de nem nagyon ízlett nekik, sorban megszökdöstek. Egyszer jött a minisztériumból egy koma, előkészíteni valamilyen delegációnak az útját. Tudták, hogy én szántok a legszebben, jöttek hozzám az ávósok, szépen beszéltek nagyon. — Biró elvtárs, ne égjünk le, meg kéne szántani az út szélét, úgy, hogy egyenes legyen a barázda. Volt ott egy német eke elhajítva, precíz régi szerszám, valami kuláké lehetett. Azt megreparáltam, megszántottam vele, ahol mondták. Szépen is mutatott, ameddig szélről volt és látták a venMolnár József felvétele Bíró József és felesége dégek. Mindenki nagyon elégedett volt, megdicsérlek, így lettem én Ebespusztán sztahanovista. A felesége folytatja a történetet: — Ötvenötben meghalt édesapám, táviratoztak, hogy jöjjünk haza á temetésre. Be kellett volna menni Debrecenbe engedélyért, de akkor lekéstük volna a vonatot. Lesz, ami lesz, nekivágtunk papír nélkül. Taxival jöttünk ki Szegedről, én hazaindultam, az uram a tanácsházára jelentkezni. Engem aztán megfogtak az ávósok, vittek be a tanácshoz. Két katona átkísért a. rendőrségre, abban az épületben volt, ahol ma a mórahalmi szociális otthon. Ügy néztük, nem adnak engedélyt, pedig ránk várt a pap a szertartással. Volt ott egy őrnagy, az emberséges volt, azt mondta, ő engedélyezi, hogy maradjunk, amíg elintézzük a legfontosabbakat. — És meddig maradtak? — Az az őrnagy elment, engem meg amúgy is kulákivadéknak tartottak itt. Nem is volt kedvünk maradni, olyan körülmények közt halt meg az apám. — Hogyan? — Mindig hajkurászták a rendőrök, mert a beadásnak nem tett eleget. Egyszer aztán beleveszett a kútba. — Beleugorhatott az magától, is — csendesíti asszonyát Biró József. — Beleugorni ibeleugorhalott. Csak azt nem értem, hogy fulladt meg, amikor derékig sem ért a víz. Demus László meséli, nem volt ellenforradalmi szervezkedés Kissoron. Amikor a munkás-paraszt kormány hatalma megszilárdult, a „pufajkások" bevittek egy embert Mórahalomra. Kiderült, hogy valaki hamisan beárulta. Irigykedett rá, mert ez az ember volt a vezéralakja a dinnyeszövetkezetnek, kiválóan gazdálkodott. A följelentőt meg nem vették be maguk közé, így akart boszszút állni. De amikor kiderült az igazság, hazaengedték, nem bántották tovább a másikat. — ötvenhatban nekünk is „lejárt a szerződésünk" Ebesen — mondja Bíró József. — Én az .ellenforradalom alatt is dolgoztam: ne dögöljön meg a jószág. Mindig olyan ember voltam: tiszteltem a törvényt, elvégeztem a dolgom. Azt nem értettem meg soha: ha én jól viselkedem, mért bánnak velem is úgy, mint a csibészekkel. Amink Deszken volt, minden odaveszett, a jó fekete földek is. Itt örököltünk 23 hold sivár homokot, akkor még nem értettem hozzá. A semmiből kellett újrakezdeni. ötvenhétben, húsvét másnapján eljött egy rokonunk, és azt mondta nekem: — Idefigyelj sógor, te nadrágban jöttél ide, de gatyában fogsz elmenni innét. Tanács István (Folytatjuk.) Letekinteni a világ tetejéről... Két hegymászó tragédiája a Himaláján A hegységek királya a Himalája. Minden hegymászó titkos vágya, hogy egyszer letekinthessen a világ tetejéről. Magyar hegymászóknak 1967-ben sikerült először eljutniuk 7 ezer méteres magasságba. Ezután feljutottak a Kommunizmus-csúcsra is, amely 7495 méter magas. Az első Himalája-expedíciót a 7070 méteres Satopanth-csúcsra szervezték. A csúcs előtt 150—200 méterrel azpnban az időjárási viszonyok visszafordulásra késztették hegymászóinkat. A második Himalája-expedíció 1985. április 10-én indult el a 7893 méter magas Himalchulira. 1985. június 15-én érkezett a Ferihegyre a különítmény, ha úgy vesszük, sikerrel, hiszen Csikós József és Vörös László, Pembla Norbu serpávai, kitűzte a piros-fehér-zöld lobogót a Himalchulira. Az expedíció két tagja viszont — Greskovits Péter és Csanádi Sándor — életével fizetett a csúcs meghódításáért. .. A Himalchulira eddig 18 expedíciót szerveztek, melyből öt járt sikerrel (3 japán, egy-egy amerikai és magyar). Kilencen vesztették életüket, öt japán, kék-két magyar és nepáli hegymáCsodálom az egyre nagyobb eredményeket produkáló embert. Csodálom az emberi teljesítőképesség határtalanságát. Csodálom a bátorságot. Örülök a sikernek, az ember természetet legyőző erejének. Szomorú vagyok, ha valakinek nem sikerül célját elérnie, még szomorúbb, ha a cél eléréséért életével kell fizetnie ... Egy fényképet tartok a kezemben. A Ferihegyi búcsúzás utolsó pillanatát örökítette meg a fotóriporter. És Greskovits Péter nem rám néz, tekintete már a Himalchuli hófödte jégszoknyáit pásztázza... * „Másképp írok, mint ahogy beszélek, másképp beszélek, mint ahogy gondolkozom, másképp gondolkozom, mint ahogy kellene, és így tovább a homály feneketlen mélyéig ..." (Kafka) Madarak jelzései Július forrósága perzseli a pipacsos határt. A Fehér-tó fölséges kékséget tud mutatni, ha rámosolyog a tiszta ég ... nyár van, furcsa nyár. Érdekes a madármozgás. A rezervátum tükrös vizein kormoránok ülnek a karókon, halásznak. Amott a távoli kilátónál karbidágyú dörren — riasztják a halevőket. Zöld legyek muzsikája egy kormorán teteméhez vezet. Torkában ott lapul egy jókora ponty, az utolsó falat. Alatta kilőtt patron piroslik a fű közt. A kormorán teteme jelzi, megkezdődött a kormoránok fiókarepités utáni gyülekezője a tavon. Megkezdődött a madárökologia és a halász ökonomia egyezkedése — és a kutatás. Vakító fény mindenütt, a hűvös nádutak szögletében vadkacsák gyülekeznek idei röpülős fiókáikr kai. A nádasban etető poszmáták és nádirigók kísérik fészket hagyott kicsinyeiket. Kakukk hangja kísér az újtavak közé, vidám, izgalommentes hangiában a terített asztal öröme szól. Az új tavakon még folyik a költés. A tavaszon gulipánok fészkeltek itt, majd dankasirályok fészkei merültek vízbe, most vöcskök költenek. Vagy 40 fészküket számláljuk, törpe-, feketenyakú-, vörösnyakú és bubosvöcsök az úszó „tojástutajok" gazdái. A csérek szigetén nagy pusztulást találtunk. A két mesterséges agyagszigeten 50 pár fészkelt, de. .. A kis agyagfészkekbe (az esős nyár!) befolyt a víz, s,.leragasztotta" a tojásokat, betemette agyagsírba. A tojások elpusztultak, a csértelep alig nevelt fiókát az idén. Lám egy mesterséges sziget néha nagyobb kárt okozhat, mintha nem lett volna! Amott napok óta ezrével gyülekeznek a sirályok. Jelzik, beteg a víz — baj van a halakkal! Lám, a madár „ió indikátor is lehet". Madárfelhő közelít a Tisza felöl — száz, több száz bíbic. Kóborolnak, gyülekeznek ... jelzésük, remélem, nem a korai ősz közeledtét jelzi. Tolások, fiókák, gvülekező madárcsapatok — furcsa az idei nyár. Élvezem július örömét, de azért nem tudom feledni a madarak jelzéseit... Múlik a nyár .. . csaj>atban jár már a bíbic... Csizmazia György Domonkos Endre felvétele Tudta, hogy nincs visszatcirés? Telefonon beszéltem meg randevút a család tagjaival, Dávid Máriával, Dávid Szaniszlával. Hídvégi Máté unokatestvérével és a két öcscsel, Dáviddal és Jánossal. Azt tudtam, hogy Greskovits Péter Szegeden • járta az általános iskola 7—8. osztályát, majd a szentesi Horváth Mihály gimnáziumban érettségizett, utána ismét Szegeden a 600-asban autóvillamossági szakot végzett, dolgozott a Medikémiánál, majd 2 évre bevonult katonának. De, hogy „mi szél sodorta" a hegymászók közé, erről már a testvérek beszéltek. — Péter soha nem volt mintagyerek, de családszerető, jó humorú, kitartó és céltudatos. A katonaságnál ismerkedett össze Csanádi Sándorral, és jó barátságot kötöttek. 1975-ben Dáviddal együtt jelentkeztek Budapesten ,a gyógyszerész karra és mindkettőjüket felvették — kezdi Dávid Mária, majd Dávid, a fiatalabb testvér veszi át a szót: — Egy hegymászó életében csakis egyetlen cél lebeghet, megmászni a Himaláját. Így volt ezzel Péter is. Nyolc éven keresztül, évről évre nehezebb terepekkel készült az igazi hegymászó produktumra. Közben GMK-ban dolgoztak, úgynevezett „ipari alpinistaként", hogy az expedícióhoz szükséges pénzt megkeressék. A várva várt nap április 10-én jött el — mondja, és egy meghívót nyom a kezembe. „A második magyar Himalája-expedíció 1985. április 10-én 9.05-kor indul a Ferihegyről. Ha kedved van kikísérni bennünket, szeretettel várunk... A meghívón 12 aláírás: Orbán Pál, Toldi György, Katona László, Csikós József, Csanádi Sándor, Vörös László, dr. Kálló Antal, Greskovits Péter, Szabó István, Tolnai István, Berzi László, Tóth Csaba. S aztán a gép elindult Róma—Delhi—Katmandu—Dumre Odar érintésével a Himalájához. A tucatnyi magyar 63 teherhordó és 7 nepáli vezető kíséretével hatnapos út után érkezett az 5400 méter magasan kiépítendő alaptáborhoz. Édesanyjának, aki Szentesen él, május 25-re, születésnapjára ennyit írt: Isten éltesse innen a hegyekből is. Idáig, ha nem is simán, de mennek a dolgok. Péter. — Hogy búcsúztatok egymástól a Ferihegyen? — kérdeztem a két testvért. János: — A Sindzsa szeme vigyázzon rátok! (A serpák szerint, ha megjelenik a Sindzsa, nem szabad továbbmenni.) Dávid: — Gyere vissza! — mire Péter elmosolyodott és szótlanul megölelték egymást. „Aki magasba törni fog majd, minálunk nem lesz emberebb. Győzni jobban még nem akartak, s kudarcot nálunk vicsorgóbban még nem viseltek el..." (Spiró György) — Mi történt a Himalchuli felé vezető úton, mit tudtak meg a szerencsétlenségről? — Péter feladata a rádió kezelése és a serpak irányítása lett volna. Az l-es tábor felderítése előtt, az orvosi vizsgálatnál derült ki, hogy Péter a négy legjobb kondíciójú hegymászó között van. Technikai felkészültségének néhány hiányosságát úgy próbálta kiegyenlíteni, hogy amíg a többiek 10 kg-os terhet cipeltek, Péter 15 kg-ot tett a zsákjába! Ezután az alaptáborban „kötélpárosokra" oszlottak. Péternek Tolnai István lett a párja. A 2-es tábor kiépítéséig semmi gond nem akadt. Következett a 6800 méter magasan levő 3-as tábpr kiépítése. Május 16-án negyed 11-kor indult el a Tóth Csaba— Toldi György páros, előttük haladt Tolnai és Péter. Fél 11-kor indult egyedül Csanádi Sándor, majd Pembla Norbu serpa. Csanádi utolérte Tóthékat, akik félúton letették a csomagjaikat, és elindultak visszafelé holtfáradtan. Csanádi a jégfal alatt érte utol Pétert, akinek a társa már a jégfal tetején volt, de ő is visszafordult. A felszerelések helyéből következtetve ettől kezdve Péter és'1 barátja, Csanádi Sándor tovább haladt a 3-as tábor felé. Oda azonban nem érkeztek meg soha. Csanádi síbotját a jégfal tetején találták meg. Tomboló szél, (120 mérföldes) keletkezett, még az alaptáborban is gondokat okozott. A látótávolság 3 méter lehetett. A terepről egyébként annyit lehet elmondani, hogy 30—40 méter széles „plató" volt, az egyik oldalán 15—20 méter mély jéghasadékokkal, a másik oldalon pedig 2 ezef méter mély letöréssel. Ha jó irányba indultak el, és minden lépésnél csak 1 cm-t térítette el őket a szélvihar, akkor is belegyalogoltak volna a 2 ezer méter mély szakadékba... A két eltűntet másnap kezdték keresni. Többször végigjárták az útvonalat, a serpa leereszkedett a jégszakadékokba, de nem talált semmit. A 2 ezer méter mély letörésnél viszont a hópárkány beszakadt. Távcsövei próbálták átfésülni a szakaidékot, mindhiába. Kétnapos keresés után az alaptáborból is elindultak kutatni, de eredménytelenül ... * „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." (János 15.13.) — A kereső és mentő expedíció semmit nem talált. Mit gondoltok, mi lehet Péterrel? János: — Bármennyire is hihetetlen, pont kettőjükkel álmodtam, mégpedig azt, hogy leviszi őket mélybe a szél, és eltűnnek. Mindenki szomorú lesz, aztán, egyszercsak megjelennek. Ezt így érzem most is. ök nem meghaltak, hanem eltűntek! Dávid: — Ha az ember az ottani kegyetlen mélységekre gondol, be kell lássa, hogy már nem élnek. De valahol belül — mert az embernek szabadsága, hogy reméljen — örökre ápolom magamban azt a gondolatot, hogy Péter visszatér. Bagaméry László ^ » ..at* i íal