Délmagyarország, 1985. június (75. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-21 / 144. szám

Péntek, 1985. június 21. Jegyek az osztályozóra „Elcsúsztunk a lépcsőn" — mondja a Szeol-pólósok edzője Csaknem egy évvel ez- gondolatait Kiss Egon, ami- jól, nem lehetett vetélytár­előtt új edzője lett Kiss kor értékelésre kértük. — sa a centerposzton Török­Egon személyében a Szeol Bizonyos fokig csalódott va- nek vagy Vajdának. Nagy AK vízilabdázóinak. A ..kis gyök, mert az ígért egy tehetségnek indult a balke­lépések elvét" hirdette meg, hellyel való előbbre kerülés zes Lihótzky, de amikor hosszú távra szóló munkó- nem következett be, elcsúsz- már játszatni akartam, szü­val. Nos, az edzések ke- tunk a lépcsőn. Mégsem lei eltiltották a vízilabdá­ménységével nem is volt nevezném egyértelműen ku- tói. így a válogatottságtól is baj. a pólósok — saját be- darcnak, amit produkáltunk, elesett. vallásuk szerint — soha Tartása lett a csapatnak, de — A gyenge utánpótlás­ennyit nem edzettek, a várt el kellett telni egy időnek, nevelő munkáért nemrégi­elörelépés azonban elma- míg a játékosok igazán ben az úszószövetség levél­radt. A téli pihenőt még a megismerték egymást, és ben marasztalta el a szak­12. helyen töltötte a csapat, elgondolásaimat többé-ke- osztályt. Erről mi a véle­a tavasz azonban hosszú vésbé meg tudták valósíta- ménye? vereségsorozattal kezdődött, ni. Vereségeink esetében — Igazuk van, és 6ZO­ami a 13. helyre való visz- volt, hogy nagyon rosszul morú vagyok. Évek óta szacsúszást jelentette. A ki- játszottunk, és magunkat nincs szegedi játékos a kor­meg, volt. hogy osztályos válogatottakban, gette a csapatot, mert ezt azért kaptunk ki, mert le- — ön itt vezető edző. a „posztot" a KSI már a gyeimezetlenkedö néhány Nem próbált változtqtni? kezdetektől kibérelte... A játékosomat nem játszat- — Tíz hónap alatt nem hajrá már szebb volt. sőt, a tam. s volt. hogy kimon- lehet a világot megváltani, korábban hihetetlenüi gór- dottan jól játszottunk, de S ha az edzők nem tudnak esősen játszó pólósok egy- rajtunk kívülálló okokból módszereiken változtatni, egy alkalommal sziporkáz- mégis kikaptunk. Azt ko- ezután sem lesz saját neve­tak is. ez azonban már ke- moly gondnak érzem, hogy lésű válogatottunk, vés volt az előrelépéshez. a tavaszi idényben legfon- — Hogyan próbálja őket Vegyes érzelmekkel tosabb meccseinken, melye- módszereik megváltoztatásá­ken riválisainkkal szemben ra rábírni? az előrelépés volt a tét, — Sokat beszélgetek ve­nem azt nyújtottuk, amit lük. Aztán van. aki megfo­tudunk. Többek között azért, gadja a tanácsot, van, aki mert — nyugodtan mond- nem. Idejövetelemkor há­hatom — játékosállomá- rom évre szóló távlati ter­nyunk gyenge, nincs, aki vet dolgoztam ki, de úgy helyettesítse, akár rövid érzem, mintha nem vették időre is a jobbakat. volna tudomásul. — Az egyéni teljesitmé- — Térjünk vissza a csa­nyeket hogyan látja? — Legtöbbjüknél megle­hetősen hulKmzó volt: ki­Totózóknak A labdarúgó NB II-be jutásért a Délép SC csapata a Ganz-Mávaggal játszik. Az első mérkőzésre Szege­den a Szőregi úti sport- ^és"c^k'aÍert"nem' fenye- vertük centrumban kerül sor va­sárnap délután 5 órakor. Jegyek elővételben ma reg­gel 8-tól délután 4 óráig, holnap, szombaton 8-tól 12 óráig lehet váltani a Szeol Bajcsy-Zs. utcai irodájában. A találkozó napján dél­után háromnegyed 4-től 5-ig, majd fél 7-től fél 8 óráig a 60-as és 60Y-os buszjáratok sűrítve közle- telve nézek vissza e baj­kednek. noki évre — szedte össze Olimpiai ötpróba A vízi túra következik patra. A partról mintha úgy tűnne, megromlott a viszo­nya a játékosokkal. — Ezt miből érzi? — Például abból, hogy általánossá vált. hogy a játékosok visszabeszélnek a A hét végén az olimpiai lást, mivel csak ennek bir­ötpróba negyedik „tusáját" tokában szállhatnak vízre, rendezik meg. A próbázok. Tavaly csaknem kétezren a vízi túrán három távon, 72, eveztek az ötkarikás akció emelkedő játék után elké­40 és 20 kilométeren bizo- kereteben, feleannyian, mint pesztő gyengélkedés követ­nyíthatják felkészültségüket, a futó-, s harmadannyian, kezett. Erre a legjobb pél­A legnehezebb feladat a mint a kerékpározó-próbán, da Török, de hasonló a nagypróbázó férfiakra vár, Ez a számadat is bizonyítja, helyzet Faludi és Rigó ese- vízből az edzőnek. akiknek 10 óra alatt 72 ki- hogy a rendezés szempont- tében is. A legkiegyensúlyo- — Ez magyar betegség, lométert kell megtenniük, jából is az egyik legnehe- zottabb teljesítményt Cseri Ha mind komolyan veszem, még a két próbapontért zebb próbának számit a vi- és dr. Molnár nyújtotta, ók és emiatt fegyelmezgetem küzdő nőknek 7 óra áll zi túra, ugyanis gondoskodni kapták pedig a legnehezebb őket, akkor a végén egye­rendelkezésükre a 40 kilo- kell a próbázok utaztatása- feladatokat. Lengyel jó át- dül maradok, és nekem méteres táv megtételéhez. ról, valamint a kajakok, lagot produkált, de nem ki- kell bemennem a vízbe... A próbázok hat helyszi- kenuk, egyéb motor nélküli magaslót, mint ahogy vár- Ezeket a „szövegeket" én nen, Győrött, Budapesten, hajókról és azok szállítása- tam volna tőle. Eles a baj- nem veszem személyes sér­Baján, Szolnokon, Tokaj- ról. nokság végére jött fel, kez- tésnek. A játékosokkal va­ban és Békésszentandráson Idén a szervezők bíznak a detben sok pont ment el ló kapcsolatomat pedig to­jelentkezhetnek. A szervezők jó időjárásban, s remélik, azon, hogy nem lőtte be vábbra is jónak tartom, kérik az indulókat, hogy hogy három-négyezren vál- helyzeteit. Vajda kétéves ki- Ezzel együtt azt elgondol vigyék magukkal az tudásról tanúskodó Asztalitenisz úszni lalkoznak igazo- tételére. a próba meg­i győzelem A H. Kilián FSE vendé- sor, s a Délép SC színei­geként hazánkban túrázó ben a válogatott Harczi is Koreai NDK néphadsereg- ütőt fogott — mint köl­válogatottja Szegeden, a csönjátékos. Délép SC NB l-es férfi asz- Koreai NDK néphadsereg­taliteniszezői ellen mutatko- válogatott A—Délén SC 5:1. zott be a Szőregi úti sport- Rimin—Berta 1:2, Cso Un— csarnokban. A mérkőzést Szosznyák 2:0, Vun Szan— megtekintök élőben láthat- Harczi 2:0, Csol Un—Berta ták az ázsiai stílus jellem- 2:1, Rimjin—Harczi 2:1, Vun zöit, a tollszárfogást, a jel- Szan—Szosznyák 2:1. legzetes adogatásokat, a ki- Koreai NDK néphadsereg­váló lábmunkát, az irigylésre válogatott B—Délép SC ve­hagyás után a reméltnél kodtatónak érzem, hogy tíz többet nyújtott. Leffler so- év alatt én vagyok itt a káig sérült volt, ezért nem hetedik edző. s hogy ez idő játszott, az utolsó rnérkő- alatt egy válogatott csapat­zéseken mutatott kiemelke- nak is beillő társaság ment dó teljesítményével viszont el innen, döntő érdemeket szerzett. — Az imént az előrelépés Szőregi. Dési és Hajós saj- esélyeiről beszéltünk. Mit nos, a vártnál gyengébbet gondol: azután, hogy az nyújtott. Keresztúri a TF-en utolsó szakaszban elért gyö­tanul, Madarasi év közben zelmekért a beígért prémi­hagyott itt bennünket. umnak csak töredékét kap­— E bajnoki produkció ták meg a játékosok, mivel után érez-e lehetőséget csa- lehet majd motiválni őket patában az előrelépéshez? további kemény. folyamatos — Molnár kivételével fia- munkára? falókról van szó, tehát nyil- — Nehéz helyzetben va­ván fognak még fejlődni, gyok. Ez az az eset, amikor Terveinkhez azonban még nálam csapódik le annak a három kész játékos leigazo- döntésnek és ígéret nem lása szükséges. teljesítésnek a következmé­— Korábban azt mondta, nye, amit nem én hoztam. a fiatalokra akar építeni, s változtatni sem tudok méltó összpontosító készsé- gyes 5:1. Jun Csol-Kaiser Ez nem nagyon sikerült rajta. ... _ AT ortifrvf ocnlndtn »v» get, de azt is, hogy egy-egy (Csomiép) 2:0, He Jan— hosszabb labdamenetben már Nagy (Kilián FSE) 2:0, Ku a magyarok a jobbak. A Csol—Aranyosi (Délép SC) legtöbb tapsot a koreaiak 0:2, He Jan—Kaiser 2:1, Jun kiválósága, világbajnoki csa- Csol—Aranyosi 2:1, Ku Csol patuk tagja, az európai, —Nagy 2:1. hagyományos ütőfogással Kilián FSE—Koreai nép­...... „ , . hadsereg-válogatott C 5:3. jatszo Vun Szan kapta. A GyÖ2Ött. Leinweber 3, Si­vendégek kérésére hármas mon 2, illetve Ciu Szun 1, csapatmérkőzésekre került Szun Csol 1, Min Csol 1. Nagyot csalódtam. — Egy záró kérdés: ma• Azok az ifik, akikre gon- rad a csapatnál? doltam, nem ütik meg a — Hacsak ki nem rúg­mércét. Boros például az nak ...! ifimeccseken sem játszott Balogh Tamás Úszás Szeol-fölény Szegeden került sor a megyei felnőtt és gyermek úszók bajnokságára. Jól be­vált gyakorlat szerint az alsó korcsoportos verseny­zők a felnőttekkel együtt rajtolnak, eredményüket igy mindkét korcsoportban ér­tékelték. A fiatalok dere­kasan helytálltak, sőt, a tizenegy éves Száll Anita (Szeol AK) a 200 m-es mell­úszásban felnőttek kőzött is győzött, ideje 3:05.4 perc. Kiemelkedő időeredményt ért el az ugyancsak tizenegy éves Czene Attila, az 1500 m-es gyorsúszásban második lettl8:56.8 perccel a felnőt­tek között, természetesen korcsoportjában nagy fö­lénnyel nyert. A felnőttek mezőnyében a nőknél Szeol AK két 15 éves úszója. Bán Natália 9 arany és 1 ezüst­éremmel, és Török Olga 5 arany és 3 ezüstéremmel a mezőny fölé nőtt. Akárcsak klubtársaik a férfiaknál, Ormos Lajos 9 első, 1 harmadik, valamint Seres László 6 első és 3 harmadik hellyel dicsekedhet. Egyéb­ként a versenyekre a nyo­masztó Szeol AK fölény volt a jellemző: a felnőtt és a gyermekbajnokság megsze­rezhető egyéni érmeinek 56 százalékát és a váltóérmek 36 százalékát szegedi úszók gyűjtötték be. ÉDOSZ-SPORTNAP. Az élel­miszeripari dolgozók hagyomá­nyos sportnapjukat holnap, szombaton reggel 8 órától tart­ják a Détóp Szőregi úti sport­centrumában. A mozogni vá­gyók asztalitenisz, atlétika, kis­pályás női és férfilabdarúgás, sikk és teke sportágakban mér­hetik össze felkészültségüket. MAGYAR HÍRLAP KUPA. A Közalkalmazottak Szakszerveze­te Csongrád megyei sportbizott­sága holnap, szombaton 9 órá­tól a Kisstadionban rendezi a Magyar Hírlap Kupa kispályás labdarúgótorna területi döntőjét. Az eseményen Bács-Kiskun. Bé­kés. Csongrád és Szolnok megye legjobb csapata vesz részt. Csongrád megyét az MTA Bioló­giai Kutató együttese képviseli. MIN'OSITÖ KAJAK-KENU VtkSENY. Az úttörő cs scrdüiő kajakosoknak a Velencei-tavon rendeztek a Köfém Kupa orszá­gos minősítő verscityl. A KSZV SE fiataljai a következő ered­ményeket érték el. Fiúk. Serdü­lők. K—1 500 m: 1. Goda, 2. Tóth. 3. Kiss. K—2 500 m: ... 2. ördög. Goda. K—d 2000 m: l. ördög. K—2 200* m: L Tóth. Kiss. K—4 500 m: 1. KSZV SE (Tóth, Kiss. Goda, ördög). Út­törők. MK-1 2000 m (II. kres.) ... 3. Sztlvásy. MK-I 2000 m fin. kres.): ... 4. Ptatő. IFJÚSÁGI LABDAKÜGO-BAJ­NOKSAGOK. A megyei I. osz­tály eredményei. KSZV SE—Fá­biánsebestyén 9-0 (3-0). Mártély —Kiskundorozsima 5-1 (2-1), Szentesi Kinizsi—Tápé 1-0 (0-0), Bordány—Szeol AK II. 0-17 (0-7), Tisza-Üj KSK—Szőrog 1-0 (0-0), Szegvár—Csongrád 2-6 (1-2). Kistelek—Szentesi Vizmü 0-1 (0-0). Megyei IL osztály: Ki­nizsi-Húsos—Nagymágocs 10-0 (4-0), Csanytelek—Szókkutas 3-1 (0-1), Zákányszék—Röszke 2-3 (l-l). Földeák—Sz. postás 6-1 (3-1), Apátialva—Mórahalom 1-0 (1-0), Pitvaros—Sándortalva 0-2 (0-0), Asotthalom— Mihályte'.ck 3-0 (3-0), Csonádpalola—Arpád­halom 7-1 (6-0). SZEOLOSOK A VÁLOGA­TOTTBAN. A magyar serdülő C labdarúgó-válogatott az NSZK­beli Manheimben vendégszere­pel, illetve onnan további túrá­ra induL A csapatban három 13 éves Szeol-focista. Gnéczi Gábor. Szécsényi Gábor és Csányi Jó­zsef is helyet kapott. 25. HÉT DAN I. OSZTÁLY 1. BrönshöJ (9.)— B 93 Koppenhága (15.) 2. Frern (7.) — B 1903 Koppenhága (12.) 3. Esbjorg (13.) — OB Odense (10.) 4. Bröndby (3.)— Kaslrup (6.) 5. Herfölgo (5.)— Aaarhus (2.) 6. l.kast' (11.)­Köge (16.) 7. Naestved (1.) — Vej le (8.) 1 x x 1 X 1 x 2 8. Lyngby (4.)— Hvldovne (14.) 1 SVÉD I. OSZTÁLY 9. Brage (8.)— Nornköping 10.) 1 x 10. Hamimarby (9.)— Kalmár (6.) x I 11. Mjállby (12.) — Halmstad (5.) 2 x 12. Trelleborg (II.)— Göteborg (4.) 2 x 13. Orgryte (2.) — Malmö (1.) x 2 POTMÉRKÖZÉSF.K: 1. x. I. Üdülőtelkek eladok SZEGED-KISKUNDOROZSMA SZIKSÓSFÜRDŐNÉL vállalatok és szövetkezetek részére. Érd.: JÓZSEF ATTILA TERMELŐSZÖVETKEZET, Szeged-Kiskundorozsma, Dorozsmai u. 143. Munkanapokon: 8—16 óra között. MEZŐGAZDASÁGI NAGYÜZEMEK, FIGYELEM! VÁLLALATUNK alkalrészosztályán és raktárában JÜNIUS 21-TÖL AZ ARATÁS BEFEJEZÉSÉIG ügyeleti szolgálatot TARTUNK. Nyitvatartási hétköznap szombaton vasárnap 6.30 órától 19 óráig, 7.00 órától 17 óráig, 7.00 órától 13 óráig. ügyeleti telefon: 61-882. AGROKER VÁLLALAT, SZEGED A SANDORFALVI AFÉSZ 13. SZÁMÚ TÜZÉPTELEPE értesíti kedves vásárlóit, hogy az alábbi építőanyagok nagy választékban kaphatók: E JELŰ VB-GERENDAK EB-ELEMEK ÁTHIDALÓK FÖDÉMPANELEK FALAZÓANYAGOK TETŐCSERÉP NYÍLÁSZÁRÓK (import) TETŐSZERKEZETI ANYAGOK és EGYÉB ÉPÍTŐANYAGOK. • CÍM: SANDORFALVA. MAROS UTCA 2. TELEFON: 73-207. Nyitva: hétfőtől péntekig 7.30—16 óráig. Pénz­tár: 7.30—14.30 óráig. Minden szombaton: 7.30—13 óráig. Pénztár: 7.30—11 óráig. A ve­vő költségére a szállítás megszervezését vál­laljuk. Értesítjük T. vásárlóinkat, hogy a VIDIA KERESKEDELMI VÁLLALAT Csongrád Megyei Kirendeltségén (Szeged, Bakay Nándor u. 52.) és A 11. SZAMÜ KISKERESKEDELMI BOLTUNKBAN (Szeged, Bakay Nándor u. 52.) 1985. július 1—15-ig leltározási munkálatok miatt az árukiadás szünetel t r

Next

/
Oldalképek
Tartalom