Délmagyarország, 1985. június (75. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-15 / 139. szám

Szombat, 1985. június 15 Párbeszéd a titkárral Majdnem város és vidéke Nagyközség vagy majdnem város? A főutca — az E5-ös út — forgalma alapján akár város is lehetne Kistelek. Mondom, lehetne, de nem az még. A pártértekezleten — február végén volt — fogalmaztak így: „Kistelek lakossága ütemesebb fejlesztésre számított, olyan fejlődésre, hogy városi rangot kaphasson a nagyközség. Jelenleg úgy ítélhető meg, hogy a fejlődés gazdasági okok miatt maradt el a kívánatostól. Kevés lakás épül? örvendetes viszont, hogy az itt és a vonzáskörzetben lakók több társadalmi munkát vállaltak, mint bármikor korábban. Az a tapasztalat: „ha egy beruházás megkezdésének pénzügyi feltételeit a tanács biztosítani tudja, a lakosság szívesen járul hozzá a kivitelezéshez". Kistelek ipari jellege most van alakulóban. Gyáraiban mezőgazdaságból jött elsőgenerációs munkások dolgoznak. Igazából persze a parasztság a meghatározó tényező, és erre a szektorra is az jellemző, hogy dolgozói a technikai-technológiai fejlődés következtében egyre inkább munkássá válnak. A kisteleki városi jogú nagy- — Aztán? községi pártbizottság másfél esz- — Végigjártam a létra fokatendővel ezelőtt alakult, első it. Előbb gyakornok voltam a titkárává dr. Tóth Ferencet választotta. — Az életutak mindig árulkodnak ... — Az enyém egyszerű. 1942. decemberében születtem Szentesen. Aztán a háború Baksra sodort bennünket. Kezdetben rokonoknál laktunk. — A szülei? — Apám földmíves volt; később az iparban dolgozott, két szakmát is szerzett. Kőműves és ács volt a mestersége, s tudását tovább is adta, amikor szakoktató lett egy építőipari vállalatnál. Anyám is dolgozott a téeszben, de ő jobbára a háztartást vezette. Volt mit csinálnia, négyen voltunk testvérek. Én az általános iskolát Bakson, a középiskolát Csongrádon végeztem. — Átjárt? — Nem, kollégista voltam. Az érettségi után visszakerültem Baksra. Egy évig dolgoztam ott, akkor ajánlotta meg a termelőszövetkezet: támogat abban, hogy továbbtanuljak. Nagy segítség volt, hiszen a család nem tudta volna fedezni a költségeket — Es^hol tanult tovább? — Debrecenben, az Agrártudományi Egyetemen. 1966-ban kaptam meg a diplomámat. szövetkezetben, később majdnem nyolc évig főagronómus. Hetvennégyben hívtak: legyek a járási pártbizottság munkatársa. — Ment? — Igen. Tíz évet töltöttem az emberek között a szakmában, tudtam már mások fejével is gondolkodni, el mertem tehát vállalni a beosztást. A gazdaságpolitikai osztály vezetője lettem. .Nemsokára lakást kaptunk. Dolgoztam. 1978-ban számomra teljesen váratlanul jött a hír: beiskoláznak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főiskolájára. A hároméves kinti stúdiumot egyéves előkészítő után kezdtem el. — Mit adott önnek az az iskola? — Nagyon sokat. Csak egy dologgal jellemezném: eredetiben olvasni Lenin műveit sokkal nagyobb élmény, mint fordításban. De, hogy folytassan a magam történetét, a diploma megszerzése után a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályára kerültem, onnan pedig ide. — És közben? — 1983-ban megvédtem doktori disszertágiqruat a József Attila Tudományegyetemen. — Milyen gondolatokkal jött ebbe a majdnem városba? — Ha nem ismerem ennek a területnek a gondjait, akkor úgy fogtam volna fel a dolgot, hogy kaptam- egy megoldandó, új politikai feladatot, dehát én ezen a területen éltem, ismertem a problémák zömét. Ez az egyik legrosszabb adottságú terület a megyében. Aztán azt is tudtam, hogy az itteni lakosság niába ismer valakit, vezetőnek nehezen fogadja el. Ez után talán megérti, hogy kezdetben fé»tem egy kicsit. — És most, másfél év után? — A pártbizottságnak sikerült kialakítani munkastílusát, módszereit, s ezek sikeresen vizsgáztak. Az emberek rájöttek, hogy értük dolgozunk, hogy a párt nem parancsol, hanem szolgál. Megérezték, hogy segítő szándék vezérel bennünket. — Mi okozza önnek a legtöbb gondot? — Szeretnénk az alsóbb pártszervek önállóságát növelni. Ehhez viszont nincsenek meg mindenütt a feltételek. Tudatos és erőteljes kádermunkára van szükség, mind az emberek kiválasztását tekintve, mind képzésük megszervezésében. Ebben az oktatási évben egyébként először működik itt esti egyetemi kihelyezett osztály. A pártértekezleten is kiderült, hogy a nagyközség vonzáskörzetébe tartozó falvak is sok-sok gondot cipelnek a válluKon. A városi jogú nagyközségi pártbizottságnak (45 tagja van, a végrehajtó bizottságban 11-en dolgoznak) majdnem 22 ezer ember sorsának alakítása a dolga. Több mint 1100 párttag él Kisteleken és környékén; 43 alapszervezet és 7 pártvezetöség tartozik a pártbizottság hatáskörébe. — Es mikor lesz város Kistelek?, Mintha hallotta volna a kérdést, a tanácselnök, Ott József lép be az első titkár irodájába. Teljes egyetértésben mondják: — Rajtunk nem fog műlai, mindent megteszünk azért, hogy Kistelek már a közeljövőben városi rangra emelkedhessék. Ezért dolgozunk. PETRI FERENC Ifjú művészek a Szovjetunióból Széles# és rendszeres áttekintése lehet a magyar nézőknek a mai szovjet képzőművészetről, hiszen gyakran érkeznek hozzánk vendégkiállítások a Szovjetunióból, melyek többnyire a Műcsarnokban kerülnek megrendezésre, és amelyek a különféle, általában a realizmushoz közeli törekvéseknek, a különféle korosztályoknak, műfajoknak egyaránt helyet adnak, éreztetik az egyes köztársaságok képzőművészetének „couleur local"-ját is. A mostani tárlat, melyet a Szovjetunió Képzőművészeti Akadémiája állított össze, a legifjabb nemzedék tevékenységéről kíván beszámolni. A kiállított 150 festmény, szobor, grafika arról tanúskodik, hogy a Szovjetunióban a művészi mesterség oktatása, az orosz és szovjet művészet hagyományainak megismertetése az ifjú tehetségekkel tervszerűen folyik: a főiskolai és művésztelepi munka, a nagy építkezések meglátogatása, és persze a mindennapi élet megismerése bőséges élményanyaggal látja el a művészeket. A. A. Meldcre: Kisfiú madarakkal V. J. Romanov: Marija Pedcsenko művészettörténész portréja (Hauer Lajos reprodukciói — KS) Fiatal magyar költők Romániából a romániai magyar költészet legfiatalabb nemzedéke valójáy/j ban egy egyetemi diákfolyóirat — a kolozsvári Echinox — körül gyülekezett és talált magára. E folyóiratot a Babes—Bolyai Egyetem hallgatói indították útnak a hatvanas évek végén három nyelven: románul, magyarul és németül. Műhelyjellege és elméleti érdeklődése következtében sajátos színt képviselt a nemzetiségi folyóiratkultúrában, szerzői teoretikus igénynyel foglalkoztak a társadalmi és szellemi élet tapasztalataival, s az avantgarde irodalom kortársi törekvéseinek jegyében kívánták megújítani a nemzetiségi irodalmat. Nem minden előzmény nélkül vállalkoztak erre a feladatra, a romániai magyar irodalomnak, mind a „hőskorszakban": a húszas években, mind a hatvanas években volt egy meglehetősen erős avantgarde irányzata. Az elméleti igény és az avantgarde poétika nem véletlenül kapott egyszerre nemzedékszervező szerepet: a teoretikus vizsgálódátok azt a célt tűzték maguk elé, hogy kritikai elemzést adjanak a nemzetiségi kultúra hagyományairól, beidegződéseiről, az avantgarde alkotómódszere pedig ennek a kultúrának a radikális megújítására törekedett. Az avantgarde szellemisége erős kritikai hajlammal járt együtt tehát, és ennek a kritikának általában az irónia volt az eszköze. A fiatal költönemzedék le akarta hántani azt a pátoszt, amely a nemzetiségi költészetre rakódott, rá akart mutatni arra, hogy számos olyan ideál létezik, amelynek valóságos értékét már megkérdőjelezték az időközben szerzett történelmi tapasztalatok. Ez nem jelenti azt, hogy ők maguk nem ápoltak volna eszményeket: az anyanyelv, és a szülőföld iránt érzett hűséget, a többségi és kisebbségi nép kölcsönös megértését, az egyetemes haladás emberi eszntényeit ök is szilárd értéknek tekintették. Az avantgarde költészet kihívó nyelve, meglepő vagy éppen groteszk szóképei által ezeket a közösségi értékeket kívánták hirdetni és oltalmazni. Ezt a szándékot fejezik ki az 1949-ben született Bal'a Zsófia, az 1951-es Adonyi Nagy Mária, Markó Béla, és társaik versei is. POMOGATS BÉLA Adonyi Nagy Mária Európa elrablása Aztán sebeinkben is csönd lesz, fényesség fárad csontjainkba. Elejti a kéz a kilincset, elvérzik attól, ahogy fogta. És vér, és vér, vér mindenütt, homok nyelvén írt.levelek. Évezredek homálya jön fel, aztán belül is este lesz. És nincs düh, már szomorúság sincsen. Csak ez a nézés, megsokszorozva s meghalva felejtéseinkben. Csak ez az Androméda-ködben fölhabzó, elsüllyedő ló. Európa, Európa mind biztosabban elraboltnak nyilvánítható. Balla Zsófia A Hold előtt felhők, denevérek Vékony cinkréteg vasárnapjainkon, bevonja őket fémes szürke ízzel a gorálokról szóló hír s magunkon töprengünk-sírunk, hol van újra a legközelibb szerető szabadság, hogy lég, tenger dalát a szívbe fújja; a tél alól a némaság vizében hord ki minket az, ki úgy teremt: a létből és időből megalkot éber vassal. A felhők most a Holdon hiába röpdösnek fényt, hitet kioltón. Az igazság érik, mint a bor, nehéz. Markó Béla Váratlan utazás Piros búzatáblák közt tévelygek mert álmaim eszköze vagyok és múltam is kihasznál engemet hogy céljai végre megvalósuljanak a hallgatag jelenben hátat fordítok vágyaimnak s tele a föld már medúzákkal nyálkás műanyag zacskókból szétfröccsenő vízzel és döglött pillangókat sodor a szél az ablak előtt úgy élünk mint a medúzás vizek partján nincsen gondunk az erdőhátra nincsen gpndunk az elmúlásra s holnap talán már útnak indulsz hogy legyen mire visszanézned és bekúszol a mikroszkóp hűvös csövébe a tárgylencse sugarában alszol és néma egysejtűek közt ébredsz s kitapogatod hideg arcodat: olyan a kezed mint a kés.