Délmagyarország, 1985. június (75. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-15 / 139. szám

48 Szombat, 1985. június 15.» Stratégia, érdekeltség és az ember Háromszázötvencn vettek részt azon az országos propagandatanácskozáson, amelyet a közelmúltban Gazdaságpolitikánk a vállalati gyakorlatban címmel Győrben rendeztek. Előadónak huszonkét sikeres vállalat és szövetkezet vezetőjét kérték fel. Azokat, akik gazdálkodásuk egészében vagy csak egy-egy kulcsfontosságú részterületen példaadó produktumot tudnak felmutatni. A konferencián felmerült sok-sok téma közül most csak hármat szeretnék kiemelni: a vállalati stratégiát, a belső érdekeltségi rendszert és az ember szerepét a gazdaságban. A közelmúltban a gazdaság kemény taktikai feladatainak megoldása közben elterelődött a figyelem a stratégiáról. Mit is jelent ez utóbbi fogalom a gazdálkodó egységeknél? A működési kör, a vállalati célrendszer és az ennek eléréséhez szükséges eszközrendszer összességét. Tatai Ilona, a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgatója szerint e területen a legnagyobb nehézséget a prognosztikai gondolkodás elterjesztése jelenti. A stratégia készítésekor a Taurusnál először azt vizsgálták meg, hogy mely területeken nem helyettesíthető más anyaggal a gumi. Aztán sorba vették a kaucsukszármazékot nagy mennyiségben felhasználó ágazatokat: a járműipart, a mezőgazdaságot, az építőipart és a vízgazdálkodást. Prognózist készítettek e részterületek várható fejlődéséről, és ennek hatásáról, saját tevékenységükre. Nem maradhatott el a konkurrencia fejlesztési irányainak vizsgálata sem. Feltették a kérdést is: lesz-e új alapanyag a következő két évtizedben? Elemezték a technológiák mozgástörvényeit és az. állami rendelkezések várható hatását. „A stratégia egyet jelent a nem torzított vállalati önarcképpel is" — hangsúlyozta Tatai Ilona. A magyar gumiipar például egyes termelési ágakban messze elmarad, más termékek gyártásában pedig versenyben van a világ legjobbjaival. A termékszerkezetet úgy kell kialakítani, hogy reagálni tudjon a változásokra, ugyanakkor a vállalat számára stabilitást (ami nem égyenlő a bátortalansággal) biztosítson. Jelenleg a hazai gazdasági környezet olyan, ami egyre inkább ösztönöz a kockáztatásra, és a saját belső fejlesztésre való koncentrálásra. Az még elfogadható kényszer, hogy olyan nagyvállalat, mint például a Rába, megfelelő háttéripar híján, saját maga állít eló a termeléséhez szükséges öntvényeket, szerszámokat és gépeket. De az már több mint elgondolkodtató, hogy élenjáró cégeink, ha tíz év múlva is megfelelő felkészültségű szakmunkásgárdával akarnak dolgozni, kénytelenek a képzés egészét a kezükbe venni. Az újabb jelenségek közé tartozik, hogy a Skála-Coop a felsőfokú, menedzser oktatást is maga oldja meg. Ezzel hiányt pótól. Sokak számára talán meglepő, hogy a legnagyobb és legsikeresebb magyar vállalatok igazgatói hogyan nyilatkoztak a gazdaságpolitikával való együttműködésünkről. Tatai Ilona: — Bennünket bevonnak a koncepciók kialakításába. Véleményt mondunk, de azt igazából nem hallgatják meg. Pedig az idei első negyedév tendenciái alapján is felmerülhetne a gyanú: hátha igazunk volt. A következő döntések már kérést és ezzel együtt anyagi kárt jelentenek. A tervező szervek nem dolgozáak együtt. Két csapatban focizunk. Martos István, a Medicor Műve! vezérigazgatója:— A gazdaságpolitika kialakításában részt veszünk, kis sikerélménnyel. Aki egyébként itthon a jelenlegi szabályozórendszerben és adókötelezettségekkel lábon tud maradni, az a világ bármely gazdasági rendszerében megállja a helyét. Jobb, eredményesebb gazdálkodást csak megfelelő érdekeltségi rendszertől várhatunk. Az ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a végéemkák csak időleges megoldást jelentettek gazdaságunk szorult helyzetében. A közeljövőben mindenütt a főmunkaidőben elvégzett nagyobb hatékonyságú munka és a nyolc órában megszerezhető lényegesen nagyobb jövedelem felé kell haladni. A Rábánál egyetlen gazdasági munkaközösség sem működik. A dolgozók tavalyi évi átlagjövedelme mégis közel 85 ezer forint volt. Ez év elején további jelentős bérfejlesztést hajtottak végre szigorú teljesítmény-feltételekkel. A művezetők 35—40 (!) százalékos bérfejlesztést kaptak, így éves jövedelmük 158—160 ezer forint körül várható. Ennél arányosan többet keresnek az üzemvezetők, és természetesen még többet a gyáregységek irányítói. A műszakiak között differenciáltan 17—20 százalékos bérfejlesztést osztottak szét az év elején. Horváth Ede vezérigazgató szerint: „A munka értéke még nincs a helyén nálunk, de jó úton vagyunk a valós értékrend kialakításában. Jövőre szeretnénk az idei emeléseket megismételni!" Többletjövedelem Győr legnagyobb gyárában csak az elvégzett többletmunkáért jár. Ha perceket késnek egy határidós feladat teljesítésével, már nem fizethető ki a célprémium. A teljesítmények elbírálásában nincs döntő szerepe a porosodó mérnöki oklevélnek. Pónya József, a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója szerint: „Hiába a felsőfokú végzettség, ha az adott személy teljesítménye csak egy technikus teljesítményével ér fel, a fizetés az elvégzett munkával arányos. 50—60 ilyen dolgozónk van. A munkában eltöltött évekre sem lehetnek figyelemmel a borítékok megtöltésénél, ha az nem párosul arányosan szakmai tapasztalattal és jó értelemben vett rutinnal." Steiner Arnold, a Magyar Hajó- és Darugyár pártbizottságának titkára arról számolt be, hogy náluk eltörölték a & évente elérhető prémium felső határát, így a fizetések akár meg is duplázhatok. Ugyancsak ő mondta, hogy a legjobb érdekeltségi rendszer érvényesülését is akadályozhatják a gazdasági környezet hibái. Példaként egy konkrét esetet ismertetett. A gyárban hatmillió dollár értékű úszódarut készítenek egy megrendelő részére. Ehhez az előírt acéllemez vastagsága 7 milliméter. A hazai szállító azonban 6,2 milliméteres hengerelt árut szállított az előírt helyett. Ezt az anyagot beépítették az úszódaruba. A vevő gyártás közbeni minőségellenőrzésekor derült ki a fogyatékosság. Most ki kell vágni a vékony lemezeket. (Ezt a minőségellenőrzést az acéllemezek beérkezésekor talán az MHD is elvégezhette volna!) Matrai Zoltán, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgató-helyettese arról szólt, hogy az emberi tényező fontosságát, akkor érezték először, amikor a lófogatokat traktorokkal váltották fel. A Rába-Steiger gépeken dolgozó jó és rossz traktoros között évj fél traktor különbség van. Ennyivel gyorsabban használódik el a szakmáját nem eléggé értő, kevésbé lelkiismeretes ember keze alatt a milliós értékű állóeszköz. Ezentúl, a kiszámíthatatlan traktoros olyan, mint a nem megbízható politikus. Akkor nem lehet rá számítani, amikor a legnagyobb szükség van a munkájára. Bábolnának léteznek olyan üzemei, ahol 1 kilogramm broiler csirkét 2 kilogramm takarmány felhasználásával állftanak elő. De van olyan üzem is, ahol ugyanennyi húshoz 2,8 kilogramm ugyanolyan értékű takarmány kell. Ez a különbség is elsősorban az emberen múlik. A csibekeltetésnél egy ember hibája 1— 2 százalékos kiesést jelenthet. Ez körülbelül 17 millió (!) forintos kárt okoz a gazdaságnak. Mátrai Zoltán hangsúlyozta, hogy náluk a fejlesztés üteme az emberi képességek kibontakoztatásától függ. Horváth Ede szerint nemcsak az új dolgok megfogalmazása a fontos, hanem azt is meg kell tanulni, amit a konkurrencia már tud. A vezető nagy ipari komplexumoknál a fejlesztésbe, az átcsoportosításokba és a profilváltásba az emberi tényező már szervesen beleilleszkedik. Ezeket a módszereket átvehetnénk. Fordítsunk több gondot a munkahelyek korszerűsítésére, és arra. hogy az emberek értelmét lássák a munkájuknak. Nem szabad titkot csinálni a vállalat jó vagy rossz munkájából. Részletesebb tájékoztatókat kellene minden év végén készíteni, hogy ezeket elolvashassák azok. akiket érdekel a vállalatok eredménye. Jelenleg a gazdálkodó egységek tevékenységét tükrök mögött kezelik. Akinek nincs takargatnivalója, miért nem mer a közvélemény elé állni? A lakosságot — különösen áremelésekkor — foglalkoztatja a probléma, hogy melyik vállalat hárítja át rossz gazdálkodásának többletköltségeit a vásárlókra. A Kiváló Vállalat címért ma pályáznak a vállalatok. Nem lehetne az odaítélésről csupán az éves mérleg adatai alapján dönteni? Az erkölcsi megbecsüléssel a bürokrácia összeegyeztethetetlen. Hazánkban a műszakiak megbecsülése pontosan akkor csúszott vissza, amikor a világban felértékelődött a szellemi tudás. A Rába vezérigazgatója szerint: „.Válunk a szakmunkásképzés van a legjobban elrontva. A javításért én személy szerint is sok kísérletet tettem, de mindig vereséget szenvedtem. Most magunkhoz vettük a szakmunkásképzést. Mert esztergálni és reszelni mink jobban tudunk, mint a tanácsnál vagy a művelődési minisztériumban az előadók." Megcsúszott emberek mindig voltak, ettól sajnos szocialista társadalmunk sem mentes. Történt. az egyik nagyvállalatnál, hogy egy munkavállaló hetvenezer forintot sikkasztott kortyolgatásra. Ezért a tettéért a minimális felelősségrevonáshoz hozzátartozott az elbocsátás. De két hét múlva, felsőbb utasításra, kénytelenek voltak eredeti munkakörébe visszahelyezni. Hogy égy ilyen eset mennyit árt a munkahelyi közérzetnek, talán nem kell elemezni. A tanácskozás előadóinak egyöntetű véleménye volt, hogy munkáért nem szabad áldozatot követelni. A gyakorlat sikeremberei és a gazdaság elméletével foglalkozó propagandisták találkoztak Győrben. A vitákból, beszélgetésekből is nyilvánvalóvá vált, hogy ai elmélet a törvényszerűségek feltárásával, a ayakorlatból vett eddiginél több információ gyorsabb feldolgozásával, ept.es túlhaladott, papírizí tételek könnyebb elvetésével tnéginkább segítője és nemcsak kritikus (ehetne gazdaságpolitikánk gyakorlati végrehajtásának. BOLE ISTVÁN A látás dimenziói Kitágult érzékenység Keveset ér a szó. Különösen, amikor a modern művészet rejtélyeit magyarázzuk. Mindig hibádzik valami. Néha kevés a kép, máskor az idővel állunk hadilábon. Pedig mindkét dolog fontos lenne. Legfőképp a változatos, jól válogatott illusztráció. I^láne, ha összehasonlításokra, folyamat érzékeltetésekre is lehetőségünk van. Hisz a formák, a színek alakulásrendjét valójában ugyanezek az eszközök értelmezik a legérzékenyebben. Ne feledjük: a korszerű műveket nemigen tudjuk szavakra fordítani. Szinte a verbális kifejezés ellenében születtek. Minduntalan csapdába esünk tehát, amikor csodákat várunk a beszédtől. Főként a sorozat jellegű, stílusokat bemutató előadásoktól. Holott keveset érnek, mert sokat markolnak. Ne essünk most ebbe a hibába. Maradjunk csak Picasso egyik jelentős művénél: az Alak című szoborkompozíciónál. Ha a cseppben benne van a tenger, akkor ezen az alkotáson át is kiláthatunk a modern művészet szellemiségére. Induljunk ki mindjárt a plasztika megfigyeléséből. Még akkor is, ha először zavarba jövünk. Elvégre miféle fantasztikus formációval vagy nyomasztó szörnyalakkal van dolgunk? Nem tudjuk pontosan. Legfeljebb annyit látunk: nyoma sincs itt a klasszikus szépségeszménynek, a harmóniának. Aki egyébként csak ezt várja a műalkotásoktól: tévúton jár. A XX. századi művészet ugyanis többékevésbé hadat üzent a hagyományos szépségkultusznak. Többet, árnyaltabbat és igazabbat akart mondani az emberi létezésről; így a rút, a látomásos, a félelmetes és a groteszk jelenségek kifejezését is felvállalta. Lehetetlenség tehát konkrétan megnevezni Picasso produkcióját. Illetve: Alak — maradjunk ennyiben. Ennek ellenére kár lenne tagadnunk e szobor érzelmi, szellemi hatását. Valami monumentalitással társuló erőt és dinamikát érzékelünk. Mintha a természet elemei démonikus táncba kezdtek volna. És tényleg: nézzük csak a részletformákat! Egy-egy helyen az az érzésünk, hogy köveket, kavicsokat vagy csontokat látunk. A következő pillanatban ellenben ezek az alakzatok valahogy áthajlanak egy különös állati formációba. Sőt ezzel együtt az emberi vonatkozások is kétségtelenek. Elég csak a mellrészletekre, a lábakra utalni. Ugyanakkor micsoda formai ellentétek feszülnek e kompozícióban! Ami a baloldali „lábfejnél" egy monstrum forma, az már átellenben csak egy törékeny szoborág. Aztán a pozitív és negatív terek leleményes, tudatos váltakozása. Mégis: egészében ex organikus, szerves formák túlsúlyát és metafórikus egységét észlelhetjük. Kénnyű lenne mast azt mandanom: egy szürrealista jellegű művel állunk szemben. Nehezebb azonban bebizonyítani, hogy Picasso alkotása voltaképpen korunk egyik jellegzetes létélményét fogalmazza meg. Az élet határtalan vitalitását, egyszersmind anyagi és történelmi egyetemességét. Ha meggondoljuk: az állati és emberi vonatkozások összekapcsolása korántsem újdonság. Darwintól eredően már a naturalisták is ekkep vizsgálódtak. Emlékezzünk csak Zola figuráira, netán Mednyánszky allatias csavargó fejeire. Századunk világlátása viszont ennél is továbbhaladt. Szinte a technicizálódás ellenhatásaként sorra-rendre felfedeztük az ősi civilizációkat, nem beszélve a természet kultuszáról. Nyilvánvaló így, hogy Picasso művében kibogozhatatlan egységet alkotnak a természeti és társadalmi jellegű formátumok. Ahogyan a női alakzatok jelenlétén sem csodálkozhatunk. A zseniális alkotó minduntalan felhasználta őket. Velük tolmácsolta örömeit, de fájdalmait és vulkanikus kitöréseit is. Számára a nő több volt, mint egyszerű motívum. Létszimbólum, az életerő koncentrátuma. Picasso mégsem csak a szemlélődés örömét kínálja nézőinek. Fontosabbnak tartja ennél a kiterjesztett érzékenységet, a gondolattal átitatott cselekvést. SZUROMI PAL