Délmagyarország, 1985. április (75. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-13 / 86. szám

Szombat, 1985. április 13. V

igaszvers valóban, aminek másolatát szerkesztőségünknek beküldte dr. Wollemann Mária egyetemi tanár. Mint írja, ezt a verset 1944 júniusában, közvetlenül deportálása előtt írta Gyuláról Gáli Éva, akkor harmadéves szegedi orvostanhallgató, a kedves barátnő. Gáli Éva Auschwitzban gázkamrában lelte halálát. E vers, mely csodálatos jövőbe vezet, hitről, bizalomról, humánumról tanúskodik, még seholsem látott napvilágot. Emlékeztető lehet mindannyiunk számára ma, több mint 40 évvel a tragédiák után. Köszönés a vers címe. A sorok pedig: A napsugár még megölel, j és lassan végig csókol, j A zöld ág elém térdepel, / ha szél kisasszony bókol. I Szépség sem hunyta be szemét, / amikor mi reá néztünk, / kinyújtotta a kezét, a hullám, hang is értünk. / A fű is azt suttogja: / „nézd, nem mind kígyó, j van ember." / S téin élnek majd még emberek, / emberi életekkel. / A napsugár még megölel, / és lassan végig csókol." A levél pedig így folytatódik: „Szerintem ez nem elkeseredés-vers. hanem vigaszvers, legalábbis önvigasz. Várom a Qseregyereket, a tiedet. A Luci levele kedves, de szerintem is az átélés hiányzik, valahogy nem hangzik eredetien. József Attila sokkal jobban megírta: dallom a való világot, habzó éggel a idején."" R-JP.. I .. « I R -| Tukrozodesek Végre tavasz van. Tán sose vártuk' ennyire, mert hiszen legföljebb rövid emlékezetünk gyermekkorához kötődnek ily hosszú és kemény telek. Már az október is hűvöses, borongós volt, novemberben jöttek a fagyok és fehér és hideg volt december, január és február. Három havas hónap. .Mikor volt ilyen utoljára? Három hónap, amikor borongós-szürke volt a város, amikor sós latyakesőt húztak maguk után az autók, amikor napot elvétve sem igen láttunk. És most tavasz van. Tavasz. Lekerültek rólunk a télikabátok. Lassan egy ing is elég, hogy megfürdethessük arcunkat a melengető napban. Mint ahogyan fürdik a város is. A dóm, amely megbámulhatja tavaszi önmagát az új könyvtárépület tükörként is szolgáló ablakaiban. És a nap melengető sugarától már megjelentek az első délibábok a József Attila sugárút aszfaltja fölött. Az Északi korút új kereszteződésében, ahol az úttest fölött átmelegedett levegőben megtörő fényben visszavibrál az ég újonnan született kékje, melyet teret teremtő házak ölelnek körül. Rügyeznek a fák, lassan zöldül városszerte a gyep, s tán ilyenkor vesszük észre először, hogy mennyit is változott ez a város. Hogy megnyílt az új körútszakasz, melyet kereszteződéseiben új. im-; pozáns terek ölelnek, alkonyattájt fölragyogó ablakszemek fényeivel. S teret kapott a Vér-tó is, melynek rendezett partvonala ' előtt trolijáratok húznak el. A színház falai is újra sárgán villannak az övező palánk fölé. az immár nem túl távoli befejezést sejtetve. Az Üttörő téri alkonyatban, a valaha meghatározó horizontális síkokat most kemény függőlegessel metszik a tévéstúdió fényei. És a Tanácsköztársaság útján már épül a leendő rádióstúdió. Tavasz van, a változások évszaka, amikor —tán a hangulat teszi! — könnyebb ráismerni a megújult környezetre is. Arra, hogy mennyi minden történt évek alatt ebben a városban, akkor is, ha inkább fogyott, mint gyarapodott a pénz. Akkor is, ha sok minden nem könnyebb lett, inkább nehezebbé vált az 'időben. Akkor is, Szeged mintha egyre felnőttebbé válna. És nemcsak a város változott, lakói- is. Az ember számára meghatározó közeg, amelyben él. Hiszen a ,világ bennünk is tükröződik, vágyainkban, kívánságainkban. Még emlékszem az időre, amikor városrésznyi méretekben szóltak kívánságok utak, csatornák, viz- és gázvezetékek, üzletek, óvodák, iskolák, járdák és.közvilágítás, építésére. Aztán megépültek a vízvezetékelv a járdák, sokfelé a gázvezetékek. Javult a közvilágítás és a város lakásainak"jó része immár csatornába is van kötve. Tarján, Felsóváros, az Északi városrész és Rókus 'új épületei immár gyűrűként veszik , körül a városmagot, új utakkal, üzletekkel, iskolákkal és óvodákkal „bútorozva", ötpercenként járnak a buszok, néhány percenként elszalad az ember előtt valame'yik trolijárat, s a négyes villamosnak sem ke'l kitérőkben várnia a szembejövő kocsit. , Sok, nagyon sok minden történt Szegeden az elmúlt másfél évtizedben. És változtak gondjaink is Amíg csak tiz éve a legnagyobb gond és feladat szinte mindenkinek az volt, hogy lakáshoz jusson, ma sokaknak már az, hogy a meglevőt hogyan cserélheti nagyobbra, kényelmesebbre, jobbra. És változtak panaszaink is. Városrésznyi méretekre immár alig terjednek kit legföljebb ha egy-egy városrészben kevés a hely az óvodákban, iskolákban, s a gyerekeket messzebbre kell vinni reggelente. Vagy ha a legújabb házak között még nem épült meg az ABC, és tele szatyorral kell fölszállni a trolira. De gondjaink, paMilyen jó volna mindennap más poétánk költészeti napját ünnepelni! Jelen pillanatban — természetesen fordított sorrendben a névsor Illyés Gyulával kezdődne. Folytatódna NaSy Lászlóval, Kormossal, Kassákkal, Füsttel, Szabó Lőrinccel. Radnótival, Babitssal, József Attilával, Juhász Gyulával. Kosztolányival ... Kosztolányi? De hiszen helyben vagyunk! Mielőtt a költészet napját bevezették volna — széles és általános demokratizálódás nélkül ez nem megy! — ő legalább nagyszerűen elképzelte a magyar líra ünnepi hétköznapjait az év minden napján. Adott volna ö teret és időt minden értéknek! Nemcsak Adynak, Arany Jánosnak, Petőfinek, hanem Czóbel Minkának. Radó Antalnak, Reviczky Gyulának is... S az év háromszázhatvanöt napjának múlásával új és . új poétáknak! Az már a költői igazságszolgáltatáshoz tartozik, miért. A húszas-harmincas évek lírájától eltekintve, olyan méltó elődök neveivel példálózott, akik ezt megérdemelték. Megérdemelték — mondom —, pusztán azzal a ténnyel is hogy az „édes Kosztolányi"-nak eszébe jutottak! Íme, egy példa a művészi alázatra, a műalkotásokban való igazi megmerülésre és megméretésre. Amely különben azt is mutatja, hogy a magyar költészet legterebélyesebb fái — egyszersmind ősfák is. Ha úgy tetszik, az emberi termelés annál inkább emberi jellegű. minél inkább elszakad a közvetlen fizikai, biológiai szük« ségszerűségtöl. A legalapvetőbben emberi termelés tehát a műalkotás, n költészet létrehozása. A költő személyes élményei, tapasztalatai alapján megformált üzenet akkor válik csak értékké, ha a befogadó élete és teljes emberi világa — maga is nyitott könyvvé válik; a műélmény az olvasóban is megszületik, s végül — az esztétikum közvetítésével — mindez beépül az olvasó személyiségébe. Mostanában igen nagy íróink ünnepeit centenáriumait tartjuk. Kosztolányi az idén, március 29-én lett volna 100 éves; Babits és Juhász Gyula valamivel korábban, de egv évben, 1983-ban. Kedves olvasók, a költészet napját ünnepelve — József Attila is még csak a nyolcvanadik születésnapját ülné most — fogadjuk meg Juhász Gyula intő szavait: ..Nem azért kutatjuk a költői alkotás titkait, hogy költeni tudjunk — ez a kiválasztottak aüönyöre és édes kínja —, de azért, hogy olvasók legyünk . .. öntudatosan és ízléssel olvasók, akik tudják mit és hogyan kell olvasni." S még hozzátesz egy intelmét a befogadói nyitottság, elfogulatlanság és beleérzés fontosságáról: a feléje irányuló szeretet nélkül a költészet hazai és távoli virágai pusztán herbáriumi tárgyak lesznek elöltünk, számokkal és nevekkel felruházva". A költészet napján tehát hadd ünnepeljem most a rendszeres és igényes olvasót. Az olvasót, aki nem sajnálja a fáradtságot, sőt. a valóságos fizikai fájdalmat sem, amibe óhatatlanul kényszerül egy-egy új gondolatsort, vagy új költői eszköztárt megismerve, annak befogadása közben. Aki a költészetet választja. a szabadságot, a méltóságot. a- emberi öntudatot választja. Kl a hasztalan dolgoktól — mondhatod ezt is —, de nincs igazad, mert mindennap más poétánk költészeti napját is ünnepelheted — egymagadban. Méltósággal és kikezdhetetlenül. K. E. PÁSZTOR CSARA RAJZA / /t Mfü, <w „ Uim^ffH' ayr ÍW, /<>.<, " "^/f*- TdWf s/MátS 'rftr? vf w i T v " • jj - f , yu # • , £ tMm • 1 h / Mtf f'M* itt/m VW- *** ^^ /^W- effififáijjslt ' naszaink mintha elaprózódtak volna egyébként a változó, megújuló városban, a váUozásoK folyamatában. Valanai „Csörög a telefon ...' rovar,uriK jellemző panaszaiig*!: piszkos a kosár a boltban, nem várt meg a busz, miért a házunk előtt van a buszmegálló, mert zajos; miért nem a házunk előtt van a trolimegálló, mert így többet kell gyalogolni; gyönge a fűtés, napok óta rossz a lift... Kétségtelen, ügyek, s fontos ügyek ezek is. De gondjaink mintha összébb zsugorodtak volna, szűkebb határok közé. Talán mint az új lakásban, ahol eleinte egyáltalán nincs bútor, s az a gond, min aludjunk, mivel és hogyan világítsunk, miben főzzünk es hol együnk. És amikor már szinte mindenünk megvan, akkor azzal kezdünk foglalkozni, hogy milyen kép is kellene egy szabad falfelületre. Városrésznyi gondjaink immár a'ig vannak. Tán mert bebutoroztuk immár ezt a várost, mert gazdagodtunk tárgyakban, eszközökben, városi méretű funkcionális rendszerbe*, amelyben, ha nem is tudatosul töltetlenül bennünk, de érezzük a mindennapokban. hogy az is minket szolgál, közvetve vagy közvetlenül, ami szűken vett lakókörzetünkön kívül épül. Hogy a közlekedés fejlesztése akkor is kényelmesebbé teszi mindennapjainkat, ha éppen nem trolival, hanem busszal vagy villamossal járunk, hogy a szomszédos városrészben átadott új ABC csökkenti a miénk zsúfoltságát, mint ahogyan az új iskola, vagy óvoda is. És lassan rájövünk hogy a város szerves rendszer, működő egész, amely sok milliárd befektetett forintunkat mostanában kezdi igazán meghálálni azzal, hogy az alapvető dolgokra, nagyobb összefüggésekre immár alig kell figyelnünk mindennapjainkban, mert azok működnek a maguk immár tisztes automatizmusai szerint. És immár figyelünk, figyelhetünk olyasmire, amire korábban nem futotta erőnkből: szűkebb környezetünk rendjére, küllemére, esztétikájára, belakhatóságára. A nagyobb összefüggésrendszerben gondjaink legföljebb úgy akadnak, hogy nem mindenben sikerül követni, azonnal követni a változásokat. Mert mindig a legújabb városrészekben születik a legtöbb gyerek. Oda kellene a legtöbb bölcsőde és •óvoda, később pedig iskola is. Közben másutt már egyre .kevesebb a gyerek, s nemcsak a pénzhiány, ez is visszafogja az új gyermekintézmények építését. S az is, hogy ezek épülnek legtovább. És fültehetőén néhány év múlva is gondunk lesz. hogy a legújabb városrészekbe óvóda, iskola kellene, hogv ne kelljen messzire vinni a gyerekeket. És gondunk lesz az is, hogy más városrészek kevéssé kihasznált intézményei hogyan szolgáihatnák ma.id a legjobban a közösséget, új'vagy megosztott funkciókkal. A

változások évszakában óhatatlanul a változásokról- is meditál uz,(ember, A váródról, amelyről úgy tíz esztendeje kezdtük mondani, hogy lassanként kezdi kitölteni az őseinktől ránk hagyott, az árvíz után létrehozott, évtizedeken át üres kereteket. Valóban, kezdi kitölteni. S e változások immár nemcsak az új könyvtár üvegtábláinak terében tükröződnek hanem mibennünk, szegediekben is akik az ínségesebb, szegényesebb időkben megszoktuk, hogy a nagyobb egészben, a városi egész összefüggéseiben gondolkozzunk, mert tudtuk, annak változásain áll vagy bukik komfortosabb életünk. Mostanra pedig megengedhetjük immár magunknak a luxust, hogy jobban odafigyeljünk a részre, hogy ne, vagy csak kevéssé vegyünk tudomást az egészről. Mert az egész — működik immár. És éppen e változás révén, melyben hangsúlyossá válhattak a részletek, tán elérhetjük azt, hogy lakályosabbá válhasson szűkebb környezetünk. Mert hiszen valahogyan így mehetett végbe az a folyamat is, amely részleteiben, elemeiben is oly gazdaggá, lakályossá tette évszázadok alatt a svájci vagy osztrák városokat, ahol az egészre egyre kevesebbet kellett, a részekre pedig egyre többet lehetett figyelni. SZAVAY ISTVAn